Délmagyarország, 1931. június (7. évfolyam, 122-145. szám)

1931-06-07 / 126. szám

» Érettségi vizsga (A Délmagyarország munkatársától.') A héten megkezdődtek az érettségi vizsgák. Egymásután következnek a szegedi középiskolák; mindenütt sápadt diákokat látni, amint magolva szédelegnek a juniusi napban, amint haditanácsra ülnek össze. egy-egy télel körül, amint reggel hat órakor még pislogó, álmos szemekkel megjelennek Újszeged friss bokrai között és hetedikes fizikát verejtékeznek és hatodikos latint elemeznek... Az érettségi vizsgálatok megkezdődtek... és most csak sápadt nyolcadikos diák van, •ki nyolcéves iskolai munka után fáradtan, félve, álmatlanul várja az utolsó vizsgát. Végignéztük az első érettségi vizsga délelőttjét. Reggel álmatlanul és falfehéren gyülekezni kezdtek a jelöltek. Csupa izgalom, csupa kétség és félelem a virrasztástól kimerült fiatal szemekben. Jön a bizottság komor és ünnepélyes feketében, jönnek a tanárok, akik vizsgáztatni fognak és jón néhány másik tanár is, akik mosolygó arccal segiteni szeretnének a lázas izgalomban. Aztán eredményi hirdetnek és négyöt diák zokogva forda! ki a teremből. Négy-öt diák hazamehet, őket nem engedik a bizottság elé, ők már elintéztettek még a vizsga előtt... Nehéz zokogás önti el a virrasztásban kivörösödött szemeket ők hazamehetnek egy esztendőre, mert nyolc évi munkájuk keltétórőtt az Írásbeli vizsga egyetlen délelőttjén, egyetlen át nem gondolt kérdésén... Mehetnek haza, mert rosszul fordították Liviust, inert nem értették meg a gömbháromszögtan oly egyszerű képleteit! Aztán kinyitják a vizsgaterem ajtaját, kezdődhet a vizsga a szerencsések számára, akik idekerülhettek a bizottság elé. Négy diákot kiválasztanak, ezek kezdik a vizsgát. Révetegen, vacogva bevonulnak és megállanak a székek előtt Szemben Improvizált katedra a bizottság számára, oldalt két tábla a tragikus krétákkal a képletek számára — és hátul egy sor szék a tanároknak, akik eljöttek ide, hogy biztató mosolygással kicsit talpraállit sák a jelölteket. És a terem másik végében néhány szék, jó messzire a katedrától. Ide ülhet a hallgaság, aki kíváncsi volna erre a drukkos délelőttre. A négy diák csak áll a székek előtt és a vibráló szemekben valami távoli messzeségbe tűnik a közeli katedra, a latin, a magyar, a fizika, a történelem, a matematika. — Tessék helyet foglalni, — szól az elnök — és a diákok bizonytalan derengéssel helyet keresn'k a székeken. Nem mernek mozdulni, csak nézik a táblákat, a krétákat, a latin szótárakat. Most kell felelni nyolc év munkájából egy-egy szerencsés, vagy szerencsétlen kérdés kétségeiben. Kiosztják a tételeket, dermedten ül a négy diák és a sápadtságot forró pirosság váltja fel a remegő arcokon. Pár perces dermedt szünet Nézik a fehér cédulákat és megüvegesednek a •zemek. A bizottság egymáshoz hajol és derűsen suttog valamit. Es az elnök most megszólal: — Aki tudja, — jelentkezhetI Nem mozdul senki, riadt szemek merednek a cédulákra. Fölállítják az elsőt, a magyarral kezdik. A tétel: Kölcsey. És a jelölt kipirulva az izgalomban belekezd: — Kölcsey Ferenc a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ... A biztos most félbeszakítja.— önnek nincs iskolai ruháját Miért nem jött abbant A jelölt az Ideges izgalomban nem tud felelni erre a kérdésre. Hogy miért nem jött másik ruhában... Fojtott csönd, a diák verejtékezik. Aztán az egyik tanár megenvhiti a riadt hely*etet: — Kérem, nem beszéltünk róla, hogy milyen ruhában jöjjenek.. . És most már folytathatja a feleletet. Kölcseyről beszél és mondani kezdi a Himnuszt. A második sornál elakad a felelet idegességében. Kisegitik. Aztán a Paraenesisről beszél és hadarni kezdi Kölcsey prózai sorait Oh modern pedagógia, óh kitűnő Kölcsey Ferenc harminc kőtelező Parae. nesis.sorral... A következő jelölt Zrínyiről beszél. Pontosan tudja az iskolai könyv minden sorát és száguldva mondja a Zrínyiász tartalmát. — Zrinyi eposza azért kimagasló, mert a történetet az egész nemzet sorsára ki tudta szélesíteni... \ bizottság egymásra néz az ünnepélyes feketékben és ferencjőz'-.efekben. — Köszönjük, nagyon jó. . — és a diák leülhet, aki oly jól bevágta a Pintér, vagy a Prónaykönyv sorait. A kővetkező jelölt a legrégibb magyar nyelvemlékekről beszél, harminc sor a ma is élő Halotti beszédből... £s szegényke a felelet izgalmában a régi Kódexeket külföldi lexikonoknak mondja... A bizottság mosolyog. DCLMAGYAKOKSZAG A negyedik diák Kisfaludyról beszél. Felsorolja a vígjátékokat és fújja a Csalódások szövevényes tartalmát. — Kisfaludy a magyar színjátékért ls küzdött, — mondja— és ostorozta az idegen színjátszás erkölcstelenségét, elkorcsosult eszméit... — Ez most is aktuális volnál — szól a biztos és a bizottság rábólint. A hangulat kissé megeny. hül; egy kis aktuális csevegés Kölcsey, Zrinyi és Kisfaludy után. A második tárgy: a latin: Vergiliusból fordit a jelölt. És szinte elvész az ötperces mondat rejtelmeiben. Nem irigylésre méltó, ó nyájas olvasó, — a diák eredetiben olvassa az Aeneistt... És egy kisegítő kérdést kap: tessék beszélni a római légiók táborának beosztásáról.. . esetleg a római nemesség tagozódásáról..« Ez kőnynyebb-.. ez kisegitő kérdés... És fizika és matematika. Hajszálcsövesség. Toricelli, Franhoffer.féle vonalak. — A sebesség az útnak az Időszerinti dífferen1931 junius 7. ciája, — mondja a jelölt. (Méltóztatik rá emlékezni Nyájas Olvasó?) És képletek a táblán, — nullára redukált egyenletek, plusz.minusz előjelek, differenciálhányados, logaritmus X, cosinus alfa, ánégyzetpluszkétábépluszbénégyzet és egyéb négyzetgyökök. (Méltód tátik rá emlékezni.) Az első jelölt mehet Meghatározta a differenciálhányadost: — ő megérett. Köszönjük, sikerült. A másik félóráig gyötrődik a t és s jelzett rejtelmei kőzött és krétát vesz elő — és krétát tör és letörli a táblát és újra kezdi és nem emlékszik a képletre és elfelejtette, hogy mí a Ludolf-féle szám. Mi lesz vele, — ml lesz az érettségivel... istenem, kegyetlen Ludolf-féle szám, 3 egész 14159... És délre eltávozhat a jelölt, verejtékesen és megéretten. Elmondta Kölcsey Paraenesisét, lefordította Vergiliust, meghatározta a differenciálhá. nyadost és megküzdött a Ludolf-féle számmal... A jelölt megérett, 6 Nyájas Olvasói A magyar Alföld öntözése Tanulmónyut az alföldi öntözések lehelőségéről Irta dr. Benda László geológus, oki. mérnők. III. Ml volna az öntözések agrogeológlal eredménye? Kétségkívül Igaz az, hogy az Alföld mai növényvilágának fajszegénységét nagy mértékben a vízhiány és a csapadék egyenlőtlen s rendszertelen eloszlása okozza. A vízszegénységre vezethető vissza az is, hogy olyan kevés erdő van az Alföldön. Az Alföld 10 millió katasztrális hold területén alig 400 ezer kat. holdat borítanak erdők és még sem az erdők létezését, hanem az Alföld mai erdőtlenségét kell magyarázni, mert sem az éghajlati,, sem a ta^ lajviszonyok nem indokolják meg azt. A csapadék havi eloszlása a fás növényzetre kedvező az Alföldön és amennyiben az Alföld éghajlata emellett mégis általában melegebb és szárazabb kontinentális éghajlatnak bizonyul, ezek az éghajlati viszonyok jellemzők az egész pontusí flórára, tehát az Alföld erdős és erdötlen részeire egyaránt. Hogy kevés az erdőnk az Alföldön, annak ép olyan kevésbé lehet az oka az éghajlat, de épugy nem okolhatjuk a talajviszonyokat sem. Mert nincsen olyan talajféleség az Alföldön, amely ne nyújtana lehetőséget erdőségek kifejlődésére Vannak láperdőink és ártéri erdőink. Homokvidékeinken is vannak erdők, sőt még a kimondott szikes talajokon is lehet erdővegetáció. A mai erdőtlenség oka az ember. A plejsztocén-kor után, amikor a mocsaras területek sokkal nagyobb klterjedésüek voltak és a mai mesterséges lecsapolásnak még nyoma sem volt, Alföldünket az erdős-lápos állapot jellemezte. Ezidőben (őskor: kőkorszak, bronzkorszak) Alföldünkön igen gyér volt a lakosság. Később, a történelmi ókorban, mikor már kezdik a pásztornépek ellepni az Alföldet, a rétségek jutnak uralomra; azaz elpusztulnak lassankint az °rdők, de a talaj még nyirkos marad. A középkorban és később, főleg a török háborúk után az erdőtlenséghez még a talaj természetes kiszáradása is járult. Ez a folyamat a XVIII. században kulminált. Majd következtek a mesterséges lecsapolások és ezzel az Alföld talaja veszedelmesen, végzetesen szárazzá vált. A török időkben született meg az Alföld szomorú specifikuma: o puszta. A XIX. és XX. század szülötte az Alföld megölője: a szikesedés. A puszta az erdővel szemben csak másodlagos és a hanyag gazdálkodással összefüggő képződmény. Ilyen a homokpuszta, de ilyen a szikpuszta is, amely az egykori nyirlápok. vagy füzlápok legnagyobb fokban leromlott maradványa. Ma a zsombékrétek, tőzegrétek és feketerétek kötik össze az egykori láperdővel. A puszták nagyobb kiterjedéséhez, vagy visszahúzódásához nem kell geológiai változás, egyedül a történelem folyamán a kulturában beállt változások s az ezek következtében megnyilvánuló természeti átalakítások is elegendők arra, hogy az Alföld növényföldrajzi problémáit megoldhassuk. Bizonyos berendezések mellett az erdös-lápos állapot ma is megvalósulhatna, a nyirlápok nagyobbfoku kiterjedéshez juthatnának, az alpi növények, amelyeket ma jégkorszaki maradványnövényeknek tekintenek, elszaporodhatnának és igy merőben más, friss képet öltene az alföldi flóra. Szubarktikus jellegűvé lenne. Az Alföld erdősítése tehát ma egyik legnagyobb, legégetőbb problémáink. Amit az ősök elrontottak, igyekeznek az unokák helyrehozni. Kérdés azonban, hogyan fogjunk ehhez? Mielőtt a kérdésre feleletet adnánk, mégegyszer vissza kell mennünk a múltba. Azok a plejsztocénkori növényi maradványok, jobban mondva erdőreliktumok, amelyeket Alföldünkön ezídeig találtak és megvizsgáltak, mind galériaerdőkre utalnak. Itt főleg Tuzson János és Hollemdonner Ferenc professzor urak, valamint Szepesfalvu Já. nos botanikus, M. N. M. őr és Scherf Emil kir. geológus urak vizsgálataira és felvételeire utalok. Különösen azok a jégkorszaki erdőleletek, amelyeket Scherf E. dr. Kiskunfélegyházán, Kecskeméten és Tiszaugon talált, tudományos és gyakorlati szempontból sem értékelhetők eléggé. Nem akarom Itt részletezni ezeket a leleteket, amelyeket a szerzők szívességéből »A maaj/ár Alföld őstörténete« c. munkám második kötetében részletesen ismertettem (267-272. old.), csupán arra szorítkozom, hogy a végeredményekről pár szóval megemlékezzem. Az eddig megvizsgált plejsztocénkori erdőmaradványok azt bizonyítják, hogy ebben az időben Alföldünk éghajlata hideg volt és a kiterjedt síkságokat szubarktikus tundraerdők borították. Jellemző fái a cirbolyafenyő, a veresfenyő, a berkenye, a törpefenyő és a bo. róka voltak. Nem szabad azt képzelnünk, hogy nálunk is olyan végeláthatatlan erdőrengeiegek voltak, mint pl. a szibiriai tajgák, inkább Cholnoky nézetét kell elfogadnunk, aki szerint ezek a hidegégövi erdők g plejsztocénkori Alföld területére eső tujadraöv galériaerdöl voltak. A galériaerdők olyan erdőségek, amelyek a folyók mentén, azokhoz közel, sávokban helyezkednek el. Mivel ezeknek a fáknak, ezeknek a vegyes összetételű erdőségeknek is szüksége volt a vizre, a folyók közelében található nyirkos talajra, a folyóktól távolabb száraz talajnak kellett lennie; de az sem lehetetlen, hogy a folyóktól távolabb a talaj felszíni rétege jeges volt és igy a növényi életre alkalmatlanná vált. Bármi volt is a helyzet, azt bizonyosra vehetjük, hogy az Alföld legősibb erdőséael ga. liriaerdők voltak. Ehhez a formához kell most is visszatérnünk, ha azt akarjuk, hogy a növényvilág helyes egyensúlya az Alföldön viszszaálljon. Az öntözőcsatornák ebben az esetben ugyanazt a szerepet játszák majd, mint a folyók annak Idején és a relative legmagasabb pontokon vezetett csatornákból a viz nemcsak az árasztások alkalmával, hanem szivárgás utján állandóan, megszakítatlanul jut a talajba, mint talajvíz. Tehát az öntözőcsatornák jelentős mértékben szaporítják a talajvíz mennyiségét. A csatornák közelében a talaj nyirkossá lesz. lay meg lesz a módja, hogy az újra nyirkos talajon, a csatornák mentén, az erdők újra kiképződjenek. Ezek a mesterséges galériaerdők hoznak majd enyhülést és javulást alföldi síkságunk mai nagy betegségére. Ebben egyetértenek velem nemcsak geológus kollégáim, hanem elismert botanikai szaktekintélyek is. Ez az álláspontja az Alföldkutató Bizottságnak is. Ez a meggyőződése minden szaktudósnak, aki ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozott.