Délmagyarország, 1931. június (7. évfolyam, 122-145. szám)
1931-06-18 / 135. szám
1931 junius 18. DÉMUIIW: - ;>Í:ÁI» nyilvánuld*át, az általános, titkos választójogot, nem öt év múlva, hanem minél előbb, hogy uj parlament jöjjön alkotásokkal és az ország talpraállitásával. — Az egész jobboldal a jobbágytartó főurak utódja, egy-egy csoport a nagybankok, a nagyipar képviselői. Mi nem vagyunk osz tálypárt. Mi minden dolgozó emberé, vagyunk, iparosé, kereskedőé, munkásé' orvosé, ügy védét tisztviselőé. Ahogy most járjuk az országot, Danteval elmondhatjuk, hogy itt vagyunk, akik meg jártuk a poklot. És mert megjártuk és láttunk mindent, az ország népét ki akarjuk ve titpi ebből a pokolból. A Jövöert, gyermekeinkért harcolunh. Ehez kér erőt és mandátumot a szociáldemokrata párt. Ébren kell lenni, el kell nyomni a fáradságot és diadalra vinni a zászlónkat. (Lelkes taps.) (Kéthly beszéde közben munkásasszonyok hatalmas virágcsokrot nyújtanak fel a szónokhoz.) — Le kell magunkról rázni a reakció törpéjét — folytatta beszédét. A reakciónak mi vagyunk a legkonokabb ellenfelei. Készül ellenünk az uj Zinovjev-levéi. Gyártják a hamisított körleveleket, amelyben felszólítják a szavazókat, hogy fehérlappal szavazzunk, <Je ne engedtük magunkat becsapni, A szociáldemokrata párt résztvesz a válasz fásokban, bízik Szeged dolgozó népében és kéri, hogy adja meg az erőt a küzdelemhez. Itt állunk és nem tehetünk máskép! Kéthly Anna nagyhatású beszéde után percekig zúgott a taps. A következő szónok volt. — A választások idejét éljük — kezdte beszédét — és ilyenkor látjuk, hogy a miniszterek és a hivatalos jelöltek az Ígéretek egész tömegét zuditják a választókra. Az újságok hasábjairól, nemcsak a miniszterek, de a többi jelöltek is igéretgarmadákkal akarják elszédíteni a tömeget. Ezek az urak nagyon nehéz helyzetbe kerülnének, ha ígéreteiket be is kellene váltaniok. Egy miniszter program beszédét olvastam a napokban és minden hajamszála az égnek meredt azoktól az Ígéretektől, amelyek benne foglaltattak. Ezt a beszédet Bud miniszter mondotta. »Amikor látom ezt az Istenáldotta jó földet — mondotta többek között — felteszem a kérdést: lehet ebben az országban szegény ember, lehet munkanélküli, lehet, hogy az ipar ne találjon foglalkoztatást, hogy a kereskedelem elsorvadjon?* Én feltehetem ezt a kérdést — folytatta Szeder —, de az a felelős kormányférfi, aki ott áll az ország szekere rudjánál, annak nincs joga ilyen kérdéseket intézni a néphez, mert neki nem kérdezni kell, hanem idejönni és megmutatni, hogy mit tettek addig, emeddig a nép bizalmát bírták és mit akarnak tenni ezután, hg a nép bizalmát bármilyen úton-módon újra megszerezték. Es amig ezek az ígéretek elhangzanak, addig ennek az országnak minden osztálya, minden osztálya, minden dolgozó rétege a Iegkétségbeejtőbb nyomorúság martaléka lesz. Most leereszkednek az Istenáldotta néphez és merik mondani, hogy elsőrendű kötelességük a munkásokkal való foglalkozás. Husz-huszonegypengős búzaárat, alcsó hitelt, olcsó kisipari kölcsönt Ígérnek a legváltozatosabb formában. A vergődő kereskedelmet is pont a választás előtt akarják talpraállitani. És amig az Ígéretek röpködnek a levegőben, addig látjuk azokat a szerencsétleneket, akik még vasárnap is mezítláb járnak. Nem azért járnak mezítláb, mert utálják a cipőt, hanem azért, mert az egypengös napszámból nemcsak cipőre, de kenyérre sem telik. A Nemzeti Bank kamatlábát öt és félszázalékról hétre emelték, amig a kiskereskedőnek mindent Ígérnek, addig a szerencsétlen pária a beszédek alatt ugorhat le az emeletről. Az intellektuelrétegnél sincs kivétel, ma már érettségizett uccaseprOk es |ogvégzett prObarendörök seprik és vigyázzák a főváros uccáit. Ha a valóság fényénél vizsgáljuk az Ígéreteket, akkor azt látjuk, hegy azok szédelgések, amelyek a választők jóhiszeműségére vannak épitve. — Azt mondották, hogy ha látjuk a diagnózist, mutassuk meg a gyógyszert is. Kéthly Anna és Peyer Károly beszédeikben rámutattak a párt tevékenységére. Ha megfogadták volna tanácsainkat, máskép festene az ország politikai és gazdasági állapota. Sürgettük a mezőgazdasági termelési rendszer átszervezését. Már 1922-ben utaltunk arra, hogy a mezőgazdaság reformjával fel kell készülni arra az időre, amikor a világ gabonaraktárai megtelnek és amikor Keleteurópa népe megjelenik az európai piacokon. Nem hallgatták meg iiguelmeztetesttnket Ha készültek volna, most nem lenne ekkora válság. 1924-ben 460 millió volt a költségvetés, amely most li'Z millió pengőre emelkedett. Ezzel szemben mezőgazdasági termeivényeink ér'éke harmadára esett, az ipari termelés értéke is lényeges csökkenést mutat. Ezek ellenére a luxuskiadások fedezésére felemelték az adót, holott jól tudják, hogy az adóalanyok tönkrementek és nem képesek fizetni. Le kell szállítani az gdót, mert 200 millió adóhátralék azt mutatja, hogy itt már nincs mit kipréselni. — Jól tudjuk, hogy amig nyiltszavazásos rendszer mellett ül össze a parlament, amig főispánok kegye adja a muiulátumc!;:;!, addig egészséges gazdasáeri irányzat nem fejlődhetik ki. Mi ezt az országot a politikai demokrácián keresztül aktijuk gazdasági demokráciához segíteni. Követeiébünk" az általános titkos választójog, amelytől egyesek irtóznak, de amely olyan közel van. Progr:s3ziv adózás, földbirtok, reform és szabadságjogi kérdések azok, amelyek a politikai demokrácia nyomában járnak. Ismerik a pártot, ismerik férfiait, az ő működésűk magában viseli programunkat. Gyaláznak és demagógfogásokkal akarják a szociáldemokrata párt népszerűségét csökkentem. De ma már a mezőgazdaság robotosai ugyanolyan 3 forró szeretettel állanak mellénk, mint a városok munkássága. — Nemcsak magasabb nívójú termelést, de okosabb, intelligens embereket akarunk az elbukottak helyett. Azt akarjuk, hogy aki dolgozik, az megtalálta a megélhetését, de az a réteg, amelyik nem dolgozik, az ne is tobzódjon. A lelkes tapssal fogadott beszéd uláa £tí/er Dessö szólalt fel. Elmondotta, hogy a választókat félre akarják vezetni. Azt hirdetik, hogy mindenki oda tartozik szavazni, ahová aláirt. Az aláírás semmire sem kötelez, mindenki oda szavaz, ahová lelki-sme* rete kötelezi. Figyelmezteti a választókat, hogy a szavazólapra semmi mást, csupán a keresztet szabad irni. Azt a hirt is terjesztik", hogy a válasz tási elnök megjegyzi a borítékon, hogy ki hová szavaz. Felvilágosította a közönséget, hogy a választási elnöknek kötelessége kézjegyével ellátni a borítékot, de senki sem tudhatja meg, hogy ki melyik listára szavazott. Beszédét ezzel fejezte be: — Üzenetet küldünk a gyárakba, irodákba, műhelyekbe, pinoeodukba, tanyákra és mindenhová, ahol gondterhes az élet és azt üzenjük, hogy a mult Szörnyűsége, a jelen bizonytalansága, a jövő reménytelensége pa rancsolja, hogy arra a pártra szavazzunk, amelynek férfiai a kisemberek boldogulásiéri küzdenek. A gyűlés végén a hatalmas tömeg a legnagyobb rendben, a képviselőjelölteket éltetve oszlott szét az uccákon. 4 szociáldemokrata pár! választási hirei Népgyűlések: iS-án, csütörtökön este fél 8 óra! fesdettet a Bogyó-féle vendéglőben- (Zákány-ucca és Pacsirta-ucca sarok.) í^ án, csütörtökön este fél 8 órai kezdettel özvegy Kovácsné-féle vendéglőben. (Szatymazucea 3J.) 18 án, csütörtökön este 7 órai kezdettel UJ* szegeden, Petró Gyárfás féle vendéglőben'. (Gazdasági-telep.) Előadók: Sz. dr. Szamek Sára, Lájer Dez*^ Qlejnyik József, Dáni János, Horváth János, dr. Szepesi Imre. • _ A szociáldemokrata párt közli, hogy az aláírásokat lezárták. Felhívják az " : s aláirnsgyüjtőket, hogy az ajánlóivekct a párt központi választási irodájában (Hétvezér ucca 9., Munkásotthon) még a mai napon okvetlenül szolgáltassák be. A Dáfmagyarorszáq kislcsönynyvtárában az előfizetési dij: a Délmagyarország előfizetői részére havonkint l pengő, munkáselfifizetfiknek hetenkint 16 fillér, mindenki más részére havonkint 1.60 pengő. Liberális polgár e| ne mulassza aláírni a Rassay-párt ajánlási ivét. Pártiroda Kárász ucca 8.) Telefon 32-47.