Délmagyarország, 1930. február (6. évfolyam, 26-49. szám)
1930-02-11 / 34. szám
1930 február í2. DÉT.MA n Y A RORSZ ^(5 3 20—30 éves adómentességet kapnak az ui házak tulajdonosai A pénzügyminiszter kiküldötte Szegeden tárgyalt az adómentesség részleteiről (A Délmagyarország munkatársától.) A pénzügyminiszter nemrégen körrendeletet adott ki, amelyben felszólította a városokat, hogy dolgozzák ki a házadómenlesség kiterjesztésére vonatkozó tervezetüket, mivel a kormány az építkezési hajlandóság előmozdítása érdekében 20—30 évi adómentességet kiván biztosítani az uj lakóépületekre. A város hatósága a körrendelet alapján fölterjesztést intézett a pénzügyminiszterhez és felküldötle a Szegeden kidolgozott tervezelet. A tervezet azzal a meggondolással készült, hogy EZ adómentesség időtartamának megállapitásával a városszépitési célokat is szolgálni lehet. A miniszter megbízásából most Szegedre érkezett dr. Kölbig Ferenc miniszteri tanácsos, aki a város tervezete alapján helyszíni szemlét tartott, majd letárgyalta a kérdés részleteit a polgármesterrel. A tárgyalások során kialakult egy végleges tervezet, amely jóváhagyás végett a pénzügyminiszterhez kerül. A tervezet szerint azokon a pontokon biztosítják az uj épületek számára a leghosszabb, tehát a harmincéves adómentességet, ahol a legnagyobb szükség van a város fejlesztésére, csinosítására, a Belváros üres telkekkel csúfolódó részein, azonkívül ott is, ahol régi épületek rontják az építészeti harmóniát. Ha ezeket az alacsony, roskadozó épületeket lebontják és helyükre uj, modern épületeket emelnek, azokra is megadja a minisztérium a harmincéves adómentességet. Szó van arról is, hogy az uj épületek után bizonyos időre felmentést kapnak a tulajdonosok a községi pót(A Délmagyarország munkatársától.). A gyulai törvényszék a múlt év őszén ítélkezett Orosz Júlia merjgvesházai lány és anyja, Orosz Mihályné fe>it. Orosz ,'u'i i a mult év iuüusában gyermeknek adott életet. Nagyon szégyelle a dolgot és elhatározta, hogy gyermekét elteszi láb alól. Szándékát közölte édesanyjával, aki helyeselte a dolgot. Először Orosz Mihályné próbálkozott meg a gyermek megölésével. Megszorította a gyermek torkát, úgyhogy gégéje behorpadt, de nem volt ani.y ereje, hogy tökéletesen végezzen a gyermekkel. Mikor a lány látta, hogv édesanyja nem boldogul, 6 fogta meg a csecsemő torkát. Végül is sikerült a gyermeket megölniők. A törvényszék előtt Oroszné tagadta bünössé(A Délmagyarország munkatársától.) Az ipartestület elöljárósága hétfőn délután ülést tartott. A különböző jelentések felolvasása után dr. Gyuris István titkár beterjesztette a költségelőirányzatot, amely 31.000 pengő bevételt és 31.000 pengő kiadást tüntet fel. Balogh Péter javaslatára az elöljáróság az elnökség reprezentációs és rendelkezési alapjára ezer pengőt javasol felvenni. Kőrmendy Mátyás arra kérte az elöljáróságot, hogy a rendelkezési alapot csak a jövő évtől kezdve szavazzák meg. Marosán Emil arra kérte az elöljáróságot, hogy a kiküldetésekre előlegezett összegeket a szakmák külön-külön folyósilhassák. Az elöljáróság a régi rendszer mellett foglalt állást. Bejelentették ezután, hogy az ipartestületi ház néhány lakója lakbércsökkentést kért. Kis Géza felszólalásában arra mutatott rá, hogy az ipartestület maga kérte a múltban a bérek csökkentését, tehát méltányos lenne a lakók kérelmének teljesítése. adó fizetése alól is. Harmincéves adómentességet kapna a tervezet szerint minden ház-, vagy telektulajdonos, aki a Dugonics-téren háromemeletes bérházat épit, ha kétemeleteset épittet, akkor huszonötéves adómentességet. Kétemeletesnél alacsonyabb épület emelésére itt nem ad a város engedélyt. Ugyanilyen elbírálás alá kerülnek az Iskola-uccai, a Somogyi-uccai és a Bajza-uccai építkezések is. A Boldogaszszony-sugárutnak és a Szenlháromság-uccának a nagykörúton belül fekvő szakaszain kétemeletes házak is megkapják a harmincéves adómentességet. A Tisza Lajos-körutnak a Marosucca és a Szenigyörgy-ucca közötti szakaszán mindkét oldalon harmincévi adómentességet kapnak az uj épületek. A református templom körüli üres telkekre építendő házak tulajdonosai is a legnagyobb kedvezményt kapják. Ezeken a pontokon kivül a Tisza Lajos-köruton belül minden kétemeletes uj épület számára biztosítanák a huszonötéves házadómentességet, a város egyéb részeiben "és a városhoz tartozó lakótelepeken húszesztendős az adómentesség. ' A tervezet kötelezné azokat a ház- és telektulajdonosokat, akiknek a telkük beleékelődik az uccaszabályozási vonalba, hogy az úttestre eső területrészüket az adómentesség ellenében ingyen engedjék át a városnak. Kölbig miniszteri tanácsos ezt a tervezetet fölvitte Budapestre, ahol a pénzügyminiszter elé terjeszti. A miniszter valószínűleg ezen az alapon szabályozza ezt a kérdést. gét. Azzal védekezett, hogy nem fojtogatta a csecsemőt, hanem csak simogatta, mert nem tudta életben van-e a gyermek. Orosz Júlia ellenben bevallotta, hogy a szégyentől való félelmében ölte meg az újszülöttet, sőt elmondotta azt is, hogy először az anvja fojtogatta a gyermeket. A törvényszék Orosz Júliát gyer nekölés bűntettében mondotta ki bűnösnek és négyhónapi foghá zra Ítélte. Orosz Mihálynét szándékos emberölés büntette miatt hathavi fogházra Ítélte. Hétfőn tárgyalta az ügyet a szegedi tábla Kovácstanácsa. Az ítélőtábla rövid tanácskozás után az elsőfokú bíróság Ítéletét helybenhaggta. Orosz Mihályné és Orosz Júlia az Ítélet ellen semmlségi panaszt jelentett be. Kőrmendy Mátyás az ipartestület nehéz helyzetére hivatkozva, nem javasolta a lakbércsökkentést. Az elöljáróság el is utasította a lakók kérelmét. Az ipartestület február 23-án nagygyülér.t tart, amelyen az iparosság bajait fogják szóvátenni, az évi rendes közgyűlést március 30-án tartják meg. Takács Ferenc a keresltedeiemügvi miniszternek azt az intézkedését tette szóvá, hogy február 16-tól felemelte a szertélyvonati tarifát. Javasolta, hogy az ipartestület a kamara utján kérje a minisztert, hogy sérelmes intézkedését vonja vissza. Az ipartestület újonnan alakult kulturbi^ottságába az elöljáróság Ablaka Györgyöt, Balogh Pétert, Dacsó Arnoldot, Deutsch Mórt, Gombos Istvánt, llerczog Samut, Karácsonyi Sándort, Kertész Józsefet, Klein Ottót, Rácz Antalt, Schódli Gyulát, Takács Bélát, Takács Ferencet és Vénig Gyulát küldte ki. Az ülés vécén Marosán Emil belerjeszteue ni m mi mm M| || nm , ijSUBMüRINE ;; faz acélkoporsó) £ > Eqy elsUtyedt tengeralnttíáró | ' > legénységeméit élel-Saldl (tárca í ' I az óceán emfternem/óría mély- <t : I íégeiften e ; ) Két vasból való térti mérltöxése S ; I e(7y perzselő szépségU asszonyért X ; i és lalaikozása a szerelem ba/a ^ ; | Jelenetei után az acélkoporsó S ; I á/ult Haláltusámban. Az embert 7 ; i tisszeiartós. a ba> társi érzés gyö- X ; i *elme a szerelem teleit. ^ ; | Premier csUtörtey. BelvárosiMozt | : ^WnnitWWHaftWWffWnWWHWPPfi^nfmWHHWWR a vasárnapi szocialista kisiparosok gyűlésén elfogadott határozatot, amelyben követelték a forgalmiadó eltörlését, az adómentes létminimum felemelését és az üzletbérek után ki' rótt kincstári haszonrészesedés eltörlését. Az elöljáróság több felszólalás után elfogadta a szocialista kisiparosok javaslatát. Végül Marosán Emil szóvátette az ipartestületi székház gondnoki állásának ügyét. Előadta, hogy tudomása szerint a választások során Metzger Péter is aspirált városatyai mandátumra, Gombos István azonban közölte vele, hogy csak akkor támogatja a gondnoki tisztség elnyerése érdekében, ha városatyai ambícióitól eláll. Kőrmendy Mátyás kijelentette, hogy erről nincs tudomása. Gombos István visszautasította a híresztelést és kijelentette, hogy az egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Az ülés ezu'án véget ért. Plck M beadványa a kamarához a villanyárak leszállítása érdekében (A Délmagyarország munkatársától.) Pick Jenő kormányfőtanácsos a villanyárak leszállítása ügyében beadványt intézett a szegedi kereskedelmi és iparkamarához, amelyben a következeiket mondja: »Tudvalevő, hogy Szegeden vannak a nagyobb vidéki városok között a legmagasabb villanyárak az egész országban. Szeged egész kereskedő és ipárostársadalma állandóan kesereg a magas egységárak miatt! Ezeknek a leszállítása a döntőbizottság hivatása lenne, ez a bizottság azonban csak a város felhívására láthatja el tisztét. A belügyminisztérium már 8 hónap előtt, 1929 junius 6-iki átiratában, felszólította a várost, hogy tegyen lépéseket a túlzottan magas villanyárak leszállítása érdekében, mert 10—15 százalékos engedményre bizton számiihat. A/óta a viszonyok még jobban kedveznek nekünk, fogyasztóknak, — mindezek dacára azonban máig misem történt. Közben Makó városában 1929 november 5-én a döntőbizottság 10—30 százalékkal leszállította a villanyáram árát. Ezek láttán, a mai napon beadványt intéztem a város polgármesteréhez, amelyben a gáz-, de főleg a villanyárak sürgős leszállítását szorgalmazom. Ezen beadványt eddig 40 törvénuhatósági bizottsági tag is aláirta. Hogy ezen közös beadványnak a közgyűlésben nagyobb súlya legyen, kívánatosnak tartanám, ha a kereskedelmi és iparkamara legközelebbi teljes ülésén foglalkoznék ezen életbevágó kérdéssel és állási foglalna a gáz- és villanyárak sürgős leszállításának kérdésében. Meggyőződésem az, hogy nem akad a kamarának egyetlen tagja sem, aki ne üdvözölné őrömmel B mai suiyos gondterhes időkben az indokolatlanul mí!í>as gáz- és villanyárak leszállítását.« Pacalfl bíboros a Vatikánban Róma, február 10. Pacelli bíboros, aki a nemrég lemondott Gasparri bíborost helyettesíti, ma reggel átvette a vatikáni államtitkári ügyek vezetését. I MagvoronzAn lertfobb hlrnrvl! órétcége BRAUSWE1TER .fÁNOS fi (Orrtí ApiJ^nyi Alibcrl ( rtnla) »(.T. 23. szítraMegfoJtottáEi az ulsifllött gyermeket, az anyát 6 hónapra, leányát 4 hónapra ítélték Február 23-án nagygyűlést, március 50-án közgyűlést tart az ipartestület Az elöljáróság elfogadta a szocialista Iparosok határozati favaslatát