Délmagyarország, 1930. június (6. évfolyam, 122-144. szám)
1930-06-14 / 132. szám
1930 junius 14. DÉLMAGYARORSZÁG 7 Festé olajok, lakkok, románcok, parkett beeresztő és fényesítő seprő és kefeáruk, kékkő raffla, gyanta stb. mindenféle vegyi és háztartási cikkek Cvilánui 6e Ciahá festékkereskedésökVen. Dugonics tér 11. Telefon 107. f legolcsóbban besierezhelók 0£lS«aöf• Cö d£dUU Kálvin fér 2. Ref.-patota. Telefon 9-88. 39a A kerület tanulmányi versenyen is a szegedi piarista gimnázium lett az első Jelentette a Délmagyarország, hogy a Budapesten, május 26-án rendezett tanulmányi versenyen az ország középiskolái közül az első helyre a szegedi kegyesrendi városi Dugonics András-gimnázium került. Eme nagy sikert most igazolja a Délmagyarországi Közművelődési Egyesület által május 30-án rendezett kerületi tanulmányi verseny eredménye is, amely szerint a szegedi tankerület középiskolái közül ismét a szegedi piarista gimnázium lett az első, mert az őt tárgyból beadott dolgozat közül a három legjobbat a szegedi piaristák tanítványai: Árokszállásy Zoltán (földrajzból), vitéz Csiky János (németből), Szebenyi Endre (magyarból) készítették. A történelemből jutalmat nyert: Pacsi Jenő, a szegedi állami reálgimnázióm tanulója. A fizikából beadott dolgozatok közül egy sem volt jutalomra érdemes. Dicséretben részesültek magyarból: Benkő László (szegedi állami reálgimnázium), németből: Fórizs Lóránt (makói állami reálgimnázium), Kozma Ida (szegedi állami leányliceum), történelemből: Beks Mária (szegedi állami leányliceum). Földrajz és fizikából dicséretre érdemes dolgozat nem volt — Artejjés tűz|f aszáltjtásra. Az államrendészeti szervek szegedi élelmiszerüzeme a kerülete részére szükséges tüzifaszükségletére versenytárgyalást hirdet. Az ajánlatok Bajára vonatkozólag junius 17-ig, Kecskemét, Kiskunfélegyházára vonatkozólag junius 20-ig, Szegeden junius 23-ig. Békéscsaba és Gyulára pedig június 25-ig nyújtandók be. Részletes felvilágosítás a szegedi kereskedelmi és iparkamaránál szerezhető be. x Fürdőruhák készen és mérték szerint Lampel es Hegyi cégnél, Püspökbazár. 133 x Ma este bográcsos gulyás les« a Raffay-étteremben, 1 adag ára 80 fillér. 237 Üzletemnek Mikszáth Kálmán ucca 1. sz. alá történő áthelyezése folytán a még raktáron lévő áruimat árleszállilással csati ¡ne! készpénzfizetés melfiett árusítom. 102 tér 3. Nagy maradékvásár! Sporí A Bástya Uibachban kezdi meg Jugoszláv turáláf A Bástya jugoszláviai túrája véglegesnek tekinthető. A csapat Beck Pál tréner vezetésével kedden, vagy legkésőbb szerdán reggel útnak indul. Egyelőre őt mérkőzése van fixirozva, azonban már is folynak a kedvező irányú tárgyalások, hogy a tura még egy-két mérkőzéssel kibővüljön. A turaállomásokban is némi változás állott be, amennyiben elmaradnak a zágrábi meccsek és ezek helyett Laibachban átl ki először a Bástya. Az öt mérkőzés sorrendben a következő: junius 19. Laibach, junius 21—22. Spalató, junius 28—29. Eszék. A Bástya vezetősége még nem Jelölte ki a túrán résztvevő játékosokat, annyi azonban bizonyos, hogy a Sabária ellen résztvett valamennyi játékos tagja lesz a turacsapatnak, azonkívül tartaléknak viszik el Koronyt és Stemlert, Döntés a ma esti igazgatósági ülésen lesz. • A nagy port felvert Bástya elleni óvás ügye, amit a Sabária oly hirtelen és elhamarkodva adott be a szövetséghez, most már az elutasítás elé néz. A szövetség mértékadó körei akceptálták a Bástya álláspontját, amely nem más, mint ahogyan azt már ismertettük: a Báslgát Krónenberger igazoltatása körül semmiféle mulasztás nem terheli. A titkárság szabályszerűen, a kellő időben elküldte Krónenberger II. iratait, legfeljebb arról lehet szó, hogy a szövetség miért nem tartott pünkösdhétfő, fén hivatalos órát. Dc ennek az ódiumát semmi szin alatt nem szabad a Bástyára hárítani. Az egész ügyet különben is most már elintézettnek tekintik, értesülésünk szerint a keddi intézőbizottsági ülésen tudomásul fogják venni, hogy Bástya—Sabária 3:2! Az amaíőrbafnokság döníője A szegedi alosztályban ngy alakult a helyzet, hogy csak a vasárnapi utolsó mérkőzésen dől el, hogy melyik csapat nyeri el az alosztálybajnoki cimet. A bajnoki tabellán a KEAC elejétől végig vezetett és még a mult hónap elején is olyan pontelőnye volt, hogy a bajnokság biztos nyerőjének látszott. Formájában azonban az egyetemi csapat váratlanul visszaesett és így történt, hogy tekintélyes előnye mindössze egy pontra olvadt le, ngy, hogy az utána következő SzTK-val vasárnap vivja meg a döntő küzdelmet. Gödöny, Velvárt és Mifa hcrfüpirohlfol nyerték meg1 pünkösdkor a nagykőrösi országúti és pályaversenyen az összes első stb, dijakat. — Egyedüli képviselet: 289 műszerésznél, Szeged, Csekonlcs ucca 3. szám. Kardos István utóda — Súlyos szerencsétlenség a revolverrel. A mentőket pénteken hajnalban a Rókusi feketeföldek 66. számú házhoz hivták ki, ahol egy súlyosan sebesült, vérző fiatalembert találtak. Megállapították, hogy a fiatalember Peták József 21 éves banktisztviselő. Peták éjfélután tért haza lakására és amikor vetkőzni kezdett, revolvere kiesett a nadrágzsebéből és elsült. A golyó keresztülfurta Peták jobboombját és mellkasában akadt meg, ahonnan operatív uton kellett eltávolítani a sebészeti klinikán. Peták állapota súlyos, de nem életveszélyes x Hadirokkantak, hadiözvegyek, kiknek rokkantházhelyeik vannak, 1500 pengős FAKSz anyaghitel igénylése végett csoportunk irodájában jelentkezzenek folyó hó 16—28-ig. HONSz Vezetőség. 302 — Három pengőért nem Iehe* aranygyűrűt venni. Irhás Pál kisteleki lakos néhány hónappal ezelőtt egy iparosnak vételre ajánlott egy gyürüt. A gyűrűről azt állította, hogy arany és — 3 pengőt kért érte. Az iparos megvette a gyürüt, amiről később kiderült, hogy egyszerű dublé, értéke 2 és 3 pengő között mozog. Az iparos ezért feljelentette Irhást csalás miatt. Az ügyet pénteken tárgyalta a szegedi járásbíróságon Gaál járásbiró. Irhás védője azzal érvelt, hogy az iparosnak tudnia kellett, hogy valódi aranygyűrűt 3 pengőért nem lehet venni, csak ngy, ha az a gyürü lopott. Az iparos abban a reményben vette a gyűrűt, hogy jó haszonhoz jut és mikor ebbeli feltevésében csalatkozott, feljelentette Irhást. A biróság ebben az ügyben nem nyújthat védelmet a sértettnek, aki reményében csalatkozott. Különben nincs károsodás, mert a gyürü annyit ér, amennyit Irhás azért kért. A biróság az érvelés alapján a vádlottat felmentette. x Ha a jó kávét szereti, tegyen kísérletet a Vincze-féle kávékülönlegessége' Naponta friss pörkölés, villanyerőre berendezett uj kávépörkölőjén. Vincze Lipót, Aradi-ucca. Tel. 4-60. 231 — Kii; foglalkozhatnak automobilok javításával. A kereskedelemügyi minisztérium megküldőtte a szegedi kereskedelmi és iparkamarának azt a körrendeletét, mely szerint az automobilok javítási és szerelési munkái a géplakatos, valamint a müszerészipar munkakörébe tartoznak. Aki ezen iparokra szakképzettségét igazolja, az iparigazolványt automobil javításra és szerelésre, mint az emiitett iparok bármelyikének részére is ki lehet állítani. A kocsigyártó iparosok automobiloknak csak olyan ilkatrészei készítési és javítási munkálatait végerhelik, amely n!l;atrészek mu ' ái a nem géperejű jármüveken i? '«fordulna. és Müvé&szet A szinházi iroda hírei A Terézköruti Színpad vendégjátéka a legnagyobb siker és a legvidámabb műsor; Salamon B«a és Rajna Alioe együttes fellépi e — ma és holnap est«. A vidám vendégcsapat ma délelőtt érkezik Szegedre és ma este már vidámságával, ötletességével, szellemességével mindenkit magával ragad. Salamon Béla és Rajna Aüc« öt ragyogó bohózat főszerepeit játszák. Partnereik: Lengyel Gizi, Götz Erzsi, Komlós Vilmos, Várnai László, Tallián László. Budapesti műsoruk legnagyobb sikerű bohózatai és tréfái közül bemutatják: »Az antenna betyár«-t, »A hálófülkést, >A legelső férfíc-t, »Week-End«-et, »A magyar tenger«-t, »Gandhi elindult«, »Mennyit kerestünk Hágában?«, »Parlamenti freskók«, »Galli Curci«, »Az alibi« és »Commedia del arte«-t. Egy napra elfeledtetni minden gondot — ezt a célt tűzte ki Salamon Béla idei turnéjára. Rá kell nézni a szinlapra és leolvassuk róla, hogfe Salamon Bélának ez százszázalékig sikerülni fog. A Terézköruti Színpad holnap esti vendégjátékára a közt|sztv)selöl kedvezmények érvényben vannak. Délutáni előadások; M« délután rendkívül mérsékelt helyárakkal: Mit susog a fehér akác. Az idei szezon egyik legnagyobb sikerű operettujdonsága. Főszereplők: Sz. Patkós Irma, Kiss Manyi, Kádár Margit, Kemény Erzsi, Páger, Ajtay, Vágó, Veszely, Uti Giza, Marinkovics, Sümegi, Szilágyi, Rónai. Vasárnap délután mérsékelt helyárakicai: Alvinei huszárok. Ba'or (Art és Uray Tivadar vendégjátéka kedden és szerdán este. A két legdivatosabb fővárosi művész, mindketten a Nemzeti Színház tagjai, két estére Szegedre jönnek és itt eljátszák az idei fővárosi sziniévad legnagyobb színpadi sikerét, Dario Nicodémi 3 felvonásos világhirü vígjátékát, a »Hajnalban, délben, esté...«-t Mindkét előadásra a színház nappali pénztára már megkezdette a jegyek árusítását Gomblubköfés (géppel) minden nnjegra NITSOVITS, Iskola a. 25. w