Délmagyarország, 1930. szeptember (6. évfolyam, 196-219. szám)

1930-09-02 / 196. szám

... Egyetlen fillér sem Jut a jövő évben városrendezésre A pénzügyi bizottság egyelőre nem dönloíí a szivattyuzási adóról (A Délmagyarország munkatársától) A város pénzügyi bizottsága hétfőn délután foly­tatta a költségvetés tárgyalását. Igen érdekes szem­pontok és javaslatok merültek föl, a legérdeke­sebb határozata az volt a bizottságnak, hogy libe rális részről felmerült Javaslatra nem döntött a szivattyuzási adóról, hanem elhatározta, hogy a költségvetés végleges összeállítása után fog ez­zel a kérdéssel foglalkozni, tehát akkor, amikor látni fogja, hogy szükség van e akár pótadó eme­lésre, akár uj adó bevezetésére. Mindjárt a tanácskozások elején bejelentette a főszámvevő, hogy azzal, hogy Ocskayné Hilbert Jankát választotlák meg a zeneiskola énektanár­nőjének, körülbelül 2000 pengőt takarít meg a város, miután Ocskayné eddig is városi alkalma­zásban volt és ezt az állást nem töltik be. Csak lényegtelen változtatásokat eszközö't a pénzügyi bizottság ezután a kegyúri, szegényügyi, a népjóléti, a közélelmezési és a városrendezési csoportnál, amelyeket letárgyalt A megszavazott megtakarítások teljesen lényegtelenek. A népjóléti és szegényügyi kiadásoknál mint ér­dekes uj tétel szerepel öt uj napközi otthon ré­szére felvett kiadás. A várostól különböző egye­sületek részére összesen 300 ezer pengő segé­lyezést kértek. A számvevői javaslat akként szólt, hogy a vakok intézetének adjon a város 2000 pen­gőt, a Hősök temetőjének 500 pengőt. Ezenkí­vül megszavazott a pénzügyi bizottság 250 pen­gőt a Vöröskeresztnek és 250 pengőt a Katholikus Nővédőnek. Érdekes, hogy a Katholikus Nővédő az idén 1000 pengő segélyt kapott és 4000-et kért a jövő évre. A Magyar Revízió Liga 5000 pengőt kért, mig több kisebb egyesület kisebb tételek­ben együttesen 300 pengőt kért, A segélykérők kö­zött volt például a »Hadröa* is, amely olcsó föld­bérletet kapott a várostól és amelyet a város ed­dig is a legkülönbözőbb módon támogatott. Kész­pénzsegélyt nem szavaztak meg a részére. A városépítési fejezetnél igen különböző. szép terveket tárgyaltak. A mérnökség 2,971-030 pen­gőt kért vái'osszabályozásí'a- a költségvetésben er­re a célra mindössze Í00 i*er pengő jut, de ez a Vásárhelyi-sugárut rendezési munkálatainak tör­lesztésére, de városrendezésre egyetlen egy fil­lér sínes a költségvetésben. A Mars-tér rendezésével foglalkozott legutóbb a közgyűlés és a közvélemény a legtöbbet. A ver­senytárgyalást is kiírták és jobb anyagból 691.000, gyöngébb anyagból 627.751 pengőbe kerülne a munka. A műszaki bizottság azt javasolta, hogy a rendezés felét végeztesse el a város, de pénz nincs rá. A városszabályozási tételek után nyom­ban a sétányok és a faültetvények tételét tárgyalta a bizottság. A főkertész 304.000 pengőt kért, ? pénzügyi bizottság a számvevőség javaslatára 80 ezret irányzott elő. Jellemző az időkre, hogy a mai közdűlő utak és hidak karbantartására 40 ezer pengőt kért a mérnökség és kap 6000 pengőt. Foglalkozott a bizottság a locsolás rendszeresí­tésével és a vízszolgáltatás kérdésével. A locsolást az egyik liberális bizottsági tag javaslatára és terve szerint olymódon fogják végezni, hogy az eddigi kocsilétszámmal állandóan locsolni lehessen az egész várost A kérdést igen egyszerűen old­ják meg. Eddig az volt a helyzet, hogy még a legkülsőbb Rókusról is a Tiszapartjára mentek a kocsik vizet venni. Ezután több töltőállomás lesz a városban. Az egyik bizottsági tag nagyon erőltette a vízórák bevezetését, de a bizottság többsége ezt a reformot ez alkalommal még nem tatja tanácskozását. A pénzügyi bizottság csütörtökön délután foly­tatja a tanácskozását. A Délmagyarország kölcsön­könyvtárálsan az előfizetési díj: a Délmagyarorszán előfizetői részére havonkiní 1 peng!*, munkáselfóizeifiknek iietenkint 16 fillér, mindenki más részére 160 pengő Itavonkini. 7 Híreid ^fcr b Kedd. Róin. kath István. Protes­táns Rebeka. Nap kél 5 óra 19 perckor, nyugszik 6 óra 40 perckor. Somogyi könyvtár zárva. Múzeum nyitva dél­előtt 10-161 fél l-ig Egyeifmi könyvtár (központi egyelem I. eme­let) nyitva délelőtt 8—l-ig, délután 3—7-ig. Szegeden a gyógyszertárak kör01 szolgálatot tar­tanak: Grűnwatd Imre, Kálvária ucca 17. (Tel, 225.) Just Frigyes. Petőfi Sándor sugárut 41. (Tel, 777.) Temesváry Józset, Kelon rn ucca 11. (Tel. 391.) Moldván Lajos, Újszeged. Vedres ucca 1, (Tel. 846.) Selmcczy Béla, Somngyi-lelep. (Tel. 5.) Török Márton, Csongrádi sugárut 14. (TeL 364.) Az ipartestület közgyűlése Az ipartestület vasárnapi rendkívüli közgyűlésén alig jelent meg 25—30 iparos. A tárgysorozat egyetlen pontból állt: az ötezer pengős állami kölcsönnek jóváhagyása. A közgyűlés természetesen megszavazta a keres­kedelemügyi miniszter könyöradományát, amit még a székházra is be kell táblázni. Parcsetics Mihály ezt kifogásolta is, egyben csatlakozásra hívta fel a szegedi iparosokat a munkásság szep­tember 1-i tüntetéséhez. A közgyűlés ezután meg­szavazta a kölcsönt és a néhány perces ülés ezzel véget ért. — Gallyas István temetése. Vasárnap délelőtt 11 órakor, nagyszámú közönség jelenlétében te­mették el Gallyas István szerkesztőt. A bel­városi temetőben a ravatalnál megjelentek a sze­gedi újságírók teljes számban, ott voltak Gallyas István tisztelői, jóbarátai és ismerősei is. A te­metési szertartást dr. Balogh István végezte. A Szegedi Dalárda gyászdalokat énekelt, majd el­sőnek Iván Mihály, a Szegedi Uj Nemzedék szerkesztősége nevében búcsúztatta el a halottat. Utána Sz. Szigethy Vilmos, a Magyar Újság­írók Egyesülete szegedi osztálya nevében mon« dott könnyekig megható költői búcsúbeszédet. Be­szélt még Lendvai István. Ezután az újságírók sorfala között megindult a koporsó a sir felé. A dalárdák éneke és a cigányzenekar hangjai mel­lett tették sírba Gallyas Istvánt. A temetésen a várost a távollevő polgármester helyett dr. Pávö Ferenc tb. tanácsnok képviselte. — Eljegyzés. Koncz Salamon kötött-szövöttára kereskedő eljegyezte Grüner Ilonka urleányt — Felhívás a 46 osokhoz. Kaptuk a kővetkező; sorokat- 5-ös honvédbajtársaink 7-iki ünnepélyére minél többen jöjjetek el. Gyülekezés a régi Hon­véd-laktanya előtt 9 óra 15 perckor. Kouff tá­bornok — Ingyenes gyorsírás! gyakorló órák. A Sze­gedi Gyorsírók Egyesülete a város gyakorló gyors­íróinak alkalmat kíván adni ahhoz, hogy az egy­séges magyar gyorsírásban való jártasságukat fo­kozzák, ezért hetenkint kétszer, hétfőn és szerdán j tanári vezetéssel ingyenes gyakorló órákat tart az egyesület iskolájában. (Földváry-ucca 2., Hon-1 véd-tér 4. Telefon 13-19.) x Autótasi tellefonszáma 30*. 27 — Temetés. Nagy részvét mellett temették ei vasárnap délelőtt Frankenstein Vilmos máv. felügyelő özvegyét a zsidó temető cinterméből. Dr. Fránkel Jenő rabbi gyászbeszédben mél­tatta az elhunyt erényeit, majd a gyászoló tömeg sírjához kisérte ki az elhunyt uriasszonyt AZ IDO SZEGED: A szegedi egyetem földrajzi intéze­tének meteorológiai obszervatóriuma jelenti hogy hétfőn Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 28 6 fok Celsius, legalacsonyabb 14.1 fok Celsius. Aba rometer adata nutlfokra és tenger színre redukálva reggel 762.9 mm, este 762.4 mm. A levegő relatív pá ratartalma reggel 78 százalék, dél ben 45 százalék, szél iránya delnyu gati, ergssége 1—5. BUDAPEST: A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 órakor; Hazánkban az idő még túlnyomóan derült. A hőmérséklet emelkedett. A maximum 27—31 Cíok körül mozgott, prognózis; Megélén­külő északnyugati légáramlással hő sülyedés, helyenként cső, esetleg zi­vatar várható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom