Délmagyarország, 1930. november (6. évfolyam, 247-271. szám)

1930-11-04 / 248. szám

1930 november 1. DÉLMAGYARORSZÁG 9 azítmly ísumm htm IRTA: UMBERTO NOBILE INGYEN gramofonlemez csere 838 Fonyó Soma radlószaküzletében, Kölcsey ncca 4. NT LemezkOIciönzéi "9Q 94 Eljött a vacsora ideje. Szomorúság ülte meg társaim lelkét. Mindenki hallgatott. Engemet is nagyon lesújtott, hogy nem kaptunk semmi hirt sem a rádión. Azon tűnődtem, mit szólnának józan ésszel régi indítványomhoz; ezért kertelés nélkül igy szóltam társaimhoz: Szeretném tökéletesen tisztázni helyzetünket. Nem reménykedhetünk többé mások' segítségében. Végül magunk is megmenekülhetünk. A mi sebesülésünk nem akadályozhat benneteket Ha türelmesek leszünk, mi is visszatérhetünk.« Saját magunk megmentését egyébként igy gondoltam el: előkészítjük a szánokat és a csónakokat. Ezekre felrakjuk az élelmiszereket és a ruhákat. Ha azután néhány hét múlva olvadni kezd az állójég, mindnyájan csónakba szállunk, a legnagyobbik csónakba és a jégtömegeken át igyekeznénk a legközelebbi part felé. Akkor láttam csak egész biztosnak megmenekülésünket, lia már egyszer szárazföldet értünk; egészen mellékes, hogy melyiket. Akkor már az áttelelés gondolata sem ijesztett többé, sőt társaim tréfás tiltakozásával szemben többször megjegyeztem, hogy most már elhatározhatnánk, hogy a kővetkező telet itt fenn, északon töltjük el. Bizonyos, hogy ilyesmit könnyebb volt kimondani, mint megtenni. Ezer veszély és nehézség állt előttünk, de mindent le kellett győznünk. S ha közben egy-egy váratlan esemény el is csüggesztett, amellett erősen bíztam, hogy egy napon majd csak megint víszszatérünk a müveit világba, vissza az életbe. Mélységesen biztam az isteni segítségben és a mi SZÍVÓS kitartásunkban. Mindezek a gondolatok átszaladtak agyamon és csak az étkezés végét vártam, hogy előhozzam indítványomat társaimnak, amikor könnyű zúgás ütötte meg fülünket. Összerázkódtunk. Viglieri és Biagi kirohantak a sátorból és hallgatóztak. A zúgás erősbödött. A hang egyre érthetőbb lett, fülünknek ismerős ritmus: Repülőgépek közelednek!« Nagy izgalom vett rajtunk erőt. Vájjon a svédek jönnek-e, hogy elszállítsanak bennünket magukkal? Nagynehezen kimásztam a sátor elé a jégre. Cecioni követett. A mótorok szabályos ritmusát tisztán hallottuk már s milyen kedves muzsika volt az fülünknek! Kerestem köröskörül a láthatár szélén a repülőgépeket, de nem birtam sehogysem felfedezni azokat. Viglieri, Biagi és Behounek álltak, ugy kémlelték a horizontot. »Ott vannak.« Két repülőgép közeledett felénk. A mótor¿ugás mindig erősebb lett. Kiadtam a parancsot: »Adjatok füstjelet.« Vastag, fekete füst szállt égnek. A kél gép Keringett odafönn. Végre felfedeztek bennünket. »Viglieri és Biagi, ti azonnal rohanjatok a leszállótérre, készítsétek elő a megbeszélt jeleket. Gyorsan mozogjatok. Fussatok!» Futni! Ez csak egy szó! Jégtuskónk és a leszállótér között talán 150 m távolság lehetett légvonalban, de hogy odajuthasson az ember, szinte akrobatai ügyességre volt szüksége. Ittott tátongó hasadékok a jégben, gyakran kisebb, rejtett csurgók a hó alatt, néhol kisebb rianások. Hogy könnyebben átjuthassunk rajtuk, jégdarabokat használtunk tutaj gyanánt s ezek a rajtuk álló személyek súlya alatt folyton a lemerüléssel fenyegettek. Viglierinek és Biaginak, akik ezt az utat már többször megtették, legalább negyedórára volt szükségük, hogy elérjék a leszállóteret. ök ketten eltávoztak. Közben a repülőgépek tovább keringtek felettünk. Móst szóltam Cecioninak, aki csak kissé volt távolabb tőlem, asátor egyik sarka mellett feküdt: »Azonnal hozd rendbe a szánt.« Ezzel a szóval a kabin fémalkatrészeinek' egyik darabját illettük, amelyet Cecioni hallatlan erőfeszítéssel átalakított, ahogy lehetett, hogy most szállításra tudjuk használni. A szán most nem volt rendben. Néhány össze nem függő részét össze kellett kötni egymással. »Trojani keresse meg a vasdrótot a kazettában Gyorsan mozogjon!« Trojani lázasan feküdt bent a sátorban egy prémzsákban. Mégis megkereste a drótot és kihozta, Most már Cecioni összekötözte a szabadon lévő részeket, én meg közben a repülőgépeket figyeltem. Egyikük, amely uszókészülékkel volt felszerelve, a magasban tág köröket irt le fölöttünk, a másik ellenben egész lassan sülyedt és mindig szűkebb hurkokat vont a leszállótér körül. Aggódó szemem feszülten figyelt. Most a föld felett repült, majd lesülyedt, súrolta a földet, majd megint eltűnt a jégtömeg mögött. Mégegyszer a magasba szállt. Csak nincs valami leszállási nehézség? Vagy a terepviszonyok felől akart tájékozódni a repülő? Most megfordult maga körül egyszer, majd mégegyszer. A repülőgép újból sülyedt. Mintha most érintette volna a jeget. Lélegzetemet visszafojtva figyeltem a manővert. Nem emelkedett fel újra. Egy kissé súrolta a jeget. Végre! Leszállt! Szerencsésen leszállott! Megkönnyebbülten lélekzettem fel. Zavarhatatlan őröm dagasztotta szivemet. Gecionihoz fordultam és odakiáltottam neki: »Hála az Égnek! Térdenállva adhatunk hálát ezért mindnyájan.« Legyőzött a megindultság, mikor arra gondoltam, hogy társaim hamarosan megmenekülnek. Most vége a hosszú, mondhatatlan kinnak, a reménykedés és csüggedés közötti bizonytalanságnak, vége a gyötrő várakozásnak, vége a rádió miatti aggodalmaknak. Végre ismét érintkezésben az emberiséggel! Itt egy ember, a Megmentőnk! Rövidesen itt lesz és átöleljük a kiválasztott lényt, akinek a sok közül, akik egy hónap óta Igyekeztek eljutni hozzánk, sikerült előretörnie és leszállni hozzánk. Megint visszanéztem a repülőgépre. Látszott, hogy mind* lassabban forog a propeller s hallani lehetett a mótor elhaló ritmusát. Minden jel arra mutatott, hogy nem meri az aviatikus teljesen leállítani a mótort. Eltelt néhány perc. Majd Behounek, aki őrhelyén állt, közölte velem, hogy Viglieri, Biagi és egy idegen jönnek felénk. Lundborg Feszülten vártam az idegent és Cecionit siettettem, legyen már készen előkészületeivel. Végre szemügyre vehettem. Az idegen a repülő-öltözékben szimpatikus külsejű volt. Arca kissé nyers, de tekintete nyílt, szeme mosolyog. Viglieri bemutatott neki: »Here, is the generál» (Itt a tábornok). Az idegen nagyon barátságosan üdvözölt. Én mindnyájunk nevében viszonoztam azt és a lrgszívélyesebben köszöntöttem őt. s minthogy a szavak nem tudták eléggé kifejezni hálánkat, szóltam Viglierinek és Behouneknek, emeljenek fel. hogy átölelhessem. Azután megint lefektettek Lundborg kezdett beszélni: »Tábornok ur, eljöttem, hogy elszállítsam mindnyájukat 'A terep kitűnő. Az éjjel még elszállítom mindnyájukat. Önnek kell első ízben velem jönnie.« »Lehetetlen«, válaszoltam. És Cecionira mutattam: »Szállítsa őt először, igy rendelkeztem.« Lundborg nagyon határozottan válaszolt : »No I have order to take you first, becanse you have to give instructions for the researches of the other comparions.* (Nekem az a parancsom, hogy önt vigyem először, mert önnek felvilágosításokat kell adni többi társa kutatását illetőleg.) E pillanatban emlékeztem arra, hogy tényleg 2—3 nappal ezelőtt a »Città di Milano« parancsnoksága határozottan követelte, hogy adjak »adatokat és felvilágosításokat a léghajóburok kutatásához.« Ezeket azonban, mivel nagyon rosszul működött a rádió, nem birtam közölni. Most ösztönösen kapcsolatot sejtettem ez esemény és Lundborg szavai között. A hidroplánok tehát indulásra készek, hogy felkutassák őket. Ki akarták használni az időt, amely most még szép volt: felhőtlen ég, nagyszerű látási viszonyok, nyugodt légkör. Ez a követelésük az idő kihasználására irányult, mert nem tarthatnak még sokáig ezek a kedvező légköri viszonyok". A barométer máris esett néhány nap óta. Lélekben magam előtt láttam az indulásra kész hidroplánokat, amelyek türelmetlenül várnak megérkezésemre. Ingadoztam. Elviselhetetlen gondolat volt, hogy társaimat megelőzve térjek vissza a szárazföldre, bár megfontoltam azt is, hogy csak néhány óráról lehet szó. Ezer érzelmi okból csak társaim után akartam eltávozni innét és nem előttük. Ezért határozottan ragaszkodtam hozzá: »Kérem, vigye el őt előbb. Igy határoztam el.«*) »Nem, Tábornok ur, ne ragaszkodjék ehhez. Mi átvisszűk önt a repülőtérre, hisz csak csekély távolságra van innét. Nemsokára viszszajöhetek a többiekért.«**) Félbe akartam szakítani, hogy ellentmondjak, de ő röviden, tömören elvágott minden beszédet: »Nem, most nem vihetem őt magammal, — szólt Cecionira mutatva. — Tul nehéz, lehetetlen magammal vinnem anélkül, hogy kísérőmet itthagyjam, ezt pedig nem szabad megtennem. Később majd visszatérek egyedül, akkor majd elviszem őt is. Most tul sokáig tartana őt a repülőgéphez szállítanunk és nincsen vesztegetni való időnk. Kérem, jöjjön. Néhány óra alatt valamennyiüket el akarom szállítani. Kérem, tegye meg gyorsan.« És odamutatott a gépre, amelynek még mindig mozgott a légcsavara: »Kérem, nagyon siessen.«**) *) »Please, take him first. So I have decided.* **) »No, General. — válaszolta Lundborg — do not insist. We will take you in our flying place not far from here. So I will be back soou for carryng the others.« (Folyt, kőv.) 6.12. IS havi részletre kapható legújabb PHILIPS rádiók legújabb STANDARD rádiók legújabb TELEFUNKEN rádiók. Amerikai Írógépek gramofonok Csepel varrógépek Ingyenes himző SS,. Kelemen Márton Kelemen u. 11. (Főposta mellett.) Díjtalan bemutatás.