Délmagyarország, 1930. november (6. évfolyam, 247-271. szám)

1930-11-16 / 259. szám

"TTTTTT nownroer m OCL W A GrA~7TTZX(r VASÁRNAPI KONFERANSZ Hölgyeim és Uraim, egy kis szegedi razziát tartunk Pesten. Végig a pesti színházakon, — csak egy perc mindenütt és mindenütt szegedi nevek, szegedi arcok a színpadon A Vigszinházban Jávor és Hajmássy a Feketeszárn cseresznyében, a Magyarban Dayka Margitunk (la petite Katberine), a Belvárosiban Kovács Károly a Dzsungelben (végre szó és hely és rögtön siker) és az Operában Csere Lola egyre ívelő szerepekkel, a Fővárosi Operett Csudabár-jában Delly Ferenc és Lengyel Vilmos, az Andrássy-uton Páger remek parasztfigurával, a Királyban Vágó és a próbákon Tarnay direktor, aki lelkes lendülettel vezényli Fedák Sári »Okos mamá«-ját, sőt játszik is a zenés vígjátékban, — van-e még színház Hölgyeim és Uraim? Mindenütt szegedi arcok és szegedi nevek.., (ís még egy emlékes pesti jelenet, amit nem lehet elfelejteni Délután négykor az Otthonban. A nagyterem teli, minden asztalnál zsongó társaság és a küszöbön megjelenik édes és felejthetetlen Sándor bátyánk Iiungady Sándora. A diadalmas Feketeszáru cseresznye diadalmas szerzője, kicsit ezüstös hajával és kicsit elzsongva a siker boldogságában. Kis mosoly a fekete bajusza alatt és egy karcsú cigaretta a száján. És e percben abbamarad minden römi, alsós, casinó és preferansz és az egész terem (a cinikusok és kritikusok!) lelkesen és ¿»ercekig tapsolni és éljenezni kezd! Megáll a játék, a bemondás, a kontra és az egész nagyterem boldogan tapsol, ahogy a diadalmas Hunyady Sándor megjelent a küszöbön (Boldog őröm és elismerés ez a robbanó sikernek, — de kis emlékezés is Sándor bácsira, Bródy Sándorra, aki nem ül többet az Otthon bordó pamlagán)... Itthon Hölgyeim és Uraim, kergetik egymást a zenei szenzációk. Még itt él és zeng Emil Sauer felejthetetlen zongorája (550 ember akadt Szegeden, aki kíváncsi volt erre a zongorára!) — és már jön a másik szenzáció: Milstein Nathaniel, a hegedű orosz költője. Tegnap levél jött tőle: Bachot, Corellit, La Fallát, Debüssyt, Paganinit játszik és Goldmark hegedűversenyét. És egy lapot is küldött Heroldnak, — a »Wiener Extrablatt« igy irt róla: Solche Genie der Geige mögen Paganini und Wieniaw-sky gewesen sein... A héten szerencsénk lesz Kisfaludyhoz, a költőhöz, — centennáris évében sorra kerül a színpadon a kitűnő Boross Mihály »Költő«-ie, utána pedig a »Kérők« következnek... Két apró hir: legközelebb megjelenik ismét János vitéz és Kukorica Jancsit — Elek Ica alakítja. Csütörtökön egy uj színésznő tűnt fel a Fruskában: Bán Gerta, aki először volt a színpadon, de nem először Szegeden. A fiatalasszonyt lelkesen tapsolták szegedi hódolói... A társulat »reorganizációjáról« csak hírek és bejelentések vannak, tények hiányzanak. Nem akad senki, aki szerződését jókedvvel és boldogan felbontaná, csakhogy örömet szerezzen a reorganizációnak... Nyugaton a helyzet változatlan... A napokban Szegeden vendégeskedett Szilassy Gyula, néhány látogatást tett, de a szinház tájékát elkerülte. Egyelőre tanulgat otthon, Pesten és egyelőre nem gondol a színészetre... Délutánonkint olykor megélénkül a Templomtéri árkádsor. Kis kadétok és mosolygó bakfísok találkoznak itt az uj szobrok alatt a régi romantikával. El-elnézik a kőarcokat és bronzfejeket és néha egy virág kerül a szobrok alá. A randevú virágja a szobrokon... Érdekes végignézni őket, ahogy felvirágozódik egy-egy mozdulatlan arc. Hermann Ottó és Brassay Sámuel szobrai alatt diszes, hivatalos koszorúk trikolóros szalagokkal (az ornitológusok koszorúi), Jedlik Ányos alatt á szikvizesek diszes babérja és távolabb a hivatalos megemlékezéstől — néhány szál fonnyadt virág néhány kőarc alatt Petőfi lábánál egy letépett szekfü pirosan és mosolygósan és Arán / vállánál egy átkötött őszirózsacsokor hervadtan és szürkén ujságpapirfogóban... és távolabb Jókai tekintete a mélyedésből: rádobott apró virágok: üde rózsák, fonnyadt szekfűk, letépett zöld levelek... A hivatalos koszorúk és a fonnyadt virágok... Hivatalos emlékezés és egy letépett rózsaszál... (Mint Heine sírján a Montmartre dombjain, mint Ady fejfájánál a Kerepesi-utón.) A virágok beszélnek a temetőkben és a szobrok alatt... Szép sétákat továbbra is kardos kis kadétok és mosolygó bakfisok! KEPLER Irta: Tonelti Sándor. Valahányszor Grácban járok, lerovom a kegyelet adóját Johannes Kepler emlékének. Végigmegyek a szűk Stempfergassén és megállok a három boltíves ház előtt, melyen emléktábla hirdeti, hogy ott tartotta esküvőjét és ott élt Stájerországból való kiűzéséig Johannes Kepler, a mindenség kutatója és a gráci alapítványi iskolán a matematika tudományának oktatója. A ház kétemeletes, de kicsiny, ^gy-egy emeletén csak három ablak néz a szük uccára. Bent, a sokszögletes udvaron, felerészben rácsos, felerészben bolthajtásos nyitott folyosó. Fent a második emelet fölött a padlásszoba bejárata: Kepler néhai dolgozószobája. A ház nagyrészt abban az állapotban van, ahogy egykori gazdája, Georg Hartmann, Herr von Stubenberg anf Stubegg und Gutenberg épittelte a tizenhatodik század végén. A macskafejekkel kikövezett udvaron a régi, néhai kut is megvan még, amelyből egy falba illesztett bronzfej köpte a vizet a medencébe, a lakások beosztása is a régi, — az első emeleten volt a hosszú nevű és sokcimü stájer főúr városi szállása, a második emeleten a matematika fiatal professzorának, helyesebben a feleségének, Müller Barbarának a lakása, — jóformán nem változott más, csak elől az üzletek cégtáblái és a kapubejárat fölött a márványtábla, amelyet Kepler emlékezetére illeszteüek a ház falába. Az utcát azóta villanylámpák világítják meg és az utca világításán keresztül kissé haloványabb fényűvel ragyognak a csillagok. Keplernek' Grácban van még egy másik emléktáblája, a stájer Iártománygyülés palotájának, a Landhaus-nak udvarán, amely osztrák földön az olasz reneszánsznak talán legszebb alkotása. És vannak Keplernek emléktáblái más városokban is, Prágában és Linzben, ahová hányatott éleiének során elkerült, de márványtáblánál jobban őrzik emlékezetét a világegyetem rendjének örök törvényei, amelyeket matematikai formulákra leegyszerűsítve ő állapított meg elsőnek. Vele ér véget a kalandos, találgatásokra alapitott csillagrendszerek kora. Az esetlegességek tömegében ő fedezte fel a törvényeket. A legnagyobb tudományos elmék közé tartozott, akit az emberi civilizáció története felmulathat. A legszerencsétlenebb emberek egyike volt, akit a tudomány történelmében ismerünk. Aki nem osztályosa Kepler hivatásának, nem matematikus és nem csillagász s csak az átlagos müveit ember érdeklődésével kiséri végig a tudomány e héroszának életét, azt pályafutásának során bizonyára a legerősebben az általános emberi momentumok érdeklik. Többé-kevésbé ugy vagyunk Kepler, rel, mint Madách, aki ott keresi Kppler-Ádám tragédiáját, hogy, a világegyetem törvényeinek nagy ismerője maga által er^^eienrfT' _rarto:t noroszkopokat kénytelen készíteni hogy egy hiu asszony igényeit kitfdgiffiéssk 'Amit Madách a költőnek jogán ebben a N telben összesürítelt. az a történelmi beállításLUSZTIG IMRÉNÉL Nagy tömeg női, férfi kabátokat, pulowerekei P 25— 30 helyeit P 8 80, 9 80, 12 egységárra szállítottam le. Széchenyi tér 2 bán oda szélesedik ki, hogy az általános türelmetlenség korában miként tudott elhelyezkedni a földi világban ez a nagy elme, amely ment volt az előítéletektől és bárkinél inkább tudatában volt, hogy nem a jelen, hanem a távoli jövő, évszázadok, sőt évezredek számára dolgozik? A matematika akkoriban se tartozott az olyan tudományok közé, amelyekért a főnemes ifjak, akikből a gráci iskola növendékeinek javarésze kikerült, túlságosan rajongtak volna. Az iskola kurátorai is inkább csak kötelességből, mint belső meggyőződésből állítottak tanszéket a magasabb számvetés tudományának. Keplernek tehát, hogy i>ingijen ne kapja a fizetését«, Vergiliust is kellett tanítani, azonfelül az isJ^JTáfőníaffS stájer rendek megbízásából, akik akkoriban túlnyomó részben protestánsok voltak, szerkeszteni kellett az úgynevezett tartományi kalendáriumot, melyben prognosztikont kellett felállítani az elkövetkezendő esztendőre. Köztudomás szerint ugyanis a matematika és a naptárcsinálás édes testvérei egymásnak. Ki tudná elképzelni, hogy Kepler idejében a naptárcsinálás világnézletet jelenthetett? Az első naptárban, amely 1594 végén jelent meg, a fiatai professzor keserűen magyarázza azoknak, akik érteni akarnak belőle, hogy_ j^yeadoműndásakra és asztrológiai praktikára építeni nem szabad. De fontosabb ennél az, hogy a naptár szerkesztése a Gergely.féle reform szellemében történt. A protestáns tanár helyesnek és okosnak találta a juliánus naptárnak a pápa által eszközölt megreformálását és melléje szegődött. Akkoriban azon-