Délmagyarország, 1931. április (7. évfolyam, 74-97. szám)
1931-04-18 / 87. szám
DÉLMAGYARORSZAG 1931 április 18. künkhöz, amelyben burkoltan, de azzal vádolt, hogy nem étek paphoz méltó életet. Burkoltan azzal ír vádolt, mintha én részese lettem volna a postamester sikkasztásainak, vagy segítettem volna abhan, hogy sikkasszon. Ugyancsak itt megírta a két év előtii esti esetet. Ezekkel • sorokkal nyilván arra a levelére célzott, amelyet nekem irt és ugy tüntet fel engem, mint aki nem él papi életet és mint megcsúfolja a papi hivatását A tárgyalás rendkívül érdekes volt A vádlott Thiery Géza kijelentette, hogy nem érzi bűnösnek magát, a levelet közérdekből Irta, de sérteni nem akarta a plébánost. Előadta, hogy a plébános nem fogadja a köszönéseket. A kormányzó névnapján nem tart misét a templomban. Állításai igazolására tanukat jelentett be. Ezután dr. Krömfir Tamás állott a birő eíé. Előadta, hogy az a bizonyos esti kaland ngy zajlott le, bogy őt a felvégen egy férfi megtámadta én kést rántott rá. 0 bottal a férfi kezére ütött, azután a csendőrökhöz sietett, hogy nyomozzák ki a támadóját. Később megtudla. bogy lámadója részeg volt, ezért nem is tett ellene feljelentést A kormányzó névnapján tényleg nem tartott ünnepi misét, de csak azért, mert erre. nem kapott felsőbb utasítást A köszönésekre vonatkozólag előadta, hogy lehetséges, hogy ttem mindig fogadja az üdvözléseket, mert rövidlátó. A biróság ezután a bizonyítást elatasitotta és ítéletet hozott amelyben Thiery Gézát a becsületsértés vádja alól bűncselekmény hiányában felment fitté. A bíróság ngy találta, hogy a vádlott által a püspökhöz intézett levélben nincsenek becsületsértő kifejezések. Az itélet ellen Krámer plébános fellebbezést jelentett be a törvényszékhez. A női filmstarYarsenyen • »legszebb szőke szépség* rímmel kitűntetett Laura la Plante, a legbájosabb fflmdiva játsza a főszerepet a Korzó-Mozi »Gyönyörhaj6« cimü műsorában. Laura la Plante, akitől annyi és oly nagyszerű filmet láttunk" a némafilmek korában, a Győnyőrhajó cimü filmhen Joseph Schildkrauttal igazi műélvezetet nyújt kiváló alakításával ebben a nem mindennapi hangosfilmben, melyet ma és vasárnap utoljára mutat be a Belváro6i-Mozf. w 27 évi fegyházra Ítéltek 4 legényt, akik halálra bunkózták ellenségüket (A Délmagyarorfzág munkatársától.) Négy fiatal legény: Deák János, Lázár János, Tóth József és Domonkos Antal — Valamennyien sándorfalvai legények — állottak pénteken a szegedi törvényszék WM-tanácsa előtt szándékos emberölés bün_ tettével vádolva. Az volt a vád, bogy február elsején éjjel, egy báli mulatozás ntán együttesen agyonverték Szili Lászlót. Azon az éjszakán nagyszabása bál volt az egyik vendéglőben. Résztvettek rajta a vádlott legények és Szili László két húgával együtt A bálon Szili összeveszett Deák Jánossal a lányok miatt és arcai, ütötte Deákot. A bál után Deák három társával együtt előre sietett felfegyverkeztek karókkal és ugy várták a hazatérő Szili Lászlót Amikor meg pillantották a fiatal legényt nekiestek és a fejét ütlegelték. Szili futásra vette a dolgot. Támadói karók kai üldözőbe vették és egészen hazáig ütötték. A kapuba njra elfogták és újra ütötték. A hatalmas ütések alatt a legény összerogyott, elvesztette «z eszméletét. A legények ekkor föléje hajoltak: — Élsz-e még, kell-e még Wftftf — kérdezték. Szili nem válaszolt, ekkor már haMt volt Ugy Divat nyakkendők olosi'r 88«| Poll&k Testvéreknél. Mindenkinek saiáf érdeke hoflry asép fis olcsó növényt vegyenés kertjét parkiroua. Ehhes mindenfajta növónyt nálam beszerezhet Vállalom kariak, sírok beültetését, betecr növények ápolását, csokrok és koszorúk kötését a legseebb ölfivirácrokból legolcsóbb árért. Szives pártfoeAnt kérHUSZTA PAL kertész Vaspályán 14. Tel. 21-47. INGYEN KAP minden vevő egy mellényt 20 pengőnél tiu réazére, 30 pengőn felöli vásárlásnál férfi részére, mig a lté««lef tart Szenzációs ruhaárak! Legszebb klvlle'O, legjobb minőségű Férfi öltöny Felöltő pengős árakban un • io hí UJ pengő. Hitelképes egyéneknek, állami és városi tisztviselőknek kedvező ft^etást teltételek melleit késznéniárban adok. KOlOn mértékosztAly. Földes Zoltán r,6»™, találtak rá később a szülei. Feje a szó-szoros értelmében széffel volt roncsolva. A legényeket a csendőrök összefogdosták és behozták a szegedi ügyészség fogházába. A pénteki főtárgyaláson a legények közöl Deák János tagadta, hogy bűnös tenne. Elmondotta, hogy 6 nem bántalmazta Szilit, társai csak azért vallottak ellene a nyomozás során, hogy berántsák. A másik három vádlott elismerte bűnösségét, de tagadta, hogy megölni akarták volna a legényt Elmondották, hogy Szili igen nagy hangon volt a bálban, ezért akarták megfenyíteni és agy gondolták, hogy egy kissé elverik. A biróság igen sok tanút hallgatott ki, akik terhelő vallomást tettek a vádlottakra. Különösen terhelő volt as orvosszakértők véleménye, akik azt állították, hogy a vádlottak teljesen összeroncsolták az elhalt fejét. Az ütések erejéből arra keil következtetni, hogy a vádlott legények szándéka ölésre irányult. A védők azt igyekeztek bizonyítani, hogy • vádlottak nem akarták megölni Szili Lászlót mert a karók nem is alkalmasak az emberélet kioltására. A bíróság déli egy órakor hirdette ki ítéletét. Bűnösnek mondotta ki valamennyi vádlottat a vádírat szerint szándékot emberölés bántettében és ezért: Deák Jánost 7, Lázár Jánost i, Tóth Józsefet és Domonkos Antalt 6—6 esztendei fegyházra itélte. A törvényszék as itélet rövid indokolásában kimondotta, bogy a vádlottak bűnösségét saját beismerésük. a kihallgatott tanuk és az orvosszaktők véleménye alapján állapította meg. Még olyan csekély intelligenciájú embereknek is, mint a vádlottak, tudni kellene, hogyha valakinek « fejét többen, huzamosabban karóval atik, at haWt idéz etö. De, hogy a vádlottak szándéka ölésre irányult, az kitűnik abból is, bogy az eszméletlen legénytől megkérdezték, hogy élje még. Az itélet elten az elitéltek és védőik fellebbezést jelentettek be. Sósavval megmérgezte magát egy leány (A Délmagyarország munkatársától.) Nagy izgalmat keltett pénteken délután a Dugonicstéren, hogy egy fiatal leány hangos sikoltozással összeesett. A járókelők és az Öt-szemes rendőr siettek segítségére. A' leány kezében egy üres üveget tartott, amelynek tartalmát nyilván kiihatta. A szerencsétlen leányt görcsök kínozták, szája habzott A1 rendőr azonnal kihívta a mentőket Bevitték a klinikára,, ahol megállapították, hogy sósavval piéryczie meg magát, állapota életveszélyes. Az életunt leány Katona Anna 20 éves Somogyi-telepi kereskedelmi alkalmazott Két nappal ezelőtt eége elbocsájtotta, anyja betegen fekszik. Ez a Mit körülmény késztette arra, hogy, öngyilkosságot kíséreljen meg. ^ SZEMÜVEGET Kárász ucca 3, Okulárium, Kellnerné! 32 Kürtén bűnei a düsseldorfi tárgyaláson Düsseldorf, április 17. A düsseldorfi per mai, ötödik tárgyalási napján előszór Jansen ügyész tett előterjesztést: — A vádlott a főtárgyalás elején élettörténetének ismertetése folyamán azt állította, hogy 8 éves korában Koln-Mühlheimban két gyermeket egy tutaj alá lökött; az egyik a vizbe fult, a másikat meg lehetett menteni. Megindítottam ebben az ügyben a vizsgálatot, amely megállapította, hogy á vádlott ebben a pontban is igazai mond, a bűncselekmény azonban elévült. Wechner védő: Újra megvitattam a vádlottal ifjú korának eseményeit és eközben visszaemlékezett egy esetre, amelynek megismertetésére a vádlott súlyt helyez. Két másik esetben ls bedobta egy-egy társát a vizbe és pedig ezekben az esetekben a rakpart faláról. Egyikük a vizbe fult, a másikat sikerült megmenteni. Eszerint a vádlott négy fiatal fiút dobott a vizbe. Ezután folytatták a bizonyilást eljárást. Ma elsősorban az 1929 augusztus 2i-én elkövetett kettős gyilkosság tanúit hallgatták ki. A gyilkosságnak Lenzen Lujza 14 éves és Ilamacher Gertrúd 6 éves leány esett áldozatul A két leányka Flehe külváros búcsújáról hazafele tartott egy mezei uton. Kürtén a két leányt becsalta a mezőre és tőrrel mindkettőt meggyilkolta. A vizsgálat megállapítása szerint a két leány alsóruhái rendben voltak, úgyszintén egyéb nyomai sem mutatkoztak annak, hogy a gyilkos erkölcstelen cselekményeket követett volna el. .... , Dr Randerhat, a düsseldorfi kőrh'fe aSSíSífr tense a két meggyilkolt leány boncolásának eredményéről tett vallomást. Harmacher Gertrúd "nyakán két óriási vágás volt, amelyek a légcsőig hatoltak és ezt is átvágtákA leány elvérzett. Lenzen Lujza nyakán két könnyű szúrás volt, őt fiátsznrisokkal végezte ki a gyilkos. Az egyik szúrás oly mélyre ment, hogy átvágta a mell ütőerét. Alaposnak látszik a feltevés, hogy a gyermekeket futás közben szúrta agyon a gyilkos. Ezután Schulte Gertrúd 28 éves leány esete került sorra. Dr. Eich főügyész javasolta a rnjllvánossart kizárását, mert a most kihallgatandó tetm Kürtén hajlamairól és cselekményeiről tesz majd vallomást. A biróság kiüríttette a termet, amelyben csak meghatározott fezántu újságíró és a tárgyaláson tudományos szempontbői jelenlevők maradhattak. Schulte Gertrnd 28 éves csefédfcány tan»vallomásának megkezdésekor zokogásban tűrt kl Elmondja, hor^y hazatérőben volt, amikor a vádlott, akit határozottan feUsmer, megszólította. Eleinte visszautasította, azután mégis beszélgetésbe elegyedett vele. Kürtén eleinte tisztességesen viselkedett,. ugy, hogy gyanútlanul ment veíe este 10 órakor haza. A Rajna balpartján haladtak, minthogy azonban fájt a lába, leült pihenni a Rajna partjára. Kürtén akkor megtámadta, tőrsfcurásokat ÍS ejtett rajta. Végül is emberek közeledtek, mire Kürtén megszökött. Í itt a várva várt i Herzen lm s/4 Takt I EE2U sonkák, fölszeltek, virslik lefpmiryoM) vAlv>üteht>«n, legolwóbb Arakon fflszer- és csemegeüzletében icniesinger Kígyó acc« t » Költözködéseket féregmenles batorkocsikban legolcsóbban vállal , Csala Dezső, Kelemen ucca 5. szám. H&tal aijidvuban. >S6 Telefon: 28—02.