Délmagyarország, 1930. szeptember (6. évfolyam, 196-219. szám)
1930-09-20 / 211. szám
4 DÉLIflAGYARORSZAG 1930 szeptember 24. (fii és vázolta, hogy, mennyiben lehetne enst SS eljárást még tökéletesebbé tenni. Kívánatos lenne, hogy a panaszosnak jogában álljon, hogy megismerhesse azokat az észrevételeket is, amelyeket az érdekelt állam tett az 6 panaszára és hogy az eljárás egész folyamán megtehesse a maga észrevételeit — noha nemzetközileg ma még nincs elismerve jogi személynek és peres félnek. Benes fejtegetéseivél polemizálva, Apponyi kijelentette, hogy Benes érvelése nem helytálló. A tanácsnak az a feladata, hogy garantálja az érvényben levő nemzetközi szerződések végrehajtását. A tanácsnak szuverén joga, hogy döntsön arról, milyen formában és milyen eljárással akarja érvényesíteni ezt a garanciát. Kívánatos és helyes, hogy az eljárás megváltoztatása az érdekelt államok meghallgatásával és hozzájárulásával történjék, de jogilag nem indokolt az az álláspontjuk, hogy az eljárás csupán az ő hozzájárulásukkal változtatható meg. Amikor az illető £llamok aláírták a kisebbségi IWIIJII in ••————— szerződéseket, MHe'ezettségef váltattak • kisebbségek jogainak tiszteletbentartására és ezzel együtt magukra vállalták azt a kötelezettséget is, hogy elismerik a tanács ellenőrzési jogát. Ami az állandó kisebbségi bizottság létesítését illeti, nem osztozik Briandnak abban az álláspontjábanv hogy ez nem csinálhat mást, mint a mostani hármas bizottság és a tanács. Egy állandó bizottságnak módjában állana, hogy állandóan figyelemmel kisérje a kérdést, összegyűjtse a megfelelő adatokat, ráirányítsa a tanács figyelmét bizonyos álláspontokra; ilyen módon az állandó bizottság elősegíti azt is, hogy a nemzetközi életből kiküszöböljön bizonyos súrlódási felületeket Hozzájárul ahoz, hogy a főtitkári jelentésnek a kisebbségi kérdésre vonatkozó részét tudomásul vegyék, de hangsúlyozza, hogy ez nem jelenti azt, mintha Magyarország és a magyar delegáció meg volna elégedve azzal a működéssel, amelyet a hármasbizottság és a tanács a kisebbségi kérdésekben kifejt, A Magyar Színházban megmérgezte magát egy fiatal szinésznő Budapest, szeptember 19. A Magyar Színház igazgatósági irodájában ma délben egy fiatal szinésznő, dr. Horváth Béláné Szűcs Erzsi megmérgezte magát. Szűcs Erzsi esztendőkkel ezelőtt végezte el a sziniiskolát, akkoriban a Belvárosi Színházban szerephez is jutott. Közben férjhez ment egy fiatal orvoshoz, dr. Horváth Bélához, aki a Társadalombiztosító Intézetnél teljesített szolgálatot. A házasság sem tudta azonban a fiatal nőt eltéríteni a színpadtól, megvigasztalni a kudarcokért, amelyek a különböző pesti színházaknál érték a szerződésért jelentkező színésznőt. Legutóbb, mikor dr. Bárdos Artúr került a Magyar Szinház élére, Szűcs Erzsi valósággal megostromolta az igazgatósági irodát. A fiatal nőnek azonban hiába magyarázták, hogy minden szerepet kiosztottak s hogy a: szinház taglétszáma is betelt, Szűcs Erzsi következetesen megjelent a színházban és egy kis helyért rimánkodott. De ugyanígy bejárta a többi színházakat is a szerencsétlen fiatal nő, ugyancsak minden eredmény nélkül. Ma ugylátszik utolsó próbálkozásként ismét megjelent a Magyar Szinház igazgatósági irodájában. A fiatal nő, aki ugylátszik anyagi gondokkal is küzdött, bevonult az egyik elhagyott szobába és ott megmérgezte magát. A mentők súlyos állapotban vitték a Rókus-kórházba. II kereskedelmi miniszter nem hajlandó a szénszállításra díjkedvezményt adni Szegednek, de nem hajlandó feijesifeni a közigazgatási bizottság egyetlen kérését sem 70.000 pengöve! nagyobb az adóhátralék, mint az elmúlt évben (A Déimagyarország munkatársától.') A nyári szünet után pénteken délután tartotta a közigazgatási bizottság első ülését, amelyen a tagok szép számban jelentek meg. A polgármester jelentését dr. ördögh Lajos tb. tanácsnok ismertette és elmondotta, hogy augusztusban adótartozásért egy esetben tartott árverést az adóhivatal. Dr. Csonka Miklós tanácsnok azt jelentette be, hogy augusztusban hetvenezer pegővel volt több az adóhátralék, mint a mult év augusztusában. Dr. Tóth Béla főjegyző a közigazgatási intézmények működéséről számolt be, majd ismertette azt a kereskedelmi miniszteri leiratot, amely a közigazgatási bizottság legutóbbi fölterjesztésére érkezett. A miniszter azt állapítja meg, hogy a szén Szegeden sem drágább, mint az ország más pontjain^ ezért nem hajlandó díjkedvezményt adni a szénszállításra Szegednek. Nem hajlandó mérsékelni útburkolásokhoz szükséges kőanyag vasúti dijszábását sem, mert az érvényben lévő alacsony díjtételekre különben is ráfizet a vasút. De kedvezményt azért sem ad, mert ez sértené az egyenlő elbánás elvét. A miniszler a Dunántullal való vasúti összeköttetés kedvezőbbé tételére vonatkozólag sem hajlandó semmiféle kívánság honorálására. A vidéki iparosok és vállalkozók számára is részt kért a közszállitásokból a bizottság. A miniszter ezen a téren sem hajlandó megváltoztatni a jelenlegi rendszert. Szeged és Baja között sem hajlandó uj vasutvonalat építtetni, mert a két város közötti forgalom ezt nem indokolná meg. j. Wimmer Fülöp szólalt fel ezután. Megállapítja, hogy Szegeden lényegesen drágább a szén, mint másutt, éppen a nagy távolság miatt. Ez az oka annak, hogy a szegedi gyárak egymásután szüntetik be üzemüket. Kéri, hogy a bizottság írjon mégegyszer fel a miniszter hez, hogy ennek a kérdésnek az elbírálásánál ne a Budapesttől, hanem a szénbányáktól való távolságát vegye figyelembe. A bizottság elfogadta Wimmer javaslatát. Az árvaszék jelentését dr. Korpássy Elemér elnökhelyettes ismertette. A főorvos jelentése szerint az egészségügyi viszonyok igen kedvezőek voltak a három nyári hónapban. A , születések száma 292 volt, a halálozásoké 181 volt, a szaporulat tehát Ili. Dr. Buócz Béla főkapitányhelyettes a rendőri jelentést terjesztette elő. A jelentést lápunk más helyén ismertetjük. Rösler Tamás Leó. pénzügyi főtanácsos a pénzügyigazgatóság jelentését terjesztette elő. A jelentés szerint az adóhátralék 30 százalék. Bejelenti, hogy dr. Bárkányi Zoltán lemondott az italmérési felszólamlási bizottság elnöki tisztségéről. A közigazgatási bizottság helyébe dr. Tóth Béla főjegyzőt delegálta Dr. Kalmár Szilveszter ügyész az ügyészség jelentését mutatta be. Kiss Károly, az uj tanfelügyelő tette meg ezután jelentését. BeMa hangos megnyitó a Korzó Moziban!!! Ma éjszaka .. . talán!! — • legpazarabb németül beszélő, éneklő, zenélő vígjáték JENNY JUGÓ főszereplésével. És Miki, a hangos egér. Hangos trükkfilm. Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. jelentette, hogy a görögkeleti szerb fskohr ebben az évben nem nyilt meg. Az nemzeti szempontból kár, mert eddig mindig hivatkozhattak arra, hogy ebben a színmagyar városban is működik egy szerb népiskola. Oravetz Győző műszaki főtanácsos az államépítészeti hivatal működéséről számolt be. Bejelenti, hogy a bajai műutból Szeged határában 27 kilométer készen van, a még hiányzó hat kilométer a iövő költségvetési évben elkészül. Az állategészségügyi felügyelő jelentése Szerint az állategészségügy kedvező. A jelentés szerint 47 kóbor ebet irtottak ki. A vágóhídon 3633 állatot vágtak le. A közigazgatási bizottság ülése ezután véget ért AZ ANGOL 8 „SE LTON A" önszinező tttíÁM"^ Kéxllcönyv ólftalmi. Kaphatói OdíUSÍIISIl Kelemen ucca A Délvidéki lleró Klub három repülőgépen képezi ki a pilótákat (A Déimagyarország munkatársitól) A nem régen megalakult Délvidéki Aero Klub nagy buzgalommal fogott a munkához. Az eredményekről és a teendőkről pénteken délután számoltak be. Az értekezleten dr. Dittrói Gábor egyetemi tanár elnökölt. Dr. Bodnár Béla főtitkár ismertette a klub eddigi tevékenységét. Bemutatta a taggyüjtés eredményét, amely szerint a klubnak 20 alapító, 464 rendes és 117 pártoló tagja van. Jól halad a pilótakiképzés is. A szegedi pilóták a közeljövőben teszik le a vizsgát akik az Aero Klub három gépén végzik a tanulást Eddig még egyetlen baleset sem fordult elő. Az Aero Klub most saját repülőtér megszerzésén fáradozik, az úgynevezett Alsófeketéu volná is alkalmas hely, amely az alsótanyai müut köaelében fekszik. A tökéletes kiképzés azonban csak akkor volna elérhető, ha a klub egy, negyedik gépet is be tudna szerezni. Dr. Varga Zsigmond, a propaganda bizottság elnöke ismertette ezután azokat a terveket amelyek segítségével a repülést népszerűsíteni és előbbre vinni lehetne. A klub bekapcsolódik a* októberi ünnepségekbe is, repülőnapot és látványos attrakciókat rendez. Dr. Dittrói Gábor is különböző terveket pendített * meg, majd bejelentette, hogy a klub nagyarányn taggvüjtési akciót indit. ünnepély Kossuth mauzóleumánál Budapest, szeptember 19. Ma délben országos ünnepség keretében ünnepelték meg a Kerepesi-uti temetőben Kossuth Lajos Születésének 128-ik évfordulóját. Az ünnepséget a rendőrzenekar nyitotta meg, majd Ripto Ferenc helyezte el a kormány koszorúját, Hegymegi Kiss Pál országgyűlési képviselő következett ezután, aki Rothermere lord koszorúját helyezte el a siron. Némethy Béla a főváros koszorúját helyezte el. Pest vármegye és a Társadalmi Egyesületek Szövetségének koszorúi kerültek ezűtán a mauzóleumra. 12 évi fegyházra ítélték a gyulai rablógyilkost Gyula, szeptember 19. A gyulai törvényszék ©a hirdetett ítéletet Csöke István és társai bünpörében. A törvényszék Csőkét szándékos emberöléssel párosult rablás büntette miatt 12 évi fegyházra ítélte. Csöke Istvánné elsőrendű vádlottat, mint felbujtót, 10 évi fegyházra, özvegy Városi Istvánná harmadrendű vádlottat szintén 10 évi fegyházra Ítélték.