Délmagyarország, 1931. április (7. évfolyam, 74-97. szám)
1931-04-02 / 75. szám
1931 á 2. DÉLMAGYARORSZAG Felmentették az arzénmérgezéssel vádolt Papp Mihálynét Kalocsa, április 1. A kalocsai törvényszék László-tanácsa ma kezdte meg Papp Mihályné, Váradi Franciska bún perének tárgyalását. Papp Mihálynét azzal vádolták, hogy Bajzik Ambrus fajszi lakost arzénnel megmérgezte. A biróság felolvasta az országos igazságügyi orvosok szakvéleményét, amely szerint Bajzik Ambrus arzénmérgezés következtében halt meg. A tanúvallomások után az ügyész mondotta el vádbeszédét és gyilkossággal vádolta Papp Mihálynét A védő bizonyítékok hiányában kérte a vádlott felmentését. Ezután a törvényszék tanácskozásra vonult vissza, majd kihirdette az Ítéletet, amelyben Papp Mihálynét a gyilkosság vádja alól felmentette és elrendelte azonnali szabadlábraheluezését. Az ügyész fellebbezett Ifi 9 Csütörtök. Róm. kath. Nagycsütörtök. protestáns Aron. Nap kél 5 óra 39 perckor, nyugszik 6 óra 30 perckor. Somogyi-könyvtár nyitva hétköznapon délelőtt n órától Mg, délután 4 órától 7 óráig. A ma. seum nyitva délelőtt Il lői délutón (él 1 óráig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem I. emelet) nyitva délelőtt 8-1-ig. délután 3-7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közöl szolgálatot tartanak: Leinzinger Gyula, Horváth Mihály-ucca 9. (Tel 1352.) Moldován Lajos, Újszeged, Vedres ucca 1. (Tel. 1846.) Nyilassy Ágoston, Római körut 22 (Tel. 2549.) Salgó Péter, Mátyás tér 4. (Tel. 1296.) Frankó Andor, Dugonics tér 1. (TeL 1793.) Zakár S. örökösök. Valéria tér 1. (TeL 1695.) A húsvéti isíenfiszíeleíek sorrendje A húsvéti istentiszteletek a szegedi templomokban • következő sorrendben lesznek: A fogadalmi templomban: Nagycsütörtökön 9 órakor ünnepélyes főpásztor! mise. Egyházközség, papság és a hívek közös s«entáldozása^ evangélium olvasás, utána lábmosás. végül oltárfosztás. Nagypénteken 9 órakor a passiót éneklik szent János evangélista írásai szerint, utána keresztleleplezés, a papság hódolata háromszoros térdhajtással a kereszt előtt Nagyszombaton reggel 7 órakor kiteszik a Szentséget a szentsirra. Utána tűz, húsvéti gyertya, keresztvíz szentelés. 9 órakor püspöki mise. Este 6 órakor feltámadási szertartás. Húsvétvasárnap fél 7, 8, 9 órakor csendes misék. A fél 7 órai mise után az eledelek megáldása. 10 órakor ünnepélyes püspöki mise. Estis 6 órakor ünnepi vecsernye. Húsvéthétfőn a szokott ünnepi rend. Alsóvárosolts Nagycsütörtökön 9 órakor szentmise, alatta ax egyházközség, a papság és a hivek szentáldozása. Nagypénteken 9 órakor ugy mint a Belvárosban, este 7 órakor szentségbetéteL Nagyszombaton reggel 6 órakor szentségkitétel, 7 órakor tűz, húsvéti gyertya és keresztvíz szentelés. 9 órakor szentmise. Este 6 órakor feltámadási körmenet Húsvétvasárnap 6, 7, 8 órakor csendes misék, 6 órai mise után az eledelek megáldása, 9 órakor szentbeszéd, utána ünnepélyes szentmise. Felső városon: Nagycsütörtökön 9 órakor szentmise. Nagypénteken 9 órakor a sz^itbeszéd délelőtt a szertartások végén. Nagyszombaton 7 órakor Szentségkitétel, 8 órakor tüz. stb. szentel és, 9 órakor szentmise. Húsvétvasárnap 7 óra! szentmise után szentbeszéd^ az eledelek megáldása, 10 órakor ünnepi mise. Rókuson: Nagycsütörtökön 9 órakor, mint Alsóvároson. Nagypénteken 9 órakor, mint a Belvárosban. Nagyszombaton és vasárnap ugy, mint a Belvárosban. Este 6 órakor feltámadási körmenet. A reformátusoknál: A szegedi református templomban a nagyhét minden napján délután hat órai kezdettel bűnbánati istentisztelet, amelyen Bakó László le kész szolgál és beszél az összefoglaló kérdésről: Jézus hét szava a keresztfán. Nagycsütörtök este istentisztelet folytatásaképen nrvacsoraosztás. Agendázik Kiss Tihamér segédlelkész. Nagypénteken délelőtt 10 órai kezdettel ünnepi istentisztelet Prédikál Bakó László lelkész Azok számára pedig, akik a templomba nem fértek el, Kiss Tihamér segédlelkész szolgálatában párhuzamos istentisztelet az fegyház tanácstermében. Az Ujszegedi református imaházban nagypénteken délelőtt 9 órakor ünnepi istentisztelet lesz, Somogyi, telepen délután 3 órakor a községi elemi iskolában. Szolgálnak Teleki Sándor lelkész és Kiss Tihamér segédlelkész. — A k«zpon»l választmány ülése. A központi választmány szerdán délben dr. Somogyi Szilveszter polgármester elnökletével ülést tartott, hogy előkészítse az 1932. évi képviselőválasztók ideiglenes névjegyzékének összeállítását. A névjegyzék összeállítására vonatkozó rendelkezéseket dr. Tóth Béla főjegyző ismertette és azután a választmány megalakította a kerületi összeíró bizottságokat,^ amelyek rövidesen meg is kezdik munkájukat Féltékenységi dráma Budapest, április 1. Szerdán reggel H Lujza ucca 23. szám alatt véres féltékenységi dráma játszódott le. A ház egyik földszinti lakásában bérelt szobát Hudák Lidia rendőri felügyelet alatt álló nő. Hudák Lidia hosszú időn keresztül együtt élt Weiss Ármin gépkocsivezetővel. Napokkal ezelőtt a soffőr és az asszony között differenciák támadtak, mire Weiss elköltözött a lakásból. Később vissza akart térni hozzá. Hudák Lídia azonban már nem akart Weiss Árminnal szóbaállni cs emiatt napok óta hangos jelenetek voltak közöttük. Szerdán reggel Weiss megjelent a házban és Hudák Lídia szobájának ablakát betörte. Beugrott a szobába és nyitott késsel az ágyhoz rohant. Az ágyban egy férfit talált és az éles pengéjű kést többszőr az ágyban alvó férfi testébe döfte, majd a nőre rohant és azt is több helyen megsebesítette. Értesítették a mentőket, akik Hudák Lidiát és az eszméletlen állapotban levő férfit a "Rókus-kórházba szállították. Weiss Ármint előállították a rendőrségre, ahol őrizetbe vették. Letartóztatták a temesvári kereskedelmi kamara alelnökét Temesvár, április L A feketeszesz-ügyben feltűnést keltő letartóztatás történt. A vizsgálóbíró tegnap beidézte Kun Richárdot a temesvári kereskedelmi és iparkamara alelnökét és Mhirdeíle előtte letartóztatását A letartóztatást rövid kihallgatás előzte meg. Borzalmas családi tragédia Bécsben Bécs, április 1. Ma délután egy órakor FMssig Adolf 42 éves könyvkereskedőt Erzsébet nevű 40 éves feleségét és 4 gyermekét lakásokban vllágitógázmérgezéstől holtan találták. Valószínűleg családirtás és öngyilkosság történt. A tett ofot: a gazdasági válság. Fleissiget felöltözve találták meg egy karosszékben. felesége és gyermekei az ágyban feküdtek. A rendőrség feltevése szerint FWs*ig megvárta, amig családja lefeküdt és elaludt, azután kinyitotta • gázcsapokat. — Halálozás. Izsák Károly március 31-Sű elhunyt Temetése folyó bó 2-án délután tél 4 órakor lesz a zsidó temető cmtermébőt — Cnnept fatentiszt?Ieftefc • zsinagógában. Szerdán este kezdődött a zsidók húsvéti fumep«, amely 8 napig tart A szerdai istentiszteleten dr. Frenkel Jenő rabbi tartott prédikációt Csütörtökön lélelőtt 10 órakor, este fél 7 órakor lesz az ünnepi istentisztelet, pénteken délelőtt 10 órakor, írásmagyarázat szombaton délelőtt x Esterházy húsvéti Mukftfc Kocsisnál. 123 x Bécs) kalapujdonságok, princes fűzök, csípőszorítók, haskötők, Fazekas Nővéreknél, Iskolaucca 18. szám. 216 mm __ m ÁRUINK KÜLÖNLEGES MINŐSEGE MELLETT PÉNZÉÉRT TELJES ELLENÉRTÉKET ADUNK. " A Szeged: Kárász a6L