Délmagyarország, 1931. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1931-01-04 / 3. szám

DíT,M*r,YARORS7ÁG 1931 Január í. Hogy is állunk azzal a válsággal? Irta: TonelH Sándor. Száraselemek és telepek zseblámpa és anódtelepek számára. tu Teljesítményük felülmúlhatatlan. Minden szaküzleten kaphatók. Van az én szűkebb értelemben vett mesterségemnek egy nagyon kellemetlen mellékhajtása. Azért, hogy tudjam, ml történik a nagyvilág gazdasági életében, kénytelen v^yok elolvasni borzalmasan sok úgynevezett nagy kapacitásnak közgazdasági cikkeit. Nenrsak a magyarokról van szó természetesen, hanem a külföldiekről is, akik cikkeiket és intervjuikat az Associated Press, vagy a Scherl-llgynőkség utján egyszerre száz, meg száz lapban helyezik el. Ezek a nagy kapacitások a lapok alkalmi cikkírói, akik különösen sátoros ünnepeken és újév táján szoktak bőven leveledzeni. Bizalmasan elárulhatom, hogy nem sok gyönyörűségem telik az írásaikban. írni rendszerint nagyon rosszul tudnak, ami elvégre nem volna baj, mert nem az ő mesterségük. Nagyobb baj, hogy az esetek nagyrészében mondanivalóik sincsenek. Rendszerint rószszabbul és kezdetlegesebben mondják el, amit a jelenségeket figye'.ő egyetemi professzorok, de méginkább teljesen ismeretlen, szürke k;s újságírók már előttük sokkal intelligensebben és okosabban megirtak. Ebből pedig az állapitható meg, hogy a pénzszerzés és az emberi élet összefüggéseinek, az összefüggések okainak felismerése és megmagyarázása két egészen külön mesterség, amely rendszerint nem jár együtt, minthogy mindkettőhöz különböző tehetségek szükségeltetnek. Ennyit a kérdés elvi részéről. Marad a gyakorlati rész, hogy mit láttam én az idei újesztendei cikkek1 en? A tartalmukat nem akarom reRapitulálni, mert nincs szándékomban, hogy mégegyszer végiguntassam vele egy újság olvasóit. Inkább csak ecsetvonásszerüen ^ vetek oda néhány kijelentést, amely részükről elhangzott. Painlevé volt francia miniszterelnök nem mond semmit, de megható szerénységgel azokat a >históriai szavakat« ajánlja az emberiség figyelmébe, amelyeket <5 mondott a Népszövetség 1925. évi ülésszakának megnyitásán: »Hinni, remélni és kitartani!? Most már boldog lehet, ha nem is a magyar, de legalább a francia, mert tudja, hogy mi a kötelessége. Sir Stanley Machin, az angol kereskedelmi kamarák szövetségének elnöke, kisüti, hogy tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a világ csak a túltermelés miatt szenved, mert éppen olyan nagy baj a fogyasztás elégtelensége is. Hála Istennek, hogy ezt is megtudtuk; különösen a munkanélküliek bizonyára hálásak lesznek, hogy volt, aki ezt is megállapította. Megtudták a saját külön válságuk okát, ami nem egyéb, mint az, hogy keveset fogyasztanak. De nagy szellemek találkoznak: bizonyára nem beszéltek össze, mégis ennek a megállapításnak természetszerű kiegészítésében Henry Ford kisütötte, hogy akkor lesz megoldva a válság, ha sikerül a széles néprétegek fogyasztóképességét megfelelően emelni. Hogy egy francia, angol és amerikai után egy németet is idézzek, Eduárd Hamm volt német közgazdasági miniszter azt mondja, hogy a belső vásárlóképesség nagyon megcsökkant ugyan, de azért nem kell kétségbeesni, mert be fog következni a javulás, ha sikerül a közgazdasági életnek tőkével történő jobb ellátása révén a piacot egészségesebb alapokra helyezni. összefoglalom ezek után, amit vastagbetüs címekkel feltálalt újévi bölcsességekből sikerült leszűrnöm. A közgazdasági élet vezetőinek felerésze azt állapította meg, hogy a betegség akkor szűnik meg, ha a páciens viszanyeri az egészségét, míg a másik fele kétségbevonhatatlan bizonyossággal azt szögezte le, hogy az egészségi állapot rögtön helyreáll, mihelyt megszűnt a betegség. Áüjonelö, aki ennél többet tudott tanulni az újévi cikkekből és nyilatkozatokból. Mindezekhez még csak a nálunk is meg'ehetősen jól ismert Neu Frele Presse újévi vezércikkének nagyon jellemző cimét iktatom ide: »Mentsétek meg a bizalmat/« Ehhez a cikkhez pedig a Presse mottónak Heine egy száz esztendő előtt kelt újévi levelének következő sorait választja: »Mily komoran, mily aggasztóan kezdődik ez az esztendő. Bár ugy el tudnánk futni az idő elől, ahogy ott tudunk hagyni egy helyet*. De hát az idő elől nincs menekülés. Az idő elérte Heinét és el fogja érni a mostani bölcseket és el fog érni valamennyiünket is. De addig, amig mi vivjuk vele reménytelen és min-* den felettünk elfutó esztendővel még reménytelenebbé váló harcunkat, számolnunk kell az adott körülményekkel és ha a százesztendős jövendőmondó módjára prognosztikont állítunk fel az uj esztendőre, nem elégedhetünk meg a betegség és egészség szembeállításának variálásával, vagy a bizalom hangoztatá:ával, hanem meg is kell indokolnunk, hogy miért merünk változást remélni az uj esztendőben. Itt már a kapacitásokra, a viszonyok által sodort vezetőkre hivatkozom, akiknek tudománya nem az irányításban csúcsosodik ki, hanem sokkalta inkább abban, hogy minden konjunktúra meellett hatodik érzékük segítségével meg tudják találni a saját üzleti céljaik viszonylag legkedvezőbb érvényesítését, hanem egy névtelen újságíróra, akinek egy nem is jelzett cikkét véletlenül fedeztem fel egy hetenkint megjelenő német ipari szaklapban. Meggyőződésem szerint ez a cikk fogja meg leghelyesebben a válság problémáját és mutat rá a megoldás kikerülhetetlen kényszerűségére. A kiindulási pont általánosan Ismeretes: válságban va,gyunk és ennek a válságnak példátlan méretei magukkal sodorták már nemcsak a legyőzött országokat, hanem a győzteseket is. Megállapítja ellenben a névtelen újságíró azt is, hogy három-négy hét óta mindenfelé olyan hangok hallatszanak, hogy elértük a válság mélypontját és most már csakis a gazdasági életnek felfelé haladó Ívelése következhetik. Hogy miért, arra mindenki adós marad a felelettel, pedig a tapasztalatok azt mutatják, hogyha mindenki egyformán sejt valamit, az rendszerint igazolódik is. Igy voltunk 1914 előtt a háborúval. Mindenki várta a világháborút és be is következett, pedig egyénileg se én nem akartam, se te, felebarátom nem akartad, sőt talán nem akarták még azok a nagy államférfiak se, akik a dolgot egy kicsit elügyetlenkedték. Most :s mindenki azt hiszi, hogy küszöbön áll a gazdasági életjc. brafordulása, anélkül, hogy ezt gazdaságilag meg tudná indokolni. Az úgynevezett konjunktúrakutató intézetek láztáblái és orvosi bulletinjei ugyanis éppen az ellenkezőre engednének következtetni. Erre következik azonban a rendkívül ;les megfigyelés. A gazdasági élet a hitelre van felépitve, a hitelnek, illetve a hitelnyújtás lehetőségének pedig az arany, vagy jobban mondva az arany-b.ibona az alapja. Lehet, hogy egy későbbi kor majd okosabban tudja hiteléletét berendezni, most azonban számolnunk kell azzal a babonával, hogy az gazdag, akinek ebből a sárga fémből sok van a birtokában. Ilyen ország most kettő van a világon, az Egyesült Államok és Franciaország. De ők sem boldogok, ők is belekerültek a válság hullámsodrába, még pedig rohamosabban, mint bárki is várni merte volna. Hiába van a francia bank trezorjaiban annyi arany, hogy nem tud mit kezdeni vele és hiába szívott ki Amerika a régi kontinensből minden megszerezhető aranyat, nem tudja vele saját betegségi processzusát megállítani, amig csak egocentrikusan gondolkozik. Éppen a tulsok arany az, ami náluk megbénítja a termelést, mert drágaságra vezet, viszont az arany hiánya az, ami másoknál lehetetlenné teszi a vásárlást. Ed« dig, ha nem is mondták ki, mert üyesmlt nem szoktak kimondani, Amerika és Franciaország ugy okoskodtak, hogy ők majd a többiek ro* vására gazdagodnak és prosperálnak. Most rohamosan bebizonyosodott ennek az okosiko* dásnak a lehetetlensége. Akár akarják, akár nem, rövidesen érezni fogják a kényszerűségét, hogy aranyukkal kimenjenek az idegen országokba, a külföldre és életre élesszék a hitelt, amelyet eddig ők igyekeztek a fegjobbanv megfojtani. Ezért van ma a gazdasági életben jogosultsága az optimizmusnak és ezért hihetjük, hogy fordulat előtt állunk a válság históriájában. Ha szabad magamat idéznem a* olvasó előtt, némileg más szavakkal elmond* va, rokon ez azzal, amit néhány hét előtt egy vasárnapi cikkemben megírtam: a pénznek és mindennek, ami rokon a pénzzel, a rendeltetése az, hogy forogjon. Az a pénz, amelynek megszűnt a cirkulációja, az már meg is szűnt és mint pénz, halott. Magamon kivül bátorkodom idézni még egy régi római bölcset is, aki kiment a szent hegyre, hogy prédikáljon az uj várost alapitanl akaró plebejusoknak. Elmondta nekik ma is szállóige gyanánt élő példázatát a gyomorról és a többi tagokról. Ismerjük ezt a mesét valamennyien. Némi változatban ma is ez a mesé ismétlődik, csak szereplői ma az aranyban bő. velkedő és arany nélkül szűkölködő országok, melyek saját romlásukon ismerik meg a kölcsönös egymásrautaltság törvényét. Ki hitte volna, hogy egyszer, valamikor a huszadik században ele'-en igazság lesz Menenius Agrippa gyermeki meséje? Ingyenes himzfftanfolyam Csepel varrógépeken a világhírű Kárász ucca 13. sz. a. frelmann k^ocsarnok külön termében, mely 1931 Január 7-én kezdődik s arra j. _ . , f , ves érdeklődőket teljes tisztelettel megbírja LUKaCS JdnOS. Csepel varrógépek szakképvlselets, Fekefesas ucea 20. sz. 159