Délmagyarország, 1931. július (7. évfolyam, 146-172. szám)

1931-07-05 / 150. szám

193Í julius 5. DÉLMAGYAT!ORSZAG A kapitalizmus öngyilkossága Irta Toaelü Sándor. Egy vagy két esztendővel a háboru után előadást tartottam a Magyar Közgazdasági Társaságban arról az előretörésről, melyet • tengerentúl államai tettek ipari téren azon esztendők alatt, mig Európa önmagát mar­cangolta. Akkor statisztikai adatok még csak hiányosan állottak rendelkezésemre, mégis mertepi kockáztatni azt a nézetet, liQgy a tengerentúlnak ez a emancipálódása az euró­pai és északamerikai ipartól, ha teljesen ki­bontakozik, egyik legkomolyabb és jelentő­ségében legsúlyosabb következése lesz a hábo­rúnak. A' régi • ipari államok elvesztik fo­gyasztó piacaikat, ezer meg ezer munkás­kéz válik feleslegessé és az iparba befektetett tőke elveszti jövedelmezőségét. Még ha ren­deződnek is a békeszerződések által teremtett farthatatlan állapotok, ez a helyzet még hosszú évtizedeken keresztül mint a depresszió ténye­zője fogja zavarni a világ- közgazdasági életét. Ennek a nézvtnek igaz&ágáról azóta mindenki meggyőződhetett. Mikor a béke helyreállt, helyesebben, mi­kor a formális háboru megszűnt, a világnak területileg legnagyobb politikai egysége, Orosz­ország nem kapcsolódott bele újból az em­beri közösség, gazdasági életébe, sőt azzal a termelési.renddel szemben, amelyet az utolsóv két-háromszáz esztendő alatt a kapitalizmus teremtett meg, teljesen ellentétes és ellen­séges álláspontra helyezkedett. Kifelé a szov­jet politikai, társadalmi és gazdasági törekvé­sei abban foglalhatók össze, hogy a mi pol­gári és ' kapitalisztikus termelési rendünket kikezdje, aláássa, elpusztítsa. A különbség e tengerentúl és Oroszország kőzött az, hogy az első csak megszűnt a gazdagságot szállítani Európa és Északamerika számára, mig az utóbbi aktív és offenzív módon is törekszik mindent lerombolni, ami a kapitalisztikus termelési rendre van felépítve, • . :i De bár igy az utolsó háborús" és háboru utáni esztendők tapasztalatai bőséges intelmet szolgáltatnak a kapitalizmus számára, ugy lát­szik, az okulás nagyon kevés. Most, mikor a szovjet kétségbeesett erőfeszítéssel dolgozik" az őt éve? gazdasági terv végrehajtásán, az euró­pai államok egymásután kötik vele a keres­kedelmi megállapodásokat, a legnagyobb ka­pitalista vállalatok pedig egymással versenyez­ve, szállítják neki a gépeket, üzemi beren­dezéseket, felszereléseket és fegyvereket, ame­lyek ellenük fognak fordulni. A szovjet kiéhez-' téti a saját országát, dumping-árakon dobja piacra mezőgazdasági terményeit és termé­keit, hogy valutához jusson, ipart tudjon te­remteni és néhány esztendő múlva ugyanezt az eljárást tudja sokkal veszedelmesebb for­mában az ipari kivitel terén megismételni. Ezt ma már mindenki tudja és mindenki látja egész Európában, még sincs ellene or­vosság. A pillanatnyi politikai előny és a pil­lanatnyi gazdasági haszon mintha megzavarná a politikusok és gazdasági vezéremberek agyát. Attól való féltükben, hogyha ők nem tennék meg, más megtenné, ami tényleg tör­ténik, képtelenek összefogni a saját megmen­tésük munkájára, Pedjg tisztán teoretikusan nézve a dolgo­kat, ezt nekik kellene legjobban megérezni. Bármely társadalmi összeomlásban sokkal több veszteni valójuk van azoknak, akik tisz­tán a kapitalisztikus rendben tudják megta­lálni elhelyezkedésüket, a nagy vagyonok é£ jövedelmek birtokosainak, a föld és az ipari termelési eszkőzök tulajdonosainak. És mégis ők azok", akik legkevésbé látját a kapitaliz­mus fölött gyülekező sötét fellegeket Mert hogy ilyen fellegek más oldalon is tö­mörülnek, az kétségtelen. A bécsi Creditanstaít összeomlása a nagy kapitalizmusnak egy má­sik, szinte öngyilkossággal határos bűnét tárta a világ elé. Hogy mi volt ez a bün, azt nagyon szépen ki lehet olvasni anngk az angol bizott­ságnak a jelentéséből, melyet a nyújtott pénz­ügyi támogatás ellenében ültettek a Credit­anstaít nyakára. Azt mondja ez a jelentés, hogy az osztrák hitelélet és nagyipar össze­omlását csak meggyorsította a rossz konjunk­túra, de az előidézője nem ez volt, hanem a vezetők tulmagas javadalmazása. Talán nem is teljesen helyes ez a kifejezés, taert javadal­mazás alatt normálisan valami megszolgált, munka ellenében járó jövedelmet szoktunk érteni, mig a Creditanstaít esetében erről szó sem lehet. Ott az tőrtént, hogy mikor a taka­rékosság címen az egész vonalon racionali­záltak, létszámot apasztottak és leépítettek, tíz esucsvállalat igazgatósági tagjainak több volt az évi jövedelme, mint Ausztria egész szo­rosan vett állami tisztviselői karának fizetése. Ugyanakkor, mikor a vállalatok nem fizettek osztalékot azoknak, akiknek pénze a részvé­nyekben feküdt, a vezetők fejedelmi civillis­tákat meghaladó jövedelmeket számoltak el a maguk javár^. Volt igazgató, aki spekulált és tizenhárom millió dollárt vesztett a new­yorki tőzsdén s a veszteséget elszámolta az intézet terhére. Szokásban volt, hogyha va­lamelyik ipari vállalatnak" pénzre volt szük­sége,- azt nem közvetlenül a bank folyósította, hanem az igazgatók és belső emberek szin­dikátust alakitottak, ők vették fel a pénzt és a kamaton felül külön tetemes haszonrészese­dést kötöttek ki maguknak. Azok, akiknek ugy keltett volna szerepelni, mint a közönség bi­zalmának, letéteményesei, ezer meg ezer mó­dot tudnak találni saját gyarapodásukra és gazdagodásukra Ha a Creditapstaltpak ez az esete egymagá­ban állana a Kapitalir-'--' -"^áhan, egy szót.- sem lehetne szólni ellene Másokat más­kor -is károsítottak meg és voltak máskor is emberek, akik visszaéltek p beléjük helyezett bizalommal. Sőt • a gazdaságtörténelem kuta­tásai kimutatták azt is, hogy egyes véletle­nektől és konjunkturális alakulásoktól elte­kintve, amelyek legfeljebb az osztál;.:---já­ték főnyereményével hasonlíthatók össze rit­kaság tekintetében, az igazi nagy vagyonok eredetéhez kétes tisztaságú melléki? is szokott tapadni. Takarékosságból pusztán fillérek, penoek és centek összerakásából még s-nki sem lett multimilliomos. Most azonban más történik. A CreditansUllon kívül az utolsó tiz esztendő alatt a közönségnek Európában es Apierikában egyaránt nagyon sok' esetben volt alkalma tapasztalni, hogy voltak össze­omlások és bugások, amelyek száz meg száz­ezer kisember exisztenciáját tették tönkre és ugyanakkor a vezetők, az ipar és tőke kapi­tányai igen szép és igen nagvszámu milliókat tudtak maguk számára átmenteni. Olyan mil­liókat, amelyek' messze meghaladják azt sz összeget is, amelyet a máskülönben igen te­kintélyes fizetésekből meg lehetett takarítani. Ma, mikor z nyomtatott betű és az újság­olvasás korát éljük', az ilyen esetek sokkal ve­FIYTOX '•gyet, szúnyogot, svábbogarat, poloskát, hangyát, molyt stb. Míndsnütt kaphat*! • . *- 5 1 VEZÉRKÉPVISELET REVESZ EHHÖ és Társa Budapest, V., Nádor ucca 30. szedelmesebbek, mint régente, mikor íralá­sokat, hitszegéseket, elpártolásokat királyok és fejedelmek javadalmak és latifundiumok adományozásával fizettek meg Ma az emberek olvasnak és gondolkoznak. És bizonyára a Creditanstaít esetében voltak Ausztriában na­gyon sokan, akik azt kérdezték, hogy miért kellett eket kitenni az uccára, ha száz ember­nek annyi volt a jövedelme, hogy abból egy­millió ís kényelmesen megélhetett volna. És mit szóljanak a Creditanstaít nyugdí jasai, akik most felszólítást kaptak", hogy mondjanak le­nyugdijuk egy részéről, mert ezzel hozzájárul­nak a vállalat talpraállitásához. Erre köte­lezi őket a szolidaritás a vállalattal szemben, amely nekik kenyeret adott. Bizonyára lesz, aki a közel kétmilliárdos passzívát szembe­állítja a maga ötezer schillinges nyugdijával és azokkal a vagyonokkal, amelyek égveS vezetők kezén megmaradtak és azt találja kérdezni, hogy miért rajta kezdik a taka­rékosságot és mentési akciót és nem a mil­liókon.. Ha valaki azt kérdezné, hogy miben jelent­kezik a kapitalizmus öngyilkossága, ezek után nagyon könnyű megmondani. Téved, aki azt hiszi, hogy a kapitalizmust a nagy vagyonok tulajdonosai, a nagy jövedelmek élvezői és a vezető állásban levők tartják fenn. A ka­pitalizmus fenntartói, támaszai azok a név­telén ezrek és tízezrek", akik akár mint állami vagy magántisztviselők, mint alkalmazottak, mint tanárok és tanítók, mint újságírók, mint ügyvédek, mint rendfentariók ezt i rendszert hordozzák, munkájukkal szolgálják, eszüket, tollúkat és technikai tudásukat neki béfbea,d­ják, Ha már most az történik', hogy jó kon­junktúra idején a kapitalizmus kapitányai rá­juk nem nagyon gondolnak, rossz kopjunktura idején ellenben rajtuk kezdik a takarékos­•1 •• — * • —' -- ----- - - - - — --- -TT. • -• •• •-•••• -—: • J ••• -i, laj^ijiTílir '. r. ..ij_i....jíj il.LlJJ. I'lll I •iL.iJ.iUK--'1—..-r <. .u. " -_•-» .' l..ui.'_; L.. !..', JJ ... ^ Bfirfind" és bőrdiszmUáruimat r«ndklyUI ölesén árusítom, mert Iskola ucca 11. ss. alatti fióküzletem megszüntetem I Föüzlet: Kárász ucca 14. Szegszárdy b&röndösmester. Tegyen kísérletet!

Next

/
Oldalképek
Tartalom