Délmagyarország, 1931. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1931-01-08 / 5. szám

1931 január 8. DfiLlWAGY \RORSZAG 3 A szegedi klinikákon véerehalSották a takarékossági rendeletet Redukálták a (elvehető betegek létszámát (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi egyetem klinikáin az újesztendő első napjaiban végrehajtották azt a beteglétszámcsökkentést, amelyet a kultuszminisztérium rendelt el az egyetem vezetőségéhez intézett takarékossági utasításában és amelyről a Délmagyarország annak idején részletesen beszámolt, sőt a rendelet legutóbb a közgyűlést is foglalkoztatta. A rendkívüli közgyűlésen interpellálta meg a rendelet miatt dr. Eisncr Manó a polgármestert, aki azonban kijelentette, hogy a rendelet kiadásáról hivatalos tudomása nincs, ezért az interpellációra érdemleges választ mindaddig nem adhat, amig az egyetemtől a szükséges információkat be nem szerzi. Elmondotta a polgármester azt is, hogy magánértesülései szerint a kérdéses miniszteri rendeletet nem is adta ki Klebelsberg kultuszminiszter, legalább is nem abban a formában, ahogyan beszélnek róla, mindössze az tőrtént, hogy a miniszter a betegfelvétel megszigorítását rendelte el és megtiltotta az olyan betegek fölvételét, akik nem szorulnak feltétlenül kórházi, vagy klinikai ápolásra. Nem tudjuk, hogy a polgármester már beszerezte-e az egyetemtől a szükséges felvilágosítást, azt azonban teljesen megbízható helyekről szerzett értesüléseink alapján jelenthetjük, hogy a kérdéses rendelet abban a formában jelent meg, ahogyan arról eredetileg beszámoltunk és hogy a rendeletet az összes klinikákon már végre is hafíofták. Eredetileg ugy volt, hogy a szegedi klinikáknak' együttvéve kétszázötvennel kell csökkenteniük a felvehető betegek számát, ami igen nagy százaléknak felel meg, hiszen az összes klinikák teljes befogadóképessége hatszáz beteg. Ugylátszik azonban, hogy a csökkentés még nagyobb mértékű, mert például az egyik klinikán, amelyen százhúsz beteg számára volt hely, " ötvenre csökkentették a beteglétszámot és ma már nincs is ötvennél több beteg benne. Egy másik klinikán viszont, amelynek eddig 110 volt a bcteglélszáma, 70 re csökkentették a felvehető betegek számát és hasonló arányban vonták össze a többi klinikák betegkereteit is. Az egyetemen nagy elkeseredést keltett a miniszter rendelete, amelynek — mint most megtudtuk — a beteglétszámcsökkentéü csak az egyik része, mert egyéb megszorításokat is tartalmaz. Korlátozza a felvehető tanbetegek számát Is, az olyan betegekét, akik ugyan nem szorulnak feltétlenül belső kezelésre, de akiknek állandó jelenlétére a klinikáknak tanítási szempontból van szüksége. Megszentelték a klinikai gyakornokok fizetését ís és igy ezek a fiatal orvosok kénytelenek távozni a klinikákról, amelyek nem biztosíthatták számukra még az eddigi minimális díjazást sem. A rendelet a takarékossági törvényre hivatkozik, de egyetemi körökben nem hiszik, hogy tényleg ez lenne a háttere. A helyzet az, hogy a szegedi egyetem még a mult évben is hatszáz beteg után kapta meg egyösszegben az ápolási dijai a kultuszminiszter utján a pénzügyminisztertől. Ebből a hatalmas összegből százhúszezer pengőt megtakarított és ezt a megtakarított pénzt fordította a miniszter az egyetemi intezetek hiányainak pótlására. Az állami költségvetésben ennek a hatszáz betegnek az ápolási dija változatlanul megmaradt, azt a pénzügyminisztérium nem kapja vissza és a kultuszminiszter által elrendelt beteglétszámcsökkentés következtében a megtakarítás meghaladja majd egy ér alatt az egymillió pengőt is. Sokan azt hiszik, hogy ezekből a megtakarításokból kívánják kiegyenlíteni a kultusztárca deficitjét. Beszélnek azonban arról is, hogy a kultuszminiszter ilyen uton-módon igyekszik megszerezni a Templom-téri D-épület költségeit, hogy befejezhesse az árkádos építkezéseket. Ebben az esetben egy évig tartó redukció elegendő lenne. 6000 ember a Sár városában Vigasztalan délelőtt a legszomorúbb Somogyi-telepen (A Délmagyarország munkatársától.) Végig a Tisza mellett, amerre a villamos szalad a Somogyitelep felé, aranyló, téli napfény önti el a házakat. A villamos vidáman rohan a zúzmarás part mellett egyik állomástól a másikra, mig végül nagy zökkenővel megáll a végállomáson: Somogyitelep küszöbén. A villamos megállótól a telephez lejtős ut vezet A gyalogjárón, ahová már odasütött a nap, vastag sárréteg. A szürkés-fekete massza először csak vékonyan lepi el a cipőt, de mire megállunk az első ház előtt, mindegyik cipőnket mázsás súlyúnak érezzük ... A legkülönösebb sár a világon. Nem is sárnak való természetére nézve, mert ragaszkodó, hü, kitartó, sőt néha szemtelen is... Somogyi-telep: Szomoru-telep. Akit idevetett a sors, az keserű szájízzel járkál egész nap. Itt mindenki szomorú, még a gyermekek is. Egész Somogyi-telepen nem látni nevető embert, leghogy a köveken kitöri a lábát a vakmerő. Ez, amit itt eí fogunk mondani, szomorú valóság, bármilyen humorosan is hangzik. Az egyik uccában lakik egy igen megtermett asszony. Az ucca túlsó oldalán, vele szemben van a fűszeres boltja. Kettőjük között kivont, éles kard: az ucca sártengere fekszik. Az átjáró itt is olyan, mint a többi helyen. Már most ez a kövér asszony, a sár évadján nem tud átmenni néha hetekig a fűszereshez... Az uccókon alig lótni emberi. Itt-ott felbukkan a messzeségben egy-egy alak, látni, amint a kerítésbe fogózkodva vonszolja magát a sártengeren keresztül. Azután ez is eltűnik és az uccák hosszú során át nem látni élő lelket. Befordulunk a 33-ik uccába, Somogyi-telep tulajdonképeni főuccájába. Amit itt lát az idegen, az valósággal megdöbbentő. A járda téglábó' van Az óvoda, a templom és az iskola környéke. feljebb akkor, ha — a telepről kérdezősködik az ember. Ilyenkor keserű nevetés a felelet és egy kézlegyintés, mint amikor azt mondják valamire, hogy itt már a jó Isten se segit... Néhány percnyire van Szegedtől a telep, a fogadalmi templom harangzugása tiszta időben idáig hallatszik, de mégis mintha ezerkilóméteres messzeségben volna innen a kultura. Sár, sár mindenütt, amerre az ember ellát. Sár a járdán, a kocsiúton, a házak falán, az emberek cipőjén, ruháján, komisz, levakarhatat'an sár. Ta'án a világ valamennyi városának a sarát idehozták, mert sehol sem találni annyi sarat, mint például a 34-ik uccában... Azt kell gondolnunk, hogy az itt lakók mind bűnösök és legszörnyűbb büntetésül — sárral rakták meg telepüket... Az uccák olyanok, hogy csak be kellene vetni őket... Az ucca egyik oldaláról a másikra átmenni: lehetetlenség. A legöregebb telepi sem emlékszik arra, hofy valaki a kocsiúton ilyen időben átkelt volna... De hogy mégis a közlekedés lehetséges legyen, a telepiek nagy távolságokban egymástól gázlókat készítettek. Élire hányt sáros köveken kell keresztül lépegetni annak, aki át akar kelni. Ha félre lép az ember csak egy centiméternyit, már térdig áll a hideg latyakban, ahonnan kiszabadulni percek kérdése. De az átjárásnál az a veszélv is fenyeget, kirakva, de a réseken minden lépésnél vastagon bugyborékol fel a sár. A kerítések mögött az apró házikók, szomorú ablakukkal busán merednek bel'' a ködös téli reggelbe. A kocsiutat egy darabig ki kövezték. De ezt a kikóvezést nem szabad komo Iyan érteni, mindössze azt jelenti, hogy a kocsik nagy üggyel-bajjal meg tudják járni. De a 4-ik uccakereszteződésénéí — ki tudja miért? — a kövezés megszakad és innen kezdve már sár van végig. Egy társzekér éppen szenet szállít valahová A kocsi mególl a kikövezett ut szélén, a kocsis meg sem kísérli a továbbjutást a teherrel. Körülményes müvelet kezdődik, amelyhez még két könyü kocsi kell. Megérkeznek a kocsik, oda állnak a társzekér mellé. A kocsisok a társzekérből átlapátolnak néhány mázsát a könnyű kocsikba és igy próbálják a szenet rendeltetési helyére szállítani. Azonban a dolog még most sem oIyá"n egyszerű, ahogyan azt egy városi ember elképzeli. Az egyik kocsi néhány házzal odébb elakad. A kocsikerék agyig sülged a sárba, a lovak is majdnem derékig elmerültek. Hiába fe, Fofoéruk IBS Okularsum választékban Kellner Márton cécnél. Kárász uccában. i