Délmagyarország, 1931. március (7. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-15 / 61. szám

1931 március 15. — • — DÉLMAGTÁffORSZÁfí Bülow II. és III. Irta Tonetli Sándor. Ebben a városban kfiztudomásu lett a magyar igazság, amit ma mir minden nő, asszony, leány egyetértve tapasztalatból és meggyőződésből hirdet, hogy használatra legjobban bevált, árban pedig a legkiflzetőbb a magyar ipar remeke büszkesége, a flór és salyem harisnya. Jobb divatáru Üzletekben szerezhető be. E. 1 Körülbelül félesztendeje, egyik vasárnapi cikkemben ismertettem a német birodalom volt kancellárja emlékiratainak első kötetét. Akkor azt jósoltam, hogy az az érdeklődés, amelyet az első kötet megjelenése kiváltott Németországon és a külföldön is, a további kötetek megjelenése alkalmával csak fokozódni fog. Ez a jóslásom teljes mértékben be is következett A legnagyobb angol, amerikai és francia lapok hosszú hasábos folytatásokban szokatlanul bő kivonatokat közölnek . az emlékiratokból, de ugyanakkor a vezető német újságok csak ugy hemzsegnek az olyan szereplőknek, vagy hozzátartozóiknak a nyilatkozataitól, akik valaj. valamilyen formában Bülow emlékirataiban ',tK szerepelnek. Ezek a posthumus kötetek olyan nyilatkozat-háborút váltottak ki, aminőre az utdlső esztendők politikai irodalmának történetében még nem igen volt példa. Mikor az első kötet megjelent, ezeket irtam róla: »Sajátságos vonása Bülow könyvének, hogy mindenkit feltétlenül nagynak ismer el és jellemez, aki ő előtte vett részt a birodalom sorsának intézésében. Bismarck, Moltke, az öreg Vilmos császár, de még Caprivi és Hohenlohe is kiválóságok, ellenben szerencsétlen kezű dilettánsok, akik utána következtek: BethmanHoljweg, Kinderlen, Miksa bádeni herceg, Erzherger és a többiek. Lehet, hogy ebben van nagy adag önigazolás és hiúság: legegyszerűbb az utódokat felelőssé tenni a politikáért, amely katasztrófához vezetett. De lehet az is, hogy ez nem más, mint a történelmi távlat megváltozása. Másként Ítéljük meg az embereket és eseményeket, ha kivülről látjuk őket, másként ha magunk vagyunk egy, vagy más vonatkozásban csinálói a történelemnek és ismét másként, ha megérjük és megéljük, hogy mások váltanak fel bennünket.* Tisztelettel bejelentem, hogv mióta az emlékiratok második iés harmadik kötetét is elolvastam, kénytelen vagyok revízió alá venni ezt a megállapításomat. Hr>gy precízen fejezzem ki magamat Bülow nemcsak ezért elfogult kortársainak megítélésében. Ö tudatosan mond el róluk minden rosszat, tárja fel minden baklövésüket, állítja torzitó tükör elé egyéniségüket hogy anuál nagyobbnak és hibátlanabbnak tüntesse fel saját magát Kőnwének határozott tendenciája van: be akarja bizonyítani, hogy a német birodalom katasztrófája nem következett volna be, ha a császár őt 1908 végén nem meneszti és ha utóda, Bethman-Hollweg el nem szamárkod ja a dolgot. Egy helyütt ugyanis egy francia idézet keretében az anerís, — szamárság, — kifejezést alkalmazza utódának politikájára. Egy cseppet sem akarom menteni Vilmos császárt és a német politika vezető egyénisége jt., akik Bűlow után következtek. Elhiszem Bülownak. aki közvetlen közelségből ismerte őket, hogy pőrére vetkőztetve nagyon szomorú figurákat mutatnak. Egyet azonban nem hiszek el neki: azt, hogy csak fik voltak ilyenek és csak az ő ostobaságuk okozta a világháborút. Az emberek, vezetők és vezetettek mindenütt egyformák. Ha a másik oldaton akadna valaki, aki ugyanilyen közvetlen lapasztalatok alapján leplezetlenül megírná az orosz nagyhercegek, konzervatív angol miniszterek és demokrata francia politikusok szereplését. ez a kép se volna egy szemernyit szebb és derűsebb Igv azonban hiányzik az összehasonlítási alap. Más vonatkozásban ugyanaz az eset. mint volt közvetlenül a háború után, mikor Németországban és Ausztriában az uj hatalmasok valóságos perverz gyöngyörüséggel tették közzé válogatás nélkül a titkos diplomáciai iratokat, odaát ellenben csak gondosan megválogatott és megfésült aktagyüjteményeket bocsájtottak közre. Az Igazság azonban az, hogy a politikában mindig a siker igazolja a szereplőket. A sikertelenségek után az érdekeltek egymást leplezik le. Ezt bizonyítja Bülow esete is. Bizonyos dolgokat csak összefüggéseikben lehet megérteni. A napokban a kezembe került a Neue Freie Presse egyik száma, amelyben Wedel Bortho gróf volt bécsi német nagykövet, aki a háború kitörésekor előadó tanácsosa volt a berlini külügyi hivatalnak, irtózatos hangon nekirónt Bülow emlékiratainak és ezeken keresztül Bülow személyének. Elmondja róla, hogy kancellár korában az egész diplomáciai világban az volt róla a vélemény, hogy megbízhatatlan és a szavát nem lehet elhinni. Ezt az állítását idézetekkel bizonyítja Bollatti oigsz nagykővet mondja: »Hinni Bülownak? Olyan Ostobák nem vagyunk U Még ennél is prégnánsabb az az idézet amelyet Landsdorone lord szájába ad: *He is a Haru, — arai magyarul körülbelül annyit jelent, hogy közönséges hazug. Mindezeken felül pedig elmondja Bülowról, hogy kancellári működése idején felületes volt és könnyelmű és nem igaz, hogy ragyogó viszonyok kőzött adta át hivatalát utódának. Ellenkezőleg, az örökség terhes volt és a világháború magjai már el voltak vetve. Ha már most nyomozzuk, hogy mi ennek a támadásnak a magvarázata, arról az emlékiratok nyújtanak felvilágosítást, Ezekben Wedsl gróf két helyütt is szerepel, szintén nem valami dicsérő epitetonok kíséretében. Bülow julius 26-án, tehát már az osztrák-magyar ultimátum átadása után találkozott Wendel gróffal a — norderneyi strandon. Mikor meglepetve érdeklődött, hogy a legnagyobbföku külpolitikai válság idején a külügyminisztérium első referensének hogy lehet ideje a tenger habjaiban lubickolni. Wedel kétségbevonta a helyzet komolyságát. A lap, amelyen ez az eset meg van irva nEln natver Diplomát« cimet visel. A másik esetben Bülow elmondja, hogy 1917-ben szó volt róla, hogy Bcthman távozása után ismét ő üljön bele a kancellári székbe. Szerényen megállapítja, hogy ez cselben ő megcsinálta volna a békét. Neki ez sikerült volna, mert benne az angolok megbíztak. Azok egyike, akik reaktiválását besugásaikkal Németország szerencsétlenségére megakadályozták, Wedel gróf volt. Közvetve tehát a katasztrófának Wedel az egyik okozója. Erre válaszolt Wedel, még pedig ugy, hogy a Bülow által az angolok részéről macának vindikált bizalmat pont az ellenkező világításba helvezte. . Van azonban Bűlow emlékiratainak egy része, amely csakugyan mindennél eresebben igazolja, hogy 1914 nyarán a német vezető politikusok egészen az utolsó pillanatig nem ébredtek a helyzet vészes kon^yságáriak tudatára. A szarajevói gyilkosság után, mikor már szinte a verebek is csiripelték az esetleges nagy háború veszedelmét, Bethman a válságtól a politikai atmoszféra tisztulását várta. Ebben az időben két ember, az egvik hivatalos állásban, a másik hivatalon kívül, Delbrück belügyi államtitkár és Bathenau. azt javasolták a kormánvnak, hogv tömje tele Németországot galwnával és legsürgősebben vásárol ja meg a Rotterdamban tároló ói :ási gabonakészleteket. Ezt a javaslatot a birodelmi kormány elutasította, mert nem hitt a na^v háború veszedelmében. Mire észbe kaptak Berlinben, a rotterdami gabona már az angolok és franciák kezében volt. Ennek a furcsa biztonsági érzésnek pedig Bülow egészen különös magyarázatát adja. Bethman annyira bízott a cár dinasztikus érzésében, hogy nem is tudta feltételezni, hogy. a belgrádi gyilkosok kedvéért háborúba keveredjék Ha pedig az oroszok tartózkodnak', Franciaország nem mer háborút kezdeni. Ez esetben nincs angol beavatkozás és az egész konfliktus Szerbia megfegyelmczésére lokalizálódik. Ma felesleges róla beszélni, hogy mennyire alapjában volt hibás ez az egész gondolatmenet és számítás. Történelmi anekdota gyanánt érdekes azonban, amivel Bülow az orosz politikát-és a cári erkölcsöt jellemzi Napoleont egy' ideig Savary tábornok. Bovigo hercege képviselte a cár udvarában A herceg nagyon beledolgozta magát a cár kegyeibe s a cár akkor sem feledkezett meg róla, mikor Napoleon leverése után győztes hadai élén vonult be Párisba. Magához hivatt i a herceget és érdeklődött a sorsa iránt. A herceg elpanaszolta, hogy róla, mint Napoleon bizalmi emberéről XVIII. Lajos hallani sem akar. A cár vállalta az intervenciót. Nyomban szólt is a rovigoi herceg érdekében a király egyik bizalmasának és felszólította, hogy n heroeg reaktivál ására tegyen előterjesztést a királynak. A miniszter szabadkozott: — Lehetetlen, felség. A rovigoi heroeg volt az elnöke annak a haditőrvényszéknek, amely halálra ítélte Eghien herceget, a legkeresztényibb király unokaöccsét A cár csodálkozva nézett a miniszterre— No, hallja. Ilyen kicsiség! Hát akkor mit mondjak én? Én naponta együtt ebédelek Benningsennel és Ocsakowal, akik az apámat megfojtották. Bethman, mikor Bülow figyelmeztetés gyanánt ezt az anekdotát elmesélte, kissé meg ütközve felelt: — Hála Istennek, az ilyen cinikus világszemlélet már csak a mult emlékei közé tartozik. Én nem kételkedem benne, hogy a cár és tanácsadói nemcsak elítélik a szarajevói gaztettet, hanem ez az eset mély morális árkot fog vonni a szerbek és oroszok közé. Mi természetesen nyugodt szemlélők maradunk. A világnak most mindenekfelett nyugalomra van szüksége. Hat nap múlva megtörtént az első hadüzenet A néhai svéd kancellárnak lett igaza, aki azt mondotta, hogy kevés bölcseséggel kormánvozzák a világot Tiszta firniszbfil készüli Szivárvány festékttzlet, Károlyi ucca 1. (Bejelentő hivatallal szemben.) J<» minőségért $25£\v«>toHmR.