Délmagyarország, 1930. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-08 / 5. szám

4 DÉLMAGVATSO*?S;Z*í3 > 1930 január 8. tartsálr, vagyis ott csak tanácsadás és ne or­voslás történjék. _r , A gyermekkórház sürgős üzembehelyezése tr külvárosi szegény néposztály eminens ér­deke, de tovább halogatni már azért sem lehet, mert ezáltal veszélyben forog a város tulaj­donjoga is. A Graf-féle alapítólevél egyik pontja ugyanis kimondja, hogy a város köteles ezen épületben gyermekkórházat fentartani is az üzembentartáshoz szükséges összeget minden évben költségvetésileg előirányozni. Iía a város, mint. azt ebben nz évben akarja, a költségvetésben előirányzott összeget más célra használná fel, vagy nem kellőkép gon­doskodik az előirányzásról, ezáltal épp ugy módot nyújt az örökösöknek az alapítvány megtámadásához, mint amikor tüdőkórházzá akarta a gyermekkórház épületét berendezni. Reméljük, hogy ezen eshetőségnek a város vezetősége elejét fogja venni azáltal, hogy sürgősen gondoskodik a még hiányzó 12— 14.000 pengő fedezet kijelöléséről és a gyer­mekkórház a közvélemény megnyugtatására már koratavasszal megkezdheti műkőd'sót. (I. t ) A lány súlyos védfára (A Délmagyarország munkatársától) A szegedi ügyészségre kedden délelőtt a szentesi rendőrség egy vekerháti földmivest szállított be, aki ellen az a gyanú merült fel, hogy bűnös vi­szonyt folytatott 16 esrtecidős leányával. A viszony­nak következménye is lett. A szomszédok sugdolózni kezdtek a viszonyról. Az apát a rendőrség őrizetbe vette és kihallgatta. A főldmives kétségbeesetten tagadta az ellene emelt vádat és azt állította, hogy leányának a bé­ressel volt viszonya, akit hónapokkal ezelőtt el­csapott szolgálatából. A vallomás után a rendőr­ség előkerítette a béresfiut, aki tagadta, hogy neki valami köze lett volna a leányhoz. Előadta, hogy az apa valósággal féltékenykedett a leányra és még a tanyából sem engedte ki. Azt, hogy lefarfóziaífák az apái ki lehet a leány gyermekének apja, nem tudja. A rendőrség kihallgatta a főldmives egész csa­ládját, így a 16 esztendős anyát is, aki terhelő vallomást tett édesapja ellen.' Elmondotta, hogy atyja különböző fenyegetésekkel kényszeritette őt a viszonyra. Amikor szóbakerült, hogy a dolog kitutódik, az apja azt mondotta hogy ebben az esetben az elbocsátott bérc síi ura tói mindent. A főldmives többi gyermeke is azt vallotta, hogy testvérük gyermeke édesapjuktól származik. Ezek után ismét kihallgatták az apát, aki to­vábbra is tagadott és mindent a leányára és a béresfiura hárított. A főldmives szerint az egész vád első feleségének rokonságától indul ki, akik ilyen módon akarnak bosszút állani rajta. A földmivest az ügyészség ÍMarlőzfatta. J^fa Un ü |j SZEHÜVEQ kfllSnleoességelc ac LIEBNANN laiaxeréax axalcUr.leíáltea Kelemen o. — Ha-»a mcl ott ft—mniaírgT Az Ipartestület elnöke alig tudja leküzdeni meg­illetődését. Első gesztusa az elhunyt fparosvezér sír­hantja felé intett, délceg leventék vették át az elnök koszorúját a nagy előd sírjára és vitték kl a sír­kertbe. A testület titkára szép sorokat olvasott fel a ház történetéből, küzdelmes ívek vágyát a monumentális iparoshaílék után. Azután jöttek a szavak, üdvözlések és a derütkeltŐ szónoklatok, a minisztert helyettesítő kisipari kormánybiztos taktusai. A főispán a leg­gyönyörűbb munkának a nemzeti építőmunkát aposztrofálta; a püspök daloskedvet kívánt a sok munkához; a polgármester biztos alapú házakat az iparosságnak; majd Szávay Gyula ódája ma­gasztalta a >szekercés ácsokat és vaskaru ková­csokat«; a kereskedelmi miniszter képviselője utá* az egyetem rektora hosszú tanulmányban sorolta fel a sokféle mesterség kitűnő oldalait; a Dugo­nics-Társaság főtitkára nem feledkezett meg a feled­hetetlen iróiparosról: Homokról; majd beszédek hangzottak el az iparosegységről, végül taps kö­szöntötte a kamarai elnök, a kamarai főtitkár és a kereskedőszövetség elnöke üdvözleteit Este kilencszázán ültek össze a fehér asztalhoz és a pohárköszöntők reménykedő hangulatában zárult a székházavató ünnepség. • _ . . - „/r,.. A díszközgyűlésen megjelentek a kultuszminiszter képviseletében dr. Aigner Károly főispán, a ke­reskedelemügyi miniszter képviseletében Kerék­gyártó György miniszteri osztálytanácsos, dr. So­mogyi Szilveszter polgármester, dr. Szalay József kerületi rendőrfőkapitány, dr. Buócz Béla főkapi­tányhelyettes, dr. Győrffy István rektor. A had­sereget báró Maasburg Kornél ezredes, a testneve­lési tanácsot vitéz Horváth Gyula tábornok, a vitézi széket vitéz Csenkey Géza alezredes képvi­selte, a budapesti kereskedelmi és iparkamara képviseletében Bittner János alelnök és dr. Szávay Gyula főtitkár, a debreceni kereskedelmi és ipar­kamara képviseletében dr. Radó Rezső főtitkár, a miskolci kereskedelmi és iparkamara képvise­letében Huska Vilmos alelnök és Vittich Andor főtitkár, a szegedi kereskedelmi és iparkamara képviseletében Wimmer Fülöp elnök, Vértes Miksa alelnök, dr. Tonelli Sándor főtitkár (aki az Or­szágos Ipar Egyesületet is képviselte), gróf Hadik János Képviseletében Becsey Antal fővárosi bizott­sági tag, az Országos Iparos Szövetség képvisele­téijen Ignás Sándor, a pénzügyigazgatóság kép­viseletében dr. Kolb Árpád miniszteri tanácsos, pénzűgyigazgató, a postaigazgatóság képviseletében dr. Zsögön Béla főigazgató, az ügyvédi kamarát dr. Széli Gyula felsőházi tag, elnök és dr. Hajnal István titkár, a Dugonics-Társaságot dr. Banner János rk. egyetemi tanár, a Munkaadók Szövetsé­gét Pongrácz Albert elnök és dr. Cserzy Mihály titkár, a Szegedi Kereskedők Szövetségét Varga Mihály elnök és dr. Landesberg Jenő titkár kép­viselték. Megjelentek még dr. Pálfy József polgár­mesterhelyettes, Bokor Pál nyugalmazott polgár­mesterhelyettes, Back Bernát felsőházi tag, dr. Tóth Béla főjegyző, Muntyán István táblai tanács­elnök, dr. Kószó István közjegyző stb. Nagy­számban jöttek el vidéki ipar testületek képviselői, ott volt az elöljáróság és Szeged iparosságának színe-java. A díszközgyűlés során üdvözlőbeszédet mondtak dr. Gtattfelder Gyula megyéspüspök, dr. Aigner Károly főispán, dr. Somogyi Szilveszter polgár­mester, dr. Kerékgyártó György miniszteri osz­tálytanácsos, dr. Bittner János, a budapesti ke­reskedelmi és iparkamara elnöke, Becsey Antal, dr. Györffg István rektor, dr. Banner János, Wim­mer Fülöp, dr. Tonelli Sándor, Varga Mihály és Huska Vilmos. 13 versat elé vetette magát egy 18 éves diák Győr, január 7. Weisz Lajos 18 éves felső­kereskedelmi iskolai tanuló, a bécsi vasúti vo­nalon, a vonat elé vetette magát, amely össze­roncsolta. Búcsúlevelében azt irja, hogy azért válik meg U élettől^ meri megutálta a világot. CONß Ali NAGEL kuwmege* lilmremekét. a Szerelem rózsái.« pénlehltfl bemuiatfa a Korzó Mozi EBKn Sszines és maradandó emlékünnepségen avaíiúM fel iparíesíiileí s&éR§ászáí (A Délmagyarország munkatársától.') Vasárnap reggel a fogadalmi templom harangja abban a pillanatban kondult meg, amikor a szegedi ipa­rosság beláthatatlan hosszú menete megindult az uj székház elől. Háromnegyed óráig szólt a harang és a menetnek még mindig nem volt vége. A ragyogó napsütéses uccák, amerre elhaladt a fel­vonulás, — megteltek érdeklődőkkel, a sok régi kopott selyemzászló, öreg céhládák és öreg mes­terek, akik valamikor még céhbeliek voltak, a népes küldöttségek, ezernyi vidám varróleány, cser­készek, leventék, zenekarok szines és mozgalmas képet varázsoltak az uccákra. Glattfelder püspök főpásztori ornátusban pontifikálta az ünnepi mi­sét. régi rgvházi dalok csendültek fel a kórusból: igy kezdődött a szegedi iparosság székházának avatóünnepe. Ezalatt a székházban lázas buzgalommal végez­ték a díszközgyűlés előkészületeit Rengeteg ren­dező sűrgött-forgott, csinosították a pódiumot, ame­lyet szőnyegek borítottak és délszaki növények szegélyeztek. Fogadták az érkezőket, akik egyre nagyobb tömegben lepték el a márványtermet Tábornoki attiíák. papi talárok, fekete szalon­ruhák, tarka színekben pompázó m*gyarruhás leá­nyok zászló erdőtől körülvéve álltak a pódiumon. Tömjénfüst szállt a levegőbe, drága ornátusba öl­tözött papok ministráltak a pásztorbotos és püs­pőksűvegben szentelő főpapnak", aki áldást kö­nyörgött az uj székházra. Telelőn í 306 Pélmagyarorsüig Január H3» Január 23. ékXlex- ei dalestje Telefon: 306 HARMONIA V. Bérlet. Tisza. zongoráé sífe Tisza. WT Jegyek elővételben o DéImagyaror9zág jegyfrodéilában. nini nBii nin mu i ni iiiTTT—min ••ím mii i>ii iiipi iiinrf—(ítiiimhwiwiiiiiiiiii I mibiih mi ii mu t] ii in mm—ím—i 1 —t—nrirrniwirinrfiiiirii 111 mii mii min nwiii miiiii i Iiiiiiiiiiii iiiíwmwiiiiiiiiiiiiiii 6 12—18 hónaprá beszerezhet részletre Legújabb rendszerű és hangszórókat és kellékek nagy választékban. Dijtalan bemutatás. Amerikai ^©füÉíP©!! nagy választékban. Ciram@f©n@k, lemezek. ECerékpárak 195 p-ért heti 4 p részletre. —• Nagy javító műhely. 51 ECeSemen Hátion Kelemen ucca 11, főposta mellett. iwiaiiBi 111 wiiiBiMiiiiwroaBBMWBMBKWwwiwwiiiwwBg^

Next

/
Oldalképek
Tartalom