Délmagyarország, 1930. december (6. évfolyam, 272-294. szám)

1930-12-25 / 291. szám

1930 december 33. DftLM A fi YA RORSZ AG 13 Tamay Ernő, Könyves Tóth Erzsi. Cselle Liios, Harmafh Hilda, Páger Untai és Vágó Artúr beszélitek Szegedről és a szegedi színházról Akiket elengedlek a szegedi színházból Részletfizetésre az öBtiet rendszerfl rttdlákétztlléket, hongtzórút és gramolont készpénz árakon 282b rádió szaküzletében Kölcsey ucca 4. szám. Fonyó (A Délmagyarország munkatársától) Három éven keresztül a szegedi Városi Színház­nak külön jelentősége és híre volt mindenütt. Egy­séges társulat, kitűnő színészi egyéniségek és har­monikus együttes munka jellemezte a szegedi szín­ház elmúlt éveit — és a szegedi színház hirét és rangját szankcionálta a közönség. Az ismeretes harcok és események után uj rezsim következett és egymásután engedték el Szegedről a szegedi színház jeleseit, akiket az egész nyilvánosság a szeretetébe zárt és akiknek egy-egy alakítása so­káig emlékes marad. Pestre, Debrecenbe, Hágába kerültek ezek a színészek, akikre most is szere­tettel emlékezik Szeged. Könyves Tóth Erzsit, Harmath Hildát, Tar nay Ernőt, Páger Antalt, Csellé Lajost és Vágó Artúrt kérdeztük meg: hogyan emlékeznek visz­sza Szegedre és a szegedi színházra. így beszéltek: Tarnay Ernő A' három szegedi év után a legnehezebb színházi gondok idején került vissza Pestre. Nincs darab, nincs közönség és nincs — szín­ház; Kitűnő szinpadismeretére, szinésztlátó szemére, nagy színházi kulturájára. koncep­ciózus rendezői készségére azonnal kapott ajánlatot, de a sok egymásutáni budapesti szinházválság, sőt szinházbukás őt igazolta, amikor nem kapott bele teljesen labilis vál­lalkozásokba. Különböző meghívások és ven­dégszereplések után elvállalta a Király Szín­ház Fedák-darabjának rendezését, illetve a zenés vigjáték egyik szerepét. Hogy milyen munkát végzett, mutatja az a tény, hogy a mai legnehezebb színházi viszonyok között, amikor sorra hullanak a darabok és a szin­házak, — az Okos mama most van u'con az 5n előadás felé... A direktor igy emlékezik , vissza Szegedre, ahol nem egy emlékes színházi produkció élménye jelzi munkásságát: — Mindig, egész életemben úgynevezett pesti embernek tartottam és éreztem magam, hi­szen itt jártam iskolába, itt ismertem meg a színházat, itt lettem szinész, itt lettem ren­dező. De amióta Szegedről visszakerültem Budapestre, igen gyakran azon kapom magam rajta, hogy — igazi szegedi lett belőlem... A Tiszát jobban szeretem, mint a Dunát, — rájöttem, hogy a szegedi nők szebbek, mint a Pestiek, Somogyi Szilvesztert nem adom oda Sipőczért és ha a pesti »Newyork«-ban ülők, — a »Kass«-ra gondolok, a sok meg­hitt estére, a felejthetetlen délutáni beszélgeté­sekre... És ha szegedi ismerőssel, baráttal találkozom itt a pesti életben — bevallom — ugy megörülök neki, mint a távolban élő szerelmes, aki túlárad a boldogságban, ha a messzi távolság és sok idő után meglátja szivének emberét... De azért egészen jól ér­zem magam Pesten, — csak egyet nem szere­tek, hogy az emberek még mindig > igaz­gató ur«-nak szólítanak ¿.. No majd erről is leszoknak — lassan. Ennyit mondott Tarnay direktor; Szegedre emlékezett, de a szegedi színházról nem be- i Szélt. És ahogy emlékeztünk a régi szegedi estékről, emberekről és eseményekről, végül is igy búcsúzott: — Érzem: egészen szegedi lettemj.. Könyves Tólh Erzsi és Cselle Lajos A kitűnő müvészpár az egységessé hangolt szegedi együltes elengedésével, az uj rezsim bevonulásával Debrecenbe került. Alig né­——»•wiiiii'i i»iiiin»Mgmwji'a»iiJuwMgi»aBrT«trtawBMWi hány nappal megérkezésük után, már ott voltak a civis város szivében és nincs pre­mier, hogy virágok és forró tapsok ne jelez­nék a két kitűnő szinész őszinte és egyre foko­zódó sikerét. És nincs Debrecenben prózai előadás, ami meglehetne Könyves Tóth Erzsi és Cselle Lajos nélkül. A színlapok beszélnek arról, hogy egyre uj és uj szerepek­ben kivánja őket a Csokonai Szinház közön­sége. Szendrey Júlia, Leona és a többi uj darab, repríz beszélnek a kitűnő müvészpár fejlődésének ivelő vonaláról. És Debrecen örül, hogy elhódította őket Szegedtől... Igy beszéltek a Délmagyarország kérdésére: — Nagyon nehéz egy szinház működéséről, eredményes működéséről szerénytelenség nél­kül nyilatkozni olyanoknak, akik maguk is részesei voltak a munkának. Az bizonyos, hogy vidéki szinház nagyobb művészi lehető­séget még sohasem nyújtott tagjainak, mint a szegedi, éppen a mi rövid egy esztendős sze­gedi tartózkodásunk alatt. Bizonyára az volt az nf; amelyen a vidéki színészetnek haladnia kell, hogy a magyar színjátszás ideálját minél jobban megközelítse. — Szegedről, a városról nem is kezdünk el emlékezni, mert szomorú dolog -— az állan­dóan rosszabbodó viszonyok hozzák maguk­kal —-, hogy a mult emlékei mindig ragyo­góbbak és kedvesebbek, mint a jelen örömei. Itt. Debrecenben is nagyon jó! érezzük magun­kat, — a munkán felül megértést és szeretetet is találtunk az uj színháznál, de azért szívesen és gyakran gondolunk vissza a szegedi időkre és szegedi barátainkra. Jó és lelkes a munka itt Debrecenben, dolgozunk a színházért, de azért nem feledjük el Szegedet; — szép esz­tendő volt... Könyves Tóth Erzsi aztán még hozzáteszi az emlékezéshez: — Legszebb emlékem - talán a szegedi színházból, ahogy most visszagondolok a sok forró estére — a »Takáts Alioe« premierje... Á Harmafh Hilda Szegedről — Hágába került. Kitűnő szinészi képessége, csengő hangja, kedves egyénisége ott is azonnal megtalált az utat a teljes siker­hez. Hágából küldött néhány sort: — Kellemesen emlékezem Szegedre, — sok szép estét, lázas premiert, művészi eseményt jelentett számomra. Mindig megtaláltam a művészi lehetőségeket és soha sem éreztem, hogy — vidéken vagyok... A szegedi szin­ház nem volt vidéki szinház ezekben az években, — mindig szeretettel gondolok Sze­gedre, kitűnő kollégáimra, direktoromra és természetesen a művészi teljesítményt lelke­sen honoráló nagyszerű közönségre. Páger Ama! Szegedről az Andrássy-uti Színházhoz ke­rült Egy-egy alakítására felfigyel a buda­pesti színházi világ. Találgatják legközelebbi állomásait... Igy beszélt: — A legérdekesebb probléma: hogyan ala­kul át az embei tizenkét évi vidéki színész­kedés után — pesti színésszé«. Itt, Pesten minden más. az élet, az ucca, az emberek, a kávéház és persze — a szinház. Az ember fölkerül ebbe a nagy ritmusba egészen ide­genül és benyit a színházhoz egészen isme­retlenül. A színházban a nézők elé kijön egy idegen ember, akit senki sem ismer, akit senki sem látott még és beszélni kezdj.. Szinte érezni a színpadon, hogy a nézők! egykedvűen oda se figyelnek... Aztán figye­lem az arcokat és pár perc múlva látom a színpadról, hogy derülnek az arcok, hogy felfigyelnek... Aztán még néhány mondat, néhány mozdulat és a néma, í^ajdnem ellen­séges nézőtér egyszerre fölemrli a szinlapot és derűs arccal keresgélni kezd a sok szinész, a sok név kőzött: Ki ez az ismerrtten ember... Nagy dolog ez, érzem és látom ezt minden este a színpadról... A legközelebbi műsor­ban — remélem — már nem fogják a szín­lapon keresgélni a nevemet... — Csak annyit tudok mondani, hogy még ebben a helyzetben is visszaálmodom a szc* gedi színházat... Külön jelentőségű volt ez a szinház, nem tudom elfelejteni. A múltkor történt, hogy itt a színházban hirtelen be kellett ugrani valakinek egy szerepbe. Az egyik kollegám felém fordult és tüntetőleg, szinte gúnyosan igy szólt: — Mondja, vidéken is igy ment ez? — Ránéztem és igy feleltem: — Én nem vidéken voltam, én Szeg«d?n voltami — Egyébként turista lettem a budai hegyek­ben és a nyárra turnéi szervezek, meglátoga­tom Szegedet: bemutatom uj szerepeimet. Az autómat csókoltatom, mond meg kérlek; ott van nálatok, Szegeden, szomorú rabságban... Vágó Artúr a Király Színházban játszik és minden darab­ban bent van. Nevét és hirét egyre jobban ismerik. — Olyan városra — emlékezik Szeged­ről —, ahol annyira szerettek és ahol olyan jól éreztem magam, csak elérzékenyülve gon­dolok vissza. Mindig szeretettel beszélek Sze­gedről és ha valaki, szegedi, feljön ide Pestre, szinte rohanok hozzá: kérdezem, érdeklődöm, mi van, hogy van, mit csinál Szeged... — Itt a színháznál szeretnek és jól érzem magam. Természetesen itt a nagy hajszában és a sok csatában nem megy olyan expresz­tempóban a dolog, ki kell várni, a sikert ég a szerepet »ki kell fogni«. Ila ez megvan, akkor minden megy szépen és gyorsan. Remé­lem, hogy a teljes beérkezés nagyon hamar megjön. Lázár direktor is biztat, csak egy, kis türelem kell. Nyugodt vagyok és türel­mes. Pesti munkám jól kezdődött, a folytatás is meg lesz! — A szegedi szinház az elmúlt két év alatt — míg ott voltam — igen magas nívón állt. Innen látcm ezt csak, Pestről, ahogy most visszamclékezem Szegedre. Merem állítani most már az elmúlt idő távlatából, hogy olyan előadások voltak nálunk, amilyenekkel nem sok pesti szinház dicsekedhetett. Nagy kár volt e-t a társulatot széjjelengedni. Az azon­ban természetes volt, hogy ha nem adják meg a rendes gázsit, az elsőrendű színésze­ket egvmásután viszik el a direktorok Pestre és másfelé. Evekig külőnlrges nívója és híre volt a szegedi színháznak és mikor a társula­tot hagyták széjjelmenni, szinte kapkodtak a szegedi színészek után. Sokat tanultunk Szege­den és — ugy érzem — produkáltunk is. Kimondottan rendes színházi élet volt Szege­den, amire most is és mindig meleg szeretet­tel és jó emlékezéssel gondolok. Minden vasár- és ünnepnap délután 5-től 7-lg ""VtAMf^l 1/ dirÁk «^vlk Cft^m nagy uisonnahangverseny aKOyal-ltaVCnalDall n Korzft No?i zenefcarfiisói alahnH szalonzenekar szólaltatta riőuelmes hlszolőólds. Polgári ároK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom