Délmagyarország, 1930. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-05 / 4. szám

© Kfrir.MB D'fiÓíA C, T A P «"»T1S T SG 1930 rrmuár 3. A szabad orvosváíaszáás A Délmdgyarorsiág oklobir elsejei számá­ban Szabad orvosválasztáscímmel cikkem Jelent meg. A cikk egy példányát ajánlott levélben küldtem el dr. Vass József népjó­léti és munkaügyi miniszter urnák, aki októ­ber 8-án a kővetkezőket válaszolta: '-Közle­ményének első része nekem nem uj, mert Évek óta igyekszem már azt a gondolatot meg­valósítani, hogy egy orvos több állásnak nc legyen birtokában. (A miniszter ur ezt a gon­dolatot már évek óta igyekszik megvalósítani, de csak a gondolatol, azonban gyakorlati ke­resztülviteléről mai napig szó sincsen.) A má­sodik gondolat nem valósítható meg. Hete­ken át tartó vita és külföldi tapasztalatok igazolták, hogy a szabad orvosválasztásnak sokkal több a hátránya, mint az előnye.« A miniszter urnák cz az utóbbi állítása té­vedésen alapszik, amit A francia orvosok ul­timátuma a betegpénztár miatt című nem­régen megjelent cikk is igazol. A párisi cikk tartalma a kővetkező: a francia orvosok til­takoznak a legújabb törvényjavaslat ellen, mely a munkások betegellátását erősen kor­látozni akarja. A francia nemzeti orvosszö­velség 17.500 tagja nviltlevelet intézett a mi­nisztériumhoz, amelyben egyértelmüleg kije­lentik, hogy megtagadják közreműködésüket az uj szociális törvény életbeléptetésétől, ha abba több lényeges változtatás nem történik. Köveletésük főbb pontjai: Az orvosi szindi­kátus, mint egyenjogú fél, szabadon tárgyal a betcgpénztárakkal. Szabad orvosválasztás. Az orvosi titok megőrzése még a betegpénz­tárral szemben is. Az orvosi kezelés díját or­vos és beteg közvetlenül állapítja meg. Sza­badsága gyógyszerrendelésben és a gyógyel­járások előírásában. Ellenőrzés szükséges, de ezt a betegekkel szemben a betegpénztár gya­korolja, az orvosokkal szemben pedig az or­vosi szindikátus. Vitás esetekben döntsön egy vegyes bíróság. Az uj tőrvényjavaslat halomra dönti az orvosi rendszer régi tradícióit. A betegpcnzlárnak nem szabad tudnia, mi baja a betegnek. Ehhez semmi joga és ez sérti az orvosi titoktartás elvét. A betegpénztár nem engedélyez semmiféle drágább orvosságot. Legjobban féltik az orvos egyéniségének a feláldozását. A javaslat értelmében az orvo­sok csupán hivatalnokok lesznek és egyszerű kerekek az adminisztráció gépezetében. A köz­vélemény helyesli az orvosi mozgalmat, mert félti azuj törvényjavaslattól azorvosi gyakorlat szabadságát. Minden beteg ahhoz az orvoshoz forduljon, akiben bizik és ne kényszerítsék más orvos belegeit egyes kiuevezettekhez. Erre pedig egyedüli a szabad orvosválasztás. Íme a francia orvosok közös véleménye. Ez a 17.500 orvostagnak a véleménye elég alkalmas arra, hogy népjóléti miniszterün­ket meggyőzze, a Társadalombiztosító, cs egyéb betegpénztárak eddig követelt módszereiuek hibáiról. Elérkezett az ideje, hogy ezek a hibás módszerek mennél előbb hatályon kivfll helyeztessenek és felváltassanak egy sokknl üdvösebb rendszerrel ugy az orvosi rendre, valamint a betegre vonatkozólag. Nagy téve­dés, hogy az orvos véleménye és meggyőző­dése ellenére kénytelen legyen betegeinek olyan orvosságot előírni, amely ugyan olcsó, de homlokegyenest ellentétes a kezelő orVos ebbeli felfogásával. Zz a Társadalombiztosítónak legtöbbször csak kárára van, mert megtakarít a gyógy­szereken, de sokkal tovább kénytelen fizetni a betegnek a táppénzt. Minden orvosnak töre­kedni kell arra, hogy betegeit a lehetőleg lelkiismeretesen kezelje és leköLek/ze. sze­mélye iránt való rokonszenvre és bizalomra. Ez pedig a b°teg javára fog szolgálni, ami elsőrangú kc/'Vrlck. Manapság rengeteg a panasz. Igaz, hogy gyakran nem igazolhatók, de sűrűn előfordul a betegpénztárak tagjai­nak az elégedetlensége a most érvényben levő rendszer ellen. A protekciós rendszer meg fog szűnni, de az orvosi társadalomra nagy­jelentőségű előnyt fog eredményezni. Az or­vosok nyugdíjjogosultságáról az országos nr­vosszővetségnsk kell gondoskodnia, meg pedig állami támogatás mellett; esetleg maca az állam közvetlenül Intézkedik az orvosok nyug­díjéi látásáról, természetesen nyugdíjjárulékok fizetése ellenében. Ebben az esetben isméi jobban járnak az orvosok, mert emellett a rendszer mellett nemcsak egyes kivételesek, hanem valamennyien nyugdíjjogosultuk lesz­nek. Röviden összefoglalva, szükségesnek tartom életbeléptetni: 1. Egy orvos csak egy fixfizetésü állást vállalhat. 2. Minden betegpénztári tagnak jogában áll bármelyik orvost választani. Szabad orvos­választás! 3. Mindet) orvosnak szabadságában áll a megfelelő gyógyszer és gyógyeljárás előírása. 4. Az ellenőrzés szükséges és ezzel a lehe­tőséghez képeit a visszaélések kiküszöböl­hetők. tm. AZ ELET MOZIJÁBÓL (A cenzúra történetéhez) Ezek a sorok úgynevezett »adalékok« akarnak lenni a háborús cenzúra történetéhez, amelynek a tikos motívumaival ma sincs tisztában senki. Csak az a bizonyos, hogy a cenzor bikát látott a kőfalon át is, olyan részeket hagyva ki a lap­ból, amiket régen tudtak a fal mellett gombozó gyerekek is. A cenzor meg volt győződve róla. hogy egy­egy vesztett csata nem' a hadvezérek hozzánemér­tésének és még számtalan más körülménynek az eredménye, (nem is szólva esetleg az ellenséges túlerőről), hanem az a néhány sor, ami benne ma­radt a lapban. Köztudomás szerint ugyanis az ellenséges vezérek azzal töltötték idejük túlnyo­mó részét, hogy gondosan böngészték a Bivaly­füred és Vidéke cimú hetilapot, mikor árul el valamely haditítkot Szegény cenzor! Kihagyta a lapból a Miatyán­kot is. A Szentháromság fogalma pláne vesze­delmes volt, mert hátha a hármas szövetségre céloznak veié! Kicenzurázta a róla magáról szóló megjegyzésekét is, (majd bolond lesz meghagy­ni, ha egyszer hatalma van hozzá!), — egyszóval, na, igen nyugtalan lehetett az elete. ' Volt aztán egy másik cenzúra is, a postai. Ál­talános elv volt ("nyilván osztrák elme kitalálása), hogy lehetőleg vadidegenek végezzék azt a diszk-rét munkát, amihez elsősorban helyi és személyi ismeret kellett. — Csak az idegen lehet elfogulatlan! Persze, csakis az gyanított kémkedést minden ártatlan dologban s az lehetett túlfűtött kedélyé­ben sokszor olyan komisz, hogy megsemmisített családi értesítéseket, amelyek egyetlen szóval sem érintették a háborút, hanem hozzátartozók be­tegfégéről, anyagi dolgairól emlékeztek meg. Pro­tekciós úrfiak tréfálkoztak, a felbontott kuverták tartalmát kicserélték, széljegyzetekkel látták el. Ezeknek semmi' sem volt szent s így becsülték meg azt a pozíciót, amelyben elbújhattak. Azért tisztelet a komoly1 kivételnek. A torontáli leveleket a posta egyenesen Temes­várra, vsgy Vcr<ecre küldte cenzúrázni, körülbe­lül .'.erékba vágva a régi vármegyét. így esett mep aztán a következő: Csókán egy időben nemköszönő viszonyban volt Fariias Szilárd plébános, meg Bodnár Sándor jegy. ző. Nagyszerű legények külön-külön is, hát még együtt! Nem tudom, melyikük volt a hibás, csak az a bizonvös, hogv Farkasnál egészebb embert keveset ismertem. "'Sok bajjal, betegséggel sújt­va sem vesztette e* jókedvét a Szegeden is rajon­gásig szeretett Szítyi. Ha tyúkot szánt ebédre, nem sokat okoskodott, hogy melyiket kellene ra­vasz fondorlattal kifogni a baromfiudvarból, ha­nem lelőtte vadászpuskájával a kiszemeltet. Az­tán előkerítette a falu legöregebb asszonyát, hogy főzze meg. Se gazdasszonya nem volt, se káplán­ja. Léderer, az áldozatkész kegyúr, egyszer és mindenkorra meghívta, hogy legyen a vendége ez a csodálatos humora pap, akinek futtában oda­vetett pár soros írása is stilisztikai remekmű volt (Ha vaiamikor az írói pályára szánja magát, a leg­jobbak közé emelkedik.) . Szítyi azonban wak ritkán vette igénybe a ven­déglátást. — Bajod van Lédererrel? — kérdeztem egyszer. — Isten mentsen! A legkiválóbb ember. — Hát akkor? — Tudod, felelte, nem szeretem az olyan asz­talt, amelyikről az ebéd végeztével az abrosszal együtt elviszik a boros palackot is. Akkor jön csak bele az ember, a kegyúr borai pedig első­rendiek. Hogy aztán nem érintkezett a jegyzővel, abból egészen tréfás helyzetek alakultak ki. A községnek, teszem azt, szüksége volt valami­lyen anyakönyvi kivonatra. A háború idején gyak­ran volt ilyenre szüksége. Azelőtt Bodnár egy­t szerűen átküldte a vonatkozó írást a parókiára: !Tgyan, csatold hozzá a keresztlevelet! Most azon. • ¡-»an szabályszerű hivatalos levetet irt: Sürgősen : tessék elkészíteni! Mondom, megírta és feladta a postán. Viszont í< postának utasítása volt rá, hogy minden levelet el kell küldenie Temesvárra, hogy ott cenzúrázzák, így küldték el Csóka község megkeresését is. Ott uagyon alaposan megbírálták az ügyekét, esetleg tanácskoztak rajta, aztán visszaragaszfották a kuvertát s épp hat hét múlva megkapta azt a plébániahivatal.' Sürgős lévén az ügy, a pap nyomban leült az íróasztalához, megcsinálta a hadköteles anyaköny­vi kivonatát. Átküldhette volna a jegyzőnek vala­melyik ácsorgó gyerekkel, de ha egyszer lud, hát legyen kövér. Ami hivatalos ut, az hivatalos Is marad. Feladta ő is a postán, a kötelességtudó pos­tamesternő pedig nem kutakodott, hogy micso­da titkos levelezése lehet a helybeli plébániahiva­talnak a helybeli községi elüljárósággal, — küld­te a levelet cenzúrázásra Temesvárra. A formák be'artása ijy csinált körülbelül három­hónapos körforgalmat. Rácz, a törőkkanizsaiak esperese, például levél­ben kérte meg Tallián Béla kertészetét, hogy küldjenek néhány fajdinnyét szerény papjuknak. Ez a levél, megfelelő vándorlások után, éppen Mindenszentek napján érkezett meg a Tallián-ura­dalomba, amikor már híre se volt a dinnyének. Ezért irta valamelyik aazikszére. augusztus de­rekán, Szityi. — Egyúttal boldog újévet is kívánok, azt remél' ve, hogy idejében érkezik meg a lapom. (A szegénység luxusa) Gyöngéim a szegények, sokat foglalkozom velük s keresem azt a külön pszihét, amely elhatalma­sodik az egyéniségükön, sehol máshol nem tapasz­talható jelenségekben nyilvánulva meg. Mióta ezt a rovátot írom, számtalan figyelem­mel találkoztam és a betű tisztelői elmondják he jobb esetről van tudomásuk. Így mesélte el az alábbit is egy szegedi orvos. — Egyszerű származású gyerek vagyok, az én családom minden tagja alacsony viskóban szüle­tett, hát a rokonaim se duskálkodnak a jólétben. Mihályék különösen szegények, épp hogy csak megkeresik a mindennapra valót, nem rongj"o­sak, mérsékletesek. Mihály például sosem ivott bort és tűrni sem tudja a dohány füstjét Egy kis fiuk van, annak a szeretetében egyesülnek, ab­ból szeretnének embert faragni. Legyen jobb sor­sa, mint amilyen nekik jutott. Karácsony hetében aztán rájuk szakadt a ve­szedelem: megbetegedett a gyerek. Éjszaka ro­hant értem Mihálj. — Sógor, ha Iste.it ismersz, gyere azonnal, mert én nern élen tul, ha a Misikének baja lesz. Mentem szívesen, nem is kellett olyan nagy diagnózis. — Mit ebédeltetek ma? Hát nagyon keveset. A családfő régóta nyűg­lődik, többet van ágyban, mint azon kívül. Valami megszorította a mellét. Kívülről is, nem csak be­lőlrűl. — Nézd sógor, mondtam főzzetek jő erős le­vest, egy kis csibe sem árt. Misiké a kalácsnak is őrülni fog. Fütsetek is ba. Azrtl a kezébe nyomtam néhány papírpénzt. A* Isten adta, nem érzem a hiányát, jobb helyre nem is fordíthatom. — Majd néhány uap múlva eljövök magam Lói. Ha azonban szükség volna, csak üzenjetek bátran. Ünnepek után arrafelé vitt az utam, bekopogtat­tam. A kis szoba épp olyan hideg volt, mint a múltkor, az arcok még fehérebbek. — Elfogyott a pénz? Mihály lehorgasztotta a fejét. — El. f — Főztetek valamit? — Semmit. — Hát akkor? — Tanárt hozattunk a Misikéhez. Bob Somon?! ü. 15., készíti n legmodernebb fiizSHel, íias­' kötökéi és minden e szakmáim váaó készítményeket.• «

Next

/
Oldalképek
Tartalom