Délmagyarország, 1931. április (7. évfolyam, 74-97. szám)

1931-04-05 / 77. szám

IO PELMAGY ARORSZ Afl 1931 március 5.' 6TM ierakat! fi^fc Se Ffe Q} ÜÜi Pomrln, Oltóviasz, Uranla—Frankónia—Schwelnfurll-zöld, rézgálic, valamlnl a löbbl Leszáill­l/Cl^l#Kll^9 gyümölcsösökben és szőlészetben nélkülözhetetlen növényvédelmi szerek, gyári áron kaphatók Jt.ob | Szeged. Valéria tér i. Kardos Sámuel és Fia STÍSaz1- ffli=ni£ . AZ ÉLET MOZIJÁBÓL (Béke-legenda) IKSbarátunk hisia fel a figyelmünket az aláb­bi kis legendára. Néhány évvel a világháború kitörése előtt jrtn Fogazzaró, a nagy olasz iró az olasz békeegyesület fel­kérésére a »Pro Pace« ci­mü propaganda-füzetbe: »A hős fejedelem intett kardjával tisztjeinek s a tü­zérség dübörögve törtetett fel a hegyre a magányos fenyő irányába. Az ellenség vadul mene­kült, de az utócsapat nem akarta egész olcsón likvi­dálni az útközetet, még egy s*. stifthr vumot sortüzet adott s a hős fe­jedelem golyótól tulálva holtan rogyott össze. — Temessetek el ezen a helven, mondta, mi­előtt kilehelte a lelkét, ebből a fenyőfából fa­ragjátok meg a koporsóinat. Katonái szót fogadtak, ledöntötték a fenyőt, Kezdték gyalulni. Akkor megszólalt az egyik fe­nyőág: — Hajóárbóc szerettem volna lenni, hogy ke­reskedők portékáját vigyem a világ minden tájé­kára. — Családi asztal volt az ambidóm netovább­ja. nem lehettem azzá, — sóhajtozott a másik. — Én arról álmodoztam, hogy nász ágy leszek! — igy a harmadik. — Bölcsői — sirta el magát a negyedik. Mind a négyen megátkozták a hős fejedel­met. aztán szétpattogtak, hogy a résen át a férgek könnyebben hozzájussanak a holttesthez. A fér­gek elpusztították az uralkodó egyik részét, de ami megmaradt belőle, az termékennyé tette a főidet, a főidből ujabb fenyők nőttek s azokból lett árbóc, asztal, nász-ágy, bölcsőt. _ Milyen jó, hogy Fogazzaró nem érte meg a világháborút! Azonban mintha álmodott vol­na róla valamit (Dankó-emlék) Pósa bácsi egyszer lehozta valami nagyszabású gyermekünnepélyre az édesanyját is, akit csak­nem nagyobb szeretettel öveztek akkor, mint a gyermeklelkű költőt Este halpaprikásra gyülekeztek a céhbeliek, ott volt Pósa néni is, de megjelent Dankó Pista is, Pósa géniuszának kiegészítő társa. Meghúzódott a néni mellett és játszotta neki sorjába a szebb­nél szebb Dankó-nótákat, köztük a legujabbakat, amik most hangzottak el először. A jó asszony elmerengte hallgatta, könnyes lett a szeme. — Tetszett-e néném t — kérdezi Dankó. — Csak gyakorolja, gyakorolja fiam, volt a válasz. Dankó Pista meghökkent egy pillanatra. Hát hiszen tudta ő azt nagyon jól, hogy nem verse­nyezhet virtuózitásban a közepes prímásokkal sem; őt nem tanította mester hegedülni, minden tu­dományra maga jött rá, nem la ez az ő ereje, — azért mégse kellene ilyen kíméletlenül a sze­mébe vágni! A dolgot észrevették mások Is, aztán hamar felvilágosították Dankó Pistát hogy a szó gó­mőri tájszólással azt jelenti: folytassa. Arra aztán felvidámodva a legeslegszebb nó­táit vette elő. (Tékozlás a Vágó-képpel) Vágó Pál többszöri nekiülésre festette meg an­nak idején az árvizképet, egyszer félbeszakította a munkát^ lement Nagy becs kerekre, hogy befejez­ze a torontáli millenáris képet, majd a főváros­ban foglalkoztatta a nagy kórképe, hozzá még egy párisi megbízatásnak is eleget kellett tennie, — hát csak rövidebb időkre volt vendége Szegednek. Elérkezett azonban egyszer annak is az ideje, hogy az árvizkép legyen a 1 gtőbb (gondja s akkor kijelentette: — Itt maradok addig, amig elkészül. Most már nem győzte a szállodaköltséget, állan­dó lakást keresett amolyan jobbfajta hónapos szobát Alkuba is bocsátkozott egy helyen, amely meg­nyerte a tetszését, csak a falakon éktelenkedő sok olcsó olajnyomat bántotta. — Ezeket nagyon nehéz lesz elviselnL Nyllassy Sándor, aki elkísérte lakáskereső ut­ján, megszólalt — Nézd, Pali bácsi, ha nem vagy megelé­gedve a képekkel, festhetsz helyettük másokat Vágó Pál melankolikusan hajtotta le a fejét. — Ugyan, Sándor fiam, hogy gondolsz már ilyet? Szegény ember vagyok ám én, nem le­lvetek olyan tékozló, hogy Vágó-képekkel diszit sem a szobámat! Ez azonban csak az első felületes pillanatban hangzik ugy, mintha hivalkodás volna. Vágó Pál épp ugy egyszerűen csak »festő«-nek irta magát alá, mint ahogy kiváló mesterek, akik Szegeddel szerződéses viszonyba kerültek, a > szobrászt szó­val jelölték meg a foglalkozásukat. Azt, liogy >müvész«, vagy »müvésznő< leginkább azok hasz­nálják, akikről máskülönben igen nehéz volna megállapítani, hogy micsodák. Ezzel azonban még nem mondtam azt. hogy a megállapítás nem egy­oldalú. (Biró Benő a hallal) Hogy ezt a történetet meglehessen érteni, is­merni kell hozzá Biró Benőt, a város nyugalma­zott helyettes főmérnökét Főleg a beszédmodo­rát, amely halk, diszkrét és letompított szavakból áll. néha-néha egy másodpercre hangsúlyos lesz, aztán megint beleolvad a suttogásba. Egyszer halvacsorát rendeztek a szegedi mér­nökök. Sokan voltak, lassan ment a tálalás, mert a halat óvatosan kellett kiszedni a bográcsból, hogy össze ne zötykölődjön. Ilyenkor viszik egyen­kint a vendégnek a vacsorát. Biró Benő éppen városrendezési problémákat fejtegetett, mikor megkapta a maga halát, meg­döbbenéssel tapasztalva, hogy abban is társas ösz­szejövetelt rendeztek a fejek. Odainti hát a pincért s elkezdi a maga halk hangján leckéztetni. — Kérem^ ez mégse járja. Miféle halászlé ez, csupa fej, pedig tapasztalhatta máskor is, hogy nem szerelem a fejet Nem vagyok én csonton­szálkán élő ember. Vigye vissza, hozzon helyet­te mást, amiben más is van, nem csak fej... — Igenis kérem, mondta a szörnyen elfoglalt ember a hullámzóan hangsúlyos beszédre, -.jö­vők már! — szólt másfelé, ahol szintén hív­ták s mihelyt kiszabadíthatta a kabátja gomb­ját Bíró Benő kezéből, el is rohant — Siessen! — kiáltotta utána Biró. Hát valóban sietett, aránylag hamar visszatért, hozott magával egy tál halpaprikást, amelyben barátságosan úszkált egymás mellett... hat fej. Állítólag nagyon hallott szegény s Bíró Benő speciális beszédjéből csak a valamivel hangsú­lyozottabban mondott fejeket értette meg. (Babona) A nép lelkéből talán sosem pusztul ki az a babona, hogy pappal találkozni szerencsétlensé­get jelent A háború előtt véletlenül tanúja voltam ilven jelenetnek. A menetjegyiroda tájékán tőr­tóit, hogy két uri ruházatú, látszólag intelligens, nővel szembejött 'Christea Miron, ha jól em­lékszem. karánsebesi óhitű püspök. Már most nem keresem^ mi volt a lelke mélyén, mi nem, de magyar főrend volt, a személyes érintkezésben kifogástalan ur s ugy beszélt magyarul, mintha ezen nőtt volna fel. Mikor elhaladtak egymás mellett a két nő háromszor, gyors egymásutánban, kiköpött és mondta is hozzá: — Pfuj, pfuj. Christea hirtelen megfordult, utánuk ment, utói is érte őket Udvariasan megemelte a kalapját, aztán csatlakozott hozzájuk. Csak néztem, hogy együtt baladnak, messzi­ről láthattam, hogy a püspök folyton beszél, azok ketten pedig hallgatják lehajtott főveL Sose szok­tam hallgatózni, de akkor szivesen kihallgattam volna azt a prédikációt, amit kaptak. Az öreg Kreminger prépost ennél sokkal rö­videbben intézte el a hasonló afférját Sétált az nccán. mikor egy körülboázott nyflku dáma ön­kéntelenül felkiáltott — Jaj, pappal találkoztam, nem lesz szeren­csém. Szókimondó ember volt Kreminger, nagyon is hallhatóan felelt vissza: — Próbálkozzál fiam, a kaszárnyában, hátha ott szerencsésebb leszel. Dob. LICHTMAN.BALLY rr lr-»zailUoll Árban 9 CIPŐK Belvárosi Cipöüzlelben «lkSzíchenyl lér 11. VArwil bfrllAi PANNÓNIA SZÁLLÓ BUDAPEST, VIII., RAK0CZ1-UT 5. Elsőrangú szálló. Az előkelő családok régi, jó­hirnevü találkozóhelye a főváros központjában. A legmodernebb felszerelés éa minden kénye­lem. Fürdők. Hideg éa meleg folyóviz minden szobában. 20 Pető Ernő U I föárusltónál Szened, Szlctteng! ser 3. sz. llazal öuárf­mánuu es valödl angol SZÖVITEK úgyszintén nagii választékban bel- es külföldi közismert olcsö szabóit árban 74 kapbatök HOLTZER S. és FIAI detail-fflzietében. Kelemen és Hid ucca sarok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom