Délmagyarország, 1930. augusztus (6. évfolyam, 172-195. szám)
1930-08-01 / 172. szám
4 DÉLMAGYAHORSZAG 1930 augusztus r; A danzlgi klkStő Méltányos esetben Jogerős Ítélettel szemben is megvédik a kilakoltatástól a hátralékosokat Budapest, julius 31. Augusztus elsejével újra lakbérfizetés gondja kopogtat a gondok sokaságával küzködő lakók ajtaján. A munkanélküliségnek ebben a szomorú korszakában szinte természetes, hogy a lakbérnegyed küszöbén azoknak a szerencsétlen embereknek, családoknak a sorsa kerül előtérbe, akik hibájukon kívül, sőt legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudják a lakbért előteremteni. Erre vonatkozóan Vass József népjóléti miniszter a következőket mondotta: — A szociáldemokraták lapja legújabban igen erős támadást intézett ellenem s azt követelte, hogy a munkahiányosok érdekében augusztus l-re adjunk legalább annyi szociális védelmet, amennyi megvolt a korábbi lakásrendeletben, nevezetesen hogy a véletlenül, vagyis gazdasági kényszerhelyzetük okán lakbért nem fizetőknek ne lehessen felmondani. — Először is megállapitom, hogy az 1925-ig érvényben volt lakásrendelet tényleg intézkedett a véletlenül késedelmes fizetők érdekében, e védelem azonban nem szociális jellegű védelem voll, hanem olyan esetekre vonatkozott, amikor a bérlő az esedékesség órájában — bár a bérösszeg rendelkezésére állott — bármi okból nem tudott eleget tenni fizetési kötelezettségének. A viták kikerülése céljából a következő rendelet már pontosan meghatározta, hogy e véletlenség az esedékesség órájától számitott nyolc napon tul, a késedelmes fizetés védelméül fel nem hozható. — Tudom, hogy különösen a stabil módon nem foglalkoztatott rétegek sorsa igen nehéz, mégsem szabad a helyzetet olyan színekkel festeni, amelyek erősen túlozzák' a valóságot. — Nincs rá szükség, de azért újra kiadtam a lakásügyi miniszteri biztosságnak azt az utasítást, hogy a felmondási Ítéletek végrehajtásában a szociális szempontot a legnagyobb mértékben érvényesítse. Kéfeszfendei börtönre ítélt a szegedi törvényszék egy makói lokupecet, aki megölte társát (A Délmaggarország munkatársától.) Ez év márciusában halálosvégü verekedés zajlott le Makón, Molnár Jánosné kocsmája előtt Jankó Miklós 38 éves makói lóalkusz egyedül borozgatott a kocsmában. Később hozzácsatlakozott Petrovics Miklós lóalkusz is. A két ember között rövidesen szóváltás keletkezett, majd egymásnak mentek. A kocsmában lévők Petrovics Miklóst kituszkolták az uccára, Jankó pedig bennmaradt az ivóban. Petrovics azonban nem ment haza, hanem elbujt a kocsma előtt és megvárta Jankót. Már erősen besötétedett, amikor Jankó kilépett az ajtón. Ekkor Petrovics előugrott és botjával fejbesujtotta. Az ütés után a támadó el akart szaladni, de Jankó előrántotta kését és belevágta Petrovics hátába. Petrovics Miklós azonnal összeesett Amikor Jankó látta, hogy Petrovicsból dől a vér, el akart menekülni, de az uccabeüek elfogták és átadták a rendőrnek. Petrovics Miklóst beszállitották a közkórházba, ahol néhány napi szenvedés után meghalt. Jankó Miklóst a makói rendőrség beszállította az ügyészségre és itt a vizsgálóbíró kihallgatása után letartóztatta. Az ügyészség Jankó Miklós ellen erős felindulásban elkövetett halált okozó súlyos testisértés büntette miatt adott ki vádiratot A szegedi törvényszék Hábermann-taaácsa. csütörtökön tárgyalta a lóalkusz bűnügyét Jankó Miklós azzal védekezett hogy önvédelemből használta kését. Amikor őt Petrovics bottal fejbeütöttte, annyira megszédült, hogy nem tudta, hogy Petrovics ezzel be is fejezte a támadását és szaladni Arany, ezüst éremmel kitüntetve. Minden háziasszonynak íonios, hogy egy Sl£p ÉS jó (ilZlielQ legyen a konyháiéban. Mielőtt ezt beszerezné, fehldfSe meg a ülOSl megnqiii Gistmn mzhelo-raktárt, ahol gyönyörű hlvilelü tuzÜelQeKef VáSárOlhOt a legolcsóbb áron. Tűzhelyeim lóságáért felelősségei vállalok. Használt tűzhelyeket becserélek. Giidlin Mátvás főraktára S&!«s "t akar. Azt hitte, hogy az első ütést még töu ütés is fogja követni, ezért rántotta elö kését csapott Petrovics felé. A bíróság nem fogadta el Jankó védekezés hanem bűnösnek mondotta ki erős felindulásba' elkövetett, halált okozó súlyos testisértés W tettében és ezért kétévi börtönre ítélte. Az ítéletben az ügyész is, Jankó Miklós is nyugodott igy jogerőre emelkedett Haldoklik a sándorfalvai gyermektragédía áldozata (A Délmagyarország munkatársától.) Beszámoltunk arról a megdöbbentő tragédiáról, amely szerdán délután játszódott le Sándor, falván, Farkas Ferenc gazdálkodó tanyaudvarán. A gazdálkodó 12 esztendős fia az ugyan, csak 12 esztendős Nagy Sándor pásztorfravaj játszadozott. Közben a gyerek kihozta atyja vadászfegyverét és játszadozás közben rálőtt a pásztorfiura. Nagy Sándor azonnal összeesett. A klinikai vizsgálat megállapította, hogy a golyók nemi a fiu vállát roncsolták össze, hanem a fiu hátába hatolva a tüdőt sértették meg. A pásztorfiut még szerdán éjjel megoperálták, de állapota nem javult. Nagy Sándor | felépüléséhez kevés a remény. II gabonakészletek bejelentése kereskedelmi és iparkamara közli: A szegedi pénzügyigazgatóság most közölte a kereskedelmi és iparkamarával, hogy a pénzügyminiszter julius 28-án tett felterjesztésére a | gabonakészlet bejelentése tekintetében a következőkép rendelkezett: Az 1930. évi XXII. t.-c. életbelépése előtt ke-1 reskedőkhöz beraktározott olyan gabonát, amelynek tulajdonjoga az eladásig, illetőleg a | leszámolásig a beraktározóé marad, amennyiben a beraktározó: gabonatermelő, csak az eladás, illetőleg a leszámolás időpontjában kell I gabonajeggyel ellátni. Ugyanakkor kell a ga-| ftonajegy szelvényét is a termelőnek kiszolgáltatni. Természetesen a kereskedő a készbejelen-1 tésre megállapított határidő alatt az ilyen gabonát is köteles volt bejelenteni és megje-1 gyezni, hogy a gabona kinek a tulajdonát képezi. A termelő tulajdonát képező gabona után a bejelentő kereskedő bejelentéséhez szelvényt | nem volt köteles csatolni A törvény életbelépésekor a kereskedő őrf-l zetében volt olyan gabonát, amely nem termelő tulajdonát képezte, mind a kereskedő, mind pedig a tulajdonos; köteles volt, mint készletet bejelenteni és a tulajdonos a bejelentéséhez annyi értékű gabonajegyszelvényt vólt köteles csatolni, amennyi a készletnek I megfelelt. Ilyen esetben a gabonalevél természetesen a tulajdonos birtokában marad,! aki azt csak a gabona eladásakor köteles | a vevőnek átadni. Ma harcsás halpaprikás á 2 pengő. wt lcltUnö rizling! bor literje P 1'20. Aradi Ttácz Albert zene- _ „ Kara muzsiHdl. RaifaV-BltereiH. Ne dobia el haSznAll nutóvagy motor— kerékpár gummlját; megveszi vngy felelősség mellett kljovltja legolcsóbban « ¥aP0Pml|av,tó -Uzemnéi' Szeged, 19 Kossu h Lajos sngárnt 5. Necsak tüzelőről de jó házastársról is gondoskodjék idejében a közeli ride? őszi-téli esték beállta előtt! Polczner és Tsa „Bizalom" Irodája dlscrét segédkezel nyuj* (Szeged, Attila ucca 3. szám alatt). '3 Száraz biikkhasáhfa Hasáb .... 3-40 pengő Tuskózott . . 3-70 „ Aprított . . . 4-— „ 100 klgr. ként kapható. Kaufmann Testvérek I Kábória ucca 39. szára. 99 Telefon 4-1^