Délmagyarország, 1931. március (7. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-22 / 67. szám

Í53T marctus 22. Bethlen és Klebelsberg szalonkavadászaíon Bgy laniíónő szerencsétlensége az esii vacsoránál (Budapesti tudósítónk tclefonjilcnlése.) Gróf Bethlen István miniszterelnök és gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter szomba­ton szalonkalesre Ugrapuszlára utaztak báró Bornemissza Elemérhez. A vendégeket vacso­rával várták és a vacsora főzésében a sza­kácsnőnek Pannik Aranka tanárnő segédke­nett Munkaközben a petróleumfőző felrob­bant és Pannik'Aranka életveszélyes sérülé­seket szenvedett. II magyar vívók nehéz győzelme Msnte CarKoban Monté Csrio, március 21. A Harden kupáért fo Ivó kard csapatversenyt a magyar csapat m"g nyerte, noha az idegen közönség és a pártos zsűri miatt kedvezőtlen körülmények közt kellett mér­kőznie. Délután 2 órakor kezdődött a magyar—francia Csapatmérkőzés, melyben a magvarok, mivel ere­jüket az olaszokra tartogatták, csak 10:8 arányban győztek. Négy órakor kezdődött a mauyar—olasz mérkőzés, amely iránt óriási érdeklődés nyilvá­nult meg. Magyar részről Pillér, Petschauer, Ge­revich és Doros állt ki Ansclmi, Gaudini, Marzi és Plgnotti ellen. A zsűri pártoskodása folytán az Olaszok 3:0 előnyhöz jutottak már, midőn Rozgo­nyi, a magyar csapat vezetője kőzbeléoelt és kérte * zsűri megváltoztatását. Ennek megtörténte után • magyar csapat már a mérkőzés első felében 4:4re kiegyenlített, majd sikerült 8.6 arányban t vezetést is megszerezni. A győzelem tudatában kissé elbizakodtak vivőink és igy történt hogv az olaszoknak sikerült 8:8 aránvban kirgyenlitenl, ennek ellenére a mérkőzés 53:59 tnsaránnyal a magyar csapat Javára végződött. A mérkőzés után Ottlau zsűrielnők maga is el­ismerte, hogy több téves ítélet történt és elnézést kért a magyar csapat vezetőjétől. Cambridge győzőt! Oxford eüen London, március 21. Ma délután volt a Them­zén a 83-ik Cambridge—Oxford evezősverseny, amelyet a világoskék cambridgcl csapat nyert meg i és fél hosszal. A cambridgeiek most egymás, öffln nyolcadik győzelmüket aratták. Az eddigi íssz«3 találkozások közül Cambridge 42. Oxford 40 alkalommal győzött. Az érdeklődés olyan óriási volt. amilyenre még nem volt példa. 0 f.LMA GY ARTOfS / XG iiipmisiwspi—mmammarnom JÓLESŐ, JÓIZÖ ÉTELEK KÖNNYEN ELKÉSZÍTVE A TÁPLÁLÓ CERES-SEI 100% ,.. íHszfa novényzsii Revolveres merénylet a dublini rendőrinek ellen (Budapesti tudósítónk telefon} rlentése.) Dublinből jelenlik: Tipperavi villája elölt szombaton este ismeretlen tettesek két revol­verlövéssel megölték Courtin rendőrfőnököt A merénylők az autójából kiszálló rendőrfőnök­re lőttek, a lövések zajára a villából kifutott a rendőrfőnök felesége, aki súlyosan sebesüli férjét a személyzettel a villába bevitte, ahol a rendőrfőnök félórával később sérülései belehalt. Verseny a sxtn&ás&éri A színigazgatói verseny finisében Kilrtf>y György visszavonta pályázatát (A Délmagyarország munkatársától.) Hét­főn délben tizenkél órakor jár le az a határ­idő, amelyet a polgármester engedélyezett a színigazgató-pályázóknak az ötvenezer pengő biztositék lefizetésére. Hétfőn délután fél 5 órára a polgármester összehívta a szinügyi és a jogügyi bizottság együttes üjését, hogy a bi­zottságoktól javaslatot kérjen a végső dön­tésre. Abban az esetben, ha hétfőn délig az ötvenezer pengőt egyik pályázó sem fizetné le, a pályázatot a polgármester meddőnek nyilvánítja és javaslatot terjeszt a huszon­hatodikára összehívott rendkívüli közgyűlés elé. Értesülésünk szerint ebben az esetben vagyonnak. De hát nyugtassa meg a fejcsóválőkat arc, hogy Szeged nem kapott még ilyen olcsó reklámot, merek fogadni a fél fejembe.) Hogy aztán második füzete lesz-e a vakmerő vállalkozásnak, annak a jó Isten a tudója. Az azon­ban bizonyos, hogy én erre a füzetre, amellvel a muzeum az én igazgatásom alatt bekerült a világi forgalomba, büszkébb vagyok, mint a magam min­den könyvemre. Vittem is magammal a mult héten az első példányokat Pestre s dicsekedtem velük a Petőfi-Társaságban, meg a Kisfaludy-Tár­saságban fünek-fának. — Ide nézzetek, mit tud Szeged! Hát nem mondom, például Pékár Gvula na­(Von megölelgetett érte. (Neki kapóra jött. mert íppen most ir nagy regényt Htiláról.) Abban is bizonyos vagyok, hogy Hegedűs I.o­fándot nagyon érdekelte. De azt is be kell valla­nom, hogy hazánk pesti nagyjai közt nagyobb lizámbnn voltak azok. akik ugy szegediesen mo­lolvogtak. Kedvesen, elnézően megbocsátípn és linat! ozódra. De olyan is akadt, aki felborzolódott Ugy kicsit, mikor meghallotta, miről van szó tu­lajdonképpen. — Mit? Hogy Őseinknek nem a kard volt a főfegyvere, hanem a nvil? I.átod, ez nem hazafias dolog, mert illuzió-rontás. Ilát még most se lát­játok be... Siettem közbevágni, hogy én mindent belátok. Azt nem mondom, — már nem vngvok elég fiatal Iflyen vakmerőségre, — hogy az én szememben V hazafiság nem csomagoló papiros, ami egy formán használható szappan, kocsikenőcs, fejbe, verés,' panama, tudomány bepakkolására és elta­karására. Hanem azt mondtam, hogy beláto-i meg­tévelyedé.sünket. fog::dom életem jobbulását s meg próbálok olyan tanulmányt irni, az ősmagyar ha­dászatról, amely minden honfiúi illúziót épen hagy és minden honfiúi érzésnek megfelel. S Ígéretem beváltására már is közzéteszem a köz­érdekű vázlatot. — Nagyon valósrjnűnek tartom, hogy őseink beleszámítva a hunokat és avarokat is, fölfegy­verkezve indultak a háborúba, ami annál érté­kesebb sejtelem, mert ez sehol sincs följegyezve, Főképpen karddal verekedtek ami usyan a sírokban nem igen fordul elő. di mint kar-dal az utódokra is rámaradt. A nyilasok, akiket néha Pálnak, máskor Sándornak neveztek, olv ügye­sem tudtak bánni ezzel a fegyvernemmel, hevry a náluk szokásos nvilalás dr. Ilippokrates és dr. Galetius szerint a művelt görögödhöz és rómaiak­hoz i- átszivárgott A nvilakaf tegezben tartolták, amelyek kezelése oly általános volt, hogy a tegezé s még most is divatban van a magyar előkelőségeknél. A reszel ő-t. -pint hadakozó­szerszámot istenben boldogult P:ioíh Károly sze­gedi szenátor képviselte utóljára. Ami a sátrakat illeti, nem hiszem, hogy azok bőrsátrak le'tek volna „ hiszen sátorfán termettek. (Meghonosít ísát igen ajánlom a főkertész urnák a pusztuló pla­tánok helyett.) Nem hiszik % kecskebőr- körmeik­ben sem^ amelyeket úszásra használtak, ellenben hiszek a csikóbőrkulacsokban, amelyek ásáson szolgáltak. A magvarok hadi taktikája az egvkoru népek közt annyira hódított, hogy azok még hadá szati szaknyelveket is tőlünk kölcsönözték, ami abból is nyilvánvaló, hogy a mundér, infanterista, prófunt, vakparádé, dunkli. generális, káplár, pa­kompart. kapszli, panganét, subick, hapták ős­magyar szavakat a német mindmaiglan használja. A magyar katonai nyelvben csak két idegen szó van. amelyek valamely felső ázsiai vad nép nyel­véből vannak kölcsönözve: a lök le mez emelő és a t a 1 p t u s a támasztó. Hát ez a vázlat. Hí kapok a levegőben lógó ame. rikai pénzekből, tüzetesen kidolgozom. az lesz a polgármester javaslatának lényege, hogy a közgyűlés oldja fel a színigazgatói pá­lyázat feltételeit és hatalmazza fel a polgár• mestert, hogy meghívás utján töltse be a szín' igazgatói állást olyan feltételek mellett, ame< lyek megítélése szerint a város anyagi és kul­turális érdekeinek megfelelnek. A színházért indult versenyből most, a finis­nél, az egvik pályázó kiállt, még pedig Kürlhif György. Kürthy szombaton fönnjárt a város­házán, előbb a polgármestert, majd a polgár­mesterhelvettest kereste, mivel azonban mind­ketten a műszaki bizottság ülésén vettek részt, nem beszélhetett egyikükkel sem. A város­házán kijelentette, hogy pályázatának vissza­vonását nl-arta közölni a polgármesterrel. El­határozását azzal indokolta meg, hogy ko­molv megfontolás után meggyőződött a felté­telek betarthatatlanságáról. Ha össze is tudná hozni az ővádék céljaira szükséges ötven­ezer pengőt, annvi pénze nen lenne, hogg a szezont megkezdhesse, mert tekintélyes óva­dékot kellene lefizetnie a Szinésregvesülctnek', a szerzők egyesületének, előlegeket kellene adnia a leszerződtetendő színészeknek, ezen­kivül pMig a szezon megindításához is tekin­télyesebb összegre lenne szüksége. Mivel ezt az anvagi kérdést nem oldhatja meg, elhatá­rozta. hogy f°ladia a versenyt és a szezon befejezése ntán visszamegy a Nemzeti Szín­házba. Érdekes különben, hogv most már, a meg­hosszabbított nálváwi ^a'áridő u'o!só pillana­taiban mások is érdeklődnek a szinház iránt, de a páluáraton nrm kívánnak részi venni, mert a közgvülés által meghatározott felté­teleket teljesíthetetlenül sulvosnak 'tart'ák' BÜTO-M OTfl y g - HET Harcias 29. /tnrllla 9. Jtenuetközi iíntomobn és Moforkeréknár Kiállítás. Belépőül/ 1 pengO. Zeppe'ln a Cse&e'-sztoefi reM'éren meírclus 29-én. - Belépődíj 1 pengő. Mo!orkerf*!r*r. Grand Prlr Beiénőd-i i o. Apr. 5. Con«ours d'üegance Via xon tel Botfa estre a Oaavétt nuíós 0éfre. foraoljoü részetekért a helyi automobil clubiior. I 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom