Délmagyarország, 1931. március (7. évfolyam, 49-73. szám)
1931-03-08 / 55. szám
1931 március 8. DfiLMAGYAROHRZAG A kegyúri bizottság Kardos Lajost választotta meg királyhalmi plébánossá Délmagyarország munkatársától.) A kegyúri bízottság szombaton délben ült össze dr. Somogyi Szilveszter polgármester elnökletével, hogy megválassza a királybaimi uj plébánia vezető lelkészét. A plébánosválasztást, mint ismeretes, hosszadalmas harcok előzték meg. Először azért nem tarthatták meg a választást, mert kiderült, hogy a kegyúri bizottság megalakítását megfellebbezték & a belügyminiszter a közgyűlés határozatát még nem hagyta jóvá. Amikor azután megérkezett a miniszteri jóváhagyás, az a kívánság merült fel, hogy a város hatósága intézzen kérdést a királyhalmi katolikus egyházközséghez és tudakolja meg, hogy a pályázó lelkészek közül kinek a megválasztását fogadnák legszívesebben. Az egyházközség a kérdésre a napokban tartott képviselőtestületi közgyűlésén adott választ, kimondva, hogy nem kiván egyik jelölt személye mellett sem állást foglalni, mert jő szívvel fogadja azt a papot, akit a plébános! tisztségre a kegyúri bizottság és a megyéspüspök alkalmasnak tart Igy azután végre sor kerülhetett a választás megejtésére. A kegyúri bizottság ülésén a bizottságnak mind a huszonnégy tagja megjelent. Dr. vitéz Szabó Géza kulturtanácsnok ismertette a plébánosi állásra benyújtott pályázatokat Elmondotta, hogy három lelkész pályázik az állásra, Varga Ferenc belvárosi segédlelkész, Kardos Lajos felsőtanyai segédlelkész és Hodács Ágoston kisiratosi plébános. Ismertette a kulturtanácsnok a királyhalmi egyházközség állásfoglalását Js. A' bizottság egyik tagja felszólalásában a választás elhalasztását kérte azzal az indokolással, hogy a királyhalmi egyházközségnek feltétlenül állást kell foglalnia valamelyik pályázó mellett, mert a kegyúri bizottság csak azt a papot választhatja plébánossá, akinek a személye az egyházközségnek megfelel. Ez a felszólalás rövidebb vitát provokált, a bizottság végül is ugy határozott, hogy nem halasztja el a választást mert az érdekelt egyházközség már kinyilatkoztatta, hogy számára a három pályázó közül mindegyik megfelel és előre is megnyugszik a kegyúri bizottság választásában. Az elnöklő polgármester ezután elrendelte a névszerinti titkos szavazást A leadott huszibnegy szavazat közül tizenhárom esett Kardos Lajosra, nyolc Varga Ferencre, a kegyúri bizottság tehát szótöbbséggel Kardos La jóst választotta meg Királyhalraa plébánosává. Az eredmény nagy meglepetést keltett, az illetékesek közül senki sem számított a választásnak ilyen kimenetelére. A választás akkor válik jogerőssé, ha Kardos Lajost Glattfelder Gyula megyéspüspök megerősíti tisztségében. Nemzeti önérzet és a Habsburg-politika „történeti tévedései" Szegedi eqvetemi tanár könvoe a Habsburgokról, a függetlenségi polti fkáról, amelyik Trianont okozta s Ottó királvfirót, aki Szent Imre hercegnél is magyarabb királyellenes riépizgatás történeti lévedéssU cimen egy kis füzet jelent meg Szegeden dr. Erdélyi László egyetemi tanár tollából. Miután az esküdtszék nem működik, nem foglalkozunk ezzel a kis könyvvel érdeme szerint. Az alábbiakban a szerzőnek csak egyes kijelentéseit idézzük inkább illusztrálásául annak, hogy az a füzet, amelyik a legitimista gondolat propagálását tűzte ki célul, milyen alkalmas arra, hogy mindenkit, akinek nemzeti érzését és nemzeti öntudatát még nem fojtotta el a szervilizmus, nem a legitimista gondolat de azok ellen hangoljon, akik a legitimista gondolatot propagálják. Napilapnak nem lehet az a célja, hogy történetírói tévedésekkel vitába szálljon, mi csak regisztrálunk és ismertetünk A könyvecske minden »liberáJis és fórradalmi szellemű tőrténettudást* Horváth Mihály püspök és tőrténettudós bünéül ró fel, akiről a következőképen emlékezik meg: Horváth Mihály kath kispapnak, ki aztán liberális,, nős pap és kinevezett, de pápától meg nem erősített püspök s miniszter lett; döntő szerepe volt a magyar történeti tankönyvekre így a történettanításra és a magyar intelligencia téves, forradalmi liberális szellemű történettudására. A kis füzet már a második oldaláfl Apponyi Albert Doliflháfáf vádolja meg a trianoni sorsén. amikor megállapítja, hogy a függetlenségi politika vitte trianoni sorsra Magyarországot. A szerző vázolván a függetlenségi pártnak a katonai javaslatok ellen s az önálló vámterületért vivott harcait, a következőképen foglalja össze a függetlenségi párt politikájának ismertetését: Ide juttatott bennünket a sok függetlenségi jelszó, amely különben is tele volt és van minden társadalombomlasztó, vallásellenes követeléssel. liberálizmussal, forradalmi izgatással, erkölcslazitással, a társadalom minden szélsőséges tehetségének külön érvényesülésével, szétporlasztó partikulárizmusávalAz államforma kérdéséről Is sok eredeti gondolatot kapunk a kis füzetkéből. Többek kőzött a kővetkezőket olvassuk benne: A király a köztársasági elnöktől abban különbözik, hogy az elnököt, mint polgármestereket időnként újra választják és cserélgetik, a király pedig született hadura, védője, állandó abroncsa az államnak katonáival együtt Az ő védelme alatt választhatnak szabadon polgármestereket, miniszterelnöki és ellenzéki pártképviselőket, pártoskodhatnak, beszélhetnek, írhatnak, gazdálkodhatnak a polgárok kedvök szerint A köztársaság igazán esak városnak, kisebb országrészeknek való... • köztársaság tehát városi alkotmány. A kis Albánia királyság, ellenben az Egyesűit Államok és Franciaország köztársaságok. Az Egyesült Államoknak tehát olvau alkotmánya van, amelyik a professzor szerint csak kisebb országrészeknek valő, mig Albánia hatalmát ^született hadúr, állandó abroncs* biztosítja. A királvság államformája .mellett ním utolsó 'érv a kővetkező sem: A királyi uradalom gazdatisztjeinek, katonatisztjeinek s a szomszéd kisebb birtokosoknak eszük ágában sincs királyt választani, mig vanr.ak kétségtelen fiörőkösök, vagy ezelc eb fogytával leányörőkősök. Hogy a nemzeti köztudattal és a nemzeti közérzülettel milyen harmóniában van a kis füzet, azt a kővetkező mondat is elárulja: Ezt a szabad királyválasztást, mely mint Mátyásé is, egy katonai párt nyomása alatt OVAS! Felhívjuk az Izzólámpalogvasztók figyelmét orra, hogy TUNGSRAM izzólámpáinkat nem házalók, hanem a legális kereskedelem ulján hozzuk forgalomba. A cégünk nevében való bemutatkozással a házalók bizonyára azt célozzék, hogy az általuk kínált lámpákat drágábban adják el, vagy pedig a fogyasztói megtévesztve, silány minőségű áru átvételére bírják. Szíveskedjék izzólámpaszükségleiét a legális kereskedelem utján beszerezni, ahol a TUNGSRAM izzólámpákat gyári garancia mellett megszabott olcsó árakon számítják. A házalókat, akik cégünk nevével viszszaélnek, kérjük igazoltatni és további megtorlás végeit nekünk bejelenteni EayesUlt Izzólámpa és Villamossági R T. M 6 T'foest 4. jött létre, nagyon drágán fizette meg az ország. Mi ugy tudjuk, hogy a magyar reneszánszszal, a művészetek és tudományok bivirágzásával, a magyar nemzet hirével és dicsőségével fizetett Mátyás a »szabad királyválasztásért* s ez a kis fűzet most azzal csinál propagandát a Habsburgoknak, hogy a szárötven éves török hódítást Mátyás királlyá választásának tudja be. Vájjon a Korvin-koszo rukkal és Korvin-láncokkal a tőrök hódoltság emlékét akarják most felidézni? •»A Habsburgok voltak Európának legalkofmányosabb és legnépszerűbb uralkodók — állapítja meg a történelmi mü. Ezt a megállapítást azután a következő meggyőző érvekkel indokolja: Egyedül a Habsburgok hajolnak meg a magyar alkotmány előtt, erre megesküsznek s esküjüket nagyjában, egészében megtartják Külön meg kellene vizsgálni az okokat miért voltak generálisaik rideg, szigorú katonák a fölkelőkkel szemben s hogyan éltek vissza egyes főtisztviselőik a rájuk bizott hatalommal ugy, mint Bánffy Dezső és választóbizottsági elnökei a hírhedt képviselőválasztáskor, a mi szabadságos korunkban. Meg kellene kérdezni a tüdős szerzet hogy kiket ért >felkelők« alatt akikkel szemben egyes »főt?sztviselők* tuIs7Í^oruak voltak? Talán Hákócd, Bocskai. Kossuth Laios, talán a magyar szabadsághősök a > fel kelők* s talán Haynau és Caraffa voltak a -.szigorú katonák?* Érdekes egyébként hogy az aradi vértanukról, Havnauról mégcsak emlitést sem tesz a történelmi igazságot feltáró kis könyvecske A kis könyv tudományos gondolkodására jellemző egyébként a kővetkező érvelés-. t Ferdinánd csak a törököktől kényszerítve költözött IJécshe. Máskülönben Mátyás király szép budai várkastélyában lakott volna s itt szervezte volna meg a legfőbb állami hivatalokat... Akkor az osztrákok és csehek panaszkodtak volna. Azt természetesen a magvarsá!? nem viselBelvárosi Mozi Mb uloltAra 1 Korró Mozi Ma utollóro 1 A világ vége 1 Dolóres Costelló , ABEL GANCE „...repíti. I S z 1 b é r I a 1910 ÍSS.M f Eléadáeok kezdete 5, 7, 9. r«»4r- ésünnepnap 8, B, 7, 9 órakor | Előadások kezdete S, T, 9, vasár- ünnepnap \ S, T, 9 órakor 9 Bclvérosl Mozi Hétlén és kedden Ramon Novarró ^ Rang és szerelem. Szerelmi történet. Azonkívül- Marion Davis NII8 Aíler-rel Ámor kornevöljn. Vigjtték ElíadiiOk k»z<iete 5, T, 9, rtaip. ét ünnepnap 3, 5, 7, 9 érakor Korzó Mozi Hétfán és keiden TÖM MIX Mszerepléaével. V é T Ci 1 ]• Azonkívül Kelet IeAnya. — E^v táncosnő regénve Alíred Abel físzerepléeével ElSadisek kezdeta 5, 7. 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 érakor