Délmagyarország, 1931. augusztus (7. évfolyam, 173-196. szám)

1931-08-08 / 179. szám

augusztus 8 DÉLM agy A RORSZ ÁG 3 Elfogtak egy megrögzött tolvajt, aki három esztendeje fosztogatja a szegedi piacokat Kihallgatásakor kiderüli, hogy az eleki csendőrség szándékos ember­ölés kísérletéért körözi (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi rendőrség jó fogást csinált pén­teken reggel a Tisza Lajos-kömíi piacon. A rendőrök tettenértek egy férfit, aki egy piaci árus táskájában kotorászott. Előál­lították a központi ügyeletre és vallatóra fogták. A férfi Bartók Mihály napszámos­nak mondotta magát. Kihallgatása során beismerte, hogy három esztendeje él Sze­geden és azóta apróbb piaci lopásokból tartja fenn magát, összesen tizennégy lo­pást ismert be, de valószínűleg többet kö­vetett el. A rendőrségen utána néztek, hogv Bar­tók neve nem szerepel-e a körözöttek kö­zött. Kiderült, hogy Bartók Mihályt há­rom esztendeje körözi az eleki csendőrség szándékos emberölés bűntettének kísér­lete miatt. A rendőrségen erré nézve is kihallgatták Bartókot, aki beismerte, hogy azonos a keresett emberrel. 1928 oklóber 4-én éjjel az eleki Bulzig-íéle vendéglő­ben verekedés játszódott le Bartók Mihály és Matyuska András között Bartók a ve­rekedés során disznóölőkéssel támadt Ma­tyuskára és életveszélyesen megsebesítette. A csendőrök elől azután Szegedre szökött. A csendőri nyomozás megállapította, hogy Bartók régebbi idő óta Matyuska életére tört, mert haragudott reá. A kocsmában ugy viselkedett, hogy kiprovokálja a ve­rekedést. Bartók Mihályt kihallgatása után letar­tóztatták. A tarifamérséklés növelte az autóbuszjáratok forgalmát (A Délmagyarország munkatársától.) Szeged város autóbuszüzeme ellen az utóbbi időben sok panasz hangzott el. Fő­lpg a drága viteldijakat kifogásolta az utazó közönség, amely állandóan sür­gette a mai időkben fenn nem tartható viteldijak leszállítását. Az autóbuszüzem eddig nagy veszteséggel dolgozott, egyál­talában nem volt rentábilis, utasforgalma nem volt kielégítő, de minden a magas viteldijaknak volt a következménye. A kö­zelmúltban az üzemigazgatóság azután re­vízió alá vette az autóbuszjáratok vitel­dijait és azokat harmincszázalékkal mér­sékelte. Az igy lecsökkentett viteldíjak augusztus elsején léptek életbe. A Délmagyarország munkatársa most kérdést intézett vitéz Irányi Lászlóhoz, az üzemek helyettes vezetőjéhez, hogy mi­lyen hatása van a viteldíjak leszállításá­nak? Az üzemvezetőhelvettes a követke­zőket mondotta: — A holt szezon és a viteldíjak har­minc százalékos csökkentése ellenére egy hét leforgása alatt ugyanakkora bevéte­lünk volt, mint az elmúlt héten, ami­kor még magasabb viteldijak voltak ér­vényben. Ez azt mutatja, hogy az utas­forgalom emelkedett. Mindenesetre az őszi szezonra ez nagyon biztató jel éa meg vagyok győződve arról, hogy vona­lainkon az utasforgalom további emelke­dése várható. A perifériákon most a ki­sebb távolságokon is szívesen igénybe ve­szik a járatokat, ami eddig úgyszólván a magasabb díjtétel miatt alig fordult elő. 0 nagy szárazság következtében katasztrófa fenyegeti a szegedi paprikatermést (A Délmagyarország munkatársától) A város lakosságának tekintélyes része él a pap­rikából. Termelők, kikészitők, paprikamalmosok és kereskedők minden év augusztusában, amikor a paprika beérni készül, különös gonddal figye­lik, hogy milyen le^z a termés és hogyan alakul­nak az árak Szegeden. De nem közömbös a fogyasztónak sem, hogy milyen árakat kell majd fizetnie a paprikáért, hiszen ezt a fűszert Magyarországon a legszegé­nyebb néposztálytól a leggazdagabb rétegekig min­denki használja. A várható paprika termés iránt érdeklődtünk Vágó Qszkárnál, aki a kővetkezőket mondotta munkatársunknak: — Az utóbbi napok szárazsága a paprikát fej­lődésében teljesen megakadályozta. A hüvelyek nem fejlődhetnek, sőt összezsugorodnak és az ösz­szezsugorodott hüvelyekből fűszerpaprikát már akkor sem lehet őrölni, ha az történetesen beérik. A nagy hőség következtében rendkívül sok a kora­érett paprika, ami őrlési célokra szintén alkal­matlan. Ha a legközelebbi napokban nem lesz kiadós eső, még az elmúlt évinél is lényegesen gyengébb termésre számithatunk, annak ellenére, hogy az Idén sokkal nagyobb területeket vetettek be paprikával, mint tavaly. A kiadós eső a jelen­legi kétségbeejtő helyzeten sokat segíthet Súlyos­bítja a helyzetet az a körülmény, hogy az 1930-as évi termés nyersanyaga teljesen elfogyott és ezidő­Sznmbat, Twiraap szerint már csak az 1929-es gazdasági év elava­sodott, gyenge minőségű nyersáruja ál! rendel­kezésre, uj áruátvitelre pedig az idén már aligha lehet számítani. — Az árak mindezek következtében pillanat­nyilag emelkedőben vannak. A jelenlegi súlyos export- és pénzügyi viszonyok azonban a tény­leges árak kialakulását akadályozzák. Ha a kor­látozások nem állanának fenn és ha a kormány a környező államokkal kötött és kötendő kereske­delmi szerződéseknél a paprikaérdekeket figye­lembe venné, ugy ma már egészen más áraink volnának és rentábilis volna a paprikával való foglalkozás az összes kategóriákra, tehát a ter­melőkre, a kikészitőkre, a malmosokra & a ke­reskedőkre nézve is. Igy azonban az egész psp­rikaüzlet a legnagyobb nehézségekkel küzd. A paprikapiac árai a következőképen alakul­tak a pénteki napon. Az árak közvetlenül eredeti, cca 80 kilogramos zsák vételre vonatkoznak: különleges édesnemes, kilogi'amonkint P 2.90, csemege édesnemes, kilogramonkint P 2.70, export édesnemes, kilogramonkint P 2.40, belföldi édesnemes, kilogramonkint P 2.20, félédes, kilogramonkint P 1.95, I. rendű rózsa, kilogramonkint P 1.65. A paprikaárak prognózisa: további emelkedés varható. A fenti árak a békebeli nivón jóval alul maradnak. I.elv-iirf.si Mon Srralnt, vasArnap B Korzo Mozi Szomhut, -'itaraap AIVNAMAV tVONG 8MI»KÍ1Í litaje: HAY-TANG I UIIAN HARVEV WILL1 fBIT9C0 fSszereplésSvsl: Beier6k, dráma, Azonktrtll: Dl NA GRALLA-nl: Gyere 5 z«n*a, vig htnsaigi knédli. Azrt-lcrni!. MiSü ég a G6Ü61 éus vissza minden meg -von bocsátva bohózat. I Ezer érv emléke JávAban Az elSadiisok hétköznap 6 én 9, f»4rnap 5, 7. 9 Arikor kaztjRdoelti Az olftadisok hétfebmap B éi 9, ma»4rnap 5,7.9 Araknr kwdfidaek Fényképezzen a világhírű angol „Imperiál" filmre és lemezre! Kopható Ciebmann Kelemen u. 12 Az elbocsájtott béres felgyújtotta gazdájának tanyáját (A Délmagyarország munkatársától.) Né­hány nappal ezelőtt hatalmas tűzvész pusz­tított Kübekháza mellett Kendli János gazdál­kodó nagyréti birtokán. A tüz az esti órák­ban keletkezett a szérűskertben és percek alatt olyan méreteket öltött, hogy oltásáról szó sem lehetett. Mire a kübekházai tűzoltók kiértek a tanyára, a tüz elhamvasztotta a gazda 930 ke­reszt búzáját, kisebb gazdasági épületeit tizen­egyezer pengő értékben. A hivatalos tüzvizs­gálat megállapította, hogy gyújtogatás, történt. Az ügyben a kübekházai csendőrőrs indított nyomozást és rövidesen elfogta a tettest Ocskő Mályás béres személyében. A nyomozás során kiderült, hogy Ocskő Mályás béres gazdájával, Kendli Jánossal ha­ragos viszonyban volt a kommenció miatt. Pert is indított Kendli ellen a kübekházai fő­szolgabiróságon, de ezt a pert elvesztette. Ha­zafelé menet megtámadta Kendlit és véresre verte. A gazda erre Ocskót elbocsájtotta. 'A tüz en­nek a napnak az estéjén keletkezett. A csend­őrség tanukat is szerzett arra, hogy Ocskő követte el a gyujlógatást. Több ember vallotta ugyanis, hogy közvetlenül a tüz kitörése előtt látta Ocskót a tanya körül settenkedni. A béres kihallgatásakor körömszakadtáig tagadta a bűncselekményt, azonban nem tudta meg­mondani, hogy hol tartózkodott a kérdései időben. A csendőrség Ocskót letartóztatta és bekísérte a szegedi ügyészség fogházába. A gyujtogalásra jelenleg statárium van. Az ügyészség azonban a bérest mégsem 'ál­lilja statáriális biróság elé, hanem a rendes bűnvádi eljárás útjára tereli az ügyet. Az ügyészségnek ugyanis az az álláspontja, hogy azon a vidéken ezévben már példát statuált a biróság, de meg egyébként is a hosszadalmas nyomozással eltelt az az idő, amely alatt a tettest a statáriális biróság elé kell állítani. Ocskó Mátyást kihallgatta a vizsgálóbíró is. A béres ezúttal is tagadott, azonban a vizs­gálóbíró a fenforgó gyanuokok alapján ki­hirdette előtte a letartóztatásról szóló végzést. a Bodeni-tó m eltett MérnÖkl.skoJa péngyor/ds és eleJcfro/ecO­——— nika.repülöoép késniésés aulomobllépllés réasére. Prospektus Ingyen! M. 1 H. Lengyel Greíe kozmetikai intézete Kállay Albert ucca I. sz. Egyéni arcápolás, alkalmi ki­készítés, összes szépséghibák kezelése. Olcsó bérletrendszer.

Next

/
Oldalképek
Tartalom