Délmagyarország, 1930. október (6. évfolyam, 220-246. szám)
1930-10-09 / 227. szám
OF.T.M \ GY.\nORSZA(l 1930 október 9Г és Müvészzei Vidéki színház Miskolc műsora ezen a héten a Grand Hotel, a Viktória, Az ifjú pásztor, A csúnya lány, ez utóbbi címszerepben Neménvi Lilivel. Debrecenben játszák az Offenbach és a Pesti család cimü operetteket, Szendrey Júliát, Fruskát, azonkívül Repülj fecském, Viktória és az Alvinci huszárok cimü operetteket Baján a színház előadja a Katica cimü operettet Viola Margittal, Két lány az uccán címé vígjátékot, az Ifjú pásztort és két estén át Sarkadi Aladár vendégjátékában A 28-as hordár cimü bohózatot. Kaposváron a színház következő műsort hirdeti: Viktória, Ila Máryvel, Névtelen asszony, Csárdáskirálynő. A színházi iroda hirel »Az asszony és a bolondok« a Nemzeti Színházban. Szabados Árpádnak tegnap nagy sikerrel bemutatott darabját (mely Hevesi Sándor ajánlására került itt először szinre) az általános tetszésnyilvánítás és a kitűnő szegedi előadás hatása alatt a Nemzeti Színháznak jelenlevő igazgatója azonnal lekötötte a szerzőnél budapesti színházai számára. >Az asszony és a bolondok« valószínűleg még a szezon folyamán szinrekerül az állami színházban Bajor Gizivel, vagy Tőkés Annával a vezető női szerepben.. Három hét alatt a harmadik szerző jőn Sze. Öedre. Ma a »Lehullott a rezgőnyárfa« főpróbáján és bemutatóján jelen lesz Erdélyi Mihály, annyi kitűnő és kedves operett szövegírója (tavalyi nagy sikere a »Mit susog a fehér akác« volt). Móricz Zsigmond és Szabados Árpád után tehát most Erdélyi a harmadik három héten belül, aki szegedi bemutatóját végig fogja nézni. rsfltőrtöktől—vasárnapig »Lehullott a rezgőnyárfa«. Szövegét irta: Erdélyi Mihály» zenéjét komponálta: Szántó Mihály. Rendezi: Sziklai. Vezényli: Beck. A főszerepeket játsszák: Patkós Irma, Kiss Manyi, Madarassy Berta! Sándor Stefi, Tolnay, Arany» Károlyi, Veszety, Herezeg, Rónát, Hortobágy?, Svéd, Csonka és Kurusa. Arany prózai gyermekszerepet játszik a jLehnL lotl a rezgő nyárfá«-han. Az »Első tavasz« első délutáni előadása vasárnap lesz a bemutató teljes kitűnő szereposztásában. Szeged sx. klr. vdrosi sxin&áz Csütörtök este »/4 8 órai kezdettel Premierbérlet 5 Lehullott a rezgőnyárfa levele Operett 3 felvonásban. Irta: Erdélyi Mihály. Zenéjét szerzette: Szántó Mihály. Rendezi: Sziklai Jen«. Vezényli: Beck Miklós. Személyek: A méltóságos asszony) — —i 'Bözsi _______ Dolfi bácsi, öreg hordár — — Orgonás Jani Rundó, budai korcsmáros •— Pepita Pipi, táncosnő — — Kemence Bence - — Beteg Csaba, állatorvos növendék — — — — »» Miei. pincérlány — — — Kovács XII János, rendőr —. I.afayette, követségi titkár — Csendesné, pesti kofaaszszony ______ Bencike — — — — — — Madarassy Berta Sz. Patkós Irma Herezeg Vilmos Tolnay Andor Rónai Imre Kiss Manyi Károlyi Vilmos Veszely Pál Sándor Stefi Hortobágyi A. Svéd Sándor Csonka Antal Kurusa Margit Aranv József TfítíM"'"" VARRÓGÉP ¡JAVÍTÁS ¡SZAKSZERŰEN E^^rsanT ( SINGER VARRÓGÉP R£SZV,TARS eacved, Kéién nccn 1. ném. TeleíonssAm 21- ve. Apróhirdetések A következő napra csak délután 5 óráig fogad el apróhirdetési a kiadóhivatal. Belvárosban különbejáratu tiszta, bútorozott szoba teljes ellátással kiadó. Lőw L. ucca 15., I. L Különbejáratu elegáns, tágas uccai szoba egy vagy két úriembernek azonnal kiadó. Széchenyi tér 8, sz. II. 23. Bútorozott szoba két személynek Belvárosban kiadó Szent Mihály n. 7.' Különbejáratu nccai bútorozott szoba azonnal kiadó, esetleg ellátással. Nádor T3. 8. Lakás - Üzlet Kiadó Újszegeden Tárogató ucca tizenkettő szám alatt kettő szoba, konyhás lakás, viz, villany bevezetveLakás, modern, emeleten két uccai szoba, előszoba, fürdőszoba, konyha, parkírozott udvarral olcsón kiadó. Római körút 23 Ugyanott modern garzoniak*» 1—2 nr részére kiadó. 85 Hajnal ucca 49. szám alatt kétszoba és két konyha kiadó november elsejére. Háromszobás lakás kiadó, kiszolgálónők kerestetnek. Gróf Apponyi n. 7. Középkorú elvált iparos keres az Uj tér környékén egy magányos szobát, esetleg egy kisebb szoba, konyhás lakást Ajánlatokat »Pontos fizető« jeligére. Csomafáy Sándor, a Szegedi Szinház és a Korzó Mozi volt karmestere jutányos áron elvállal hegedű-, zongora- és gitároktatást, kottamásolás«, hangszerelést és harmonizálástDugonics ucca 19. szám. flutó, motorkeréícnár és keré«pártu!aidír,osoh figyelmébeí 52 Goauni vnlkaniz&lást olcsón ín szakszerűen Forró prnmraijavitó végei, Kossnth T>ajos sng*rnt 29. fPorcelltaflzlet-hAzban) Vizsgázott masszirizónő házhoz ajánlkozik, szerény díjazásért. Telefon 15—14. rendO kárpitosmunkák készitérié és javit^aa 59 ojcsón, szakszerűen SZEDHESI kárpitosnál Szentmih&ly n. 1. Fodorn. sarok Príma ottomanofc 55 P-ért. Harisnyafeielések S nj harisnyák, fórfl zoknik legdivatosabb színekben, DMC anyagból. Selyemharisnya szemfelszedést Iogjntányosabban készít Ke emen Ilonka, Iskola ncca 14. Állást keres 32 éves, Szegeden és körjiyékén teljes ismeretséggel biró üzleti, irodai, szolgai vagy pénzbeszedői állást keresek; ilyen állásban voltam. Ingatlan óvadékom van. — >Megbízható 32« jeligére. Délelőttre irodai vagy mAs foglalkozat vAl1»1 óvadékkal szerény Igénytl, perfekt német-francia jó mnnkaerft — Kiadóhivatal! jeligéje: .Középkorú". 2114 Felsókereskedelmi érettségivo biró, katonaviselt fiatalember állást keres. Gyors- és gépírásban jártas. Magyar, német nyelvet szóban és Írásban tökéletesen birja. Válaszokat „Törekvö* jeligére a kiadóba kérem. 150 Mindenes főzőnő ajánlkozik nri házakhoz. Vidékre is menne. Cím: Zerge ucca 15. Villamos házíarlási cikkek terjesztésére ¡1 felveszek fixfizetés és jutalékkal. Érdeklődhetni Korona ucca 17, I. emelel, 204 Irodát megyek takarítani tizenöt pengőért Ugyanott bejáró jölfőzőnő ajánlkozik. fTJsztac jeligére. Fiatal könyvelő, ki jól beszél németül, állást nyerhet. »Kifogástalan munkaerőt jeligére. Középkora megbízható mindenes! 15-re keresek. Jelentkezni 1 és 2 órakor Steioerné, Gróf Apponyi Albert noca 21. 20B Önállóan főzni tudó mindenes; keresek vidékre. SPIIZRR. Lőw Ll^ót ncca 15. 211 ADAS-vétől; Használt cipőket magas áron veszek. Kálmán u. 5, cipészüzlet 1-rendB szára* hasábos és »bükkfa, I-a porosz szén, koksz és gyűjtés fa Jutányos áron kankató Irltz Béla 53 fakeresVedfinél. Vásárhelyi sugárul 16-20. Tel. 449. »Csoda 3« rádió 120 voltos anód és kettes fűtővel 150 pengőért eladó. Béke u. 1, udvar 3 Friss libamáj és mái 30 olcsón kapható Blaunsnál Kelemen u. 1. Tel. 6—28. Eladnám gyönyörű háromsütős gáztűzhelyem. »Olcsó« jeligére. Jómenefelü fiiszerüzlet nagy vevőkörrel, italméréssé',lakással cnaládt okok miatt eladó. .Házbér 30 P' Jeligére a kiadóba. m Vennék olcsó motorkerékpárt. »Jó márka< jeligére. Egy Ganz-féle 2 16erös vilianymo'or, 1 trcosmissló, 2 drt> őrlőSomogyi ii. 205 malom eladó. 9. Telefon 2—83, Eladnám jó állapotba.-) lévő varrógipemet »Olcsó« jeligére. Fiatal urilcány vágyódik megértő, komoly urifiu barátsága után, ki önzetlen jó barátja lenne. »Pajtások« jeligére. Fialal özvegyasszony megismerkedne intelligens úriemberrel. »Független« jeligére. Keresem egy ráérő igazi uri gondolkozású fiatalember ösmeretségét, kit az esti órákban bizalmi foglalkozással megbíznék. Csak kimondottan diszkrét és komoly egyénnek a levelét veszem figyelembe. Levelet > Megbízható« jeligére. »Oktogon II.« Haza érkeztem, kérem tudassa, hogy hol és mjkor találkozhatnánk. »Intelligens.« Oktatás Diplomás, középiskolai tanárnő, matematika, fi zika, kémia szakos, — jutányosán vállalja magántanulók előkésztését, középiskolások korrepetálását stb. Megkereséseket »Most végzetti jeligére a kiadóba. Szigorló orvostanhallgatónk nímet, francia, angol, olass nyelvismerettel, zongoratndáeeal, korrepe-áSást vállai. Lelkiismeretes jeligére kladíbe. 199 A „Csepel" varrógépek szegedi föle« rakatéban f. hó 20-án ingyenes himzőíanfolyam kezdődik. 208 Jelentkezéseket már elfogad a fölerakat: Tisza Lajos körat 42/a, Teleion 19-54, Mindenkit di|talennl tanítunk. még az esetben Is, ha nincs .Csepel" varrógépe. Vételkényszer nincs. Ellátás | 8 éves kisleányom teljes étlátásra adnám uri családhoz 2 hónapra. »Ár nen határoz* jeligére. KÜLÖNFÉLEK Zongora, kitűnő hanga, esi gyártmány, jutányosa« berbeadó. Bajza ncca 2. II. 10. Zürichi deviza zárlat: Páris 20.20, London 25.00.5, Newyork 514.67.5, Brüsszel 7182.5. Milánó 26.95, Madrid 51.90, Amszterdam 207.60. Berlin 122.42, Bécs 72 60„ Szófia 3.73.25, Prága 15.27, Varsó 57.70, Budapest 9015, Belgrád 9.1275, Bukarest 3.05 hétnyolcad. Budapesti valuta zárlat: Angol font 27.70—27^ Belga frank 79.40—79.80, Cseh korona 16.85—16.97, Dán korona 152.55—153.15, Dinár 10.03—10.11, Dollár 570.90—572.90, Francia frank 22.30—22 60. Hollandi forint 229.70-230.70, Lengyel zloty 6370— 64.10, Leu 3.36-3.40, Léva 4.12-4.18, Lira 29.80— 30.10. Német márka 135.50—136.10. Norvég koronái 152.55-153.15, Osztrák shilling 80.30-80.70, Svájci frank 10.80-111.30, Svéd korona 153.15—153 75. irányzat; A mai értéktőzsdén nyitáskor a magán-' közönség eladási megbízásaiból jelentékeny ár« került a piacra, amely azonban lényege^ árengedmény nélkül eladásra talált. A tőzsdeidő ké< sőbbi folyamán bécsi és genfi tőzsdékről keres* let jelentkezett, amelynek hatása alatt egyes papírok, igy a Kőszén számba vehető javulást értek el. A fixpiaoon a hadikölcsönök iránt tovább tartott az élénk kereslet s az árfolyamok megszilárdultat A valuta- és devizapiac irányzata gyengébb volt Határidős terménytőzsde zárlat: Buza okt. köt, 15.42, 15.40, zárlat 15.40—15.41, márc. kőt 16 40» 16.41, 16.40, zárlat 16.40—16.41, máj. köt. 16 80, zárlat 16.80—16.81. Bozs okt- köt. 8.60, zárlat 8.60— 8.61, mára köt. 9.60, zárlat 9.60—9.61. Tengeri máj. köt. 12.301, 12.39, 12.35, zárlat 12.32-12.31, Transit tengeri máj. köt. 10.95, 11.00, zárlat 10.95— 1.00. Irányzat lanyha, a forgalom csendes. !j Budapesti terménytőzsde zárlat: Buza 77-es tiszavidéki 15.30—1.95, 78-as tiszavidéki 15.45—1610, 79-es tiszavidéki 15.60-16.35, 80-as tiszavidéki 15.70! —16.5?, 81-es tiszavidéki 15.70—16.75. Bozs 8.45— 8.60. Tengeri 14.75—14.90. Irányzat gyengébb, a forgalom csendes. Csikágói terménytőzsde zárlat: Irányzat mindenütt csendes. Buza. Októberre 79—78 hétnyolcad, decemberre 82 hétnyolcad, márciusra 85 hétnyolcad—háromnegyed. Tengeri. Októberre 84 egynegyed, decemberre 85 egynegyed, márciusra 87. Zab. Októberre 37 hétnyolcad, decemberre 39 ötnyolcad, márciusra 40 ötnyolcad. Bozs. Októberra 49 egynegyed* decemberre 53 ötnyolcad, márciusra 55 egvketted. I eielös szerkesztő: PASZTOK JÓZSEF. Nyomaton a kiadótulajdonos Délmagyarország Hirirp- és Nyomdavállalat Rt. könyvnyomdájábanFelelős fizemvpzeiő: Klpin Sándor. Világmárkás töltőtollak Wiríh és Rengeynél Horváth Mihály ucca 7. Telefon 13-21. tizenkét havi részletre is kaphatók