Délmagyarország, 1931. július (7. évfolyam, 146-172. szám)

1931-07-12 / 156. szám

41 1331 julius 12. SZEGEDI SAKKÉLET A Szegedi Sakk-Kór nyári félórás versenye az fttödik forduló után a következőkép áll: Kasza 8 pont, Kováts István és Kovács József 7, Liebmann B és fél, Mák, Rosenberg Béla 6, Weisz 5 és fél, Rosenberg Sándor, Sipos, Tóbiás 4, Visky 2, Soóky h pont. A verseny minden kedden és pénteken 9 órakor kezdődik a Royal-kávéházban, vendégeket Is szívesen lát a kör. A Magyar Sakkszövetség Déli Kerülete augusz­tus közepén Hódmezővásárhelyen rendezi meg a (télkerQletl egyéni sakkbajnokságát A résztvevők a háromnapos elődöntőben saját költségükön van­nak, a döntőbe kerülők azonban a rendező egye­sület vendégei. Nevezési zárlat Julius 30. Neve­zéseket elfogad és felvilágosításokat ad Weisz Imre főtitkár. (Telefon 20.36.) A Szejjedi Sakk-Kör 17-én, péntek este 9 óra­fő itkár. (Telefon 20-36.) Tökéletes fényképmásolatokat angol S. C. P. gázfény, vagy Seifona önszinező napíénypapi ron érhet cl K» rphitó Ciebmann Kelemen u. 12 Gyermekparalizises megbetege­dések Debrecenben (Budapesti tudósítónk lelefor.jrlentése.) Debrecenből jelenlik: Néhány nap alatt hét gycrmeVparalizises megbetegedés történt Deb­reoenben. öt már gyógyul óban van. A ható­ságok erélyes intézkedésekkel igyekeznek gátat vetni a tov^jpbi megbetegedéseknek. A szegedi orvosok vacsorája A szegedi Orvos­szövetség szombaton este jól sikerült tírsas­•vácsora kerelében búcsúztatta dr. Sebre ibér Fülöpöt, aki 45 évi működés után nyugalomba VODUI és Budapestre költözik. A szövetség nevé­ben dr. Meskó Zoltán eluók köszöntötte dr. Seb eibert, a Társadalombiztosító nevében dr K r a u s i József, a gyógyszerészek képviseletében Temesvóry József, majd a barátok és a régi kojlégák nevében dr. Regdon Károly beszélt. Dr Schreitier Fülöp meghatottan mondott kósző­nett a meleg ünneplésért. A vacsora lelkes han­gulatban a késő éjjeli órákig tartott. Poloska és motyfríást toljes szavatossággal Szeszeden a 6 P -tkásfertőtfenltö Vállalat Cián-trodáta vótrzi Dugonics tér 12. Telefon 31-77 Katona Dr. iogl szemináriuma lAfil alapvl»«|ára • felvilágosítás IV^II sslgorlatra I Ingyen előkéseit. — KltUnö jegyietek. Somogyi ucca 22. a Telefont Aut. 15-74. Ebédlő bútorok! Faragolt és sima MvlMhpn, «Térnr, elsőrendű munWn, OlCSÓIl ClaŐÖ. m tlveges András mfl«e?»«ioe. p.iici ucca 15. 140 ÜZLETEMET Julim havában Horthy Miklós u. 4. ssém alól, Horthy Miklós u. 2. sz. alá, Bobn vendéglővel szemben, a párok helyiségbe helye­sem ít — GRÜNWAID HtBMGH «« r»rirkor».kea«. Ne vegyen külföldi árut, mert legjobbak a magyar gyártmányú GFB „SISTERS" fíirdőtsikók az ajándék bőrönddel Gyári lerakat Pollák Testvéreknél Fürdőclpők és sapkák nagy választékban Eger—Szeged uszómérkőzés — villanyfényben Szombaton este lebonyolították a versenyszámok egyrészét baleset érte a kezén, ezért tréfás műugrásai el­maradtak. A SzUE dr. Wanie nélkül indult Az esti versenyt a SzVSE és a SzUE gyermek­csapatának pólómérkőzése zárta be (győzött a SzVSE 6:5 arányban, félidő 3:3. pr. flrei-ieic boraxos kölnivíz ugy Illatánál, mint boraxt&rtalmánál fogra kltflnfi tr.tá.n. Csak S5.2STrkbT Szent Rókus gyógyszertárban. Kl» Üveg Ara 1-20, nagy Uveq Arn 2-40. leszAHKotl Árban UmOU Wieinernél Aradi ucca 6- alatt üzletem megszűnik- t Sehol olcsóbban! J| j|U|0 és keliékeK gazdag vAlaiZtékban ES&SLÍB9 1SDC hálózati és fötő készülékek W^ 9% 1 Bs S Vr nP legújabb modellekben IS fyavl részletre nálam kaphatók § PHILIPS készülékcsere ' sok kedvezménnyel cégemnél eszközölhető Szántó Sándor gép^eresked6n6l Szeged. Kiss ucca 2. (A Délmagyarország munkatársától'.) Érde­kes az esti úszóverseny. Villanylámpákat ló­bál az esti szél az uszoda zöld vize felett A félhomályba burkolt tribünön toalettek vil­lognak. A starter pisztolya nagyokat durran és utána mindjárt loccsan a viz a beléje zuhanó testektől. Érdekes az ilyen esti úszó­verseny még akkor is, ha a rendezőség nincs mindég a helyén, ha dr. Bárány István köny­nyen veszi a '200 métert, ha az eredményeket nem lehet jól hallani, sőt még akkor is, ha MVanle Andrásnak a stafétában nagyszerűnek látszó idejét egyáltalán nem mérik. A szombat esti Szeged—Eger úszóverseny­nek két szép eredménye és két hőse volt Dr. Bárányt kell emliteni először, aki a 3x100 méteres vegyes-stafétában nagyszerű időt — 59.9 mp-et — úszott Wanie Andrással szem­ben. Bárány a 200 méteres gyorsúszást elha­nyagolta, eredménye 2.20.2 mp. — rossz. A 800 méteres gyorsúszás győztese, a szegedi Mihályjjy László volt az est második hőse. ö kapta az első meleg tapsokat és Mihályffy rászolgált az ünneplésre, mert versenyét gyö­nyörű stílusban végig vezetve nyerte. Ideje mindössze 4.8 mp-el rosszabb az országos rekordnál. Sok bosszúságot okozott azonban a közön­ségnek. hogy a programba felvett úszók közül igén sokan — és nem egyszer a legjobbak — nem indultak. A szombat esti v«rs«pv részletess eredményei a kővetkezők: 50 méteres gyermek gyorsúszás: L Kőrösy I. (SzUE—KISOK) 30.1 mp., 2. Kőrösy II. (SzUE— KlSOK) 32 mp., 3. Gegő (SzUE—KISOK) 32 2 mp. ÍM mé'e*es mellúszás, fő verseny: 1. Mezey (MESE) 1 24 6 mp., 2. Danner (SzUE) 127.2 mp., 3. Helyes (MESE) 131.4 mp. 50 méteres gyermek hátúszás: 1. Kovács SzVSE) 41.6 mp., 2. Báníf fSzÚE—KISOK) 45 6 mp., 3. Bartns (SzUE—KISOK) 46 mp. 100 mé!eres iíjusági gyorsúszás: 1. PulJ°r (SzUE —KISOK) 1:9 mp., 2 Böck (SzUE—KISOK) 1:11.6 mp., 3 Buezkó (SzUE—KISOK) 1:13 mp. 200 mfp-es gyo suszás, főverseny: 1. Dr. B.'rány István (MESE) 2 20.2 mp., 2- Wanie András (SzUE) 2:21.2 mp., 3. Baranyai (MESE) 235.7 mp. Mind­össze három versenyző indult. Izgalom nélküli verseny, gvenge eredmény. too nié e es ifjúsági mellúszás: 1. Kellermann (SzAK) 1:30.8 mp., 2. Marcsinké (SzVSE) 1:31.2 mp., 3. Dóri (SzUE) 1:31.4 mp. 50 iné-eres gyermek nuluszjs: 1. Vlasits (SzUE — KISOK) 41,7 mp., 2. Ethl (SzUE—KISOK) 43 mp., 3. Deák (SzUE—KISOK) 43.2 mp. 100 méteres tfjuságl hátúszás: 1 Mészáros (SzVSE) 1:29.9 mp, 2. Heine (SzVSE) 1-35 4 mp. 100 méteres höltf.v gyorsúszás: 1 Zimmermann Panni tSzMTE) 1 45 2 mp., 2. Paludi Ili 1 57.6 mp. 800 méteres gyorsúszás, főverseny: 1. Mihályffy (SzUE) 11:19.8 mp., 2. Pleplár (SzUE) 11:42 mp. Az est legszebb versenye. Mihályffy tetszés sze­rint győzött. Starthoz állt még Bicskey Zoltán (MESE) is, de amikor látta, hogy Mihályffy 500 méternél egy uszodahosszal vezet, a versenyt feladta Mihályffy eredménye 4 8 mp-el marad el a magyar rekordtól. 4x5® métere* gyermek gyórsuszóstaféta: 1. SzUE B) csapata 2:22 mp., 2. SzUE A) csapata 2 33.2 mp. 3Xl"0 méteres ifjúsági vegyes stalct": 1. SzUE A) csapata (Dó™, Bistyák, Puljír) 4:12 4 mp., 2. SzVSE A) csapata (Kocsis, Mészáros, Heine) 4 24.6 mp., 3. SzVSE B) csapata 4 40.8 mp. 3x100 mfteres vegyes staféta, főverseny: 1. MESE csapata: Mezey, Bicskey, dr. Birány, 3:44.8 mp., 2 SzUE csapata: Danner, Herendi n., Wanie András, 3:47.6 mp. A legnagyobb érdeklődéssel várt verseny. Dr. Bárány 100 méterre 59.6 mp. alatt kitűnő' időt úszott. Az egriek állandóan ve­zettek, ugy, hogy Wanie néhány méter hátránnyal ihdult. Dr .Bárány ideje kitűnő, de jó lehetett Wanie is, aki erősen megszorította Bárányt, kár, hogy az 5 idejét nem mérték. Waniet a leütéskor Szenzációs akcióhoz nagy kereseti lehető­séggel alkalmazunk" 1 -2 lehetőleg nyugdíjas urat, esetleg n5t is magas jutalékkal. Magyar-Francia Bizlositó Rt- szegedi fiók|a Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonoknak, a SiegedI Faragó Egyesfliel Elnökének és vezetőségének, a Szegedi Torna EgvesOlet vezetőségének éa taglalnak, mlndezoknok, oMk 'eányom Bitó Rózsika temetésén msglelen'ek és búcsúszavaikkal, koszorúikkal és vlrégadonényalkkal és fóleső ré«zvétnv!laikozatalkkal atyai szivem féldalmát enyhítették, ezúton mondok hélés köszönetet. 241 Bltö család. fontos Buűapestrc utazók részére!!! Szállton meg a nmm szmlóban Berlini «ér 7 (Nutiüallnál) Budapest legjobb helyén fekvő modern szállója. Lift. Központi fűtés. Hideg és meleg folyóvíz. Fürdők. Telefonos szobák. Kávéház-étterem. m Szobák 4-50, Pensió 8-tól. Egyágyasnál 10%, kétágyasnál 20% enged m ény e lap előfizetői és olvasói részére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom