Délmagyarország, 1931. augusztus (7. évfolyam, 173-196. szám)
1931-08-19 / 187. szám
1931 augusztus 408. DÉLMAGYARORSZAG 17 (iflsfaludq Sándor ittasáénak és atggkorának szerelmei) (Korfestő történeti regény, Iria: nornnii Kálmán 56 VSffwmgefő biztatásával az óbester ur ki la vette öccsélKÍl nyomban, hogy nincs Ínyére édesatyjának jogi pályára késztető akarata: — Ezer bombái Majd eligazítom a dolgodat! Elviszlek katonának! A sorsával elégedetlen úrfi, ha nem is vágyódott a katonai pálya után, mégis kapva;kapott Zsigmond bátyja felkínálásán, hogy megmenekülhessen Husztitól. Ábrándos lelke hamar talált vigasztalást Katonáskodása révén, ki tudja, talán ő is bejuthat a nemesi testőrségbe. Az udvari élet szivárványos forgatagában talán neki is megpendül a lantja, akár Bessenyeinek, a párducbőrös kacagány alatt A dörögdi fenyves végén befordult a fogat k sümegi póstautra. Már a Baglashegy szívéiből fakadó bősi* forrást is elhagyták, János kocsisból még mindig nem fogyott ki a mesélgető szó. Pedig most már sietnie kellett históriázásával, mert az óbester ur ostorának pattogására a mérges! csikók nekinyulva, gyorsan röpítették a kocsit a sümegi temető mészköves utján. Mihály nemzetes ur Zsigmond bátyját őbesteri rangját megillető tisztességgel fogadta a kúria lépcsőjén. Ezúttal Sándor fiához is volt egy-két meleg szava. A gyermekszoha ajtaján előuőr Nanica dugta ki kócos fejecskéjét Terike az ölében hordozott gőndőrfürtü Károlykát mutatta be. Zsiga bácsi pillantást vetve az orgonasipként növekedő gyermekhadira, megszólalt: — Ezer bomba! Neked ugyancsak kijutott íz Isten áldásából Mihály öcsém! Tudod mit, legyen kevesebb egy kenyérpusztitóval! Mihelyt kitavaszodik. Sándort elviszem katonának. Mihály nenraetes TTT nem sokat tépelődött óhrister bátyja ajánlatán. Régen meggyőzte R«üty barátja, hogy ne erőltesse fiát olyan pilyára, melyhez nincs lelki hajlandósága. Sándor te nagyobb kedvvel gondolt katonásk«dására, mikor fülébe zsongott bácsijának •fcrwezgetése, hogy bejuttatja a nemesi testőriégbe, ha megszerzi tiszti rangját. Mihály nem»rte* ur azzal adott nyomatékot fia iránti kiengesztelődésének, hogy havi pénzzel segélyezi, hogy méltán képviselje az ármádiánál ősi nemzetségüket A nagyasszony valóságos lakodalmi ebédet készitett óbester rokona megvendégelésére. Sajnálkozva emlegette, hogy miért is nincs szerencséjük sógorasszonyukhoz? — Ezer bomba! Szívesen elhoztam volna, de olyan kényes, városi dáma, hogy nem kapható téli utazásra. Mihály nemzetes ur a bajusza alá mosolytíott Ismerte Zsigmond bátyját, tudta, hogy régen megunta asszonyát. Hiszen még strázsamester korában vezette oltárhoz Schönberger óbester Juliána leányát A diákszobából kiszorult Sándor az est sötétségében végigbandukolta a belváros havas útját. A fiastyuk már felcsalogatta csirkéit a téli égboltra, mire benyitott majorbeli laká. sára. Utközber. egészen belemelegedett uj sorsába. Életmentőjét látta Zsigmond bátyjában. A cserépkályha ropogó tüze bevilágította .<zobáját,'A gyér világqsság elég volt ahhoz, hogy utolsó szemlét tartson jogi könyvein és örökre bucsut vegyen tőlük. A Cnrpus Juris köteteit szekrénye tetejére rakta, végérvényesen áthelyezte a pókok birodalmába. Karosszékét a kályha elé húzva, lidércnyomástól felszabadult lélekkel szőtte életjövőjénrk újonnan született ábrándjait Ifjúságának régérzett derűjével gondolt a téli napok örömére, amikor szabad utat engedhet majd kedvteléseinek. Zsigmond óbester ur nemcsak híres kocsis, de nagy vadász is volt. Puska nélkül nem is • Késftbb bécsi-kut, most Rákóczi kútja. ült kocsira. Sümegi vendégeskedésének napjait is vadászattal óhajtotta eltölteni Sándorral még az este kitervelte, hogy másnap szarvasra cserkésznek a városerdőben, délután pedig az úrbéri tűskésből ugrasztanak ki pár agyarast Sándor nyomban rendbeszedte vadászkészségeit és repesve gondolt a szarvas- és vadkan-hajsza izgalmára. Tervezgetéseibe váratlanul beleripakodott a hajnali vihar. A csabrendeki hegyelő katlanából sivítva seperte végig a várvölgy szele a Fehérkövek hegylábát Sándor felébredt és a jégvirágos ablakon át keseregve hallgatta a vihar tombolását Nem a Saját mulatságát sajnálta, inkább marcona bácsijának akart a vadászat élvezetével kedvében járni. (Folyt, kőv.) fi Délmaparország kolcsonkönyviarában az előfizetési díj: a Sélmagyarország előfizetői részére havonkin! 4 pengő, nrankáselfifizelfiknek hetenkint 16 fillér, mindenki más részére havenkint 160 pengfi. Megérkezett a Légszáraz Lignit. Dacára a tflzifa rohamos áremelkedésének, mi a* ára118 "kat nem emeltük fel. Légszáraz Lignit házhoz stiDitrs i> 3-ao 100 kilónként. Ez«n minőségű Lignit ugy a konyhai tűzhelyekben, mint a legkényesebb berendezési szobakályhákban is előnyösen használható, nem kormoz, lánggal ég, a legapróbb része is felhasználható. TeMék prtborendelést eszklfzOInl. j Budapest-Gyöngyösvárosi Szénbánya R.-T. raktára Szentmiklós-ucca 6, sz. Nem emeltük árainkat, ellenkezőleg leszállítottuk Detail üzletünkben raktáron lévő, nyári, őszi és téli szövetek árát lOl-al mérsékeltük Z54 Holtzer S. és Fiai detall üzlet Kállay Albert ucca 8. és Kelemen ucca 11. sarok. HAL!! Pénteken nagymennyiségű élő tükör ponty és alt ponty Kerül eladásra leszállított áron. UntaSfffy és Társa m halászati részvénytársaság Rudolf-térthaicaarnokéban Telefon Z4-A4 Apróhirdetések A következő napra csak délulán 5 órátp fogad el apróhirdetést a kiadóhivatal Egymásban3Hó 2 bútorozott Küobát keresek zongora- és fürdőszoba-használattal. — > Közpoiitban < jeligére. Bntorozotott szoba kiadó. Korona ncca 15. Lépcsőház 3. L emelet 10. Kftlönbejárato bntorozott szoba előszobával, azonnal ls kjadó a főposta mellett Vár o. 4., I. emelet Lafeá&játízle l 4 szobás modern komfortos lakást keresek szeptemberre. .Nagykörúton belftl. jeligére. Nyugdíjas urinőnek, nrnak szép kétszobás lakás kiadó. Párisi körút 5. 2 szobás, modern, uecai, földszintes lakás a Belvárosban szeptember, esetleg november 1-ére kiadó. Érd. Schwarez Kálmán, Valéria tér 10. sz. Uccai, emeleti 2 szoba, előszobás lakás azonnal kiadó. Báró Jósika n. t, I. emelet Foglalkozás Német-magyar levelezőt 1—2 hónapi ideiglenes munkára felvesztek. >80 pengő. Jeligére. Szobalányt szakácsnő mellé felveszet »Bizonyítvánnyal, jeligére. Cipészsegéd felvétetik jobb női munkára. Pozsonyi L ncca 21. Jóravaló fiu, vagy leány azonnal felvétetik. Belvárosi Illatszertár, Kiss ncca. Mindenes ffizó-bejirA eselédet, aki min 4en házi mnnktt villái jó bizonyítvánnyal felvessek Telentkezni d s. «-t51 "Slmonyl fényképésznél (Korzó Mozival szemben. 315 Pékfiók, vagy más ftzlet vezetését vállalnám, gyönyört berendezésem van, amit ingyen bocsájtanék használatra. .Szerény igény 40«. SofTcrképzés" felelősség mellett Rózsa Károly oki. gépészmérnök és MOller Bele oktató vezetése mellett a legjatányosabb áron Marka és Társa autójavító mflhelyében, Vadász n. 1, tel. 2&-04 Tarhonyakészitést vállalok, hívásra házhoz megyek. — Csótiné, Rákóczi ucca 22. Elegáns térfiru&áTcai hozott anyaiból la, valamint átalakításokat olcsón készít Wclnbcrffcr nriiraM Kelemen ucca 2. 14 Eladó keveset használt Singer varrógép, 12 személyes ebédlő per vice, fekete boa. Alsóváros, Pásztor n. 44. .Tóállapotban levő motorkerékpárt megvételre keresek. »Oldalkocsival < jeligére. Eladó jókarbaa tov« wOi kerékpár. .Készpénz 4< jeligére. Fehér-zománcos gázkályha, 3 lángú, 2 sütővel, rendkivAl olcsón eladó. >6*s. kályha, jeligére. Borbélyüzlet berendezés eladó. Remény ncca 31. 193132.^ vreTwirl haa»nált tankönyveket, ve«s, elad éti cserél. Iskolákból kiesett, engem érdeklő tankönyveket is vásárlók. Szépirodalmi és tudományos könyvtárakat és egyes kötet könyveket magas készpénzért veszek. Hangfala Antiquárlnm, Batthyány i-n. 2. sz. Tel. 22-51. Egy jómenelelfl borbélyftzh* eladó. Hunyadi tér 1 Veszek olajfestményeket, könyveket, ruhaneműt, bicikli zálogcédnlát Csehó, Mars tér 9 Kész bútorok hálók, ebódlflk, konyhaberendozésok legolrsóbban Spflzer Sándor asztalosmesternél, Margit uoea 12. szám. * Külföldi márkás hoSznált zongora olcsón eladó. Takaréktár u. 8., földszint. j 1347 eladó nagykörot l&O^ mellett, ugyanott jófekvésfl telek ia eladó 6a egy jómenetelű füszeröilflt nagy vevőkörrel betegség folytán alkalmi áron átvehető. Tud. Bokor-n. 16. sz., háztulajdonosnál. 61 Egy jóállapotban levő zon háló hsjlitott fából é* különböző bútorok elkölti zés miatt csak magánosoknak eladók. Attila ncca l. 6. alatt. Uri családnál lakást és ellátást keresek IV. gimni. zlsta fiam részére. — »Uft család, jeligére. MEIBHB3 Elveszett piacon pénztártai ezer pengő értékű szódavíz* részvény-nyugtával. Megta. láló 300 pengő jutalomért adja be Mikszáth nccai szikvizgyárba. 'i ÍTTTEVELEKRE VÍZUMOT Jeaokjsóbban szerb 15"50 P, remin 18-50 P, cseh 3-— P *» stb-re 24 óra alatt, (Ujak teljeelintézésért vidékit vállal© k-l Szála), Tábor n. 7. (Várorf adóhivatallal szemben) <5 4000 pengő kölcsönt kére. sek I-ső helyé betáblázásra, kamatot a mindenkori bankkamat szerint fizetem. — >4000. jeligére. I Biztos hatású szerévei váV 1*1 poloska- és patkányirtíii Szabadi, Pusztaszeri «. Kimérve is kapható. AURORA női divatterem sw átköltözött Kossuth L. sugárut 56. alól Mars tér 9. sz. alá Gépendllzés, Oépassuroxás, jutányos, gyors, pontos készítése Feletós szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomafntt a kiadótulajdonos Délmagjraromfig Hírlap- és Nyomdavállalat Hl. könrvnyomdalabaa Fetel5s fizemvezetS: Klein Sándor.