Délmagyarország, 1930. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-12 / 9. szám

s Df:T.M*r,Y1 posztó 1930 január 12. la dolgukat végezvén, ellátogattak a Váci uccába • legédesebb és legborsosabb pesti lokálba. A hangulat Igen emelkedőben volt, amikor az egyik ur beható tárgyalásokat folytatott a zongoristával, Bródszky úrral — aki mellékesen a »Szökik az asszony« szerzője —, hogy a jazz muzsika helyett (jó szegedi módra) magyar nótákra gyujfc •on. Az előkelő lokál még előkelőbb közönsége csak nézte a szegedi jelenést, majd a dermedtséget hirtelen általános tetszés váltotta fel és amikor a magyar nótákról ismert szegedi ur leült a nagydobhoz, hangos éltetéssel üdvözölte. A hangulat egyre forrott, egy társaság át-átkoccintott a nemtulságosan csöndes szegedi asztalhoz és már az ismerkedés szelei integettek. A szegedi társaság egyik előkelő figyvéd-tagja azonban módfelett furcsának találta az onozónéi hangulatot a Váci uccai lokálban és amikor a szomszéd asztal éppen Ismerkedni készült, ango'.>;an eltávozott, — mondván: — fin ilyen kitudjamilyen vidéki társasággal nem ismerkedem!... Alighogy elangolozott az előkelő szegedi ügyvéd, a szoms-ódos vígságos társaság megkezdte az átköltözködést. Megtörtént a bemutatkozás, a jövevények egymásután mondták be neveiket: — Lovag Mctford Gyula államtitL *:•... Tormay János államtitkár.- még egy államtitkár a belügyből... Mariházi Pogány tanácsos... A szegedi társaság másnap megüzente az angolos ügyvédnek: a kitudjamilgen vidéki társaság egyenlő volt: három államtitkárral és egy miniszteri tanácsossal... Vgy-e bár farsang van Hölgyeim és Uraim és az élet álom változatlanul... Olcsó brlMiáns ékszer a leqsTfbb oiándék. 6 havi részletfizetés! 45 ROSENBERG, Károlyi u. 1. Agy toll -pehely legmegbízhatóbban Régi tollak beváltása ™ Rosner Ödön « Petői! Sándor sugárul Ifai Higiénikus ágyloll gőztisztítás. Telefon 14—47. Telefon 14-47. Gé-Ef-Bé a világtiiril BEMBERGSELYEM HARISNYA a kővetkező minőségekben kapható: Közép szálú, ezöst íegyü . . P 3*80 Közén szálú, arany jegyö . . P 4*50 Finom szálú, ezüst lecjyü . . P 4*30 Finom száj«, arany fegyfi . - P 5*20 Erős szól«, ezüst íegyö . . . P 5"— Erős szálú, arany feqyfl . . P 6*— Düvatharisnyák,hímzett és ajournyiies Minden párért szavatosságot válla'unk. Gé-Ef-Bé gyérlroányu I®8 kötöttáru különfsíjfisségeSi gyári lerakaia Pollák Testvérek Széchenyi tér és Csekonics ucca IMRE Széchenyi tér 2. sz. 14 napos olcsó leltári árusítás Lényeges árengedmény! Előnyös vásáilási allcaloA! 251 Siessen lehasználni i Nem vagyok benne egészen bizonyos, de azt hiszem, Karinthy irta, vagy mondta valahol, hogy a freudizmus a má kulturánk utolsó állomása. Hogy miért mondta s hogy mire gondolt ezzel kapcsolatban, azt nem tudom, de ha valahogy ugy képzelte el, ahogy én Itt alább szeretném kifejteni, akkor, mint igen sokszor, most is igaza volt Talán felesleges megemlítenem, hogy a kulturperiódusok természetszerűleg kezdődnek valami szintézissel. Az ember a nagy egész része s igy saját magában is csak mint valamelyik közösség tagijában hisz. A társadalmi együttes uralkodik mindenek felett. Az egyént a társadalom defmiálhatatlan titkos erői kormányozzák. A hit tehát az egyénenkivüliség felé irányul, az ember aláveti magát felsőbb hatalmak intézkedésének. Az ember Istenre, vagy istenekre bizza magát, lelke transzoedens magasságokban talál megnyugvást. Később aztán a hit világa összébbzsugorodik, az ember előbb a természet sajátos törvényszerűségeit, maid ezek fokozatos megismerése után, lelkének megmagyarázhatatlan mélységeit, egyedülálló életét emeli piedesztálra. A transzcendens hit tehát a kulturperiódus kifejlésével immanensé válik, a termtezetfölöttiért való rajongás az egyénbe, a lélek birodalmába helyeződik át. Az fin lesz az Isten, a minden, a lényeg, a cél, az ember vakon bizik önmagában, S ekkor jőn a freudizmus. Beletúr a psziché rejtelmébe s kimutatja, hogy a csodálatos lélek, az emberi idegek harmónlkus együttrezgése nem is azonos önmagával s hogy csak messzire visszanyúló, furcsa, esetleg gonosz indulatok beteg gomolya. Kimutatja, hogy önmagunk ellenségei vagyunk s hogy nincs egy lépésünk sem, amelyre ne hatna végzetszerűen tudatalattiságunk irracionális élete. Ha gyászolunk, kisül, hogy korábbi halálkivánságalnkért akarunk vezekelni, ha óvakodunk valamitől, kisül, hogy a tabu tisztelete ébred föl bennünk akaratlanul. Ha jók vagyunk, akkor gonoszságunkat leplezzük, ha gyávák vagyunk, akkor heorízmusunkat takargatjuk, ha sirunk, akkor nevetni szeretnénk, egyszóval mindaz, amit a magunk nagyszerűségéről elképzelünk, amit lelkünk érthetetlen csodáiként ünnepeltünk, a freudizmus műtőasztalán nagyon is érthető s legtöbbször visszataszító tulajdonságunkká válik. A legbántóbb az egészben pedig az, hogy majdnem mindig kénytelenek vagyunk elismerni a freudizmus igazát Hogy ezt szívesen tesszük-e vagy sem, az megint más lapra tartozik. A lényeg jelenesetben annyi, hogy bizalmunk megrendült sajátmagunkkal szemben, az egyéniség-kultusz riadtan tántorodik vissza. Ezzel a fordulattal tehát uj problémák merülnek ' fel. Ha tényleg teli vagyunk tudattalan Összetevőkkel, ha tényleg más sir és más nevet bennünk, akkor azt sem tudjuk, hogy mi az, ami tényleg a miénk s arra kell gondolnunk, hogy mint személyek nem is létezünk. Kétségbe vonjuk önmagunk ko; molyságát, hiszen sosem tudhatjuk, hogy mikor keveredik föl bennünk épp olyan képzet, mely eredetileg minden ideálunk antipólusa. Ugyanúgy másban sem hlsszünk. Akit szelid, szerény emberként könyveltünk el, arra most mint cezaromániásra eszmélünk riadtan. Akit barátunknak tartottunk, abban bizalmatlankodva keressük a szekszus betegét. Az egyén káosszá vált, nincs személy, csak ilyen vagy olyan komplekszura Ha ezek mögé egy kis történelmi háttaret csempészünk, akkor ennek törvényszerűségét el kell fogadnunk. Az éledő kollektivizmus csakis ezen a csődö-. mondott individualizmuson sarjadhatott ki Föl kellett bontani az ember utolsó támaszát ! Ls, hczí eiüáttü kezdh? kilátástalan neriódusait. Jönnek a tömegek, kezdődik az uj szintézis s az ember újra hisz az együvétartozás erejében. Tömörül, szervezkedik, hite észrevétlenül csúszik a metafizika világába. Beszélünk fajról, nemzetről, kontinensről, emberiségről, az egyjb háttérbe szorul s újra csak mint rész szerepéi. Minden kezdődik élűiről Érdekes volna a személyiség alkonyát a színpadon megfigyelni, bár a mai értelemben vett dráma még mindig az egyén lázadását a társadalommal való szembehelyezkedését tartja igazi tragikumnak. A hangsúly tehát azon van (azt szeretném írni, hogy volt), hogy az ilyen vagy olyan »jellemű« hős mennyiben állja meg helyét a közösségben, hogy az ilyen vagy olyan »jellemű« hősnő milyen lelki válságok közepette lesz gonosz kéjenoek, esetleg a konvenciók áldozata. Ez mind rendben volna, ha nem kezdenénk töprengeni a hős, a személy, a jellem mivoltán. Ha gonosz ember végeredményben jó s ha a nagylelkű államfőről kisül, hogy alapjában véve csak inferioritását rejtegeti s az anyáról, aki feláldozta gyermekéért életét, kiderül, hogy csak mazohisztikus vágyak betege, akkor a színpadra vitt ember is hatástalan. X. Y. ilyennek látszik, de senkisem tudja, hogy milyen igazán s ha főbelövi magát a szinpadon, joggal gondolhatjuk, hogy ezzel az erővel akár képviselőnek is megválaszthatta volna magát. Nem hiszünk az egyéniség egységében, determináló jellegében, mert hiszen minden az irracionális, az esetleges tudatalattiságtól függ s a főhős felesége halálakor nevetőgörcsöt is kaphat. Semmi sincs kizárva. Ezzel azonban lehetetlenné tettük az emberek szinrevrtelét s a gondolkodó drámairó jogosan kérdezheti önmagától: Mi, vagy ki az, aki azonos önmagával, akire azt mondom, hogy ez X. s akinek tragédiája ebből az X-ségéből következik? A feleletet nem nehéz megadni. A szinpadon az ember megbukott, hogy újra helyt adjon a szimbólumnak. Mert a szimbólum tényleg ő maga. Ha azt mondom, hogy ez vagy az a furcsa, vagy közönséges figura, mondjuk a jó ember, akkor, ha ebben a figurában összesűrítem azokat a tulajdonságokat, melyek a jóságra, mint ideára jellemzők, akkor nem lehet semmi kétségünk aziránt, hogy az valóban egy jó ember. A részlegességből az egyetemességbe menekülünk s az elvont fogalomnak tulajdonítunk ősibb, igazabb életet. (Universalia ante rem.) E jelenséggel párhuzamosan megvilágosodik előttünk, hogy miért kezdenek ma misztériumról beszélni, ahol szintén nem személyek, hanem personifikált eszmék, fogalmak szerepelnek. Minden él, mozog, hat, ha ráveti'em szellemem sugarát. A dolgok megszólalnak, a távolságok megszűnnek, egyszóval az emberi karakterhez kötött élet a jók és rosszak, a bölcsek és tudatlanok, ar angyalok és ördögök világává tágul. Járhat a göröngy, énekelhet a felhő, gyilkolhat, lázithat a falevél, hiszen mindegyiket felruháztam a szimbólumok titokzatos életével. A jövő drámája a személytelenség nagyszerű színjátéka. A karakter nyomába eszme és gondolat lép, a hősök küzdelme hitvallások küzdelme, a szinpad nem a három fal többé, hanem az Ég, a Pokol, az egész Mindenség. Berezeli Anzelm Károly. Jelmezesest vasárnap! c Munkásotthon tánciskolában! la-'-band! 221 Hangirat l Legszebb Jelmezesek díjazva ?