Délmagyarország, 1931. május (7. évfolyam, 98-121. szám)

1931-05-10 / 105. szám

a DÉLMAGYARORSZAG Hozzászólás a válság kérdéséhez Irta Tonelli Sándor. Tisztelettel ismét szól kérek' a gazdasági irálság kérdésében. Olyan probléma ez, amelyről nem lehet eleget irni, mert minden megmagyarázás után maradnak még meg nem magyarázott részletei. Egyúttal olyan probléma is, melynél a közgazdasági tudomány esetleg felmondja a szolgálatot, mert nem boldogul olyan gordiusi csomókkal, melyeket az egyszerű józan ész ki tud bogozni Csodálatosan szép példa erre, amit a Népszövetség aranybizottsága produkált. Két esztendei munka után négy hatalmas kötetben tette közzé kutatásainak eredményét. Ennyi fáradsággal kisütötte ez a tudós bizottság, hogy a világ a háború óta kevés aranyat termel s ez a' válság egyik főokozója. Tudományos neve ennek az elméletnek az aranytakaró elégtelensége. Aki akarja, elhiheti, hogy a Népszövetség aranybizottságának igaza van. 'Hegedűs Lóránt azonban egy nagyon ötletes cikkében megmagyarázta az egész okoskodás képtelenségét Ha csakugyan az a baj, hogy kevés az arany, akkor a másik oldalon emelkedni kellene a buza, a rozs, a szarvasmarha és az iparcikkek árának. Ehelyett azonban depressziót látunk az egész vonalon. Az árak színvonala alacsony és senki sem vásárol. A bajokat másutt kell keresni. Ezt próbálom teljesen laikus módon elmagyarázni A válság első oka véleményem szerint a tengerentúl emancipálódásában keresendő. Európában az utolsó három évszázad alatt igen nagy gazdagság halmozódott fel, amelynek alapját a tengerentúl kizsákmányolása szolgáltatta. Szembeállítva egymással, az áruforgalomban egy európai munkás munkájának termelési értéke tiz, husz, ötven, sőt száz kuli, pária és szerecsen munkájának termelési értékével cserélődött ki A kettő közötti különbség hozta létre Európa jólétét és gazdagságát Az utolsó harminc év alatt azonban forradalmi változás állott be ezen a téren. Először a szűz területeken dolgozó tengerentúli mezőgazdaság lekonkurrálta az európai mezőgazdaságot, azíután a tengerentúli államokban és koloniákban nagyrészt európai tökénei óriási uj iparok keletkeztek, amelyek kezdték az európai ipari exportot kiszorítani. A háború alatt, mig Európa önmagát marcangolta, ez a tengerentúli ipari fejlődés mérföldes lépésekkel haladt előre. Ma itt van Európa, amely önmaga számára sokat termel, mert termékeit se a tengerentúlnak, se az itthoni keresettelen tömegeknek nem tudja eladni. Ez a válság első okozója. Kapcsolatos ezzel Oroszország helyzeti eltolódása a világgazdaságban. Immár tizennégy éve az orosz piac csak nagyon korlátolt mértékben vesz fel iparcikkeket, ellenben az orosz mezőgazdasági dumping öli az európai piacot Az európai és amerikai kapitalizmust ellenben mintha a gondviselés vaksággal verte volna meg, nem látja, hogy itt is némi változással ugyanaz történik, mint a teúgerentulon. Szállítja a tudást .és a gépek" formájába öltöztetett tökét a szovjet számára. Szállítja a fegyvereket, az ütegeket, amelyek ellene fognak fordulni A válság másik okozója a háború, amelynek hatását még éveken és évtizedeken át fogjuk érezni. Minden háború, de különösen az olyan küzdelem, amely népek, nemzetek, államok egész sorára terjed ki, óriási eltolódásokat idéz elő a jövedelmekben cs vagyonikban. Sombart tanulmányaiban exakt pontossággal kimutatta, hogy a háborúk a nagy vagyonképződések legerősebb forrásai. Ezek a vagyonok azonban ugy képződnek, hogy ugyanakkor mások elszegényednek. A vagyonok és jövedelmek kumulálódnak és kevesebb kézben koncentrálódnak, mint azelőtt. Már most, ha feltételezzük, hogy a vagyonés jövedelem mennyiség állandó marad is, nem közömbös az összeség szempontjából, hogy ez kevés, vagy sok kéz között oszlik meg. Ha százezer embernek van tisztességes polgári megélhetése, ez sokkal több fogyasztást jelent, mintha kilencvenkilencezernek a standardja a létminimumra szorul le és a tulajdon képeni vagyon és jövedelem ezer emberé marad. Ezer ember, ha akarná is, nem tud annyit fogyasztani, mint kilencvenkilencezer. Egy szabómesternek a primitív okoskodásával élve, neki inkább sok közepes, mint kevés tehetős vevőre van szüksége, mert egy ember egyszerre csak egy nadrágot tud viselni. A háborús vagyoneltolódás a fogyasztás csőkkenését vonta maga után Ezért nincs munkája az iparosnak és forgalma a kereskedőnek. De nemcsak az egyes társadalmak keretén belül van ez igy, hanem a nemzetek között is. Hogy itt milyen va gyonel tol ód ás o k történtek, azt legjobban Amerika és Franciaország esete mutatja, amelyek a világ aranykészletének túlnyomó részét felszívták. Nem az a baj, amit a Népszövetség aranybizottsága megállapított, hogy kevés az arany, hanem a meglevő aranykészlet eloszlása észszerűtlen és gazdaságellenes. Az egyik rész az aranyban fekvő holt tőkéjének csak bizonyos hányadát tudja felhasználni, a többit pedig nem meri a termelésbe belevinni, mig a másik rész nem tud dolgozni, mert tőkéje vagy nincsen, vagy csak olyan drágán jut hozzá, hogy az a racionális termelést lehetetlenné teszi. A válságnak ez a fejezete az, amelyet külön hitelválság néven ismernek. A meggazdagodásnak és az elszegényedésnek ez a jelensége akaratlanul rávezet további következtetésekre is. Azok, akik már felpőtt ésszel ismerték a háború előtti életet is, nagyon jól visszaemlékezhetnek arra, hogy a háború előtt majd minden polgári családnak volt egy kis vagyonkája, amely a hetvenes évektől kezdve a félszázados békeperiódus alatt gyűlt össze. Igy volt ez nemcsak nálunk, hanern Európaszerte mindenütt. Ez a vagyon volt a polgári jólét alapja és a középosztály életének gazdasági tartaléka. A tisztviselő normálisan felélte a fizetését, de ez a tartalék volt az, amelyből negyedévenként, mikor esedékesek voltak a kamatok, mikor befolyt a házrészből eredő bérjövedelem, a szőlőnek vagy a földnek a jövedelme, vagy más egyéb, az asszony ruhát vett a gyerekeknek, kiegészitette a háztartás berendezését, a megmaradt részt pedig takarékba tette. A háború és a háborút követő esztendők alatt, ezeket a kis tökéket világszerte felélték. A polgári háztartások ezrei és százezrei igy vesztették el azt a tartalékukat, amely egyik legfontosabb táplálója volt az iparnak és kereskedelemnek. Ez idézte elő azt a bizonyos sokat emlegetett lerongvolódást az egyik oldalon és a pangást a másik oldalon. Egészen érthető, ha nincv miből költeni, akkor össze kell szorítani az igényeket és takarékoskodni keli. Viszont érthető azonban az is, ha azok, akik mélyebben látják a válság okait, töprengeni kezdenek azon, hogy a takarékosságnak a szüntelen hangoztatása önmagában elegendő-e arra, hogy a válságból ki tudjunk evickélni. Angliának egyik legnagyobb gazdasági szakértője, Keynes. aki a békeszerződések gazdasági következményeinek taglálásávál tett sz>ert világhírre, takarékossági járványnak nevezi azt, ami előttünk lejátszódik és a kereskedelem és ipar megmentése érdekében hirdeti a pénz megforgatásának szükségességét. Ez a probléma másokat is foglalkoztat. Épen, mikor ezeket a sorokat irom, fekszik előttem a Magyar Közgazdasági Társaság meghívója, Haj«k Frigyes JANTZEN rÜKDÖMIlIÁIí és egyéb kitűnő minőségű valamint az Összes fflrdOcihhek nagg választókban. LISZTIG IMRE Széctienol tér 2. m dr.-nak, a bécsi koujunkturákutató intézet igazgatójának az előadására, amelynek már a cime felveti a nagy kérdést: Sparen oder, Geld ausgeben in der Krisef. ' Nehogy félreértsenek, szeretném nagyon világosan kifejezni magamat Minden emberi intézmény azért van, hogy valami célt szol- j gáljon. A család célja az utódok nevelése. Az ipar célja a termelés. A vasút célja a forgalom lebonyolítása. A hivatal célja a közigazgatás. A takarékosság egyiknél nem öncél, hanem csak járulékos tényező, melyet szem előtt kell tartani, hogy minél kevesebb kiadással minél nagyobb eredményt érjen eL Ez az, amit a takarékossági járvány bacillushordozói mindig elfelejtenek. Nem az éhező munkás és tisztviselő az olcsó, hanem a jó munkás és jó tisztviselő. Nem a pénzkiadástól való irtózással szolgáljuk a közgazdaságot, hanem a helyes befektetéssel. Nem az értékek lerombolása menti meg a társadalmat, hanem azok konzerválása és ápolása. Ez a kis elmefuttatás a legkevésbbé sem tarthat számot arra, hogy feltárja a válság összes okait De az elmondottak ujjmutatással szolgálnak a jövőre. Azon, hogy a tengerentúli ipari piacokat Európa a régi mértékben visszaszerezze, már számitani nem lehet. Ez már kivül esik a lehetőségek körén. Menteni kell azonban, ami *raég menthető: Európának önmagára kell találni és most már védekezés formájában kell legalább biztosítani azt, hogy a tengerentúl és Oroszország mezőgazdasági terményeinek az itteni piacokra való dobásával ne tegye tőnkre azt a mezőgazdaságot, amely az- iparnak és kereskedelemnek vásárlója. Nivellálódni kell a vagyonok és jövedelmek aránytalanságainak, amely ugy az egyedek, mint az államok egymásközötti viszonyában tapasztalható. Ismét meg kell kezdődni a mesterségesen megkötött tőkék forgalmának és a gazdasági kiegyenlitődésnek a gazdag és szegény országok között Erre van is bizonyos reménység, mert az aranyinfláció állapota már kezészségét és vagyonát menti: ha házát, nedves lakását szárazzá teszi az örökre biztosan ható t,Blbet>*F", teljesen szagtalan fehér szigeteli anyaggal. Beszerezheti: Landesberg Mór épitési anyagkereskedfi és Haraszthy Géza festékkereskedő cégeknél, Szeged. B8