Délmagyarország, 1930. október (6. évfolyam, 220-246. szám)

1930-10-19 / 236. szám

4 DELMAliYAKOKSZAtí llJ3U október 19. Ujfalusl O. Köpc Viktor, Mezei Ilus, Kókai Szabó György, sok művészi intencióval megoldott mun­kája. Kövesházi Kalmár Elza, Lux lEek majolikái, Kisfaludy-Strobl Zsigmond bronzmüvei járulnak még hozzá, hogy a tárlatnak ez a része is impo­záns és nagyszabású legyen. 3. Felvonultak a szegedi festők is. Kitűnően fejlő­dik és nagy várakozásokra jogosit Dorog! piktu­i ája. Tóbiás György is határozottan egyéni utakon jár. Egész újszerű és érdekes megoldásokat keres Vén Emil. rendkívül harmonikusan illeszti egybe az ellentétes színeket, amivel felületes, de eredet, lesz festési modora. Az érdemes Dinnyés néhány uj képét hozta el. Fogassy is sok haladást mutat. Parobek egy karakterisztikus képpel, Pfeiffer, Árvay Ilona egy-egy vászonnal egészítik ki a tár­latot, amelynek kiállítói között meg kell még em­iileni Balogh Margitot és Hódyt, Sáray Jánost, Mihályi Istvánt és néhány ügyes képpel Scultély Rezsőt. Kisjenői Klein Ernő, Mányi Csizmazia Kál­mán, Wanek Sándor, Majsai István vesznek még részt a tárlaton. A szegedi szobrászok közül Tai. szer János és Tápal Antal tehetséges munkákat állítottak ki. Ma délben 12-kor nyilik meg a reprezentatív kiállítás Vasárnap déli 12 órakor ünnepélyes külsőségek kőzött nyitják meg a Szegedi Fészek Klub és a Munkácsy-céh reprezentatív képzőművészeti tár­latát. Az uj iparoslanonciskola (Zrinvi-ucca és' F.ötvös-ucca sarok) emeleti termeiben. Az ünne­pélyes verniszázsra Márk Lajos vezetésével tizen­öt kiváló festőművész érkezik Szegedre. A Fészek Klub nevében dr. Pálfy József polgármesterhelyet­tes, a Munkácsy-céh nevében Márk Lajos mond a verniszázson megnyitó beszédet. A kiállítás anyaga • egyébként olyan hatalmas, hogy szombaton uj helyiségeket kellett megnyitni a második emeleten az egyházművészeti rész számára. A Fészek Klub mai mafinéi A Művészetek Napja mai matinéi négy helyi­ségben teljesen zsúfolt házak mellett zajlanak le. A Városi Színház, a Tisza-szálló, a Belvárosi Mozi és a Korzó Mozi helyiségében közel 4000 főnyi hallgatóság vesz részt az előadásokon. Az előadók soraiban dr. Budai] Árpád, dr. Cscnqery János, dr. vitéz Szabó Géza, dr. Tonelti Sándor, Lengyel Vilma, Dorogi Imre szerepelnek. Magyar költők legszebb műveit R. Étsg Emilia, Mágorg Mária, Nagy György szavalják. Az énekszámokat Sebők Stefi, Szóród Ferenc és dr. Ocskay Kornél in­terpretálják, ' a muzsikus számokat dr. Belle Fe­renc és Kollár Pál művész-tanárok. A matinékra minden jegyet kiadott a rendezőség, igy a mai napon már semminemű jegyigénylésnek a leg­nagyobb sajnálatra eleget tenni nem tud. A* előadások mindenütt pontosan 10 órakor kez­dődnek, az egyes számok alatt az ajtókat bezár­ják, a közönség a rend érdekében pontosan jelen­jen meg. Jegy nélkül senkit sem bocsájthatnak be a nézőtérre. Selyem és gyapjú ruha mosásához kérjen 99 színszappant 1 dupla darab 7s kilogramm , w fi||ér Minden füszeriizlelben kapható! 203 A sssegedi piac ŐRLEMÉNYEK. A hét folyamán az őrlemény piacon változás nem volt. Az árak ugylátszik sta­bilizálódtak. A 4-es számú, jóminőségü búzaliszt­ben állandó kereslet mutatkozik, mig a fehér számokban 0—3-ig a kereslet csökkenő. Korpá­ban a kínálat csökkent, ami főleg annak tulajdonit­ható, hogy a vidéken több malom leálíott, igen sok pedig redukált üzemmel dolgozik. Szeged és tiszavidékl jómárkáju malmok átlagos jegyzése, forgalmiadó nélkül búzalisztekben: OOg 33, Og 32, 0 32, 2 30, 4 27, 5 24, 6 21, 7 14, 8 10, F 8.50, rozslisztek: 0 24, 4 10, 6 14, F 8.50 pengő. GABONA- ÉS TERMÉNYPIAC. Már multheti je­lentésünkben sem számolhattunk be az árak javu­lásáról, e héten pedig csak a kenyérmagvak árai­nak további lemorzsolódását jelenthetjük. A buza ára ismét 35 fillérrel esett és ugyanannyival csök­kent a rozs jegyzése is. Külföldön még most is gyenge az érdeklődés s a belföldi fogyasztás veszi fel a mutatkozó kevés kínálatot. Különösen rozs­ban alig van forgalom, melyet mindenfelé fel­takarmányoznak, mert a gazda bolettával együtt is csak 9 pengőt kap a rozsért, mig a csövesten­geriért 10 pengőt kell, hogy fizessen métermázsán­ként. Az ótengeri ára 20 fillérrel emelkedett, a csövestengeri nagyjából változatlan. Mai szegedi árak: Buza 1480—15, rozs 6.80-7, zab 14.50—15, árpa 13.25—13.75, ótengeri 15.50—15.75, csöves­tengeri 8.75—9, decemberi morzsolt 11.80. januári morzsolt 12 pengő. FŐZELÉKEK. A főzelékek szilárdak, a kereslet élénk. — Burgonya fehér 7,— pengő, Ella 8.—, őszi rózsa 10—, nyári rózsa 14.—, ta­karmány 5.—, vöröshagyma 4.—, fokhagy­ma 60.—, mák, kék 90—, mák, szürke 75—, fehér bab, vegyes 56.—, borsó hántolt, egész 70.—, borsó hántolt, feles 48—, lencse O-ás 95—, lencse l-es 75.—, lencse l-es 38.—, méz, pergetett, akác 135,— pengő. SZEGEDI TARHONYA. A Kardo« szegedi tar­honya- és tésztaárugyár heti jelentése: A folyó héten a tésztaáruk árai nem változtak. — A mai nagybani irányárak: kéttojásos házi tarhonya "—.90 pengő kilogrammon­ként, kéttojásos csőtészta " fél kilogrammos dobozban 1.12, kéttojásos levestészták (gége, min­tás, csavart egytizedes csomagolásban) 1.33 két­tojásos főzelék-iészták (kocka, metélt) 1.08 pengő kg-ként. Egytojásos és tojásnélküli áru megfelelően olcsóbb. MÉSZÁROS- ÉS HENTESÁRUK Marhahús I. r. 2.40, II. r. 2.20, III. r. 1.80, máj -.80, velő 1,60, tüdő —.40^ csont —60, velőcsont 1.20. — Borjú­hús I. r. 3.40, II. r. 2.80, III. r. 2.-, máj 260, velő —.90, tüdő 1.40, csont —.60. — Sertéshús. aillIllllIIIIIITTTiXXXXXAITXlJJCXlirnilllJLXJXlXAlJLJLiriXJIIIIll 11 Legolcsóbb I ifi. Hegedűs Béla dlsztemetkezésl vállalata Szeged, Szentgyörgy fér 1. reieion 555. Az Ssszes klinikák és kArh&zak szerződéses szá№16|a. 92 ASINGER \arrógépek MÉGIS A LEOdOBBAK I • Kriíttel kirakatait! d Széchenyi tér 2. ^ Kárász ucca 15. gffIIIIIIIIIIIlIliyiIl?IXIIIJ^XXllXJUXlirrTTIIIIIIIiyTXIXTITrn 63 rxm Hagy választékban, legszebb kivitelben, olcsó átak Lévai Henriknél, Nagy áriézlkutial szemben. Karaj 2.60, tarja 2.20, comb 2.20, lapocka 2.20, oldalas 1.60, fej-láb 1, zsiger 1, vese-velő 1.60, szalonna zsírnak 1.60, háj 1.90. Hentesáruk. Zsír 1.90, tepertő 2.60, szalonna füstölt 2.20, szalonna abált 2.20, szalonna pörkölt 2.—, szalonna csemege 2.40, füstölt oldalas 2.80, füstölt oldalas főzve 3.—, karaj tarja császár 3.80, karaj tarja főzve 4.20, sonka pácolt, nyers 4.80, sonka pácolt főzött 7.—, prágai sonka 12.—, pariser 2.80, virsli 2.80, szafa­ládé 2.80, sonkakolbász 3.80, nyári szalámi 3.80, nyári szalámi száraz 4.—, májpástétom 3.60, disz­nósajt 2.80, kolbász I. r. 3.40, II. r. 2.40, III. r, 1.40, kolbász sütniválő 3.—, vegyes felvágott 3.40. PAPRIKA. A mai hetipiacon ugy nyers, mint készáruban szokatlanul nagy volt a felhozatal, viszont a kereslet meglehetősen tartózkodó volt, mely körülmény az árak lemorzsolódásához veze­tett. — Mai nagykereskedelmi árak a következők: Édesnemes 3.20, félédes 2.60, I. rendű rózsa 220, füzéres áru 4—5 pengő minőség szerint ÉPÍTÉSI ANYAGOK. Vérté* Szénkereskedelml Rl. jelentése: Az építési anyagok forgalma a késő őszi Időjárás dacára, a szokatlanul szép és száraz napokban, aránylag megfelelő, de a szükségletek egyre csökkennek, mert uj építkezések egyáltalában nem indulnak. Az árak minden cikkben változat­lanok. TÜZELŐANYAG. Vérles Szénkereskedelmi Rt Je­lentése. A tüzelőanyagok forgalma a szokatlanul meleg késő őszi időben egyáltalán nem kielégitő. A kereskedők kellő készletekkel várják a hidegebb' időjárást, amely bizonyára meghozza az árak szi­lárdulását, melyek jelenleg teljesen változatlanok. 8 "50 leaulabb divatú pullover Tisza Áruház, Püspöhbazár Sehol olcsóbban! HHOiÓ és KelléUeK. gazdag -választékban 124 mp|R |DC hálózati és fOtő készülékek Wr B» ILI vr v legújabb modellekben 19 (tavi részletre nálam kaphatók Szántó Sándor gépkereskedfinél Szeged, Kiss ucca 2. MagyarorszAq legtöbb hírnevű úráscége I BRAUSWETTER JÁNOS » Grót Apponyl Albert (Isknla) ucca 23. »zAm. | BOLDOGGÁ TESZI egy MENTUS - BUND XI Tábor ucca 7/b. 83 Katona Dr. jogi szemináriuma alapvizsgára I felvilágosítás IvUl szigorlatra I Ingyen előkészít. — KltUnő Jegyzetek. Somogyi ucca 22. si Telefoni 5-74. Tartós ondolálás! Viz és vasondotálás, hajvágás, manlcQr, arcápolás, Henna halfeslés minden színben, gj Elismert elsőrendű munka Egyetemi hallgatóknak árkedvezmény. „IDJT'nöi fodrásznál Oroszlán u. 4. Telelőn 16-59.

Next

/
Oldalképek
Tartalom