Délmagyarország, 1930. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-12 / 9. szám

14 0ÉUMÇY ' WWZIG 12. GRAMOFONOK 6, 12, 13 ham részletfizetésr® DÉRY Gépáruházban Ingyenes feemuîaîâs. PîAFF Y&rrógépek, Keréftpâr©K. Hagy javiió milhely. A DÉLMAGYARORSZÁG REGÉNYE: IFJÚSÁG, SŰRŰ ERDŐ Irta: Felks Magda 34 — Valami keveset mégis aludtam. Éppen annyit, hogy egy tündéri álmot álmodhassak. Azt álmodtam, képzelje, hogy ez a zöld velencei viz, bármilyen csendes is, valahogy elmosta az egész eddigi életemet... Uj élet jött s ez kimondhatatlanul boldoggá tett. Ennek az álomnak szárnyakat növesztő boldogsága még most is bennem van... Oly jó itt Velencében, signora. — A két nagy barna szem hosszan pihen Márián. — Ez itt a Palazzo Gontarini! — mondja Mária hűvösen. Aztán elnevette magát — Tavaly, mikor errejártam egyszer, amerikai család ült itt egy gondolában. Végignéztek a palazzón. — Humbug! — mondta az apa, de igy ejtette »Hámbág«. — Hámbág! — mondta a mama, — Hámbág! — az őt gyerek. — Andiamo! — mondták a gondolásnak s elcsónakáztak. Kis lagunákon viszi a gondola Máriát és Tamást. Magukba roskadva állnak kétoldalt a régi házak s tükörképét elmerülve nézi a vizben egy-egy palnzzó. A fordulónál a gondolier itt nem kiált. Kevesen járnak erre. Csendben siklottak a vizén, karcsú Hidak alatt. — Szálljunk ki! — mondja Mária. Kiszállnak. Hamarosan elvesznek a Fondaco de Tedschi házerdejében. A népes sikátorokban zajlott az élet s velencei tájszólással z-nek ejtve a g-t, vonták felelősségre göndör férl'iak a bogárszemű nőket Kicsi, lármás vásártereken hullámzik a nép. Fügét árulnak itt és gránátalmát s ráadásul néháuy jókora fekete legyet is becsomagolnak velük.. Egyik törekvő fiatalember cipőkefével fényesiti áruját, a rózsaszín fügét. Nagy kosárban tengeri pókok, rákok feküsznek, lustán — tetszhalottam Szépiák és polipok s ama gesztenyebarna tengeri sün, amelynek belseje rózsaszín, mint a sonka és friss és sós, mint maga a tenger. — Álljunk meg itt egy percre, — szólt Tamás. Hosszan és érdeklődve nézte a halakat. — Honoluluban, tudja, van egy akvárium. Mikor ott voltam, naponta elmentem az akváriumhoz. Miket láttam ottan! Elképzelhetetlen! Három polip harcát egy rákkal. Minden meccsnél érdekesebb volt. Éu a rák pártján voltam, óriási tétekben játszottEm. Erre az egy vörös rákra tettem fel egész boldogságomat. Mármint azt, amit akkor boldogságnak neveztem!... Győztünk! A rák meg én. De a rák egy hét múlva váratlanul kin|nlt s amit boldogságnak neveztem, nem élte tul sokkal a rákot... Mondja, signora, nem szeretne egyszer a tenger mélyére szállni?! Képzeljen egy világot, ahol nincs esés, csak lebegés van, ahol nem érvényesek a földi sulyok, a távolság, hullámzó kékség s a napfény ringó fényglória... Mária csodálkozva nézett Tamásra. Hogy el tudott fantazálni és hogy átváltozott ilyen• kor az arca. A lármás kis uccik után egyszerre csöndes piazza. Hunyt szemekkel álmodik fölötte a casa Falieró. — Signora, egy granatinát! — mondja Tamás s leülnek a piazza árnyas oldalán egy kis kávéház elé! Hűvös var. itt s a ooharakban jeges és áttetsző a granatina. — Nézze csak, — mondja Mária. — Faliero dogé házának ablakai milyen tökéletesen mutatják, hogy győzte le s vetette rabságba egy időre a velencei gótikát a bizánci stílus. A félköralaku ablakok csúcsban végződnek. Mert ugy volt az tudja, hogy itt évszázados harc folyt az égbe kívánkozó gótika s a földibb Bizánc kőzött. — Csend lett, a kis kávéház belsejében az espressó-gép ugy dorombolt, mint egy kedélyes macska. — Szabad valamit kérdeznem, signora, ami egész Velencében lefljobban érdekel engem?— Hogyne. — Mondja meg nekem azt, amit mulikor nem akart elmondani: miótf ismer és miért, hogy oly különös módon ismer? Mária nevetett. Aztán elgondolkozott. — Hát képzelje csak, magától, maga által, ma"án keresztül tudtam meg, hogy szerelem van a világon! — Tőlem tudta mec.! —Jai hát ez gyönyörül Mikor, mikor? — Régen volt — és amint Mária mosolyogva kezdett beszélni, egyszerre csak feléledt a Charlotte asszony estélye... A kis Marika a portière mögött... Két kéz: egy nőé, egy férfié összeölelkezik egy percre..! — Bestia, — mondja' két frakk egy szép szőke nőre, aki átjön a túlsó oldalról, hogy megtudja mit mondtak róla... Várakozó csend a zeneszobában... Katinka... a Cleopatra első akkordjai... a késői vendég, akit csak Marika látott... nyilvános vallomásbotrány... s aztán a portière előtt a forró hang: — Légy enyém, Katinka! — Nagyon kicsi voltam, tudja, de ebben a percben tudtam, hogy kell valami rettentő nagy erőnek lenni, amely ugv vonzza egymás karjaiba az embereket, mint a holdkórost a hold. — Azóta persze megisirorte ezt a nagy vonzalmat?! — olyan bizonytalanul hangzóit a kérdés, mintha Tamás félne a választól. — Igen, — felelt Mária, ele maga is csodálkozott, mily meggyőzödéstelenül ^hangzott ez az »igene. Kis csend lett, aztán Tamás élénken szólalt meg újra: — És mondja, mikor volt ¡ez? Hadd tudjam, hol voMam akkor és mit csináltam? — Várjon csak... — Nem tudom pontosan, de emlékszem, a mamp uszályt viselt és darázsderekat s az alakja ugy tört ketté derékban, mint a nagy nyomtatott »SÍ be'ü 1902 körül lehetett. Aztán mégegyszer láttam a Cleopátrát, kislány voltam még mindig. Maga dirigált. Külföldről jött Pestre. — Londonból jöttem. A »Titánokat« ott adták először. Ez volt a legszebb bukásom. — Tudom, egy év múlva vj.;:; ^hangzott a világ a Titánok sikerétől... Itt az idén télen ötször énekelte Gianini. Mi mind az ötször meghallgattuk. De én jobban szeretem az »örömök kertjét«. — És mikor ment férjhez — mondja? Hadd tudjam, hol voltam akkor. Mint, akik az órájukat összeigazitják, fontos, boldog találkozóra, ugy hangolták össze az életüket, a multat, Mária és Tamás. — Mennem kell! — mondta Mária hirtelea és elindultak zeg-zugos üccákon. Soká mentek szótalanul. — Megvallom, eltévedtünk, — mondta Mária egy idő múlva nevetve. — Pedig ezerszer jártam itt! — De magában nem csodálkozott. Ma sosemlátott aranyos fényben ragyogott minden ucca. Az öreg házak megfiatalodtak^ tört ablakszemükkel kacsingatlak a napba. — Sose volt még ilyen szép a nyár — gon« dolta Mária. — Újjá lett a világ! S egyszerre felvillant az ut kövezetében egy hosszú fehér márványsáv. — Látja, ez a fehér vonal szokott engem a Rialtóhoz vezetni, — mondta Mária. — Ezt évszázadokkal ezelőt£ építették a kövezetbe. Régente tudja, a velencei desperádók itt álltak lesbe s megvárták szépen azt a jámbor vidékit, aki az északi külvároson keresztül igyekezett a városba. Ha van valahol útvesztő, hát az itt van. A feketegalléros itt szépen csatlakozott a jó vidékihez. — Erre atyafi, arra atyafi« Csendes kis uccában egyszerre fütty hangzott. Négyen ugrottak elő sötét kapukból. A canale loccsant és elnyelte az atyafit. A canaleban mindig bíztak ebben a városban. Különösen, ha kő volt annak a nyakán, akit belöktek. A Rialtóhoz hamarosan kiértek. Azt hitték, az útvesztőből kitaláltak. Pedig onnan, ahova ma elindultak, nem vezettek utak kifelé! ~>lyt. kőv.) Aíyilííér Szegedről való végleges eltávozásom alkalmával mindazon kedves ismerőseimnek, kiktől személyesen bucsut nem veheltem, ezúton mondok szívélyes Is'enhozzádot. Períné Holtzer Flóra. 242 Vfdon^ág ! Ha csúszik a foőcip©!©, recéztesse meg li8s$ein@r-nél Korona ucca 15. -«• Telefon 19—73. BtfS^pi 6-12-111 hónapra beszerezhet részletre Legújabb rendszerű és hangszórókat és kellékek nagy választékban. Díjtalan bemutatás. Amerikai nagy választékban. Gramofonok, lemezek. Kerékpárok 195 p-ért heti A P rész'etre. — Nagy javitó műhely. 51 Kelemen Márton Kelemen ucca 11, főposta melleit.