Délmagyarország, 1930. augusztus (6. évfolyam, 172-195. szám)

1930-08-14 / 182. szám

Df.LMAOY 4 RORSZ AfJ 1930 augusztus M bokra szaggatták, majd összetaposták. A temp­lom bútorzatát ezután petróleummal öntötték le és meggyújtották. A rendőrség részéről Murguleanu rendőrkapitány érkezett elsőnek a tűz színhelyére, ő azonban olgan ittas volt, hogy semmiféle intézkedést nem tudott tenni, mire két rendőr hazavitte és ágyba fektette. A Viitorul szerint a máramarosszigeti gyúj­togatás már csak azért is kinos esemény, mert Abersohn, a Népszövetség zsidó szakosztályá­nak kiküldötte épp most tanulmányozza a vá­rosban és környékén a zsidók helyzetét Aknára futott és a levegőbe röpült egy kinai gőzös (Budapesti tudósítónk t«le!on j elen­tése.) Londonból jelentik: Kantoni jelentés sze­rint borzalmas szerencsétlenséget okozott a Sekiang folyón a délkinai kalózok terrorja. Egy kinai sze­mélyszállító gőzös Hongkongból Jövet a Sekiang torkolatában aknára futott, a hajó levegőbe re Hetven ember a folyóba veszeti pült és hetven főnyi személyzete odaveszett. Azt hiszik, hogy az aknát tengeri kalózok rakták le. A szerencsétlenül járt hajó tulajdonosa nemrégiben levelet kapott a kalózoktól, akik megfenyegették, hogy bosszút állanak, ha nem fizet nekik néhány ezer dollárt Fegyelmi eljárás a kispesti polgármesterhelyettes ellen Kispest, augusztus 13. A belügyminiszter a fegyelmit megelőző vizsgálatot rendelte el Monda Sándor városi pénzügyi és gazdasági tanácsnok, polgármesferhelyeftes ellen az 1923 óta fOrtént városi középitkezésekkel kap­csolatban. Erdélyi Lóránt alispán vizsgáló­biztossá dr. Madarász Adorján vármegyei tb. főjegyzőt nevezte ki. A newyorki Kossuth-szobor botránya ügyében felmentették az öntőmestert Budapest) augusztus 13. A newyorki Kossuth­szobor botránya ma a budapesti büntetőbíróság elé került Emlékezetes, hogy az amerikai magya­rok nagyobb összeget gyűjtöttek a newyorki Kos­suth-szobor felállítására. Itthon is megalakult a szoborbizottság, amely Horvay János szobrász­művészt bizta meg a szobor elkészítésével. A le­leplezést 1927. telére tervezték. Horvay megígérte, hogy a szobrot erre az időre elkészíti és bronzba őnfeti. A szobor mellékalakjai 1927. őszén Ficzek Ká­roly bronzöntőhöz kerültek, aki az alakokat hama­rosan ki is öntötte. A főalakot csak később ké­szítette el Horvay, ugy, hogy ennek a bornzba­őntéséhez mindössze hat hét állott rendelkezésre. A szobor végre is elkészült és azt elszállították Newyorkba, ahol megtörtént az ünnepies lelep­lezés. Néhány hónappal a leleplezés után az amerikai lapokban cikkek jelentek meg, amelyek arról szá­moltak be, hogy a Kossuth-szobor megrepedezett. A dolog Newyork város tanácsát is foglalkoztatta és a tanács átiratot intézett a fővároshoz. Ebben az átiratban azt kérte, hogy a Kossuth-szobrot vagy öntessék újra, vagy pedig távolítsák el he lyéről. A főváros és az államkincstár erre ugy határozott, hogy a szobrot ujjáönteti. Ez meg is történt és az uj Kossuth-szobrot nemrégen he­lyezték el Newyorkban. Miután a magyar hatóságok azt látták, hogy a bronzöntőt felelősség terheli a Kossuth-szobor ko­rai tönkremenéséért, csalás cimén eljárást indítot­tak Ficzek Károly ellen. Az ügyészség azzal vá­dolta meg Ficzeket, hogy rossz anyagot használt a szobor elkészítéséhez és a Kossuth-szobor alak­jait kidolgozatlanul küldte Amerikába. Ezt az ügyet ma tárgyalta a büntetőtörvény­szék Töreky-tanácsa. Ficzek Károly bronzöntő ki­jelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. Nem ő az oka a korai megrongálódásnak, hanem az, hogy Horvay János siettette őt a munkával! és Így a szobrot nem tudta tökéletesen elkészíteni. Amikor a főalakot kiöntötték, Ficzek mindjárt látta, hogy Kossuth alakjának felső része teljesen hibás. A szobor deformálódott. A bronzöntő ekkor figyelmeztette Horvay Jánost, hogy a szobrot újra kell önteni, mert ilyen álla­potban nem lehet kiszállítani Newyorkba. Horvay erre azt válaszolta, hogy javítsák ki a szobrot amennyira lehet és szállítsák ki Amerikába, mert ha 1927 végéig a szobor nem lesz Newyorkban, « bizottság nem veszi át — A szobrot erre kijavítottuk — mondja vallo­másában a bornzöntő — de még ekkor sem volt olyan állapotban Kossuth alakja, hogy fel lehe­tett volna állítani. 1927. karácsony előtt Horvay a szoborbizottság tagjait elhozta a műhelybe és megmutatta nekik a szobrot. A bizottságnak a szobor nem tetszett. Kun Andor ezt a kijelentést tette: — Csodálom, hogy Horvay ide hozott minket, amikor még nincs kész a szobor. Ha nem adja át ay év végéig a tökéletes Kossuth-szobrot, akkor nem vásároljuk meg. — Hogy mit beszélt ezután Horvay a bizottság tagjaival — folytatja vallomását Ficzek — azt nem tudom. Az azonban bizonyos, hogy a bizottság ilyen hibás állapotban mégis átvette a szobrot, noha Horvay nagyon jól tudta, hogy különösen a főalak hasznavehetetlen. A bíróság kihallgatta ezután Horvay Jánost, dr. Kun Andort és még több tanút, majd azonnal Íté­letet hirdetett. Ficzek Károly brnzöntömestert a csalás vádja alól felmentették, mert a biróság nem látta beigazolva bűnösségét. Az öntő figyelmez­tette a szobrászművészt az öntés hibáira, a bizott­ság azonban, mint kifogástalant, átvette a szobrot. Ezenkívül rossz volt a csomagolás is, amikor a szobrot kiszállították Amerikába. A felmentő Ítélet ellen az ügyész fellebbezést jelentett be. flz „R 100" csütörtökön haj­nalban visszaindul Európába (Budapesti tudósítónk telefonje 1 en­tése. Az R- 160 európai startjának időpontját szerdán este 10 órában, középeurópai időszámítás szerint csütörtökön hajnali három órában álla­pították meg. A léghajó öt motorral fog haza­repülni Angliába, mert a megsérült hatodik motor kijavítása nem sikerüllt. A hajó kapitánya ennek dacára is kijelentette, hogy az R. 100 rekordidő alatt fogja megtenni az utat a két kontinens között. EXPORT! i EXPORT! Nagyban és kicsinyben! Jumperek, trikóruhák, blúzok, kosztü­mök, komplék, fürdőtrikók és köpenyek, sweaterek, kötött sapkák, harisnyák, sálak Eredatl modellek! Sa|át mUhely: Magyar és német leveleiéi: Wien IX . Rőten Löwengasse 5. (Ausztria) Telefon: A 19 4-4 i Carola Ország Wien,x R<rtsnL6wen,"",e-5; Véres botrány a „Kass" terrasszán (A Délmaggarország munkatársától.) sZe dán este tiz óra tájban minősíthetetlen durv" botrány játszódott le a Kass-szálloda terras^ szán. A szálloda Stefániái frontján egy fiatal kereskedő foglalt helyet a vendéglői asztalok, nál. Kisebb társaságban elfogyasztotta vacsol ráját, majd olvasni kezdett egy újságot Hát. tal ült az uccának, gyanútlanul lapozott, ami* kor hirtelen odaugrott egy fiatalember — két másik fiatalember kisért el a kávéházig _ és hátulról váratlanul ököllel rásújtott az asj, tálnál ülő fiatal kereskedő fejére, majd ragadta és kihurcolta a székek és asztalok Jtő. zül az úttestre, miközben vad dühvel ütlegelj Végül nekivágta a Stefánia korlátjának. Mindez pillanatok alatt játszódott le, a gya, nutlanul vacsorázó kereskedő nem is védekez­hetett a vad támadás ellen. Mire a kávéházi fronton, a zenepavillon körül csoportosult em­bercsoport észrevette a történteket és meg. indult a durva támadó felé, már mindennek vége volt, nem lehetett megakadályozni a vé­res támadást. A helyszínen tartózkodók nagy felháboro­dással tárgyalták a minősíthetetlen támadást, a vérző kereskedő pedig eltávozott a kávé­házból és azonnal a rendőrségre sietett. Bűn­vádi feljelentést tett támadója ellen és elő­adta, hogy a fiatalember, akit látásból sem ismert, már a reggeli órákban is súlyosan megfenyegette és valami üzleti ügyre hivat­kozott, amelyet ha el nem intéz, maga fog ököllel befejezni. A reggeli fenyegetést estére be is váltotta, a terrasszon vadul megtámadta a kereskedőt. A rendőrség szigorú nyomozást indított a véres botrány ügyében. 535 óráia a levegőben (Budapesti tudósítónk télefonjelen­tése.) Newyorkból jelentik: Jackson és O'Brien amerikai pilóták uj világrekordot készülnek meg­javítani az időtartamrepülés terén. A két pilóta 535 órája kering St. Louis felett és az a szándé­kuk, hogy 1000 óráig maradnak a levegőben. A pilóták naponta kétszer vesznek fel gumicsövén keresztül benzint egy másik repülőgépről. Az idö­tartamrepülés jeleniegi világrekordja 554 óra. Gandhi tanácskozása! a börtönben London'* augusztus 13. Gandhi ma délelőtt fél 12 órakor a Yeroda-bőrtönben újból tanácskozott a Nehru testvérekkel, majd megjelent Valabhai Patel is, aki szintén ebben a börtönben tölti bün­tetését.. Délután 2 órakor résztvett a tanácskozá­son Naidu asszony is, akit Indiában a harmadik Gandhinak neveznek. A tárgyalások a késő dél­utáni órákig tartottak és holnap folytatják a ta­nácskozásokat Uj burkolást kap a dorozsmai országút (A Délmaggarország munkatársától.) A Szeged-dorozsmai országút egyike a legfor­galmasabb utvonalaknak. Különösen a buda­pesti elágazástól kezdődőleg bonyolít le az országút igen nagy forgalmat, ugy, hogy ® makadám burkolat meglehetősen gyorsan és alaposan tönkrement. A város ezért a mér nökség előterfesztése alapián elhatározta, hogy az útszakaszt uffafta burkolattal tótje el, amely sokkal tartósabb lesz, mint a Jelen­legi. úgynevezett vizes makadám-burkolat. Az uj épités kísérleti célokra is szolgál, ameny­nyiben a burkolásra uf anyagot, a hitont hasz­nálják. A kiton bitumen, kátrány és agyag keverékéből álló massza, amit az alap és 8 makadám közé hengerelnek, Ez az eljárás az utat rugalmasabbá, vízhatlanabbá, pormen­tessé és tartósabbá teszi. A munkálatok ta™ favában folynak, rövid idő alatt be is feje­ződnek. Ha a kifon beválik, akkor a legkö­zelebbi útépítésnél is ezt az anyagot fogja" használni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom