Délmagyarország, 1930. március (6. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-01 / 50. szám

1930 március t. f)fit it * nv « iO 9 ClsőrendU német gyártmányú Michelin gumikkal kerékpár 160 pengő részletfizetésre. Megíeklníheíő a kirakatban. DÉRY Gépáruház Rádiók, Pfníf varrógépek, gramoionok. Nagy javitó műhely. A Bélmagyorország regénye A STEFAN ZWEIG: E£NDORMINISZT£ POUCHE ÉLETE Fordiloitav SZiNNAl TIVADAR —' - , . 6 De amint felemeli a fejéi a felső padsorok felé, tekintete egy szigorú, haragos pil­lantással találkozik. Barátja, Maximilian Robespierne, az arrasi ügyvéd ül ott, hivei közepette, harcoskedvü rohamcsapat élén. A könyörtelen fanatikus, aki büszke a makacs­ságára és mindent meg tud bocsátani, csak az elvbeli gyengeséget, az ingadozást nem, szeméhez emeli lorgnonját és jéghideg, gú­nyos pillantással méri végig az óvatos oppor­tunistát. Barátságuk utolsó szikrája ebben a pillanatban aludt ki. Ezután Fouché minden szavánál, minden lépésénél magán érzi ez örök vádlónak, az irgalmatlan puritánnak szi­gorú, gyanakodó, vizsgáztató tekintetét. Fouché tudja, hogy nagyon kell vigyáznia magára. Vigyáz is: ki lehet óvatosabb nála? Az első hónapok üléseiről szóló jelentésekben hiába keressük a nevét. Mialatt hiúságában min­denki tolakszik a szószékre, beszédeket tar­tani, indítványokat tenni, uszítani és vádas­kodni, Nantes követe kerüli a pódiumot. Ba­rátjai és választói előtt azzal mentegetödzik, hogy gvenge a hangja, ilyen nagy nyilvános­ság előtt nem tud szónokolni. És mivel a többiek szinte könyökkel törtetnek a szószék felé, hogy szerepelhessenek, ennek a látszó­lag szerény embernek a hallgatása mindenki­nek rokonszenve. De az igazság az. hogy a szerénysége csak számítás. Az egykori fizikus az erőparallelog­ram kiszámításával van elfoglalva és nem akar még állást foglalni semmilyen Irányban, mert a mérleget még nagyon ingadozónak látja. Még takarékoskodik döntő szavazatával, mig valamelyik párt túlsúlyba nem kerül. Minden gondja az, hogy valahogy le ne kösse magát tulkorán. Még nem lehet tudni hogy a forradalom lecsillapszik-e vagy még maga­sabbra árad. Elvégre tengerészcsaládból szár­mazik, ki tudja várni a kellő pillanatot, hogy a hullám hátára pattanjon. Egyelőre a kikötő­ben tartja a csónakját, türelmesen lesve a kedvező szelet. Azonkívül már Arrasban megtanulta, hogy forradalmi időkben a népszerűség hamar ki­merülhet, a »hozsánna« ordítást gyorsan kö­vetheti a »feszítsd meg!« Mindazok, akik az alkotmányozó gyűlés első heteiben a nép bál­ványai voltak, ma már gyűlölt vagy elfelej­tett emberek. Mirabeau holtteste, tegnap még a Pantheonban, ma már kirepült onnan. Lafayette, akit néhány héttel ezelőtt még a haza atyja gyanánt ünnepeltek, most már árulónak számit. Custine és Penthion, a mi­nap még körülrajongott vezérek, ma már a bőrüket féltik, alig mernek mutatkozni. Az Isten szerelmére, türelem! Hadd járják le magukat a többiek. A forradalom sohasem azoké, akik elindították, a gyümölcs lesze­dése másokra marad. Okosan meghúzódik a homályban. Közele­dik a hatalmasaihoz, de lehetőleg nem a nyil­vánosság előtt. Lemond a tribünök és újsá­gok népszerűségéről, inkább bizottságokba vá­lasztatja meg magát, ahol az ember bepillan­tást nyer a viszonyokba és megismerkedik a nagyságokkal. SZÍVÓS, gyors munkabírása kedveltté teszik ezeken a szűkebb tanácskozá­sokon és minthogy nem törtet szereplésre, irigyei sincsenek. Módjában áll kivárni, mig a hegy tigrise és a völgy párduca agyonmar­cangolják egymást. Vergníaud, Condorcet. Desmoulins, Danton, Marát, Bobespierre vérés sebeket szereznek a porondon, ahonnan Fouché távol mnrad. Ráér megjelenni a csata­téren majd akkor, ha a harc már körülbelül eldőli Ez a bnjkálás Fouché politikája egész életén át. Felelősség nélkül fogni az összes szálakat, láthatatlanul uralkodni — ez az elve. Mindig egy első ember háta mögött állni, az illetőt előre taszigálni, baj esetén kereken megtagadni vagy ha kell, belökni az örvénybe. Tíz álruhában, husz epizódon keresztül, forra­dalmárok, királyok és császárok közt egy­forma virtuózsággal játssza meg őrök szere­pét a politikai színpad e felülmúlhatatlanul tökéletes intrikusa. Néhá csábítja a kísértés: alkalom kínálko­zik arra, hogy magához ragdja a címszere­pet — de uralkodik magán. Tudja, hogy visz­szataszitó arca nem alkalmas arra, hogy ér­meken szerepeljen, alakján rosszul festene a bibor, homlokára nem való a hősök babér­koszorúja. Tudja, hogy vékony, remegő hangja csak rágalmazásra és sugdolózásra termett, de soha tömeget lelkesedésre gyújtani nem fog. Tudja, hogy zárt szobában, félhomályban, íróasztala mellett van a helve leselkedhetik, figyelhet, hálót szőhet, akciókat indíthat, si­keresen és észrevétlenül. Joseph Fouché erejének az a titka, hogy bármennyire szomjazik is a hatalomra, be­éri a hatalom, bírásának tudatával is, de M hatalom jelvényeire, ruháira, külső fitogta­tására nem áhítozik. A legtöbb embernél for­dítva ál) a dolog. Fouché a legnagyobb mér­tékben becsvágyó, de hírnév nem kell neki. Az uralkodás szellemi idegizgalmára van csak szüksége, fizikai megnyilvánulása nem ér­dekli Ambiciója van, hiúsága nincs. A lik­torpálcát a királyi jogart, a császári koronát viselje más, a népszerűség kétes fagyogása is másnak juthat. Neki — Fouchénak — elég, ha belelát az események rugóiba, ha láthatatlan dróton rángathatja az embereket, ha a vezér­bábukat irányithatja, ha szobájában, egymagá­ban, hízelgő tanuk nélkül űzheti a legizgal­masabb játékot: a politikát. Mig a többiek a meggyőződés terhét cipelik és lépten-nyo­mon megkő'ik magukat a nyilvánosság elé tárt szavaikkal vagy gesztusaikkal, addig Fouché ismeretlen és szabad, az egyetlen titkos szi­lárd pólus a nagy kavarodásban. A giron­disták buknak, Fouché marad, a jakobinusok menekülnek, Fouché marad, a direktórium, a konzuli kormány, a császárság, a királyság, ismét a császárság felmerül és alásüllyed, de Fouché, az egy Fouché, raffinált tartózko­dása, vakmerő jel'émtelensége, rendületlen elvtel ensége révén áll a helyén, akár a le­rögzített hordó a hullámok táncában. De jött egy nap a forradalom történetében, egyetlen nap. amely nem türt ingadozást, ami­kor mindenkinek szint kellett vallania, igen­nel vagy nemmel, határozott szavazattal — 1793 január 16-a. A forradalom óramutatója delet jelez, megtette az ut felét, sorra kicsa­varta a király kezéből a hatalom minden darabot. De a király maga, XVI. Lajos még élt, bár a Temple foglya volt. A mérsékeltek­nek nem sikerült szökését lehetővé tenni és a radikálisoknak sem sikerűit ama palotaostrom alkalmával a nép dühét királygyilkosságig fokozni. Porig alázlák, elvették a rangját, a nevét a szabadságát, de puszta léte, örökölt királyi vére veszélyt jelentett a fiatal kői­társaság számára. Hiába csúfolták Louis Ca­petnek, mégis csak XIV. Lajos unokája volt! Ezért január 15-én a konvent felveti a bün­tetés kérdését Mi legyen a volt király sorsa: élet vagy halál? A gyávák, az óvatosak, • Fouché-fajtáju kénviselők hiába reményked­nek abban, hogy a titkos szavazás révén ki­bújhatnak a nyilvános állásfoglalás felelős­sége alól. Robespíerre könyörtelenül ragasz­kodik hozzá, hogy a fráncia nemzet minden képviselője hangos igennel vagy nemmel ta­núsítsa az érzelmeit — hadd tudja meg a nép, a világ, az utókor, ki hová tartozik! (Folvf. köv.) Ssserlcessztöi üsseneí Régi előfizet®. Daily Mail, London. Megérkeztek a ISII é$ legoScfóbbaníbsszerezhelSk Blau Ignáfiz áruházában 783 Szeged, Kelemen ucca 5. NŐI kabüt 25­19 RésspénsáraUÍ rem oitöny 30-

Next

/
Oldalképek
Tartalom