Délmagyarország, 1930. október (6. évfolyam, 220-246. szám)

1930-10-26 / 242. szám

1930 október ¿0. DÉLMAGYARORSZÁG 21 M ITAIM ÉSZAtíSARKI HTJA IRTA: UMBERTO NOBILE Egyik' szép, világos 'éjszakán meglepetést készítettem elő bajtársaimnak. Megpróbáltam, hogy kenyeret süssek nekik. Minden élelmi­szer között ez hiányzott nekik legjobban. Keksz nem zuhant le velünk, lega'ább is néhány darabka kenyéren kivül nem talál­tunk semmit; ezt is egy jéghasadékban fedez­tük fel. Az aluminiumdoboz tönkrement, a kenyér — sajnos — teljesen felitta a tenger­vizet és keserű volt. Senkinek sem volt bátor­sága, hogy megegye. Ez éjszaka beletettem a kenyeret, jobban mondva a puha' kenyér­masszát egy zsebkendőbe és addig nyomogat­tam össze, míg a zsebkendő minden oldalán ki nem csurgott a viz. Elismerem, hogy a zsebkendő — ez volt egyetlen zsebkendőnk — nem volt már egé­szen tiszta, ezért hát előzőleg szappannal ki­mostam a hóban. Mikor a viz már mind kfcsurgott, nyolc ftis kenyérkét kerekítettem belőle, ezeket az­után kitettem a napra, hogy megszáradjanak". Másnap azután mindenki jóízűen elfogyasz­totta a maga részét. Az első szállítmány. Már négyszer közeledtek repülőgéppel sát­runkhoz anélkül, hogy észrevettek volna ben­nünket. Azt tudtam, hogy nehéz feladat minket az állójég közepette megtalálni, de mégsem hit­tem, hogy ilyen nehéz lesz az. Maga Behounek is, aki eddig a legjobban bizott abban, hogy megtalálnak bennünket, kételkedni kezdett. Legnagyobb reménységünk abban volt, hogy bizonyos rendszer szerinti rádiótelegráfiai je­leket állapítottunk meg, hogy irányithassuk a repülőgépeket és ezeket a »Cittá di Milano* utján közöltük velük. Reméltük, hogy Ígére­tükhöz hiven visszatérnek majd a repülők, közülük is elsősorban az olasz hidroplán, amelyet oly vágyakozva vártunk, megkísérel­hetné már, hogy elinduljon. Junius 6-án reggel 6 órakor (a greenwichi időszámítás szerint) Maddalena elindult Kingsbayből. Mihelyt értesültünk jöveteléről, parancsot adtam Viglierinek és Trojaninak', hogy készítsék elő a füstjeleket és a Very­rakétákat; Biagit pedig ugyanakkor utasítot­tam, hogy legyen készén, mihelyt feltűnik a repülőgép, a rádióval akcióba kell lépnie. Mindnyájan kimentünk a sátorból. Cecioni és én is kivonszoltuk magunkat, ahogy tudtuk; karjainkra támaszkodva segítettük' egvmást. Mindenki kijelölt helyén állott. TrojanI ké­szenlétben, hogy füstöt keltsen; rongyokat áz­tatott benzinbe, olajba és paraffinba, hogy fel­gyújtsa azokat. Behounek egy magas jégtus­kóra mászott, csillogó fehérbádogdarab volt a kezében, hogy napsugarakat vetítsen azzal a repülőgépre. Viglierit, aki szintén egy jég­luskón állott, megbíztam azzal, kövesse a re­pülőgépet mozgásában és közölje a szükséges jeleket Biagival. Cecioni a sátor bejáratánál ült s azt a tükröt tartotta kezében, amelyet én készítettem egy stanioldarabból. Magam Cecioni mellett ültem a szánkón: az erős napsugarak ellen egy hószemüvegféle volt rajtam. A csokoládét borító tarka papí­rosokból csináltam magamnak, mert szemem még mindig fájt és könnyezett. 7 óra 35 perckor rádiótelegráfiai uton össze­köttetésbe léptünk a hidroplánnal. 8 óra 15 perckor hallottuk már a mótorok zúgását. Lélekzetünket is visszafojtva figyeltünk. Végül feltűnt a hidroplán. Megkezdtük je­leink leadását. Először ugy látszott, mintha nem hallana bennünket, majd hirtelen ügyelni kezdett leadott utasításainkra: »Térj néhány fokkal jobbra.« — »Fordulj meg.« — »Kerülj néhány fokkal balra.« — Milyen örömmel lát­tuk, amint a repülőgép utasításaink szerint cselekedett. Mintha magunk is ott lettünk volna a fedélzetén és mi kormányoztuk" volna, olyan jól ment minden a rádiójelek közvetíté­sével. Néhány perc múlva sikerült a hidroplánt irányunkba hozni. »A sátor irányotokban fekszik', egyenesen előttetek három kilométerrel. Via!« és a hid­roplán máris egyenesen repült. Egy perc még és elér bennünket. Most felet i nk látjuk. Mint­egy 100 m magasságban r . ilt el felettünk. »VVV: felettünk vagytok.« Lázban égtünk". Tisztán hallottuk a m'ótorok zúgását és meg­tudtuk különböztetni a mellékzörejeket is. Erősen visszhangzott minden, éppen felettünk szállt. Láttuk, amint egy személy kihajol a hátsó ülésből és lelkesen integet kezeivel, hogy üdvözletét is jelezze. Rettentő izgalom fogott el. összeszorította torkomat és sirni szerettem volna az öröm­től. Fáradtan integettem kezemmel viszont­üdvözletet. Társaim örömükben ujjongtak s nevettek. Titina, mintha megbolondult volna, körbe rohant s közben hangosan ugatott. A hidroplán, bár közvetlen mellettünk re­pült el, megint eltávolodott. A mótorok tompa zúgását mindig gyengébben hallottuk. Vártuk", hogy majd csak nemsokára visszatér, hogy ledobálja az élelmiszert és egyéb szállítmá­nyát. Szemünk aggódva követte, láttuk, hogy köröz, de már nem ívelt helyesen. Bizonyos távolságban megint megfordult, visszarepült, majd ivét újból változtatta, de már tul messze volt. Elvesztettek szemük elől bennünket. Mindannyian megőriztük nyugalmunkat. El­rendeltem, hogy Biagi újból adja le a jele­ket, hogy a hidroplánt vissza tudjuk' vezetni hozzánk. Biagi a készülékhez ült és megkezdte a leadást. De jaj! a hidroplán már nem hal­lotta meg jeleinket. Körözölt. iveit ide-oda, keresett, folyton keresett bennünket. Majd hir­telen megint oly messze távolodott tőlünk, hogy majdnem ugy tünt, mintha egészen itt akarna hagyni bennünket. »Az átkozott!« — kiáltott fel egyikünk. Ez a pillanat nagyon lehangoló volt. Felette nehéz dolognak kellett lennie, hogy észrevegyenek minket a repülők, ha már ilyen gyorsan elvesztettek szemük elől, akkor, ami­kor már egyszer láttak is bennünket. INOYEM gramofonlemez csere 3,2a Fonyó Soma rad'ószaküzletében, Kölcsey ucca 4. №" Lemezkölcsönzés. JjKf Kitartóan adtuk le tovább ís jeleinket. Blagf, mint egy inga, szaladgált ide-oda a sátron kivül lévő leadó és a belül lévő felvevő között, hogy megállapíthassa, észrevettek-e bennün­ket. Végre egy aggodalomban eltöltött félóra után ismét hallott minket a repülő. — Meg­könnyebbülten lélekzettünk fel. Újból köv tle a repülő utasításainkat. Mi irányítottuk. Az visszatért a sátor irányába. Most észreveit bennünket. Egyenesen felénk repült. Pár má­sodperc és itt volt. »KKK«, adta le Biagi parancsom szerint, mihelyt felettünk voltak. Ez a jel azt jelen­tette: »Dobáljátok le készleteteket.« Siettem eí parancs leadásával, mivel féltem, hogy a re«! pülők ismét szem elől tévesztenek bennünket Láttuk, hogy valaki a hátsó ülésből csomago­kat készül kidobálni. Leestek az első csoma­gok. Lelkendezve üdvözöltük őket. Most a hidroplán megfordult és újból dobált le né­hányat. Most már nem vesztett el a szeme elől bennünket. Szemünk követte a csomagokat estükben és feljegyeztük azokat a helyeket, ahova es­tek, hogy megtalálhassuk őket. Majd vége lett a dobálásnak, a hidroplán előresiklott és megindult visszafelé vezető útjára. Viglieri, Biagi és Trojani keresgélni kezd­ték a csomagokat. Nem volt könnyű dolog. Néhány csomag a jégtáblák közé hullott, teljesen szétszóródott és nem lehetett többé megtalálni ezeket. Mások a jégre estek és ezek nem mentek tönkre. Mikor minden együtt volt, amit csak ősszel bírtunk gyűjteni, leltárt készítettünk. Ekkori tünt ki, hogy kaptunk: 6 pár cipőt, valamelyes! élelmiszert, 2 drb pneumatikus csónakot, ezek­nek persze nagyon örültem, 2 drb hálózsákot, 2 drb puskát, ezek azonban eltörtek, mikor, lecsapódtak a jégre, néhány, akkumulátort, amelyek — sajnos — szintén tönkrementek. Cecioni megpróbálta később rendbehozni őket, de minden fáradozása mellett is csak néhány, percig tudtuk használni azokat. (Folyt, köv.)' Leszállított ruhaárak! Óriási választék! ím 30 pengő egy szép szövetöltöny »agy télikabát szőrmegallérral. 40 pengő egy hosszú télikabát divatszinekben. 75 pengő fekete bosszú télikabát plüs béléssel szőrmegallérral. 18 pengő gyermek télikabát és feljebb. Földes Zoltán Szeged, Hid ucca. Vagyont szerez Marabu kelfetogéppel ha baromfitenyésztéssel foglalkozik! A legmodernebb gyártmány, legkitűnőbb kivitel! Gravitációs központi meleg­vilfiités l Automatikus meleg-szabályozás, párologtatás és szellőztetés. Tojások forgatása kívülről, egy pillanat alatt I Magyar Radiátorgyár Rt., Budapest. Gyár: X., Gyömről-ul 76-78. Városi ireda és mintaraktár: V., Kálmán-utca IS. Telefon: 197-08. Szakszerű oktatás! Alacsony árak, ked­vező fizetési fellilelek. MUaayák, liíok, baromfi­tenyésztést eszközük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom