Délmagyarország, 1930. szeptember (6. évfolyam, 196-219. szám)
1930-09-04 / 198. szám
1930 szeptember 4. Df.LMAGYAr.OPSZAG Letartóztatták az OTI vásárhelyi vezetőiét és beszállították a szegedi ügyészségre Körmendy Dezső ellen sikkasztás, csalás és okfrathamisiíás gyanúja miatt lellek bűnvádi feljelentési (A Délmagyarország munkatársától.) Ismeretes, hogy az OTI hódmezővásárhelyi kirendeltségénél különböző visszaéléseknek jöttek nyomára. Körmendy Dezső, az OTI vásárhelyi kirendeltségének vezetője ellen merültek fel olyan momentumok, amelyek indokolttá tették a vizsgálat megindítását.*A központ dr. Baár Jenőt, az OTI szegedi fiókjának vezetőjét, majd a központból báró Podmaniczky Györgyöt bizta meg a vizsgálat lefolytatásával. A vizsgálat szerdán szenzációs fordulatot vett, amennyiben báró Podmaniczky György délelőtt á hódmezővásárhelyi államrendőrségen bűnvádi feljelentést tett Körmendy Dezső ellen hivatali sikkasztás, csalás és okirathamisítás gyanúja miatt. A rendőrség Körmendy Dezsőt még szerdán délelőtt kihallgatta, majd rövid kihallgatás után előzetes letartóztatásba helyezte és délután bekísérte a szegedi ügyészség fogházába. Báró Podmaniczky György kijelentette, hogy Körmendy ellen igen súlyos gyanuokok merültek fel, de hogy mekkora az az összeg, amivel Körmendy az OTI-t megkárosította, azt nem tudja, mert a vizsgálót még legalább három hetet fog igénybe venni. Körmendy Dezső letartóztatása Hódmezővásárhelyen nagy feltűnést keltett X Felakasztotta magát eff> nyomorgó munkanélküli Munlcúsíragédia a Cscndes-uccúban (A Délmagyarország munkatársától.) A Csendes-ucca 10. számú ház lakói szerdán délelőtt a fásszinben egy halottra akadtak. A halott a fásszin egyik gerendáján, nadrágszíján fügött. A lakók meglepetve ismerték föl benne Kovács János 52 éves munkást, aki évek óta lakója volt a háznak. Az esetről értesítették a rendőri bizottságot, amely azonnal kiszállt a helyszínre. Az orvos megállapította, hogy Kovács János a felfedezés előtt egykét órával követte el az öngyilkosságot. Kovács János esete szomorú munkanélküli tragédia. Az idős ember, aki teljesen egyedül, család és rokonok nélkül éldegélt, néhány hónappal ezelőtt munka nélkül maradt. Hiába járta végig az egész várost, hogy néhány fillért kereshessen, sehol sem kapott munkát. Néha-néha akadt egy-két pengő keresete, de az is csak ideig-óráig volt elég. Amikor már mindenből kifogyott, a szomszédok segítették étellel. De Kovács János rendkivül szegyei te, hogy munkabíró ember létére a mások könyörületére van szorulva. Hétfőn és kedden újra végig próbált minden eshetőséget. Nyakába vette a várost és munkáért rimánkodott, de nem kapott. Ekkor határozta el, hogy végez magával. Kovács János holttestét beszállították a törvényszéki orvostani intézetbe. A siegedi gyógyszerészek harca a Társadalombiztosítóval ^Az OTI kérésének teljesítéséi egyenlőnek íarljuk az öngyilkossággal" — mondják a gyógyszerészek (A Délmaggarország munkatársától.) Az Országos Társadalombiztosító Intézetnek a gyógyszerészekhez intézett, 30 százalékos árengedményt kérő levele — mint jelentettük — nagy feltűnést keltett a szegedi gyógyszerészek között. A gyógyszerészek véleménye szerint a kérés teljesíthetetlen. Egyesek szerint az Országos Társadalombiztosító Intézet, amikor ilyen eszközhöz folyamodott, nem számított azzal, hogy a gyógyszerészek ellenszegülnek a kérés teljesítésének még akkor is, ha az OH felállítja a kerület székhelyén a házikeze. léses — gyógyszertárat. A gyógyszerészek szerint ilyen gyógyszertár nem hogy csökkentené az intézet deficitjét, de az igy előálló ujabb adminisztrációs kiadások még inkább növelnék. Mindezek miatt a gyógyszerészek, ugy Szegeden, mint az országban másutt is, lehetetlennek ítélték a kért engedmény megadását. A Szegedvidéki Gyógyszerész Tes~ líilel Már el is küldötte válaszát az OTI-nak. Ez a válasz igy hangzik: »Tekintetes Igazgatóság! A gyógyszerészek gazdasági helyzetének objektív megvilágításánál helytálló, meg nem cáfolható adatok alapján megállapítható, hogy a gyógyszertárak rezsiköltsége a forgalom 35 százaléka, a gyógyszeráruk kiadása 40 százaléka. A továbbiakban, ha figyelembe vesszük az OTI és OBA stb. javára biztosított 25 százalék munkadíjkedvezményt és a 4—5 százalék cassascontót, alig mutatkozik valami haszonkulcs a mai súlyos gazdasági .viszonyok mellett a megélhetésre, karbantartásra, a folytonos ujabb befektetésekre és terhekre, — nem is számítva *z óriási befektetett összeg kamatjait. További ténybeli megállapításként utalunk * gyógyszer árszabás haszonkulcsainak és munkadíjtételeinek alacsony megállapításaira, az OTI vények rendeléseinek legtöbbjénél a munkadijak mellőzésére, a taglétszám körülbelül 70 százalékára, — szemben magánforgalmunk fokozatos csökkenésére, a droguisták, illatszerészek és kereskedők illegitim versenyeire, a fokozatos terhekre, — a eyógyszerkülönlegességek mind nagyobb tért hódító általános rendeléseire, a központi anyagraktár gyógyszerellátásainak működéseire, a nagyközönség vásárló erejének feltűnő és nap-nap után érezhető fokozatos csőkkenésérc. az áJtalános gazdasági krízis miatt gyógyszerészi karunk önhibájukon kivül fennálló 10—12 millió pengő tartozásainak törlesztésére - kamatjaira —. a nagydroguisták hitelmegsroritásaira, a zárgondnokokra, munkatársaink körében az óriási módon fokozódó munkanélküliségre, a kérelmezett 30 százalékos haszonkulcs elismeréseként az amúgy is rendkívül magas házbérek és adóink megállapításaira, a Népjóléti Miniszter úrhoz helyzetünk szanálását kérő mozgalminkra, rendkivül szomorú jelenünkre és a nagyszámú gyógyszertárak engedélyezésével még sokkal szomorúbb és sivár&bb bizonytalan jövőnkre, — akkor a tekintetes Igazgatóság önmaga is megállapíthatja, hogy a felhozott, megdönthetetlen indokaink alapján, karunk tagjai a bekövetkezendő teljes' anyagi összeroppanásunk nélkül a kérelmezett 30 százalék megadásához nem járulhatnak hozzá. Ugyanazért nagybecsű átiratában foglaltak ellenére is, mély tisztelettel kériük a teientetes Igazgatóságot, hogy .méltóztassék újra beható megfontolás tárgyává tenni az átiratbav. fog. laltakat, annál is inkább, mert karunk tagjai a ma érvényben lévő szerelésben biztosiM. 2 pala minőSÉGE.GflZDRSAGOSSAGfl FELÜLíTlŰLHATRTLAn nnGYBflTOIIV-UJIRKi EGYESÜLT IPRRÍTIUVEK RTBUDflPÉSr.V.mm05-CSA5ZAR-IJT 32 Képviselő: Erdélyi András és Fia ép. váll., Szeged. tott kedvezmények megadásánál tovább nem mehetnek, még az esetben sem, ha a felállítani szándékolt házigyógyszertárak a tulaj»donosi és munkatársi karok összességeinek teljes anyagi romlását vonnák maguk után. Mert már Trianon által is, különösen Szeged és vidéke amúgy is nagyon sújtott gyógyszerészei önmaguknak, családjaiknak és munkatársaiknak sírját soha meg nem ássák és ugy érezzük, hogy joggal számíthatunk arra a létminimumot biztosító jóindulatra, melyet e kérdés közmegnyugvással történő — részünkről is óhajtott és remélt — elintézésénél, hivatásunk magaslatán mindenkor becsülettel dolgozó magyar' gyógyszerészi kar végpusztulásának elkerülése céljából, a magyar haza egyik társadalmi osztályának érdekében a vezetőségtől kérünk. Teljes tisztelettel: Temesvárg József elnök. Borbéig József főtitkár.*: A Délmaggarország munkatársa ebben, a most már nem pusztán belügynek számitó kérdésben beszélgetett a gyógyszerészekkel, akik a köyetkezőket mondották. Borbély József, a testület főtitkára a következőket mondotta: — Az OTI levele után felszólítottuk a kerületünkbe tartozó 83 gyógyszerészt nyilatkozattételre. A gyó yszerészek elkeseredettebbnél elkeseredettebb levelekben válaszoltak. Mi a kérés teljesítését egyenlőnek tartjuk az önggilkossággal. Nem áshatjuk meg még ilyen presszióra sem a saját sírunkat, ezt még az OTI, a szociális, humánus intézmény sem kívánhatja egy tekintélyes társadalmii osztálytól. De mit szólna a közönség, ha látná, hogy a gyógyszerészek 30 százalékot odadobnak, Mit gondolnának, hogy milyen óriási haszonkulcsmellett dolgozunk? Nekem az a véleményem, hogy,: az OTI előbb-utóbb ugy is felállítaná a gyógyszertárakat. De mi szükség van addig is tönkretenni a gyógyszerészeket? Dániel Mihály ezeket mondotta: - r- -v — Mielőtt Szerkesztő ur kérdéseire válaszolnék, elsősorban köszönetet mondok a Délmagyarország. nak azért, mert a gyógyszerészek ügye előtt oly, készségesen nyitja meg hasábjait. Hogyan jutottunk idáig, azt nem fogom részletesen fejtegetni, mert a Délmaggarország olvasói bizonyára olvasták a közelmúltban irt cikkeim valamelyikét, amelyekben e kérdéseket megvilágítottam. Annyi bizonyos, hogy kartársaim mindenütt leépítették alkalmazottaik létszámát s ma olyan a tendencia, hogy e leépítés még tovább fog terjedni. — Szegeden megállapítható, hogy mennyivel növekedett a gyógyszertárak, droguériák és illatszertárak száma az utóbbi 10—15 esztendő alatt, dacára annak, hogy Szeged hinterlandja úgyszólván megsemmisült? Amei'e't a "vóayszertárak ma már kereskedésekké sülyedtek le, mert bennük gyógyszertári munka, receptkészités úgyszólván alig folyik, minden orvos gyárak által reklámozott különlegességeket rendel. Amellett a gyógyszertárak haszonkulcsa is husz százalékkal alacsonyabb a békevilágénál, nem szólva arról, hogy a külön-1 böző egyletek, mint a Társadalombiztosító is, á munkadijakból 25 százalék engedményt kapnak, amely a békebeli taxarendeletekből szintén hiánya zott. — Ha már most ilyen körülmények között is a Selvárosl Moíí Szeptember 4-én. csütörtökén A szerelmes Glgoló. Nasry énekes, táncos, zenés revü Mary Saxon és Jach Egon főszereplésével, — Azonkívül: Szegény le«riy szerenc c,"e. 7 felvon, hangos attrakció. Főszereplő: JaequHine Logan. Előadások, kezdete 3. 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor Jé idő esetén a 9 órai előadást a nyári helyiségben tartják Korzó Afoxf Szeptember 4-én, csütörtökön HERRY PIEL bravnrűlmje: Gyém&nfraMAk. Azonkívül: A. préda. Na^y cirkuszdráma E-velln Hólt főszereplésével. Előadások kezdete 5, 7 !>, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor Tó idő esetén a 9 órai előadást a nyárt helyiségben tartjuk