Délmagyarország, 1930. október (6. évfolyam, 220-246. szám)
1930-10-08 / 226. szám
o OfMi * UOKS/ tn 1930 október 8. Termelő Szoveffceszeie Szeged, Feltelesas ucca 22. Telefon 942. Késalt elsőrendű kivitelben futányos úrban szobafestést, mázolást, bútor fényezést, cimfestést és aranyozást. "ím — Egyévi és nyolchónapi börtönre ítélték a tanyák tolva jait. A szegedi törvényszék G ömöry-tanácsa kedden két veszedelmes betörőt ítélt el. Szabó Sándor és Csikós Gyula napszámosok ezév nyarán sorozatos betöréseket követtek el Újszegeden, Deszken. Klárafalván, Szőregen és a többi községekben. Hetenkint kétszerháromszor rándultak ki és mindannyiszor tekintélyes zsákmánnyal tértek vissza. A lopott holmikat Szentháromság-uccai lakásukon rejtették el. Innén vitték a zálogházba az értékesebb tárgyakat. A zálogcédulákat is eladogatták. A detektívek, amikor a betörőket leleplezték, temérdek holmit találtak a lakásukon. A keddi tárgyaláson Szabó Sándor és Csikós Gyula elmondotta, hogy régi idő óta állás nélkül voltak és munkához nem tudtak jutni. így határozták el, hogy lopni fognak és ilyen módon tartják el magukat Az első sikeres betörés után vérszemet kaptak és egymásután látogatták meg a tanyákat. Nyolctíz esetben sikerült rájuk bizonyítani a lopásokat. A bíróság Szabó Sándort egyévi, Csikós Gyulát pedig nyolchónapi börtönre itélle. Az Ítéletben az elítéltek megnyugodtak. x Ha a jó kávét szerel', tegyen kísérletet a Vincze-féle kávékülönlegességgel. Naponta friss pörkölés. Vincze Lipót, Aradi-ucca. Tel. 4-60. — Ikrek rekordja. Csíkágóból jelentik: Két csikágói ikertestvér, Jackson Hermán és Albert sajátságos rekordot állított fel. Az ikertestvérek egyszerre születtek, egyszerre nősültek meg és két nővért vettek el feleségül. Feleségeiket egyszerre hagyták el, egyszerre követtek el bigámiát, amiért az elhagyott nők egyszerre jelentették fel. Egyszerre ítélték el az ikertestvéreket egy-egyévi fogházra, amit szomszédos cellákban egyszerre töltenek ki. A szatymazl országúton megtalálták az ellopott motorkerékpár! Megírta a DélmagyarOrszág, hogy Töfök Ferenc postafogalmazónak a Kossuth Lajos-sugárut 21. számú ház kapubejárata alatt elzárt motorkerékpárját ismeretlen tettes ellopta. Ez volt az első motorkerékpártolvajlás Szegeden. Hétfőn délután váratlanul megkerült az ellopott motorkerékpár — a szatymazi országúton. A délutáni órákban az országúton dolgozgató utkaparó észre vette, hogy közelében valamilyen defekt ért egy motorbiciklit. A biciklista leszállt a gépről, próbálta a hibát kijavítani, ugy látszik azonban, nem értett a mechanikához, abbahagyta a munkát, ide-oda járkált és olyan gyanúsan viselkedett, hogy az utkaparó a közeledő lovasrendőrjárőr figyelmét felhívta a biciklistára. Amikor a biciklista látta, hogy a rendőrök feléje közelednek, otthagyta a motorkerékpárt és a rókusi feketeföldek irányában elmenekült. A lovasrendőrök üldözőbe vették, de a biciklista nyomtalanul eltűnt. A rendőrök erre a gazdátlan motorkerékpárt a legközelebbi tanyaházban helyezték el és jelentést tettek a szegedi kapitányságnak. Török Ferenc postafogalmazót is értesítették, aki a motorkerékpárban a sajátját ismerte fel. A rendőrség nagy eréllyel folytatja a nyomozást. — A »Magyar Hét* azokra a kötelességekre tanít, amelyeket minden magyar embernek egy egész életen át gyakorolnia kell. Pártoljuk a magyar ipart, pártoljuk a magyar mezőgazdaságot! A »Magyar Hét« október 18-án kezdődik és 26-ig tart. x Ha cipő; legyen De'-Ka! Kárász-ucca 14, — A Csillagbörtön paprikája. A Pesti Napló írja: »Egy gyorsan megrendszabályozott uj hatósági üzem. A hatósági üzelmek száma ismét megszaporodott eggyel: a szegedi börtön igazgatóságával, amely saját termésű paprikáját kínálja eladásra. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ebben az ügyben felterjesztést intézett a kereskedelmi miniszterhez, akinek intervencióját kérte, hogy a szegedi börtön, általában a letartóztatási intézetek, amennyiben saját termésű mezőgazdasági cikkeket akarnak forgalomba hozni, ugy ezeket nyilvános pályázat utján a szakkereskedelemmel értékesítsék. Hir szerint az intervenció megtörtént és a börtönigazgatóságok most ilyen értelmű utasítást fogpak kapni az igazságügyminisztertől.« — Paul Bourget: A lelkiismere», Bibó Lajos: Kétlelkű szerelem, Jóban Bojer: A nagy éhség. A magyar könyvpiac legújabb szenzációi. Délmagyarország kölcsönkönyvtár. x »Dőezv fotelágy«, ottomán, matrac. Hid-u. u — Szaplonczay Éva beszámolója a Rio de Janeiro! szépségversenyről. A Színházi Élet hj száma érdekes cikket közöl, melyet Miss Magyarország küldött Rio de Janeiroból a szépségverseny, lezajlása után. Sok érdekes kép, a választás legérdekesebb jelenetei illusztrálják Miss Magyarország cikkét. Incze Sándor részletes cikkben számol be az »Európa« nevű kékszalagos óceánjárón való útjáról, stb., stb. Tösz&áie Zürichi deviza zárlat: Páris 20.20.25, London 25.02.25, Newyork 514.95, Brüsszel 71.85, Milánó 26.96, Madrid 53.10, Amszterdam 207.65, Berliü 122.51, Bécs 72.63, Szófia 3.73-25, Prága 15.28, Varsó 57.75, Budapest 90.17.5, Belgrád 9.12 hétnyolcad, Bukarest 3.06. Budapesti valuta zárlat: Angol font 27.73—27.88* Belga frank 79.40—79.80, Cseh korona 16.86—1698, Dán korona 152.55-153.15, Dinár 10.03-10.11, Dollár 570.60—572.60, Francia frank 22.30—22 60, Hollandi forint 229.70—230.70, Lengyel zloty, 63.75— 64.15, Leu 3.36—3.40, Léva 4.12—418, Lira 29.80— 30.10, Német márka 135.55—136.15, Norvég korona 152.55-153.15, Osztrák shilling 80.30-80.70, Svájci frank 110.75-111.25, Svéd korona 153.15-153.75. irányzat: A mai értéktőzsdén már nyitáskor igen erős kínálat jelentkezett, különösen BécsbőL A nagy kínálat eleinte a kontremint is eladásra késztette, később azután a kinálat megszűnt s az árfolyamok stabilizálódtak. Zárlat felé a kontremin vásárlásaira az árnivó némileg megjavult A fixpiaoon érdeklődés mutatkozott a hadikölcsönök iránt valorizációs hírekre. A valuta- és devizapiacon a forgalom lényegtelen, dollár 90 pontos árveszteséget szenvedett. Határidős terménytőzsde zárlat: Buza okt köt 15.67, 15.65, zárlat 15.65—15.66, márc. köt 16.85, 16.70, 16.65, zárlat 16.65—16.66, máj. köt 17.05, zárlat 17.05—17.06. Rozs okt. köt. 8.85, 8 80, zárlat 8.80—8.81j márc. köt. 9.82, 9.85, 9.80, zárlat 9.80 —9.81. Tengeri máj. köt. 12.65, 12.75, 12 64, zártat 12.64-12.65. Transit tengeri máj. kőt. 11.45, 1125, zárlat —.—. Irányzat tartott, tengeri gyengébb, a forgalom csendes. Budapesti terménytőzsde zárlat: Buza 77-es tfszavidéki 15.30—15.95, 78-as tiszavidéki 15.45—16 10, 79-es tiszavidéki 15.60—16.35, 80-as tiszavidéki 15.70 —16.55, 81-es tiszavidéki 15.70—16.75. Rozs 8.45— 8.55. Zab I. 15.75—16.50, Ií. 15.20—15.50. Korpa 7.05—7.25, a többi változatlan. Az irányzat egyenetlen, a forgalom élénkebb. Terménytőzsde irányzat: A terménytőzsdén A készárupiacon az irányzat ma egyenetlen volt Buza 5—20 fillérrel olcsóbbodott, rozs 5—10, zab' 20—25, korpa 10 fillérrel magasabb. A forgalom kenyérmagvakban élénkebb volt, egyebekben csendes. A mellékcikkek árai változatlanok. Csikágói terménytőzsde zárlat: Irányzat mindenütt szilárd. Buza. Októberre 80 egynegyed— 80, decemberre 84—83 ötnyolcad, márciusra 86 hétnyolcad—ötnyolcad. Tengeri. Októberre 84 háromnyolcad, decemberre 86, márciusra 87 ötnyolcad. Zab. Októberre 38 egynyolcad, decemberre 39 hétnyolcad, márciusra 41 egynyolcad. Rozs. Októberre 49 egynegyed, decemberre 53 háromnyolcad, márciusra 55 egyketted. WWMJMKMiliil'J'MJHIWWjMJMiUMJiWIHHM MEGNYÍLT alkalmi ruhaaruhaz i U ElSi^ai m V ÜSS B Széchenyi tér 2. sz. alatt $ ét legolcsóbb bevásárlási forrás 131 'érfi-, fiu- és gyermekruhák, felöltők, •==aíl ÍJ # aIt <*r*> ' télikabátok, nadrágok vásárlásánál SSlCm gCSLH. J; C& .R%. ott -venni kevés pénzért, ahol fél kap! Keztyüt csak Paul úsznál vegyünki Nagy raktárt tart minden szinben és minőségben szarvas-, iramszarvas-, őz-, kutya fnappa)-, antilop-, zerge-, gazella-, kecskebőr stb. keztyüben. — Rendelésre Is készít. — Specialista sportkeztyük, mint boi-, v vő-. autó- stb. készítésében. — Hz Iparhlál l!á"0ti résztvesz. — Üzlet és ipartelep: Kelemenucra 7. Vigyázat! r-t^tír»M rádiókat. Megérkeztek a CSEPEL és 33. G. varrógépek. Kerékpárok rendkívül olcsó áron Kaphatók. Amerikai Írógépek nagy választékban. Áruimat 6-12-18 havi részleíre beszerezheti. Nagy javítóműhely. 49 Díjtalan bemutatás. leiemen Márton Kelemen o. 11. melleit.) Telefon: 13-22. Xlstlsza ucca 4—5. szám alatt 3 szobás és 2 szobás lakás,, műhelyek, raktárnak valé pince sfb. feelyiségek kiadók. A fenti — ipartelepnek kiválóan alkalmas — ingatlanok és a Tápéi ucca 5. szám alatti ingatlan esetleg el is adó. Fizetési feltételek igen kedvezőek lesznek. Eladatnak továbbá, a fenti helyen megtekinthető különféle famegmunkáló gépek és villanymotorok. Tudakozódni lehet € s © n k i Lajosnál, a izeged* Csongrádi Takarékpénztárban. 202