Délmagyarország, 1930. december (6. évfolyam, 272-294. szám)
1930-12-16 / 283. szám
DPMI\GV\nORSZAG 1930 riccemner 18. ték ereknek felülvizsgálását. Éjfél után fél 2 kor Jelenti budapesti tudósítónk: A pótlások felülvizsgálása a késő éjszakai órákig tartott és a kiszivárgott hírek szerint most már — az Összes ajánlásokat elfogadták. Ezek szerint mindazokban a kerületekben ts indulnak az ellenzéki pártok, ahol a pótlásokat elrendelték. I A szinészegyesUlet fegyelmi tanácsa Elek Icát felmentette Kürthy György vádfal alól Csak a színpadi rögtönzés miatt ítélték el — Állásvesztés helyett — dorgálás (Budapesti tudósítónk telefon) elentéss.) Ismeretes az a példanélküli botrány, amely decmber 5-én játszódott le a szegedi színházban. Elek Icát, a színház primadonnáját állította Kürthy György igazgató a rendkívüli szinházi törvényszék elé és különböző vádakat hozott fel ellene. A tárgyaláson sulvos összetűzésre került a sor a primadonna és az igazgató között, az igazgató olyan tónusban tárgyalt, hogy a primadonna sírógörcsöt kapott, majd eszméletlenül vágódott el a földön. A kihívott mentők — mint ismeretes — a primadonnát beszállították a közkórházba, ahol napokon keresztül ápolták. Elek Icát a szinházi törvényszék szerződésbontásra, azonnali állásvesztésre Ítélte. A rendkívüli szinházi törvényszéknek ez a határozata mindenütt nagy feltűnést .keltett. Általános volt az a vélemény, hogy a primadonnát igy akarták a szegedi színházból eltávolítani. Az állásvesztésre itélt színésznő a szinházi törvényszék ítéletét megfellebbezte az Országos SzinészegyesUlet fegyelmi tanácsához, azonkívül feljelentést adott be Kürthy György igazgató és a szegcdi srinházi törvényszék tagjai ellen. A fellebbezéssel — mint budapesti munkatársunk jelenti — hétfőn délután foglalkozott a Szinészegyesület fegyelmi tanácsa. A fegyelmi zsűri tagjai voltak Sarkadi Aladár, Matány Antal színészek és Gulyás Menyhért, Kiss Árpád színigazgatók. A tárgyaláson megjelent Elek Ica is két ügyvédjével, dr. Bokor Pállal és dr. Szepessy Mihállyal, de ott volt Kürthy György igazgató is, hogy a vádat képviselje. A fegyelmi tanács ülése délután félnégykor kezdődött zárt ajtók mögött és hat óráig tartott. Hat óra után hirdette ki ítéletét a fegyelmi tanács, amely szerint a szegedi szinházi törvényszék által hozott ítéletet egész terjedelmében megsemmisíti és Elek Ica primadonnát az ellene emelt vádak alól, az 5-ik vádpont kivételével — felmenti. Az 5-ik vádpont az ismeretes rögtönzés esetével foglalkozott. A primadonna ugyanis a »Lila test, sárga sapka* egyik előadásán meg nem engedett rögtönzéssel búcsúzott a közönségtől. Ebben az ügyben Elek Icát a fegyelmi tanács vétkesnek találta és dorgálásra ítélte. Feltűnést kellő az ítélet indokolása, amely szerint Elek Icát valamennyi vádpont alól — kivéve az ötödiket — fel kellett menteni, mert a vádak nem nyertek megnyugtató módon beigazolást, de a vádak nem is voltak olyanok, amelyek fegyelmi vétséget képeznének. Az ötödik pontban emelt vádat a fegyelmi tanács is megállapította és azért ítélte a primadonnát dorgálásra, mert ezt a büntetési nemet találta az elkövetett fegyelmi vétséggel arányban állónak. Miután az ítéletet óz érdekeltek tudomásul vették, az nyomban jogerőre emelkedett. Ezek után Elek Ica a Kürthy György és a szegedi szinházi törvényszék tagjai ellen beadott feljelentését visszavonta. UI forradalom Spanyolországban Meg akarták buktatni a Bourbon-Habsburg-házat — Altalános sztrájk a városokban Kormöny)elentések szerint a forradalmat leverték, Frankó őrnagy elmenekült (Budapesti tudósítónk telefonjelenté s e.) Párisból jelentik: A Spanyolországból érkező jelentések szerint Spanyolországban kitört a fórra, rfnlom. Madrid felett hétfőn délelőtt repülőgépek jelentek meg, amelyek röpcédulákat dobáltak le, közölve, hogy a forradalmi mozgalom az egész ország. ban uj erőre kapott és hogy valamennyi tartományban olyan a helyzet, hogy • forradalom rövidpsen győzni fog. A röpcédulákon felszólították a madridi helyőrség katonáit, hogy csatlakozzanak a forradalomhoz, mert ha a katonaság magatartása miatt polgárháború törne ki, ugy az első áldozatok az ellenszegülő katonák lesznek, mert • forradalmárok repülőgépel bombákat dobnak a laktanyákra. Az ország több nagy városában, Santanderben, Bilbaoban, Valenciában, San Sebastianban, Sevillában, Cadixban és Barcelonában Isméi bitőri az általános sztrájk. TRETORN HÓCIPŐ MT világhírű Az elterjedt hirek szerint a forradalom élén Franko pilótaőrnagy áll, aki nemrégiben szökött meg a madridi bőrtönből. A forradalmi mozgalom célja a Bourbon Habsburg ház megbuktatása él a spanyol köztársaság kikiáltásé. A madridi helyőrség tisztikarában a hangulat rendkívül elégedetlen. Magasrangu tisztek baráti körben a legnagyobb elkeseredéssel nyilatkoznak a jacai forradalom leveréséről és az ezzel kapcsolatos kivégzésekről. Az ország más városai felett Is megjelentek a repülőgépek, a ledobott röpcédulák szerint uj kormány alakult és minden spanyol városban fórra, dalml lanácsot állítottak fel. Madridban a helyzet teljesen nyugodt, ezt a magántáviratok is megerősítik, Madrid és egész Spanyolország hétfő reggel óta cl van vágva a külföldtől, szünetel a távíró és telefonösszeköttetés. A párisi rádióügynökség a késő éjszakai órákban szikratáriratot fogott fel Spanyolországból, amely szerint a forradalmi mozgalmakat mindenütt ráverték, a forradalom vezére, Franko őrnagy a forradalmat cserbenhagyva, több társával együtt repülőgépen elhagyta az országot. Csütörtökön a történelem legizgalmasabb kémdrámája: DREYfUS Belvárosi Mozi. Bach: Uernáí mentelmi foga Budapest, december 15. A felsőház mentelmi bizottsága Degré Miklós elnökletével ma délelőtt ülést tartott, amelyen begavári Back Bernát felsőházi tag mentelmi ügyével foglalkozott. A bizottság nem javasolja a felsőháznak Back Bernát mentelmi jogának felfüggesztését. Házkutatás a „Prágai Magyar Újság" szerkesztőségében (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Prágából jelentik: A Prágai Magyar Hírlap szerkesztőségében a rendőrség hétfőn este házkutatást tartott. A szerkesztőség helyiségeit detektívek szállták meg, lefoglalták az összes írógépeket átvizs• gálták a szerkesztőség iratait és sok iratot magukkal vittek. A házkutatás okát nem közölték, de valószínűnek tartják, hogy a »Magyarság« legutóbbi ismeretes cikkeivel áll összefüggésben. Kiutalták a fehértói halastó államsegélyét (A Délmagyarország munkatársától.) A kultuszminiszter vasárnap telefonon értesítette a polgármestert, hogy a földmivelésügyi miniszter a fehértói halastó építéséhez megszavazott kétszázezer pengőt a már korábban kifizetett húszezer pengő levonásával — végre — kiutalta. A halastó építési munkálatait most már teljes erővel folytatják. Eredetileg az volt a terv, hogy az algyői csatorna ípitési munkálatainál alkalmazott hatszáz munkásból vezényelnek át erre a munkára kétszázat, de tekintettel a nagyarányú munkanélküliségre, a halastó építéséhez külön kétszáz munkást vesznek fel, akik az első fagy beállta után azonnal megkezdik a töltések építését. Szemüvegek legmegbízhatóbbak » Sandberg Henriknél. A raktár lulz»ufoltséga mloll rendkívül olcsón festmények, képkeretek Frelmanndl, Takaréktár ucca 8. szám, 182 Karácsonyi afánaéteoK kényelmes rpsileil zeé^re Evőeszközök „Hls Masters" gramofonok 12 havi részletre. A.B.C. beszerzés ui Tóth órásnál, Kölcsey ucca 7. • MIIMHIM !!••! !•— MIM—WL111—— Ingven telefonálhat fáért DAdTU fatelenre, automata 11—26, a beszénért -.zéloelés d'lát »¡sszalérlllük. M Katona Dr. iogi szemináriuma felvilágosítás szigorlatra ( Ingyen előkészít. — KltUnö Jegyzetek. Somogyi ucca 22.» Telefont Aut. 15-74. JQQg alapvizsgára