Délmagyarország, 1930. november (6. évfolyam, 247-271. szám)

1930-11-23 / 265. szám

DfcL.MAr,¥ABORSZAíí 1930 november 23. 4 JEGY anödtelepek számára. m.12 TeljasitményUk felülmulhalatlan. Minden szaküzletben kaphatók. sen egyszerű. A földbirtok kataszteri tiszta Jövedelme egy esztendőben 180 millió pengő. A gyáripar termelésének értéke Fellner Fri­gyes számítása szerint 2.8 milliárd. Ez! ter­helje meg az állam jelzálogilag és pedig a földbirtokol a kataszteri tiszta jövedelem egész összegével, a gyáripart pedig termelése 10 százalékának erejéig és az így nyert 480 mil­lió pengő erejéig bocsásson ki négy százalék­kal kamatozó pénzhelyettesítő kötvényeket. A fedezet oly jó, hogy az igy kapott hitelkeretet még a Nemzeti Bank, vagy a Pénzintézeti Központ is kibővítheti ötven százalékkal. Pénz tehát van és egyebet már nem is kell csinálni, csak felállítani a nemzetgazdasági hitelbankot, amely a pénzt hat százalékos alapon rendel­kezésére bocsájtja minden jelentkezőnek. Ennek a tervnek a szerzője élőszóban is előadta nekem gondolatát. Közben igen mél­tatlankodva emiitette, hogy néhány hét előtt Hegedűs Lorántnak is elküldte a tervezetét, de az nem tanúsított kellő megértést iránta. Nem állhattam meg, hogy meg ne kérdezzem: — Mit válaszolt önnek Hegedűs Lóránt? — Semmit. Azaz, hogy annyit irt, hogy papírból nem lehet aranyat csinálni. Csodá­latos kérem, hogy ilyen okos emberek meny­nyire nem értenek a pénzügyekhez. Az utolsó ötlet-feltalálót talán nem Ls kel­lene ez alkalommal említenem, mert nem a gazdasági viszonyokat akarta megjavítani, hanem kulturális téren akarta Magyarorszá­got a világ élére lendíteni. Tervét csak szó­belileg adta elő, igyekszem előadását legjobb emlékezetem szerint stílusának minden szép­ségével egyetemben szószerint visszaadni: — Nyitott szemekkel járván be szerencsét­len turáni hazánk állapotainak mibenlétére acsarkodó külföldi országokat, azt tapasztal­tam, hogy a németországi pályaudvarokon olyan automaták vannak elhelyezve, melyek­nek tükörüveges felső részén azon könyvek választéka látható, melyekből az olvasni ki­vánó utas egyén egy márka bedobása ellené­ben a hajlandóságainak és igényeinek leg­jobban megfelelőt az utazás unalmának el­űzése céljából magának kiválaszthatja. Ez szülte bennem a találmány olyan tökéletesíté­sének gondolatát, hogy az automata szegény hazánk rosszabb anyagi viszonyaira való te­kintettel visszavevő készülékkel szereltessék fel, mely szerint az átolvasott könyv egy ujabb nyíláson bedobandó, minek ellenében az automata tiz fillér olvasási dij levonása után kilencven fillért visszatéríteni tartozik. Technikailag a kérdés nagyon könnyen meg­oldható és amennyiben az automaták nem csupán a pályaudvarokon állíttatnak fel, ha­nem Klebelsberg Kunó gróf, hazánk nagy­nevű kultuszminisztere, akivel értesülésem szerint tiszteleten alapuló jó viszonyban lenni méltóztatik, elhatározni kegyeskednék, hogy szerencsétlen hazánk kilencvenezer négyszög­kilométernyi területének minden négyszögkiló­méterén egy ilyen automatát, melynek ötletét darabonkint nyomorult egy pengőnek a kul­tusztárca terhére váló beállítása és részemre való kifizetése ellenében hajlandó volnék ren­delkezésére bocsájtaní, felállíttasson, hazánk kulturáját mérföldköveket jelző lépésekkel vinné előre, még a városoktól távolabb eső tanyavilágban ís... — Szóval ön azt kívánja, hogy én az őtle­Mielőtt 313 b Csillár szükségletét boszerzi, tekintse meg Fonyó Soma víi%íusíH&mtfe&t KUleaey ucca 4. — Telefon: Aut. 11-A5. tet a kultuszminiszter ur figyelmébe ajánljam? — Igenis, de amennyiben a kivihetőség cél­irányossága szempontjából a doktor ur lel­kében aggodalmak merülnének fel, van még egy másik találmányom... Lehet, hogy a másik találmány még nagy­szerűbb, én azonban ugy határoztam, hogy ezt fogom Klebelsberg gróf figyelmébe aján­lani. Majd ha ez megvalósul, akkor kerítem a sort a másikra is. SZEGEDI SAKKÉLET A Szegedi Sakk-Kör kör bajnoki versenyének ál­lása a negyedik forduló után: Konrád, Pauer, Bálint 3 és' fél, Rosenberg Sándor, Becker, Tó­biás, Simon 3, Léderer Imre, Mák 2 és fél, Rá­polthy, I.éderer László 2, Weisz 1 és fél, Kováts, Lőrlnczy, Rosenberg Béla 1, Kasza, Sipos 0 pont. A verseny hétfőn, szerdán, pénteken folytatódik, vendégeket szivesen lát a kör. A Szegedi Sakk-Kör november 28-án, péntek este 9 órakor választmányi ülést tart a kör­helyiségben. A Magyar Sakkszövetség közgyűlésén az elnök­ségbe dr. PálfT Józsefet, a Délkerület és a Sze­gedi Sakk-Kör elnökét választották be, a tanácsba pedig Villányi Ármin ügyvezető elnököt és Wetíz Ilmre főtitkárt hivták meg. BUCHFa'szén' koksz csak príma áru. m „Mimóza" ¿tembergselyem harisnya „Ezerjó" Bembergsleyem harisnya Ezen árak bezárólag dec. 10-ig érvényesek Férfi puplin ing r.h<r, <• h*r minuvai . 7"95 GFB flór harisnya ««vaioit «^ös«* 275 Nöi trikóselyem nadrág 2-65 Férfi puplin ing »<«*)*«* . 9a45 Viskosa selyemharisnya . . . 2-45 Női trikóseíyem nadrág srn: 3-45 Férfi oxforú ing * wi . . . 6-25 Férfi flÓr ZOkni dlntoi mintákban 1-25 Női trkóselyem nadrág 4-45 Férfi háló ing I. rnonott átfon, 100 hosazn 6-30 GfB flór ZOKIli legtöbb mlnffsés . 2-25 Női sweizl sapka «.*. s™* . . 3-45 Férfi alsó nadrág 1. wPr,r, h».»™ . 4-65 Nöi v. férfi tél! keztyii bnnd.b«i«».i 2.75 Női selyem zsanilia sapka a?": 4-95 Férfi kemény gallér ,í(fyfl. -•94 Nöi glasé bőrkezivü ffr,"!1 . 4-75 Női harisnya tartó «v«, 1. b™*« 1-95 Férfi félkemény gallér —"82 Hői mosóbőr kezfyil r.b«r .trs. 610 Férfi vagy női esőernyő tt8""1. 5-25 Férfi divat nyakkendő X"J6 mln8: 2-25 Férfi mosóbőr keztyii r. .i** 7-25 Férfi vagy női esőernyő S^í 6-55 Férfi nadrág és zoknUarfó ÄSSo, 2*85 Kői bőr béléit keztyii 5&U«, 7-85 Férfi vagy női esőernyő 855 Férfi sportsapka elsőrendtt minfleég . 2-30 Férfi bőr bélelt keztyii S&Uny 8-95 NŐI divat csíkos esőernyő SU. 9-15 Az aianti cikkek kizárólan a Csekonics uccai üzletünkben kaphatók „Liliom" batlsztsiffon m<: 1-70 Női himzett ing r. 2-30 Női trikóselyem kombiné a««, *<. leoa, o«<pk<vel, nnhéi roinS»4g .... 4-65 „Liliom" pamutvászon 1-30 Ing-nadrág hlmiett üntMiMkben 2-40 Divat Ingpuplin, oüaUk: 2-10 „Liliom" damaszt nln8,<ir 2-40 Szoknya kombiné ^t°"'Uekben. . 2-90 Lendamaszt törülköző te?" wl: 2-15 Lepedő pamutvászon 3ST mi: 2-25 NÖI hálÓ ing him*«tt, minden Műiben . 3-70 Melltartó tan 1.50, namun.... -•85

Next

/
Oldalképek
Tartalom