Délmagyarország, 1930. június (6. évfolyam, 122-144. szám)
1930-06-14 / 132. szám
4 DftLM AGYARORSZÁG 1930 junius 14. rsit, amely kevesebb volt az idei fizetésénél, azonban ragaszkodott a tulfellépési dijakhoz. A polgármester viszont kijelentette, hogy a tulfellipések díjazását végérvényesen beszüntetik. így a megállapodás nem történt meg. Könyven Tóth Erzsi és Cselle Ferenc szintén írem fogadták ei a felajánlott és az ideihez viszonyítva redukált gázsit, ők sem irták alá a szerződést Ezután dr. Németh Antallal és Peéry Piriivel tárgyaltak, de — meglepetésre — szintén eredménytelenül. A redukcióhoz ők sem járultak hozzá. Utoljára maradt Herczeg Vilmos, a szinház örökös tagja és felesége. Herczegnek kisebb fizetésemelést ajánlottak fel, azonban közölték vele, hogy feleségét nem kívánják szerződtetni. Herczeg erre kijelentette, hogy ilyen körülmények között nem írhatja alá 6 sem a szerződést, mert felesége gázsijának elvesztése súlyos anyagi veszteséget jelentene számára. Azokat a színészeket akik nem irták alá a szerződést, arra kérte a polgármester, hogy gondolják meg a dolgot ne tekintsék a gázsiredukcíót megalázónak, mert minden színész fizetését redukálni kell, hogy csőkkenjen a deficit Délelőtt egyébként Pálfy József hivatalában tárgyaltak több színésszel, igy Sziklai Jenővel. Patkós Irmával, Vágó Artúrral és Kiss Manyival, azonban szerződését egyik sem irta alá, egyik sem fogadta el a felajánlott feltételeket. Asz olvasó rovata Az elfelejteti korzó Tisztelt Szerkesztőségi A hivatalos Szeged hoszszu ideig a Széchenyi-térre, a korzóra volt a legbüszkébb. Ezt mutogatták meg elsősorban az idegeneknek, akik elragadtatással gyönyörködtek mindig a korzó fölé hajló pompás platánsorr^ a tér harmónikus kiképzésére és a városházára, amely páratlanul szép tornyával megkoronázza a szobros teret. Ma már azonban a Széchenvi-tér kegyvesztett lett Ma a Templom-térre vezetik az idegent ma az egyetemi klinikákat mutogatják mindenkinek, meg a sötétfalu árkádokat A Széchcnyi-térrel, a korzóval senki sem törődik. így aztán lassankint elárvul a városnak ez a régi büszkesége, elárvul és bizony el is rongyolódik. A rongyolódást a korzó elöregedő platánjai kezdték meg amelyek egyre jobban ritkuló lombkoronával bólogatnak a sétáló szépek felé. Legújabban pedig történnek ezen a téren egyéb kegyetlenségek is. Valahogy divalba jött a .platánsor reklámcélokra. való felhasználása. Rikító vászonreklámokat feszítenek ki a korzó fölé, amelyek hol népünnepélyeket hirdetnek, hol pedig egy-egy kereskedelmi cikkre hívják fel a nagyérdemű korzózó közönség figyelmét Esztétikai szempontból tiltakozni kell a korzó fellobogózása ellen. Mert ezek a kiabáló, hintázó vászonreklámok annyira dominálnak az egész Széchenyi-tér fölött, hogy elvész tőlük minden természetes és építészeti szépség. Az ember észre sem veszi miattuk a haldokló platánokat, a városháza pompásrajzu tornyát Nem tudjuk ki adott engedélyt a tér Ilyen elcsufitására, de aki engedélyt adott rá, annak nincs érzéke az esztétika iránt Nemrégen még erélyes tiltakozással akadályozták meg az alacsony és ártatlan reklámbódék felállítását is, ma pedig már megengedik, hogy ezekkel a lényegesen ízléstelenebb reklámzászlókkal tönkretegyük ennek a városnak legszebb ékességeit is. Tisztelettel: Szegedi. Gyapjú fürdőruhák és ftlrdOolkkek készen és mérték szerint Boros Antal cégnél S»<chen^-»er 1Д. 292 ггяянггвсагт" eső-, szennyvíz és trágyáié levezetésére, szellőztetésre és csatornázásra, stb. nem rozsdásodik,,könnyű, vizet nem ereszti át, ölesd ETERNIT MÜVEK HATSCHEK LAJOS, Budapest, Andriaty út 33 Elérnsiló helvek: Dacsö Arnold, Szeged, Tisza Lajos körnl 48., Hertz József, Makó. Strausz Gyula, Kistelek. B.4 A szélhámosrekordert egyévi börtönre ítélte a törvényszék (A Délmagyarország munkatársától.) Ngiri Pál többszörösen büntetett előéletű napszámos ellen az ügyészség a vádak légióját sorakoztatta fel. A vádirat szerint Nyíri egyrendbeli rablást, kétrendbeli magánokirathamisitást, 19 rendbeli csalást, egyrendbeli csalás kísérletét és egyrendbeli közveszélyes munkakerülést követett el. A mult év novemberében a csengelei vasútállomástól nem messzire vakmerő rablótámadást követett el ismeretlen tettes. Kordás Mihály gazdálkodót, amint hazatérőben volt, valaki megtámadta, leütötte és kirabolta. A gazdálkodó sebével hosszú ideig feküdt a szegedi sebészeti klinikán. A rendőrség erélyes nyomozást indított a rabló kézrekeritésére, de a nyomozás sokáig nem vezetett eredményre. Később a rendőrségre panasz érkezett egy Nyíri Pál nevű napszámosra, aki Szegeden és a tanyák között sorozatos szélhámosságokat követett el. Nyíri hamis okmányokkal nemlétező gabonát adott el többeknek, pénzeket vett fel és temérdek kárt okozott a gazdáknak Nyírit a rendőrség márciusban elfogta. Vallatása során kiderült hogy a szélhámosságokat különböző neveken követte el és hogy előszeretettel használta Kordás Mihály gazdálkodó nevét. A rendőrség ebből arra következtetett hogy Nyiri volt az, aki novemberben kirabolta a gazdálkodót. Nyiri tagadta a rablást de mivel alibit nem tudott igazolni, az ügyészség vádiratot adott ki ellene rablás miatt is. A szélhámosrekorder napszámos bűnügyét pénteken tárgyalta a szegedi törvényszék Vi'M-tanácsa. Nyiri Pál ezúttal is tagadta, hogy ő követte volna fl a rablást. Kordás Mihály gazdálkodót is kihallgatták, aki azonban nem ismerte fel Nyíriben támadófát. A többi vádpontot a napszámos, egykettő hijjával, beismerte. Ezekre vonatkozólag azzal védekezett, hogy munkanélkül volt és ez kényszeritette őt a bűnre, A bíróság Nyiri Pált a rablás vádja alól fél. mentette, mert nem nyert beigazolást a bűnössége, mindössze gyanuokok szóltak ellene. Ellenben a többi bűncselekményben bűnösnek mondotta ki és egyévi börtönre ítélte. Az ítélet jogerős. Éles harc Szeged legrégibb egyesületében az elnök és az ellenzék között polgármesteri beavatkozással Amatőr-munkák legolcsóbban és leggyorsabban IRITZ fényképésznél készülnek 313 Somogyi ucca 24. Telefon 21-26. 4 (A Délmagyarország munkatársától.') Szeged legrégibb és jelentős vagyonnal bíró egyesületében, a Szegedi Önsegélyző Hajós Egyletben néhány hónap óta — mint ismeretes — elkeseredett harc dul a vezetőség és az utóbbi időben nagyon megerősödött ellenzék között A harcok az elnök Privinszky István személye körül keletkeztek. Az önsegélyző Hajós Egylet 1889-ben alakult meg, belügyminiszter által jóváhagyott alapszabályok szerint A cél tulajdonképen az volt, hogy a tagok hozzátartozóinak temetkezési segélyt folyósíthassanak. A pénz stabilizálása óta minden tag halála után 250 pengőt fizet az egylet a hozzátartozóknak. A megalakulás után az egylet jól fejlődött a tagok száma egyre szaporodott és ugy látszott, hogy megtartja vezető pozícióját A jelenlegi elnököt Privinszky István hajóépítőt 25 évvel ezelőtt választotta meg a közgyűlés elnökké. Néhány évre, a megválasztás után, egyesek kifogást emeltek az elnök személye ellen. Szerintük az elnök nem telfes agilitással dolgozott és emiatt az egylet a fejlődés helyett fokonként visszaesett Ezek az ellenzéki hangok kezdetben csak halkan szóltak, míg ezévben uju't erővel megindult a harc. Mindig többen és többen vették észre, hogy az egyleti élet stagnál, a tagok száma állandóan csökken. Amíg egyes egyesületek 8—10 ezer taggal funkcionálnak, addig ez a 41 éves egylet mindössze ötezer tagot számlált. Az ellenzéki hagulat állandóan*erösödőtt és olyan hangok hallatszottak, hogy az egész vezetőséget ki keli buktatni. így érkezett el a februárban megtartott évi rendes közgyűlés. Az ellenzék teljes számmal felvonult A tisztújítás az ellenzék meglepetésére puccsszerűen zajlott le. Privinszky elnök — teljesen alapszabályellenesen — felolvasta a régi tisztikar névsorát és azt megválasztottnak jelentette ki. így a vezetőség megbuktatásából nem lett semmi, mivel az elnök meg sem kérdezte a tagokat, hogy elfogadják-e a hivatalos listát Az elnöknek ez a működése a legnagyobb felháborodást váltotta ki az ellenzékiek között Elhatározták, hogy rendkívüli közgyűlést hivatnak össze és a gyűlést kérő beadványt 170 taggal aláíratták. Privinszky elnök, noha 50 tag kérésére is köteles összehivatni a rendkívüli közgyűlést először vonakodott teljesíteni az ellenzék kívánságát, később elfogadta a beadványt de — nem tett sem. mit. így történt hogy az ellenzék a polgármester, hez fordult panaszával. A polgármester átvizsgálta a tisztújító közgyűlésről felvett jegyzőkönyvet és megállapította, hogy az elnök alapszabályellenesen nem szavaztatta meg a tagokat, ezért a tisztújítást megsemmisítette. A polgármester ezek alapján felszólította a vezetőséget hogy 15 nap alatt tartsa meg az uj közgyűlést, amelynek alap-! szabályszerű lefektetésének biztosítására dr. ör-j dögh Lajos tb. tanácsnokot küldte kL A polgármesteri végzés után a harc még erősebben indult meg, de most már nem az ellenzék, hanem a vezetőség részéről. Egyes emberek —• az ellenzékiek szerint — felkeresik a tagokat és elmondják, hogy »az ellenzék fel akarja oszlatni az egyletet és »a vagyont szét akarja osztatni*. Az ellenzék körlevélben akarta tisztázni magát az alaptalan vádak alól, de az egyletben az ellenzékieknek nem adták ki a tagok névjegyzékét. A közgyűlést vasárnap délelőtt tartják meg, a* előjelek szerint viharok kőzött Hálás köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik drága jó Uram elvesztése fölötti fájdalmamat meleg részvétükkel enyhítették. 3io Szv. dr. Szeless Józsefné or. Gráf-féle boraxos kölnivíz ugy illatánál, mint boraxtartalmáná.1 fogva, kitűnő hatású. Csak zárt üvegekben kapható a 13 Szent Mókus gyógyszer tárban. Kis Üveg Ara 1.20, nagy Urcj Aro 2.40,