Délmagyarország, 1930. július (6. évfolyam, 145-171. szám)

1930-07-23 / 164. szám

1930 julius 23. DÉLM AGYARORSZÁG 3 Gyermekkert a *Tiszapart homok fiiban. 396 iparlgazolványt adtak vissza már ebben az évben (A Délmagyarország munkatársától.) Az iparhatóság jelentése szerint 1930 julius 20-ig 265 kereskedő és 126 iparos váltott ebben az Évben iparigazolványt. Kiadtak azonkívül 81 engedélyhez kötött ipar üzéséhez szükséges iparigazolványt is. Ezzel szemben ugyancsak julius 20-ig 396-an adták vissza iparigazol­ványukat. Ezek szerint 91 iparigazolvánnyal többet adtak ki, mint ahányan beszüntették Iparuk gyakorlását. Ez a növekedés azonban csak látszólagos, mert rengeteg azoknak a tzáma, akik állásnélküliek és ha valamilyen munkához jutnak, azonnal kiváltják az iga­zolványukat, nehogy, mint igazolványnélkülie­ket, a kontárrendelet alapján megbüntessék. Ezek a legtőbbnyire segédek, mihelyst elvégez­ték vállalt munkájukat, már vissza is adják iparigazolványaikat. Ehez a statisztikához tar­tozik még az is, hogy 521-en váltottak Szege­den az elmúlt évben munkakönyvet, 94 gyári­munkás kapott könyvet, azonkívül 261 gazda­sági cseléd kapott igazolványt, jobbára arató­| munkások és kubikosok. A szegedi módra kikészített paprika gyógyhatásának megállapítása fokozná a paprika~ekszportot Érdekes javaslat a paprika klinikai értékének megállapításéra (A Délmagyarország munkatársától} A szegedi édes-nemes paprika exportját elősegítő igen érdekes és értékes memorandumot nyújtott át dr. Pálfy József polgármesterbe lyettesnek Vá­radi Géza miskolci tanár. A memorandumban a szegedi paprika klinikai értékének megállapítását kéri. Az érdekes beadványban* tjöbbek között a kö­vetkezőket irja: »Bár a szegedi paprika jó hírneve egyre­másra terjed, mindazonáltal ennek exportjá­ban egyes zavaró jelenségek mégis felbukkan­nak, melyek a kivitel lehetőségét súlyosan érintik és hátráltatják, mit az alábbiak eléggé igazolni fognak. A külföldi, de különösen a hires alapos­sággal megirt német tudományos szakmun­kák ugyanis még mindig nem veszik tudo­másul, hogy az idők folyamán a paprika ki­készítése is oly tökélyre emelkedett, hogy en­nek a régi, szinte élvezhetetlenül erős, csipős paprikához úgyszólván semmi köze sincs § amely újfajta, szegedi módra kikészített édes­nemes csemegeáru a legkénye­sebb francia konyha igényeit is méltóan kielégíteni képes. Azáltal, hogy a német szakkönyveknek a paprikáról táplált téves felfogása még mindig nem nyert megfelelő elbírálást és helyreiga­zítást, paprikánk ellenséges színezetű megítélésben részesül. A külföld eddig — ugy iátszik — nem vett arról tudomást, hogy az édes-nemes, szegedi módra kikészített csemegepaprikát a hires Pálfy Testvérek cég több mint ötven évvel ezelőtt hozta forgalomba, mellyel a szegedi paprika egyszerre, még az ódon, a spanyol etikett­hez szigorúan ragaszkodó bé­csi Burgban is udvarképessé vált. önként értetődik mindezekből, hogy a sze­gedi módra kikészített paprikát nem szabad összetéveszteni a vadon termő paprika száraz hüvelyéből törés által nyeri paprika porával, melynek már puszta beieheiése is könnyezés­re, tüsszentésre és köhögésre ingerli a szer­vezetet A szegedi paprika a jelzett sajátságosan finom kikészitési módjánál fogva éppen a he­Ma nagy premier ! ! ! Csak egy kislány... Az első végig 3H€M@y€ir éneklő, zenélő és beszélő film a Belvárosi Moziban. FJ«adá>ok kezdete 5, 7, 9 órakor. A 9 órai előadni a nyári helyiségben tarttuk! lyes diéta egy fontos tényezőjévé vált. Köztu­domású ugyanis, hogy az egészséges! embep táplálkozásánál a magas kalóriát fejlesztő ros tápszerek emésztésénél a szegedi paprika esetleges mel­lőzése miatt a legsúlyosabb emésztési, étrendi zavarok áll­hatnak elő, ennélfogva ennek diétikus hatása, orvosi szem­pontból való kutatása, vizsgálódása, nemcsali indokolt és exportunk szempontjából fontos,, de külön tudományos feldolgozás tárgya is lehet, amelynek kedvező eredménye egy jót megszervezett külföldi propagandával kapcso-1 latba hozva: a téves balhiedelmeket könnyen eloszlathatná. Erre vonatkozólag beadványt is intéztem a föídmivelésügyi minisztériumhoz, honnan a következő nagyjelentőségű választ kaptam: »M. kir. Föídmivelésügyi Minisztérium Növényvédelmi Irodája. Tárgy: Váradi Géza miskolci áll. felső keresk. isk. ta­nár beadványa pályázat kiirása a pap­rika klinikai értékének megállapítása cél­jából. 1934/1930. sz. Fenti tárgyú bead­ványára értesítem Tanár Urat, hogy a magyar paprika orvosi értékének, illetveli gyógyhatásúnak tudományos meghatáro­zását a paprikapropaganda érdekében fontos feladatnak és Tanár Ur azt a ja-! vaslatát hogy evégből pályázat írassék kí, igen figyelemreméltó kezdeményezésnek!j ítéljük, azonban ezidőszerint fedezet hiá­nya miatt, legnagyobb sajnálatunkra eü terv keresztülvitelétől el kell tekintenünk!, Budapest, 1930 julius 18.« J Az itt előterjesztett miniszteri értesítés ta-j lyományaképen tisztelettel javaslom: méltóztatnék eziekután az ügyet Méltóságod, mint Szeged város polgármestere magáéváí tenni és odahatni, hogy ez a szegedi FerenQ József Tudományegyelem mélyen tisztelt ta* nári kara elé terjesztessék, mely igen magas színvonalon álló tudós testületnek a szegedi módra kikészített fű­szerpaprikára vonatkozó meg­fellebbezhetetlen Ítéletét a külföldi szakkörök is bizonyára kollégiális^ megértéssel fogják tudomásul venni. Jóllehet a köztudatban a szegedi fűszer* paprika mint különösen a zsiros ételek emész­tését előnyösen elősegítő füszeranyagként sze­repel, mégis az idevonatkozó klinikai, köny­vek a paprikát mint inkább káros hatású fű­szert, mellőzendőnek vélik. Drezdában például a husáruüzemekben rendeletileg akarták ujab­ban a szegedi édes-nemes paprika használatát} eltiltani, azzal az indokolással, hogy abban a a} erős, csipős hatású hatóanyag csekély meny nyiségben van jelen s így, azt inkább étel­festő anyagnak', mint fűszernek kellene tekin­teni. Mindezek' azt mutatják, hogy elérkezett aí ideje annak, hogy a régi orvosi iskola meggyö­keresedett, de ma már téves és nem időszerűi felfogása a szegedi csemege édes-nemes pap­rika klinikai értékét illetően gyökeres revízió alá vétessék".* Korxó Mozi Szerdán és csütörtökön A. falu szégyene. Orosz dráma Emma Xessars­Uája főszereplésével. — Azonkívül: Horot&y Reuier és Jaclc Bolt-tal: A sárkány szerelmesei. Kínai történet. Előadások kezdete 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap S, 5, 7, 9 érakor A 9 éral elgadást a nyári helyiségben tartjnk. i féregmentes butoyfcocslkbau legolcsóbban vállal Csala Dezső, Kelemen ucca 3. szám. Hátul az udvarban. 238 Telefon: 18-02J C Budweisi serépkályhák kGlöntéte szin és méretben kaphatók LINDESBERG SZEGED. Az összes építkezési anyagok legjobb beszerzési forrása. 5G

Next

/
Oldalképek
Tartalom