Délmagyarország, 1930. november (6. évfolyam, 247-271. szám)

1930-11-30 / 271. szám

C7 SZEGED. SzerUesztöséq: Somogyi ucca 2Z. I. cm. Telefon: 23-^KlBdóhlvalal, h)(lcs«nlíönyviAi és legylToc"« - Aradi ucca 8. Telefon : 13-06. - Nyomda : LBw Llpól ucca 1». Telefon ; 28-34. TAvírntl é» levélcím: Délmagyarország Szeged. Vasárnap, 1930 november 50 Ara 24 IlIIétí j VI. évfolyam, szám ELŐFIZETÉS: Havonta helyben vidéken és Budapesten 3-ÖO, kUlfttldifn 6'40 pengő. — Egyes »zAm éra hétköznap 16. vasár- és Ünnepnap 24 illl. Hirdetések felvétele tarifa szerint. Meglelenlk héll« kivételével naponta reggé A rab nemzet 'Amióta Törökország kiszorult Európa testéből, azóta Lengyelország lett a kontinens »beteg ember«-e. S a beteg ember állapota egyre több aggodalomra ad okot. Lengyelország másfélszázadig volt halott s másfélszázadig élte történelem nélküli életét. Ahogy ébredezett a szent szövetség bilincseinek lazulása folytán a szabadság gondolata, ugy ébredezett az emberi szolidaritásban js részvét a »rab nemzet« iránt. A világháború az elnyomott népek felszabadítását igérte a túlsó fronton is s bár Lengyelország »az elnyomott népek felszabadításáért« harcoló állam rabja volt s a lengyel nemzet felszabadításáról emiatt még csak szó sem eshetett, a lengyel szabadság kérdése mégis a legégetőbb aktualitások sorába emelkedett. Először a németek állították talpra a »felszabadított* Lengyelországot, de ez a felszabadítás csak a fogház uraiban jelentett változást. A polgári Európa egyik legszebb cselekedete volt, hogy — ha nem js éppen a legönzetlenebb okokból — véget vetett a lengyel rabságnak s visszaadta a lengyel nép politikai és nemzeti szabadságát. Lengyelország példája azt igazolja, hogy másfél évszázadon keresztül nem szenvedheti el egyetlen nemzet sem a rabságot. Akinek karja megsebesül s hosszú ideig nem tudj* izmait foglalkoztatni, elveszíti erejét s az izmok rugékonyságát. Ha a művész tiz évig nem veszi kezébe hangszerét, kontárrá züllik. Az a nemzet, amelyik másról évszázadon keresztül tudta tűrni, tudta elviselni a rabságot, ma már nem tud megélni szabadon. Mint ahogy a kalitkába szoktatol! kanári elpusztul, ha visszakapja szabadságát, a lengyel nép, mióta felszabadult, nem tesz mást, csak pusztítja önmagát. Most is csak a rabtarlók személyében állt be változás. Hogy Németország küld-e királyt, Oroszország küld-e helytartót, vagy diktátorok ülnek-e nyakára, a lengyel szabadság ügyének majdnem mindegy. Mert szolgaságban élni, vagy diktatúra alatt élni. egyforma szenvedés lehet annak, aki a szabadság után áhítozik. A lengyel nép elveszítette azt a képességét, hogy szabadon ludjon élni. A százötvenéves rabság megfertőzte a nép lelkét, mert csak a megfertőzött, enervált néplélek tudja tűrni a szuronnyal és vérrel kormányzó diktatúrát. Az egyik diktátor most megy s következik ulána a másik. A börtönök kapui még nem nyílnak ki s a szabad rép bebörtönözött vezérei sem kapják vissza szabadságukat. S mit kapnak a diktatúrától a rab ősöknek és rab apáknak szabad leszármazói ? Bármilyen rövid jelentést olvasunk Lengyelország mai állapotáról, a lengyel gazdasági élet viszonyairól, mindenütt megtaláljuk a diktatúra vasöklének pusztító nyomait. Egész Európában sehol sem olyan magas a hivatalos kamatláb, sehol sem olyan alacsony a munkabér, mint Lengyelországban. Lengyelország a legmagasabb kamat és legalacsonyabb munkabér hazája. Mit jelent ez? Azt, hogy a diktatúra hazájában a legdrágább a termelés s a legcsekélyebb a fogyasztás. A munkanélküliek száma természetesen egyre nő, a termelés nem jul pénztőkéhez s nem képes foglalkoztatni a mai munkáslétszámot sem. Már pedig minél nagyobb a munkanélküliek száma, annál alacsonyabb lesz a munkabér s minél alacsonyabb lesz a munkabér, annál kevesebbet tud fogyasztani a munkás. A circulus vitiosus itt fordul vissza: minél kevesebbet fogyaszt a munkás, annál kevesebbet termel a gyáros s minél kevesebbet termel a gyáros, annál több munkást kénytelen elbocsátani. A munkanélküliséget tehát maga a munkanélküliség növeli, ez a társadalom-, politikában az ősnemzés példája. Ezek az állapotok természetesen nemcsak Lengyelországban ismerhetők fel, de sehol sem olyan nyomasztóak, mint a diktatúra alatt. Ahol a szurony parancsol, ott nincs szükség szociálpolitikára, ahol szuronnyal teremtenek rendet, ott nincs szükség a munka és kenyér pacifikáló hatalmára. A lengyel állapotok ezért szörnyűbbek, mint amilyenekhez szokva lehet az európai érdeklődés. A diktatúráknak csak saját hatalmukkal lehet törődniök, a diktátorok nem foglalkozhatnak olyan, számukra Idegen problémával, mint amilyen az a kérdés, hogy miből élnek, mit esznek, hogyan ruházkodnak, mivel fűtenek az emberek milliói, akiket kormányzatuk alá kényszeritettek. Pilsudszky megy s talán jön egy másik Pilsudszky, akinek bukása ulán jön a harmadik és negyedik, a diktátorok egymás kezébe adják a jogart s a tömlöcök kulcsait s maga a nép tovább álmodozhatik a »százszorszép égi szabadság«-ról. A lengyel rabságnak még nincs vége, csak az orosz uralom dőlt meg Lengyelország felett. A lengyel nép még nem kapta vissza önrendelkezési jogát s egy világtörténelmi véres karencia uralkodik most a lengyel nép felett. Rabnak lenni ma annyi, mint koldusnak lenni s aki a szabadság után vágyódik, az vágyódik a jólét, vágyódik az élet legszebb javai után. A rabság és szegénység lázadói törekvéseik igazolását találhatják' meg ma is a lengyelek »hona állapotján«. A haladás ét demokrácia ünnepe volt a liberális párt szombat esti gyűlése A liberálizmus szegedi táborának seregszemléje! a legteljesebb siker jegyében tartották meg (A Délmagya ág munkatársától) A szegedi nemzeti szabad ílvü párt a két frakció egyesülése után szombaton este tartotta első párt. gyűlését az ipartestület nagytermében. A vacsora, majd a nagygyűlés a legteljesebb siker és harmónia jegyében folyt le. A liberalizmus és demokrácia nagy gondolatai mellett egységesen ünnepeltek a társadalom minden rétegéből megjelentek, kereskedők, iparosok, szellemi foglalkozásúak, gazdák és kispolgárok. A párt most egységes szervezettséggel folytatja a küzdelmet demokratikus célkitűzései eléréséért. A vacsora után WImmer FölSp nyitotta meg a nagygyűlést és többek között a következőket mondta: — Gyűlésünk egyik legfontosabb tárgya az, hogy a múlt évben lezajlóit választások alkalmával két frakcióba tömörült párttagoknak tulajdonképen már előállott egyesülése itt most már formailag is megtörténjen. Nemcsak hogy kerülni nem kívánom a múlt évi szétszakadásról szóló eszmecserét, de egyenesen provokálni kívánom azt. mert meggyőződésem szerint min ikét frakció a párt valódi érdekében és teljes párthüséggel járt el azon fontos feladat teljesítésében, hogv a törvényhatósági bizottságban minél több párttagunknak helyet biztosítson. — Az a frakció már most, amely ebből a célból ugy határozott, hogy a választási harcot az egységes párttal harcolja végig, minden alkalommal a legnagyobb határozottsággal hangsúlyozta, hogy a szabadelvű parihoz való tartozását érintetlenül fenlarlja és már a választás közepette leszögezte, hogy mihelyt a választás bevégződött, újból viszszaállitja a régi pártkereteket. Ez a frakció, nemcsak hogy taktikája folytán 24 párttagnak biztosított helyet a közgyűlésben, de 100 százalékig teljesítette mindezen programpontokat, amennyiben a választás befejezése után pártéletét érintetlenül folytatja. — Pártunk másik frakciója nehéz helyzetében nagyon szép eredményeket ért el, ugy hogy az ban küzdött választási harc talán elönyösebb volt, m'n/ha együtt vívtuk volna azt meg. Amikor teMt most igazán teljes egyetértésben tekinthetünk vissza e választási mozgalomra, még abból a szempontból sem kell a történteket sajnálni, hogy egy rövid időre a szabadelvüség zászlója két frakció kezében volt. — Szavaimat azon kéréssel fejezem be, hogy a pártegységet tartsuk fenn úgyszólván minden áron, vagyis ugy, hogy kisebb fontosságú kérdésekben, amelyekre nézve természetesen egy nagy pártban eltérő vélemények lehetnek, egymás véleményét tisztelve, engedjünk szabad utat, a nagy politikai elveinkre vonatkozó kérdésekben azonban mutassuk meg megbonthatatlan egységünket. Az éljenzéssel fogadott megnyitó után dr. Dettre János állott fel szólásra. Először arról beszélt, hogy ha a régi harcnak sebeit el is kell felejteni, soha nem szabad elfelejteni a régi harc tapasztalatait Az okos oportunízmus, az óvatos megalkuvás segítségével harcok után a pártok vezetői érhetnek et hasznos eredményeket, de akkor, amikor a tömeget kell megkérdezni, amikor a választók tömegét kell a vezetőknek megnyerni, akkor csak az elvek tündöklő tisztasága, csak a felismert és magasra tarlóit igazság határtalan hatalma végezheti el feladatát. Lehetnek árnyalati különbségek vérmérsékletben és aktivitásban, csak egyben ne legyen soha különbség: a polgári demokrácia s a liberalizmus intranzigens, meg nem alkuvó szolgálatában. Mi polgárok vagyunk, — mondotta, — a polgári érdekek védelmére vállalkoztunk s se baloldali délibábok, se jobboldali frazeológia nem téríthet el bennünket attól az iránytól, melyet a polgári érdekek védelme jelölt ki a mai magyar élet zűrzavarában. Ezután a kultuszminiszter egyik minapi beszédével foglalkozott s kimutatta, hogy a városi polgárságnak önvédelmi harcot kell folytatnia, mert a kormányzat minden intézkedése a városi polgár ság testébe vág, a városi polgárság exisztenciáját nehezíti. (Ugy van!) Nemcsak munkanélküli munkás van, de munkanélküli munkaadó is s talán ez még tragikusabb, mert a munkanélküli munkás csak saját osztályának, mig a munkanélküli érdekképviseletek segítségével ma ott állunk, hogy j munkaadó az egész társadalomnak nyomorát műid taggal vagyunk a törvényhatóságban képviselve. Nemcsak tehát, hogy egyik faktort sem érheti a legkisebb szemrehányás, de az eredményre nézve majdnem azt merem mondani, hogy a két iránytatja. Beszédét a következőképen fejezte be: — Mi ki akarunk lábolni ebből a szakadékból. Akármilyen csekélyek is erőink, ha összefogunk.