Délmagyarország, 1930. április (6. évfolyam, 73-96. szám)
1930-04-08 / 79. szám
DPI »«flz étkezökocsikban május 1-től eltörlik a borravalórendszert Budapest, április 7. A nemzetközi vasúti hálókocsitársaság — NVaggon Lits — közli, hogy az étkezökocsikban május 1-től kezdve eltörlik a borravalórendszert s ,a Magyarországon futó kocsikban is, mint a külföldön már régi idö óta, a főpincér 10 százalékot a számla összege után felszámit. Színházjegyek a Délmagyarország jegyirodájában elővételi dij nélkül válthatók jogának fentartásával támogatni fogják az uj ] színigazgatót. Ezután Kürthy György szólalt fel. Vázlato san ismertette művészi programját. Elmondotta, hogy a szegedi színházban eredeti reper 'oárt kíván adni, eredeti operai és prózai bemutatókkal. Műsorra fogja tűzni a magva írók eddig be nem mutatott darabjait, többéi kőzött Gárdonyiét, Móráét és Juhász Gyulác is. Elő kivánja adatni a külföldi klassziku soknak a magyar közönség előtt eddig méí ismeretlen darabjait is. Állandó nekszust ki ván teremteni a szegedi színház és a buda pesti Nemzeti Színház, valamint az Opera ház között. A két állami színház fiatal ösztön difas növendékeit hozza majd Szegedre, dvendégszerepelteti majd az örökös tagok nagy részét is, akik közül többel, igy Fáy Szerén á val, Sebők Sárival, Haselbeck Olgával, Medek Annával már meg is állapodott. Ezeken kivüi gondoskodik arról is, hogy szezonközben, kü lőnösen tavasz felé, más budapesti és külföld színházak elismert művészei is vendégszerc íveljenek a szegedi közönség előtt Bejelentette ezután, hogy társulatát a legnagyobb körültekintéssel kivánja megszervezni, mielőtt leszerződtetne valakit, körülnéz az egész országban, hogy a legjobb, a legértékesebb tagokat gyüjlhesse maga köré. A szegedi társulat értékes tagjait természetesen elsősorban tartja meg. Végül elmondotta, hogy a színházban uj, kombinált bérleti rendszert fog bevezetni. Hat-hétféle bérlet lesz, ifjúsági, katona-, levente-, klasszikus-, opera-, operettcs drámai bérlet is. A szinűgyi bizottság tudomásul vette Kürthy bejelentéseit. Kürthy ezután zárt ülésen terjesztette elő szervezkedésére vonatkozó tervezetét„ Bejelentette, hogy az egyes szerepkörökre kiket kombinál. Véglegesen még nem kötött le senkit, nem állapodott meg senkivel. A szegedi társulat tagjai közül eddig azokat hivta fel ajánlattételre, akiknek tulmai/as a gázsijuk, mert ezeket a gázsikat a polgármester utasitása alapján redukálni kell. Jelenleg a szinház ugyanis havi huszonháromezer pengős gázsibüdzsével dolgozik, az uj szezonban azonban a gázsikra havonta nem költhet többet a szinház tizenhatezer pengőnél. Ezért van szükség a nagyobb gázsik redukálására. A szinügyi bizottság ülése félhétig tartott. A legközelebbi ülésen Kürthy szervezkedési tárgyalásainak eredményeiről tájékoztatja a bizottságot. Jön a meleg A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 órakor: Hazánkban a szelek megélénkültek. A hőmérséklet 13—14 fokig, Budapesten 17 fokig emelkedett. Prognózis: Erős éjjeli lehűlés után túlnyomóan száraz idő várható, fokozott nappali felmelegedéssel. A Szegedi Fészek Klub vasárnap esti vacsorája a »Nyugat« tiszteleiére. Balról jobbra: Babits Mihály, Schőpflin Aladár, Móra Ferenc, Simongi Mária, Móricz Zsigmond, Gellért Aladár, Bibó Lajos. Holnap, szerdán HADZSI MURÁT a fehér ördög TolstoJ remekműve IVÁN MOSJOUKINE és LIL DüGOVER-rel A legnagyobb műélvezet! Csendőröngyilkosság, falbontásos betörés Vasárnapi rendőri krónika (A Délmagyarország munkatársátölj Az utóbbi napok sokféle eseménye között is nagy izgalmat keltett az az öngyilkosság, ami vasárnap történt Dorozsmán. Horváth Antal csendőr, akit az oltani őrs megerősítésére küldtek ki Szegedről, szolgálati revolverrel mellbelőtte magát. Mielőtt a mentők beértek volna vele Szegedre, a mentőkocsiban kiszenvedett. Az öngyilkossággal kapcsolatban olyan hirek is terjedtek el Dorozsmán, hogy Horváth nem akart öngyilkosságot elkövetni, halálát tragikus szerencsétlenség idézte elő. Horváth ugyanis állítólag barátjával künn az országúton figyelte a vásárra érkezőket, miközben revolverével babrálgatott. Társa figyelmeztette, hogy ne játszón a fegyverrel. Horváth azt felelte, hogy jól ért a revolverhez. Alighogy kimondta a megnyugtató szavakat, a revolver elsült és a golyó Horváth testébe fúródott. A szerencsétlenül véget ért Horváth Antalt hétfőn temették a szegedi rendészeti kórházból. Bövid időközben vasárnap virradóra a harmadik falbontásos betörés történt Csengelén. Ezúttal Katona József gazdálkodó tanyájába törtek be a vakmerő betörők. Éjnek idején Katona tanyaházának fala alá gödröt ástak, kibontották a falat és a lakásba hatolva ezerkétszáz pengő értékű arany- és brilliánsékszert raboltak el. Miután ilyen betörés már harmadízben történt Csengelén, bizonyosra veszik, hogy szervezett rablóbanda működik a környéken. A rendőrség széleskörű nvomozást inditott a betörők kézrekeritésére. • Vasárnap kuruzslóasszonyt fogolt el a tanyai rendőrség. Ajtai Rózáinak hívják a bájitalos cigányasszonyt, aki kellő honoráriumért a fiatalok szivét »mcgszerelmositetle«. Éppen akkor érték tetten, amikor bájitalt vitt egy tanyára és Széli Andrásuénak akarta átadni egy sósborszeszes üvegben. Ajtai Rozál természetesen azonnal követelte a honoráriumot, Széllné át is adott neki 60 pengőt, mire előléptek a rendőrök és a kuruzslóasszonyt letartóztatták. Kiderült, hogy sok hiszékeny ember ült fel együgyü kísérleteinek. Vajnai Sándor többszörösen rovottmultu egyén vasárnap baromfit akart lopni Somogyi-telepen. A kerítésen át bemászott a baromfiólba és éppen el akarta vinni a szárnyasokat. amikor észrevették és elfogták. Botrány a vasárnapi futballmeccs után az autóbusz miatt (A Délmagyarország munkatársától) A Somogy—Bástya-meccsről amúgy is elkeseredetten táVozó publikum a zuhogó esőben az autóbuszállomásra sietett, hogy visszatérjen a városba. Az állomáson egyetlen autóbusz állt, amely azonban amikorra a közönség kiőzönlőtt a pályáról, már megtelt. A közönséget felingerelte az autóbuszüzem gondatlansága és dideregve, ázva-fázva várta, amíg pontosan 11 perc múlva kettő darab autóbusz végre megérkezett. Természetes, hogy mindenki szeretett volna biztos fedél alatt lenni. A kocsikat, alig hogy megállottak, megrohanták és egymást tolták-taszitották az emberek, — mégis a várakozóknak még csak ötödrésze sem fért • két autóbuszba. A felszállás alatt lejátszódó tumultuózus jeleneteknek részesei voltak az autóbuszüzem alkalmazottai, akik minősíthetetlen kifejezésekkel illették az autóbuszt megrohanó utasokat. A közönség felháborodva tárgyalta ezt a durva tónust, de még inkább azt, hogy a saját pénzén fentartott autóbuszüzem semmibe sem veszi a közönség érdekeit. A botrány ügyében kérdést intéztünk vitéz Papp Ferenchez, az autóbuszüzem vezetőjéhez* aki a kővetkezőket mondta: — A forgalmat hat kocsiul bonyolítottuk le, de ezek még a meccs vége előtt megteltek és bementek a városba. Két fordulót asináltak, harmadszor már csak két kocsi ment vissza. Az üzemvezető nyilatkozatából kitűnik, hogy aj mérkőzés végén — hosszú várakozás után — csak kél kocsi ment vissza a többszáz főnyi publikumért. Női KALAPOK megérkeztek! Minden Bánbon 6a mtnöaégbon; 816 átalakítások STSÍSSÖS Fogadalmi templomnál