Délmagyarország, 1930. augusztus (6. évfolyam, 172-195. szám)

1930-08-31 / 195. szám

1930 augusztus 31. DÉLMAGYARORSZÁG 13 iOszi nagy vasáré első napjának r H r a mai napon az alanti sláger cikkeimet árysifom: Pllssi szivet aljak . 4"50 Tm ww n • • . • 3"f§d m ruhák 5*8® vászon sport • • • • v T m . m . |Iinsan szeriiiézetS nOI téli kaliiátok . . jííszi íiif fialjátok . 23"Inble nil kabátok . 46"ISzeraeiis női divat • bundák.... 78'. 190"— •zérf. ott árak! internitz Izidor konfekílo áruháza (Jerney-ház.) 455 Az uf dráma felé I.egulóbb Zilahy Lajos majd két és félhasábos cikket irt a modern drámáról és miután fölényesen elintézni azokat, akiknek nem sikerült ilyen könnyen napirendre térni e bonyolult kérdés fölött, arra az egészen eredeti és megnyugtató megállapításra lyukad ki, hogy »ami a drámaiságot Illett az utolsó néhány ezerévben alig történt vál lozáSr s hogy az is elképzelhetetlen, miszerint a dráma »éppen napjainkban születik újra*. Mindenesetre ez elég fejedelmi elintézése a dolognak, de mivel hogy a rádiót is »éppen napjaink ban« találták föl s hogy a rakéta-autónak is éppen most kellett világra jönnie, az a csuda is> megtörténhetik még velünk, hogy az a dráma, melynek éppen a mai ember p-gj edűlálló és sajátságos lelki habitusát kell kifejeznie, ne a hajdani barlanglakó agyában, hanem egészen kivételesen ma lásson napvilágot, még pedig éppen. Zilahynak az az okoskodása, hogy a dráma »alig« változott az utolsó néhány évezred alatt (mintha legalább is évmilliók drámáiról beszélhetnénk), tökéletes félreismerése nemcsak a dráma, de a művészet lényegének is. Jól tudjuk, hogy az a valami, ami egyik kor művészi produktumát a másikétól megkülömbözteti, csakily ilyen imponderábilia lehet s hogy a művészetben éppen ezek az »allgok- döntik el az esztétikum értékét Az a fölszínes kifejezés tehát, hogy a dráma, mely a misztérium-kultuszból sarjadt s aztán hozzátörődve az állandóan forrongó és alakuló emberiség aspirációihoz, végül is egy majdnem tudományosan naturalisztikus szimnüirásba fulladt, hogy »éppen napjainkban« lendüljön újra a spirituális régiók felé, csak »alig« változott volna, teljesen tévesv hiszen, mint mondottuk, a művészet értékét és korszerűségét éppen ez a »csekélység« dönti el. Bizonyos, hogy egy középkori misztérium madonnas szerelme és egy francia vígjáték érzéki tobzódása között nincs »lényegbeli« diferencia, mégis, ugy véljük, két teljesen ellentétes világ, forma és élet húzódik meg mögöttük. A görögök szörnyű Moirája is csak »alig« külömbözik mondjuk az atavizmus sötét kisértetétől, mégis azt kell gondolnunk, hogy a művészetnek véglegesen ellentétes géniusza ihlette meg Szofoklészt és Ibsent. A dráma tehát, mely hűséges kifejezője a társadalomnak, Zilahy szerint »aligi változott, ugyanakkor azonban (ez csak nem vitás), az emberi közösség (melynek tehát a dráma a tükörképe), mást se csinált a történelem folyami-. mint f r ongott, rázkódott és alakult. Ha az uinberi társadalom kavarog és változik, még pedig néha elég gyökeresen, akkor valószinü, hogy a -'(ima mely tömeg-művészet, nem fog az érintetlenség klastromaiba vonulni, hogy föltétlenül megőrizze néhány ezeréves hagyományát. A dráma nagyon is változott, éppen annyira, amennyire minden. Ahogy az eposzból regény lett (ez csak külömbség!) s ahogy a szent összeborulások vallásos himnuszából agyonmesterkedett szonettek fakadtak, ugyanugy a dráma sem maradt ősi állapotában. hanem aszerint váltogatva formáit, amint ezt a domináló korszellem követelte, ide-oda hányódott hitek és tömegszenvedélyek háborgásában. Egészen érthetetlen tehát, hogy Zilahy, aki maga is drámaíró, ilyen kijelentést mer megkockáztatni: ». • • ahhoz hogy a dráma lényege meg vállorzon, az égési emberiség lelki berendezésének megváltozása szükséges.* Mit ért Zilahy a dráma lényegén? Azt. hogy az emberek a szájukká! beszélnek. hogy a fejük a nyakukon ül s hogy általában haragszanak, ha dühösek és nevetnek, ha jókedvük van? Mert ha ez a dráma lényege, akkor nyugodt lehet Zilahy. hogy e téren semmiféle változás nem fog beállni egyhamar. De senki, aki e p-obléma megoldásán fáradozott, akár praktiCe. akár teoretice, ilyen »lényeges? és gyökeres módosításokat nem mert proponálni. Hanem olyan sallgofcat«' melyek ebben a kérdésben teljesen kongruensek magával a drámával, már sokan ajánlottak, sőt igen gyakran meg is valósítottak. Hogy a dráma és a vallási kultusz közt kapcsolat van, erről é' tesült Zilahy, még pedig elég jó forrásból, ha nem is a legfrissebbről, (Nietzshére gondolok), de ennek az igazán lényeges rokonságnak sem pillant a mélyére. Lehetetlen ugyanis, hogy /alaki, aki fölismeri és helyben hagyja a dráma és a vallás kultikus összefüggését, aki érzi, hogy ezek valóban egy torzsából valók, igazabb, nyugtalanítóbb konklúziókra ne jutott volna. Ha a dráma töineg-müvészet (vallási eredete ez' igazolja). akkor világos, hogy a dráma milyenségét és változását a tömeg szerepi határozza meg. Ha pedig nyitott szemmel járunk-kelünk, (drámaírótól elvárja az ember), akkor legalább is sejtenünk kell, hogy a tömeg, a társadalmi élet első és legfőbb faktora, milyen kielégülésekre szomjas, akkor, amikor >éppen* élünk. (Nem tudom "ilahy ráébredt-e már saját kora sürgető igényei-' !) Furcsa és korszerűtlen volna tehát a mult receptjei szerint dolgozni, amikor a jelennek is meg van a maga követelése, csak éppen hogy figyelni kellene rá. Ha a képzőművészet heroikus küzdelmet folytat uj formáinak megteremtéséért, akkor bizonyára az írás problémái sem oldhatók meg olyan könnyen, mint ahogy Zilahy képzeli, annál is inkább, mert a közönség elvárja irómüvészeitől, hogy a lelkek nagy válságát (ennek jelenvalósága nem kétes) ők is magukévá tegyék s hogy legyen valami »va!lásosan« komoly állásfoglalásuk a jelen misztériumával szemben. Az ilyen fajta cikkek pedig ezt aligha igazolják. Azt sem gondolhatja komolyan Zilahy (még Nietzsche nyomán sem), hogy a drámában >a lét borzalmait és szörnyűségeit érző emberiség egy magasabb erkölcsi és szerelmi álomv lúgot keres magának.« A kápráztató és szórakoztató tendencia sosem volt az igazi dráma veleje, mert sem Lear őrjöngése, sem Judit szivettépő önfeláldozása nem nevezhető üditő limonádénak, de még szerelmi bájitalnak sem. Az igazi drámától mindig távol állt minden ilyen fajta olcsó és praktikus meggondolás. Sem a vallásalapítók, sem a nagy drámaírók nem voltak álomvilág-gyárosok s Zilahy is jobban tenné, ha mélyebbre hatolna az emberiség e két szívügyébe, mielőtt igy nyilatkozik. Hitünk szerint éppen az írónak kell a .legkülönb pszihológusnak és szociológusnak lennie, hogy igazán betölthesse elsőrendű szociális misszióját. Berezeli Anzelm Károly. Egy amerikai újságíró meglepi kijelentése Arthur B. Smith, Newyork egyik legismertebb publicistája, néhány nappal ezelőtt Budapesten tanulmányozta a magyar ujságkiadási viszonyokat. Felhívták figyelmét arra, hogy a legrégibb és legnagyobb magyar képeslap szeptember 3.-i számától kezdve, árát 60 fillérről 24 fillérre szállította le. Ez a lap Tolnai Világlapja. Az amerikai újságíró azt a kijelentést tette, hogy Amerikában az ilyen nagymértékű árleszállítás ismeretlen va-, lami és lehetetlennek tartotta, hogy alig öt centért egy komoly, terjedelmes és tartalmas képeslapot lehessen adni. Amikor azután kezébe vette Tolnai Világlapja legújabb számát, azt a meglepő kijelentést tette, hogy ennél szebb és olcsóbb lapot még Amerikában, a korlátlan lehetőségek hazájában sem lehet találni. — Az a szerencse — mondta nevetve A. B. Smith, — fiogy Tolnai Világlapja rem Amerikában jelenik meg... Ki olvasná akkor a többi ameri' kai lapokat? Az amerikai újságíró, amikor ezt a kijelentést tette, nem tudta azt, hogy Tolnai Világlapja, amely több, mint harminc éves múltra tekint visz* sza, az elmúlt három évtized alatt mindig meglepetést szerzett olvasóinak, hiszen jóból a legjob bat és árban a legolcsóbbat adta. Tolnai Világ lapja 60 fillérről 24 fillérre szállította le a lap egy számának árát, de tartalma semmit sem változott, sőt jobb lett és ezentúl két nagyszerű folytasásos regényt is közöl az eddigi külön bekötöd regénymelléklet helyett.