Délmagyarország, 1930. február (6. évfolyam, 26-49. szám)
1930-02-19 / 41. szám
1930 február 19. ORl.MAnV^ROfüSZifi 3 Egy rés^ep pincér hasbalőtte szomszédját mafd revolver! emelt a rendőrödre (Budapest i tudósítónk teli'fonjrienlése.) Ma este két rendőr haladt keresztül a Mária Terézia-téren, amikor egy revolverrel hadonászó, hiányosan öltözött férfire lettek figyelmesek. — Mindenkit lelövökt — kiáltotta a férfi. A rendőrök útját állották, mire a férfi reájuk fogta fegyverét, de a revolver háromszor csütörtököt mondott. Ezután futni kezdett, a rendőrök utánavetették magukat és a Kistemplom-uccában el is fogták. Ebben a pillanatban a Kistemplom-uccai házból egy ember ugrott ki, — Gyilkosság tőrténtl — kiáltotta. Ebben a házban lakott az elfogott hiányos őltőzékü ember, mint később megállapították: Pap Miklós pincér, aki részegen összeveszett szomszédjával, Vas Vincével és hasbalőtte. Papot letartóztatták. HireU Szerda. Róm- kath. Konrád pk. Protestál» Zsuzsánna Nap kél 7 óra — perckor, nyugszik 5 óra 28 perckor. A Somogy i-tiftnvvtár nyitva délelőtt 10—1-ig, délután 4—7-ig. A muzenm nyitva délelőtt 10—i/jl-lg, délután zárva. Egyetemi könyvtár (központi egyetem I. emelet) nyitva délelőtt 8—l-ig, délután 3-7-ig. Szegeden a gyógyszertárai- közöl szolgálatot tartanak: Grünwald Imre, Kálvária ucca 17. (Tel. 225.) Just Frigyes, Petőn Sándor sugárut 41. (Tel. 777.) Temesváry József, Kelemen ucca 11. (Tel. 391.) Moldván Lajos, Újszeged, Vedres ucca 1. (Tel 846.) Selmeczy Béla, Somogyi-telep. (Tel. 5.) Törők Márton, Csongrádi sugárut 14. (Tel. 384.) — A szegedi hőmérő. A szegedi egyetem földrajzi intézetének meteorológiai obszervatóriuma jelenti, hogy kedden Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 6.7 fok Celsius, legalacsonyabb —1.1 fok Celsius, a barometer adata 0 fokra és tengerszínre redukálva, reggel 765.6 mm., este 765.9 mm., a levegő rclativ páratartalma reggel 85 száralék, délben 50 százalék volt. A szél iránya északnyugati, erőssége 2—1. — Elkobozták a Népszava keddi számát. Budapestről jelentik: »Tiz esztendő« cim alatt vezércikk jelent meg, amelynek tartalma miatt a királyi ügyészség az 1921. évi III. törvénycikkbe ütköző nemzetgyalázás cimén a lap ma megjelent számainak elkobzását indítványozta a vizssgálóbiró előtt. A vizsgálóbíró az ügyészség indítványának helyt adott s a Népszava ma megjelent számának elkobzását elrendelte. — UJ közkórházi segédorvosok. Dr. Aigner Károly főispán a városi kőzkórházban szervezett segédorvosi állásokra kiirt pályázat eredménye alapján kedden segédorvosokká nevezte ki dr. Király István orvost és. dr. Vere ss Miklós egyetemi tanársegédet. — Halálozás. Kolossá Viktor, az ipartestület vendéglőse, kedden reggel agyvérzés következtében hirtelen elhunyt. Kolossá Viktor, aki régi, Ismert vendéglősfamiliáhól származott, valamikor a Nyugati-pályaudvar vendéglőjét bérelte. Amikor az uj ipartestületi székház vendéglőjének bérletét kiirták, ő is megpályázta. így került Szegedre, ahol rövid tartózkodása alatt sokan megismerték és megszerették Halála, mely 46 éves korában érte, mély részvétet keltett — Adományok a munkanélküliség enyhítésére. A polgármester által kezdeményezett társadalmi akció eredményeként kedden Glücksthal Lajos bankigazgató és dr. C s á n y i Mátyás ügyvéd 100 —100 pengőt juttattak a polgármesteri hivatalba a munkanélküliség enyhítésére szolgáló szükségmunkák költségeire. — Előadás a római szobrászzatról. A művészettörténeti sorozat hatodik előadását a Képzőművészeti Egyesület 22-én, szombaton este 6 órakor tartja a központi egyetem I. emeleti előadójában. Dr. B u d a y Árpád egyetemi tanár a rómaiak szobrászatát fogja bemutatni. Belépti dij nincs, bárkit szívesen lát a rendezőség. x Tavaszi Dei-Ka-cipők uj egységárainak eredménye: Tömeges vásárlás és általános megelégedettség. Díjazott kirakataink beszélnek. 55 x A meghívók szétküldését a Zrlnyi-KAC Bemberg-Karneváljára megkezdték. A rendezőség kéri a t. közönséget, hogy annak vétele után, jegyéről a bálirodában: Horthy Miklós-ucca 16., telefon 10-60., mielőbb gondoskodjék. 658 aSJNGER mü'KÓÖÉPEK MÉecs A LEGJOBBAK ?© — Egységes papírforma bevezetése a kereskedelmi levelezésben. A kereskedelmi és iparkamara közli: Altalános tapasztalat, hogy a kereskedelmi életben nagy nehézségeket okoz a különböző nagyságú és formájú levélpapírok használata. Az Ilyen eltérő nagyságú papírok nemcsak a dossziékba való lerakásnál kezelhetők nehézkesen, hanem még költségtöbbletet ls jelentenek, mert a papírgyárak sokféle nagyságú papirt kénytelenek előállítani és a kereskedők ls sok különböző méretű papírt kénytelenek raktáron tartant. Németországban, amely az Ipari racionalizálásnak tulajdonképpeni hazája, már az egész ipar és kereskedelem jóformán csak egységes nagyságú quart levélpapírokat használ. Ez az alak, amelyet Ausztria, Svájc és az északi államok is magukévá tettek, az ugynevezett Din forma (Deutsche Industrie Normen), amely 210X297 mm. nagysága és megfelel a nálunk is használatos úgynevezett quart alaknak. A magyar pénzintézetek ezeket a Din formájú levélpapírokat már magukévá tették; kívánatos volna azonban, ha ezeknek az egységes nagyságú levélpapíroknak a használata az egész kereskedelemben és Iparban általánossá válnék. A szegedi kereskedelmi és iparkamara azt a kérelmet intézi a kötelékébe tartozó kereskedőkhöz és Iparosokhoz, hogy meglévő levélpapír készleteik felhasználása után, ennek az egységes förmáju levélpapírnak a használatára térjenek át. x Szabók jelmezes-bálja a Tiszában, március 2-án. 698 — A >SzéphaIom< a) «zárna. Most hagyta el a sajtót a Zolnal Béla szerkesztésében megjelenő Széphalom cimü folyóirat január-februári száma. A Széphalom most Is gazdag, változatos tartalmú, Facsimilében közli Juhász Gyulának egyik diákkori versét, amelyet ötödik gimnazista korában osztálytársához, Berecz Jánoshoz irt. Közöl ezenkívül két uj Juhász-verset, Bárány Gerő Élet s halál cimü tanulmányát, Berezeli Anzelm Károly Aradi Zsolt, Szabó Lőrinc verseit, Z o 1 n a 1 Béla Irodalmi tanulmányát, Berda József verselt, érdekes szemelvényeket az aktuális Írásokból x Rádió, villany, Deutsch, Kárász-n. Tel. 8-71. — A Borsszem Jankó friss száma eleven, bátor és meglepő. Főbb cikkei: Rassay portréja, Szép Ernő az >Azrá«-ról és a többi rabszolgáról, Biller Irén öltözőjében, Törzs Jenő és Gellért Lajos vallomásai. Ezenkívül remek szatirikus óda Szabó Dezsőről, sok adoma, tréfa, vicc és pompás karikatúrák. Molnár Jenő nagyszerű, magas színvonalú lapját a Délmagyarország előfizetői kedvezményesen kapják: havi 60 fillérért x Bíró óra-, ékszerüzlet, Tisza L.-körut 42/a. — Az anhattt hercegnő utja a színpadtól a színpadig, A legizgalmasabb regény az a riport, amely az anhalti hercegnő fantasztikusan érdekes történetét mutatja be a Színházi Élet uj számában. Incze Sándor népszerű hetilapjában cikkek, fotográfiák, rovatok, novellák és egyéb szenzációk vannak. Kiadóhivatal: Budapest, VI., Aradiucca 8. szám. x Bach fűtőanyagja legolcsóbb, mert legjobb. — A Délmagyarország jegyirodája nyitva reggel •—12, délután 3—7. Színházjegyet kívánságra házhoz küldünk. I"."lefon 3t6. — A* egyetemi könyvtár folyóiratai As egyetemi könyvtárba január folyamán a következő ie'enlősebb folyóiratszámok érkeztek: Állattani kőllemények. American médicine. Annalen der Hydrographie und Maritimen Meteorologie. Annalen des Naturhistorischen Museums. Annales de geographie. Annales de I Universitó de Grenoble. Section: letters droit, sciencesmédicine. Archaeologiai fűzetek. Archiv des öffentlichen Rechts. Archiv für das Studium der neueren Sprachen n. Literaturen. Archiv für die civilistische Praxis. Archiv für katholisches Kirchenrecht. Archiv für Protlstenkunde. Archiv für Rechts und Wirtschaftsphilosophie. Athenaeum. Beiträge zur Biologie der Pflanzen. Berichte der Naturforschenden Gesellschaft zu Freiburg. Berichte über Verhandlungen der sächsischen Akad. der Wissenschaften. Bibliographie de Ia France. Bibliographie der Rechts und Staatswissenschaften. Biblíothéque universelle et revue de Genéve. Biologisches Zentralblatt. Botanikai Közlemények. Budapesti szemle. Bulletin de la société chlmique de Frence. Bulletin mensuel de statistiqu«. Comptes rendus hebdomadaires des séances de I Academie des scíenses. Corvina. Debreceni szemle. Der Gerichtssaal. Deutsche Juristenzeitung. Deutsche Kunst und Dekoration. Deutsche Rundschau. Deutsche Vierteljahrschrift für Literaturwissenschaft Egyetemes philologiai közlöny. Elektrotechnische Zeitschrift. Előőrs. Erdélyi helikon. Ethnographia. Europäische Gespräche. Finanz Archiv. Geographischer Anzeiger. Geographische Zeitschrift Geologische Rundschau. Gerlands Beiträge zur Geophysik. Giornale storico della Ietteratura Italiana. Göttingische gelehrte Anzeigen. Gyógyszerészek lapja. Hermes. Zeitschrift für klaasische Philologie. Hivatalos közlöny. Honvédségi közlöny. Internationale Rundschau der Arbeit Irodalomtörténet. Irodalomtörténeti közlemények. Jahrbücher für Nationalökonomie und Statistik. Journal de Psychologie. Journal of the American Institute of criminal. Juristische Wochenschrift Kertészet Kisérletügyi közlemények. Klio. Beiträg« zur alten Geschichte. Külügyi szemle. La bibliofili«. La Cultura. La revue des vivants. Le nourissött. L'illustratlon. Literarisches Zentralblatt für Deutschland. Literaturblatt für germanische n. romanische Philologie. Logos. Magyar chemiai folyóirat Magyar Jogi szemle. Magyar katonai közlöny. Magyar kisebbség. Magyar könyvszemle. Magyar Kultura. Magyar Művészet Magyar nyelv. Magyar statisztikai szemle. Magyar szemle. Mathematische Zeitschrift Melos. Zeitschrift für Musik. Meteorologische Zeitschrift. Minerva. Muzsika. München« medizinische Wochenschrift Művészeti szalon. Napikelet. Nation und Staat Neues Jahrbuch für Mineralogie Geologie und Paläontologie. Növény» védelem. Nyugat Palaeontologische Zeitschrift Pantheon. Pásztortűz. Pharmazeutische Post Pharmazeutische Zentralhalle für Deutschland. Philologische Wochenschrift. Phüologus. Physikalisch« Zeitschrift. Polgári jog. Preussische Jahrbücher. Protestáns szemle. Revue des études hongroises et finno-ougrienns. Revue des scienses religiusea, Revue pédagogique. Revue pénitentiaire et de droit pénal. Schmollers Jahrbuch für Gesetzgebung/ Scientla. Sitzungberiente der Heidelberger Akademie. Math.-naturw. Klasse. Szegedi szemle. Szép* halom. Társadalomtudomány. Tér és forma. Természettudományi közlöny. The Atlantic monthly. The Australien journal of experimentál blology. The London, Edinburgh and Dublin Fbilosophical magaziné. The national geographie magaziné. Theologische Quaertalschrift The rice iustitnle Pamphlet. The studio. Ungarische Jahrbücher. Vegyi ipar. Vierteljahrschrift der Naturfo-schenden Gesellschaft in Zürich. Vierteljahrschrift für Social und Wirtschaftsgeschichte. Weltwirscliaftliches Archiv. Wirtschaft und Statistik. Zeitschrift der Gesellschaft für Erdkunde zu Berlin.. Zeitschrift für angewandt« Meteorologie. Zeitschrift für Bergrecht. Zeitschrift für Biologie. Zeitschrift für Bücherfreunde. Zeitschrift für das gesamte Handeelsrecht ... Zeitschrift für deutsche Philologie. Zeitschrift für die gesamte Anatomie. Zeitschrift für Geomorphologie. Zeitschrift für Geopolitik. Zeitschrift für Handelswissenschaft. Zeitschrift für Hygiene ii. Infektionskrankheiten. Zeitschrift für klinische Medizin. Zeitschrift für Kommunalwirtschaft. Zeitschrift für öffentlichen Recht. Zeitschrift für Physik. Zeltschrift für Politik. Zeitschrift für praktische Geologie. Zeitschrift für vergleichendende Sprachforschung. Zeitschrift für Völkerpsychologie. Zeitschrift für wissenschaftliche Biologie. Zoologische Jahrbücher. Abt Anatomie. Zoologische Jahrbücher. Abt. für Systematik, x Ottománt vitéz Dóczynál vegyen, Hid-u. 60 KorxA Mösl Február 19, 80-án, azerfin, OíUWrtiíkSn legújabb, attr&koiAia: A titokzatos TvoIIle. AzoniklvtU: Burleszkek.. TOadtfek keidete 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 8, S, T, 9 órakor EBB Belvárosi Mozi FobraAr 19-én, szerdán, cenk egy napig Dolores Del Rió alajvitAsávfl.1: Ramóna. Szerelmi történet 10 fölvonásban ér. a kitérő mllsor. Előadások kezdete 5, 7, 9, vasár- é> Ünnepnap 8. 5, 7, 9 órakor