Délmagyarország, 1930. április (6. évfolyam, 73-96. szám)

1930-04-20 / 89. szám

1930 április 20. DCLMAGVAROFSZAG HusvéÉRor a Irta: Tonetli Sándor. A háború óta az európai nagybankoknál divatba jött, hogy időről-időre gazdasági helyzetjelentéseket adnak ki nemcsak az intézet viszonyairól, hanem az állami pénzügyekről, az árak alakulásáról, a konjunktura várható eltolódásairól és más hasonló dolgokról. Egyes nagybankok külön tudományos osztályt is tartanak fenn a hozzájuk beérkező, illetőleg általuk összegyűjtött anyag szakszerű feldolgozására. Amit ezek a tudományos osztályok öszszeállitanak és a nagybankok kiadnak, rendszerint nem tartozik a könnyebb és szórakoztató természetű olvasmányok közé. Gyakran lepedőnagys4gu oldalak, tele számsorokkal és számhasábokkal, nem nagyon alkalmasak arra, hogy hozzáférkőzzének a nagyközönség érdeklődéséhez. A sorok és rubrikák tengeréből ki kell keresni az érdekes számokat, ha azt akarjuk, hogy azokra a publikum is fölfigyeljen. Most az egyik német D.-banknak, a Dresdner Banknak a kötete van előttem: »Die wirtschaftlichen Kräfte der Welt«, — A világ gazdasági irőt. Fegyelmezett sorokba kényszeritett szá. mok mondják el, hogy az egyes országok mit termelnek mezőgazdasági terményekben, ásványi anyagokban, ipari produktumokban, mekkorák az energia-készleteik, mit hoznak bs külföldről és mit szállitanak külföldre, milyenek a közlekedési viszonyaik, hogy végül végül mindezen számadatok egybevetése alapján fel lehessen állítani a nagy mérleget, mekkora az egyes országok nenizeti vagyona és nemiett jövedelme. Nemzeti vagyon és nemzeti jövedelem- Tulajdonképen imaginárius számok, amelyek az egyes emberre nézve nem jelentenek sokkal többet, mint a holdnak a földtől való közép távolsága, kilométerekbe'» kifejezve. Mi köze van a csongrádmegyei kubikosnak a nemzeti vagyonhoz, melyben benne foglaltatik a vasutak, a szénbányák és a Pallavicini-féle hitbizományi uradalom értéke és mi köze van a szegedi városi Írnoknak a nemzeti jövedelemhez, amelyben szerepel a Pesti magyar kereskedelmi bank és a Beszkárt vezérigazgatójának fizetése és az az összeg is, amelyet a magyar állam kap a külföldtől — elszámolás formájában, — a területén átmenő postai küldemények szállításáért? A kérdésre nehéz volna megfelelni és mégis, a nemzeti vagyon és nemzeti jövedelem megállapítása nem közömbös. Nagyon érdekes következtetéseket lehet belőlük levonni. A német bank, amelynek könyvéből idézni akarok, természetesen birodalmi márkában számol. Adatait átszámíthatnám ugyan pengőre is, de fölösleges. Nem a számok fontosak ugyanis, hanem a számoknak egymáshoz való viszonya, amely esetben viszont teljesen közömbös, hogy mi a számoknak egységé, márka, frank, font sterling, vagy pengő. Megjegyzem még azt is, hogy az utolsó adatok az 1928. évre vonatkoznak. A megállapítások igazságán ez se sokat változtat. Mikor milliárdokról van szó, az ezrek és százak nem számítanak. Kezdjük az alapvető számokon. A Dresdner Bank becslése szerint Magyarország nemzeti vagyona, amelybe bele van számítva minden állami és magánvagyon, 23Va milliárd márka. Önmagában ez semmit se mond. Az se jelent sokat, ha ezt az összeget elosztom az ország lakosságának számával és megállapítom, hogy az egy főre eső vagyontétel 2.7 ezer márka. Kissé többet mond, ha megtudjuk, hogy ugyanakkor az egy főre eső vagyontétel Németországban 5.5, Franciaországban 7.2, Svájcban 11.7, Amerikában pedig 14.7 ezer márka. Még Románia is megelőz bennünket az egy főre eső 3 ezer márka nemzeti vagyonnal. Statisztikai adatok hiányában mindegyik ország nemzeti vagyona nincs kiszámítva, de a kimutatásban szereplő országok között mi vagyunk aránylag a legszegényebbek.. Talán egy gondolattal jobban állunk, ha a nemzeti jövedelmet vesszük figyelembe. 1928ban Magyarország egész nemzeti jövedelme 3.7 milliárd márka, az egy főre eső átlagos jövedelem pedig 429 márka volt. Itt Lettország 397 márkával, Észtország 395 márkával, Románia 393 márkával és Oroszország 325 márkával mögöttünk marad. De hol vagyunk Angliától, ahol 1567 márka és Franciaországtól, ahol 998 márka az egy főre eső átlagos jövedelem. Amerikáról kár még beszélni is. Ott a jövedelem átlaga 3113 márka. Meglepő ellenben, hogy a háborút vesztett Németországban a jövedelem átlaga magasabb, mint Franciaországban: 1077 márka. Most következik azonban a legfontosabb, a mérleg. A részletes kimutatás szerint 1928-ban 3 671 millió márka nemzeti jövedelemmel 4.040 millió márka kiadás állott szemben. Egy főre átszámítva 429 márka jövedelemmel szemben a kiadás 472 márkára rúgott. E$ész közgazdaságunknak a hiánytélele 369 millió márka, az egy főre kiszámított hiány 43 márka. Mint állam és mint államot alkotó egyedek egy év alatt ennyivel adósodtunk el a külfölddel szemben. Van azonban a Dresdner Bank kötetének még egy kettős táblázata, ahol majdnem vezetünk. Ausztria az egyetlen állam, amely megelőz bennünket. A kettős t^blázaftak a felső része azokat az államokat sorakoztatja fel, melyeknek nemzeti jövedelme a kiadást meghaladja, tehát az újonnan képződő tőkék egy részét a külföldön invesztálják, mig az alsó rész azokról az államokról ad számot, amelyeknek nemzeti jövedelme deficitet tüntet fel és így vagy adósságokat vesznek fel, vagy tőkéjűk idegen kézr? juttatásával egyenlítik ki a hiányt. Itt foglalunk el nagyon előkelő helyet. Ausztria jövedelméhez mérten egy évben 12 százalék adósságot csinál, mi csupán tizet. A többiek messze utánunk következnek. Már most méltóztassék elképzelni, hogy mit jelentene az egy magánembernek a háztartásában, ha évente egy tizedrésszel többet költene, mint amennyi a jövedelme. Az ilyen gazdálkodásnak csak kényszeregyezség és csőd lehet a vége. A mi viszonyainkra vonatkoztatva, itt van a szocialisták tanításának, vagy okorkodásának sarkalatos hibája. A vagyon- és jövedelemeloszlásnak vannak nagy igazságtalanságai és nekem eszembe se jutna, hogy száz százalékos belenyugvást hirdessek a mai állapotokba. A jövedelemeloszlás igazságossá tételét meg kell azonban előzni a primer követelménynek: az összes, vagy nemzeti jövedelemnek elegendőnek kell lenni ahhoz, hogy elméletileg az egyesek között fel tudjuk osztani. Mert ha nem igy van, vagy senkinek se jut elég, vagy mindig marad egy bizonyos hányad, amelyre matematikailag kifejezve negatív jövedelem jut. Hogy mi ez a negatív jövedelem, azt fölösleges megmagyaráznom. Már most mi történjék? Mióta divatba jött Magyarországon a takarékosság emlegetése, szüntelenül halljuk, hogy le kell szorítani az igényeinket és kiadásainkat le kell nyomnunk a szűkös jövedelem színvonalára. A furcsa azonban az, hogy miközben ezt hangoztatják, mindenkinek van egy kivétele, amely nem tartozhatik a megindítandó takarékossági akció keretébe. Kormánypárt és ellenzék e tekintetben nem vethetnek semmit egymás szemére. Elvben takarékoskodás, de ha a gyakorlatban összeszámláljuk a kivételes kívánalmakat, a kiadások összege megnövekszik. Követeljük a takarékosságot, csinálunk takarékossági bizottságot, amely pénzbe kerül, de más eredményre nem lyukadunk ki, minthogy el akarunk bocsájtani egy hivatalszolgát, vagy takarítónőt. Egyébként marad minden a régiben. Nos, én nem hiszek és nem hihetek az ilyen akciók sikerében. Pusztán a takarékosság és az igények leszorításának hirdetése a lemondás politikája. Aki pedig lemond a fejlődésről, az a hanyatlással jegyezte el magát. Nem a kiadások minden áron való csökkentésére, hanem a nemzeti jövedelem szaporítására kell törekednünk. A felesleges kiadásokat ki kell küszöbölnünk, de a gyümölcsöző beruházásoktól, melyek a kamatokon felül jövedelem- és vagyonszaporulatot jelentenek, nem szabad visszariadnunk. Ezt tanitják nekünk a beszélő számok, ezt követeli az élet eleven ereje és ezt hirdeti az örökkön megismétlődő húsvéti feltámadás. sveti harangok csendiilése, olyan a TUNGSRAM BÁRIUMCSÖVEK csodálatosan tiszta, kristályos zenéjel f*lagyar rádióamatőr csak magyar drui kér kereskedőiétől!