Délmagyarország, 1930. március (6. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-21 / 66. szám

9 DÉLMAfíVAHOHSZAG T7T30 mTrcfus 7t\ h meretében. Ennek a konzekvenciának azonban fentar• fásnélkülinek kell lennie és ne engedje Beth­len miniszterelnök tovább rontani ai ország presztízsét. Tegyék lehetővé azt ta — mon­dotta Rassay —, hogy tu államfő irányadó tényezők meghallgatásával tiszta képet kap­fon az ország hely Tétéről. A Bethlen-kormányt nagy tekintélyű, tiszta szakemberekből álló kormánynak keli követni A fővárosi Javaslat, az ulépltés ügye és a mozirevizió a Ház csütörtöki illésén BikMtpMt, március 20. Almásy László elnök 10 órakor nyitja meg a Ház mai ülését. Jelenti, hogy Erődl-Harrarh Bélának süfgős interpelláció elmondására adott engedélyt az útépítés ügyében u filé* végére. Ezután folytatták a fővárosi törvény javaslat vi­táját. Kothensfein Mór a közgyűlés ügyrendjéről szóló Sfi szakasznál kífoeásolta, hogy a felszólalásokat a javaslat határidőhöz kód. prapper Sándor az ellen tiltakozott, hogy az t>| törvény állapítsa meg a közgyűlés ügyrendjét. Ezt a Jogot a törvényhatósági bizottságnak kell megkapnia. Sfltovsiky Béla belügyminiszter válasza után a többség az előadó módosításával fogadta el a szakaszt. Gál Jenő a házszabályokhoz szót ét kéri, hogy ax elnök legalább szünetet adjon, amíg a kép­viselők Kossuth emlékének hódolnak a temetőben. Ahnisy László élnék kijelenti, hogy most nem­bivatalos formában értesült a temetői ünnepségről. Uselty Béla előadó az érdekeltségekről szóló 87. paragrafushoz stiláris módosításokat nyújt be. Hunyadi Ferenc gróf és ScHovsíky Béla bel­ügyminiszter felszólalása után u előadói indít­ványokkal fogadták el a szakaszt. UseHy Béla előadó a széksértésről és rendzava­rásról intézkedő 88. szakasznál azt javasolja, hogy a srék sértésnél kirótt büntetések meg nem fize­tés« esetére tőröljék a nyolc napon belüli man­dátumvesztésről szóló Intézkedést. Hunyadi Ferenc gróf több módosítást terjeszt be. Propper Sándor a tanácskozóképesség megálla­pítását kért. Mintán csak harmincnyolc képviselő von a teremben, a Ház nem tanácskozókét«» és az elnök 10 percre felfüggeszti az ülést. Propper Sándor szünet után kifogásolja, hogy • szakasz teljesen klsaolgáltatja a kisebbséget a többségnek és ez súlyos visszaéléseknek ad alkal­mat A szakasz törlését kéri. Rofhenrtett» Mór és Farkas István után Sel­tevszky Béla belügyminiszter szólalt fel, majd a Ház az előadó módosításával fogadja el a szakaszt. Uselty Béla előadó a törvényhatósági tanács szervezetéről szóló 45. szakasznál javasolja, hogy s törvényhatóssági tanács tagjaínak számit ne 20-ban állapítsák meg, mint azt az eredeti javaslat tervezte, hanem a taglétszámot emeljék fel ífrra. Szt'ágyl Lajos nem tartja kielégítőnek az elő­adói módosítást, kifogásolja, hogy a törvényható­sági tanácsbaj) kinevezett Uaok i» helyet fog­lalnak. Buday Dezső, Farkas István, Strauwt István, Bárdos Ferenc és Seftovs*ky Béla belügyminiszter felszólalása után a Ház ai előadó módosításával fogadja el a saakaszt, tehát a törvényhatósági tanács tagjainak a számát 26.rt emeli fel. Czetttgr elnók a szavazás után aj ülést őt percre felfüggeszti. Szünet után kisorsolják s ÍJ tagú összeférhetet­lenségi itélőzsürit Fitz Artúr összeférhetetlenségi ügyében. Erődi-Harrarh Béla mondotta el ezután sürgős interpellációját a kereskedelmi miniszterhez az út­építés ügyében és kérdezte, történtek-e már In­tézkedések az állami utak építésének kiadása és a községi utak építkezésének megindítsa ügyében. Bud János kereskedelmi miniszter válaszában kijelenti, hogy az útépítést a közgazdasági élet tengelyébe kívánja állítani. A Ház a választ tudomásul veszi. Buday Dezső személyes kérdésben. felszólítja Esztergályos Jánost, hogy magyarázza meg a gumi­csizmákkal kapcsolatos gyanúsító kijelentéseit. VfciHán fstván személyes kérdésben Gál Jenő tegnapi felszólalására azt bizonyítja, hogy Vázso­nyi Vilmos egyik beszédében azt mondotta, hogy a moziretidélet jogilag nem támadható. Gá' Jenő válaszában arról beszél, hogy Vázso­nyi sok beszédétien jajdult fel a mozirendelet Sltal okozott igazságtalanságok miatt. Ma'asjts Géza és Viciián István felszólalása htán az ülés háromnegyed három után ért véget. B lopott autótál nem tudott szabadulni a soffőr otthagyta egy idegen udvaron íz aulótolvajt a rendőrség letartóztatta (A Délmagyarország munkatársától) Szerdán délután a Szilléri-sugárut 51. számú ház előtt egy személyautó állt meg. A kocsit Dandé András soffőr vezette, aki arra kért engedélyt a ház tulajdonosától, hogy amíg elvégzi dolgát a városban, autóját a házban garazsinozhassa. Dandé a* engedélyt megkapta, az autót beáUitótta a ház udvarára és azzal köszönt el, hogy rövidesen visszajön a kocsiért. Dandé azonban nem jelentkezett az autóért se szerdán, se csütörtökön reggel. Távolmaradása gya­nút keltett a házbellekben, bejelentették a történ­teket a rendőrségnek! amely azonnal megindította a nyomozást A nyomozás rövidesen eredményre Is vezetett. A rendőrség megállapította, hogy Dandé András »» autó* gazdájától, rtr. Csige Varga Antaf gyulai Ogyvéd.öl ellopta. Dandé fünek-fának kínálta az I Délmaiifarország fegylrodáfa Telefon 3 06. a szegedi fészek: klub 1030 AprIU» ft-én, vasórnap estr A Órakor a T!sza-»zétló nagytermében 99 99 Márlcs Zsigmond, Babits Mifiály, Kosztolányi Hessö, Nagy Endre, Uibó Lajos, Gellért OssKár, Simonyi Mária, Karint§y Frigyes éa a S'yugat g -iHd/dnali JtSzremUkOaéséiel. Jegyek AO nuenöl 4 pengfflg a HARMÓNIA (Délmagyarortzag Jegyiroda M Belvárosi Morf vdltívniók. Szemüvegei lagnsgbizlialAfcbak I Sandbertf nernlkntt. autót, azonban olyan nevetséges árat kért a ko­csiért. hogy senki sem merte tőle a kocsit meg­venni, amelynek származását okmányokkal nem tudta igazolni. Mindössze 50« pengőért bocsájtotta áruba a gyulai ügyvéd autóját, amelyet azonban nem tudott értékesíteni Miután neszét vette, hógy a rendőrség keresi, behajtotta a kocsit Szegedre és hogy attól megszabaduljon, otthagyta a Szilléri­sugárut 51. számú házban. A nyomozás során hamarosan kézrekerült Dandé András, akit Somogyi-telepen fogott el a rendőr­ség. Érdekes, hogy Dandé András ellen egy másik ügyből folvólag dr Papp Menyhért icndőrtanácsos Is tett feljelentést, aki még a mult évben az akkor megjelent közlekedési kőuyvéből 70 darabot Dandénak adott át bizományba értékesítés végett. Dandé az eladott könyvek árával nem számolt el, mire a rendőrtanácsos sikkasztásért feljelentette. Tartás pénzbőség várható London, március 20. Az angol bank kamat­lábának 3.5 százalékra való leszállítását kihir­dették. A bank udvarán várakozó tömeg való­sággal dulakodni kezdett, mert mindenki előbb akart kijutni. A tolongók betörték a kaput és egymás kabátját te letépték a nagy tülekedésben. Egyébként ez a legalacsonyabb bankkamatláb 1923 julius 1. óta és a hatodik leszállítás az utolsó öt hónapon belül. City­kőrőkben azt hiszik, hogy a kamatláb ismer­zsolódása 3 százaléknál, esetleg 2.5 százalék­nál áll meg. Általában az a vélemény, hogy. tartós pénzbőség várható, amilyenre nem volt példa a háború óta. Az angol bank aranytar­taléka ebben az évben már hétmillió fonttal gyarapodott, de még további aranyküldemé­nyeket is várnak Ausztráliából. Dr. Siirónyi-Unger Tivadar előadása (A Dil magyaron zág munkatársától.') Az Egyetem Barátainak Egyesületében csütörtökön dr. Suté ngi-Vnger Tivadar tartott előadást a »Közgazda' aági pólyák*-ról. A statisztika kiváló tanára, amint maga is hangsúlyozta, optiralsztikus felfogással hasonlította össze a hazai és külföldi viszonyo­kat a közgazdasági pályára lépők számára. E pá­lyákhoz tartoznak a mezőgazdaság, ipar és keres­kedelem, mint az anyagi termeléssel foglalkozó és azt forgalombahozó gazdasági ágak. Hazánk lakosságának 85 százaléka foglalkozik e három ter­melési ággal, mig közpályákon és szabad pályá­kon mindössze 5 százalék van foglalkoztatva. A közgazdasági pályák megfelelő munkaerőkkel való ellátása tehát döntő fontosságú problémája Ma­gyarországnak. Mégis azt látjuk, hogy míg a köz­pályán foglalkoztatottak 35 százaléka bír egyetemi képzettséggel, addig olyan fontos közgazdasági té­ren működő egyének, mint amilyenek az Ipán, ke­reskedelmi, banktisztviselők, önálló birtokosok, ke­reskedők és gyárosok közül mindössze 5 százalék­nak van Ilyen képesítése. Oka ennek a közgazdaságnak, mint tudomány­nak viszonylagos fiatalsága, a« az elterjedt véle­mény, hogy az Ilyen reális pályákon sokkal fontrv sabb a gyakorlati ismeret, mint az elméleti kép­zettség. A pályaválasztás sikeréhez szükséges a gaz­daság általános prosperitása is és a tudományos közgazdász sikere mellett szól a világ gazdasági képének a tudományosság felé való lassú elto­lódása. Egyébként Is az el taem helyezkedők számára főnmarad a keletre vándorlás nagy lehetősége. A közönség nagy tapssal fogadta az értékes elő­adást wsrm Buday György előadása a MEFHOSz jubiláris kongresszusán Budapest, március 20 A Magyar E yetemi és Fő­iskolai hallgatók Országos Szövetsége, a MEFHOSz, most fejezte be Budapesten fennállásának tizedik évfordulója alkatmából rendezett országos Jubi­láris kongresszusát, melyre sz egész ország Ifjú­ságának képviselői nagy számban gyűltek össze a fővárosban. A kongresszuson Buday György sze­gedi egyetemi hallgató tartott előadást Az al­földi kérdés és az ifjúsági agrársettlement elmen. Előadásában rámutatott arra, hogy a szociális problémák megoldásában a hivatalos állami szer­vek munkássága mellett nélkülözhetetlen a társa­sa fmi önzetlen nevelő munka. A vitaülés végén a kongresszus Buday György indítványára egyhangúlag ál'ást foglalt a második magyar rádióleadóállomásnak népnevelő program­mal való mielőbbi felállítása mellett. A vitadélutánt követő országos tisztújítás során nagy küzdelem eredményeképen nagy többséggel Acsay Lászlót elnökké, Károlyi István ügyvezető­alelnökké választották, az országos kulturális af­efinökJ tisztségre pedig ez alkalommaf először vi­déki delegátust, Budav György szegedi toghaíLgaíót választották meg egyhangúlag.

Next

/
Oldalképek
Tartalom