Délmagyarország, 1929. december (5. évfolyam, 274-297. szám)

1929-12-10 / 281. szám

6 ÜÉLM4GYAR0RSZAG 1920 december ifi. Zsebóra tavtlás 2 peügöért úánc, gyüriiforrasztás aranynyal 50 f. Brilliáns ék­Izor alakítás ós foglalás. Lelkiismeretes szakszerű »unka. Kisebb javítás megvárható » t Mikszáth K. u. 12. Valéria tér saroh»^3»P®r Dr. Tonetfi Sándor előadása Vasárnap kezdődött meg az Alföldi Kereskedők ís Utazók Egyesületének előadássorozata. Koch Sándor elnök megnyitó szavai után dr. Tonelli Sándor főtitkár tartotta meg előadását »Művészet és közgazdaság« cimmel. Dr. Tonelli először az ősember művészetével foglalkozott. Az ősember­ben meg volt a hajlandóság, hogy szépet alkos­son. Az ősember munkája, csak évezredek alatt fejlődött művészetté. A művészet, a széppel való foglalkozás az életnek nagy enyhítő körülménye. A művészi alkotás az egyénnek, a léleknek ter­méke, de azért minden művészetnek, minden mű­vészi alkotásnak megvannak a gazdasági okai és gazdasági alapjai. Ezeknek az összefüggéseknek kimutatása a művészettörténet legérdekesebb fel­adatai közé tartozik. A művészeteknek legszembeötlőbb ága az épí­tészet, amelynek első megjelenési alakja a pyra­mis. A fejedelmek hatalmukat, gazdaságukat akar­ták bizonyítani nagyarányú építkezéseikkel. Az ő építkezésük presztízs-célokat szolgált, a hatalmat akarta mutatni; lényegében nem volt egyéb, mint szemek számára csinált politika. A legkevésbé anyagszerű művészet a zene, mely a gazdasági élet és a technika fejlődésével óriásit fejlődött. Csak a gazdasági élet átalakulása, a milliós nagyvárosok keletkezése tette lehetővé a nagy operaházak és hangversenytermek építését, amelyek egy uj, tömegek számára való zenét kö­veteltek a kevesek számára készült kamarazene után. A díszes iniciálékkal diszilett kódexek után a könyvnyomtatás feltalálása lehetővé tette nagy könyvek nyomtatását. A könyvnyomtatás fejlődé­sének ujabb etappeja az ujságnyomtatás. Gaz­dasági okokkal magyarázható, hogy az írók in­kább tárcákat irtak, mint regényeket. A háború után a lapok hasábjairól kiszorulnak a tárcák és ismét fellendült a regényírás. A gazdasági viszonyok magyarázzák a mozi hi­hetetlen fellendülését, mely rövid idő alatt leg­általánosabb szórakoztatója lett a kulturembernek. A mozi lényege az állandó cselekvés. A beszélő | film ma még tökéletlen, de rövidesen eljön az 1 idő, amikor zavartalan élvezetet fog nyújtani és kétségtelenül egészen uj művészi formákat fog kitermelni a maga számára. Dr. Tonelli Sándort a zsúfolt nagyterem hallgatósága élvezetes és ta­nulságos előadásáért lelkesen és melegen meg­tapsolta, — Adományok a klsrongyos-akcióra. A »kis­rongyos-akcióra« a kővetkező ujabb adományok érkeztek a főispáni hivatalba:' Sebestvén Endre 10, Orincsák Miidós 10, dr. Gróf Árpád 30, Kő­bányai Polgári Sörraktár 5, dr. Pálfy Jözsefné 10, Lőwinger Adolf 5, Szegedi LIoyd-Társulat 40, Madár Imre 10. dr. Vidákovics iíamill 10, dr. Falta Marcell 10, Márky Miklós 5. Zehntbauer .lános 5, özv. Lichtenegger Gyuláné 50. dr. Kauf­mann György 10, Ábrahám Ferenc 10, Xolthay Alajos 10, Korom Mihály 10, dr. Bartha Dezső 10, Lukács Lukács 10, dr. Buócz Béla 20, Ma­gyar Kender-, Len- és Jutpipar Rt. 80. Szász Ernő J0, Pálitv Lázár 10, Szegedi Kaszinó 20, Szegedi Református E ház tO. Gábor szőnyeg­szövő 5, Virágh-rcukcászda .10. Back Bernát 40. ( Spódinm- és Enyvgyar 10. Varga Dezső 10, dr. Holtzer Gyula 20. Szegedi Légszeszgyár 50. dr. Bukovinszky László 5, Hesziényi József 5, Gott­wald Rezső 5, Pollák Sámuel 20. dr. Glattfelder Gyula 200. özv. Schlauch Károlyné 40 pengőt. x 120-os telefon, csak príma fa, szén, koksz. 124 — Gyűjtő szélhámosok. Kaptuk a következő sorokat: »Tudomásomra jutott, hogy Szeged terü­letén valaki, vagv valakik gyűjtenek a siketnémák számára és a nemesszivü emberbarátok már szá­mottevő pénzbeli és természetbeni adományokat jegyeztek elő, illetve adtak át a gyűjtőknek Mivel a siketnémák szegedi intézete senkit gyűjtésre fel nem hatalmazott, ilyen engedélyt sem a város, sem a rendőrhalóságoktól senki nem kapott fel_ kérem a közönséget, hogy az ily címen gyűjtésre jelentkezőket a rendőrségnek átadni szíveskedjék. A nemesszivü emberbarátok által intézetünk sze­rencséilen és szegénysorsu növendékei karácsonyi megörvendeztetésére szánt adományok közvetlenül az intézetbe (Bécsi-körut 36—40.) küldendők, illet­ve telefon felhívásra (4-33.) igazolvánnyal ellátott j intézeti altisztünket a kegyes adományért elküld- i jük. Török Sándor siketnéma intézeti igazgató.« 1 A Szegedi Stefánia Szövetség közgyűlése Diszes keretek között tartotta meg évi rendes közgyűlését a Szegedi Stefánia Szövetség, hogy számot adjon mult évi működéséről. Dr. Mun­t'jin István Ítélőtáblai tanácselnök, a szövetség elnöke, megnyitóbeszéde után az ügyvezető-igaz­gató számolt be a szövetség munkájáról. Az el­múlt évben az összes újszülöttek 86 százaléka állott a szövetség három védőintézetéuek védelme és ellenőrzése alatt, minek folytán a csecsemő- és gyermekhalálozási arány szépen csökken évről­évre. Orvosi tanácsadás a védöintézetckben HJ80 esetben volt. Védőnői látogatás csecsemőknél, gyer­mekeknél és gyermekágyasoknál, terheseknél 25.822 esetben volt. özv. dr. Faragó Ödönné a szövetség szociális munkájáról számolt be. Eszerint 180 darab vándor­csecsemőkelengvét osztott ki a mult évben, 140 darab karácsonyi csomagot, cukrot, darát, szap­pant és flaneltakarót, azonkívül 18.000 liter tejet tejkészitmény alakjában osztott ki a rászoruló csecsemőknek. 886 csecsemő élete volt ezáltal biz­tosítva a jövőre. Ezenkívül sok ügyes-bajos dol­got intéztek el az anyáknak a hatóságoknál, tör­vény esitést, utólagos házasságkötést, anyák és cse­csemők elhelyezését intézték el sok esetben. 200 darab fautalványt osztott ki a nehéz tél idejére, ezenkívül még sok apróbb adományt Igen jelentős eredmény a szövetség partfürdő akciója, hol 500 gyermek két hónapon át díjtalanul élvezi a nyári napsugarat, ebédet kap és gondos felügyeletet, úgyhogy átlagosan fejenkét két kilo­gram gyarapodást értek el súlyúkban az év folya­mán. Ezután dr. Berecz János egyetemi tanár előadása következett — Tizenhárom éve annak — mondotta többek kőzött —, hogy a Stefánia Szövetség, az anyák és a csecsemők támogatására megalakult A há­ború nehezitette a helyzetet, jelenleg pedig a gaz­dasági helyzet képez szinte leküzdhetetlen aka­dályt. A mindennapi kenyér öldöklő gazdasági harcra készteti az emberiséget: ez a harc év­századok óta tarL, mindig hevesebb lesz és talán sohasem ér véget A professzor ezután Malthus tanaival foglalko­zott melyeknek elterjedése volt az oka annak, hogy a születések lecsökkentek. A tényezők, ame­lyekkel a születési arányszámot növelni lehet, a kővetkezők: az igazi családalapítás propagálása a gyermektelen házasságok helyett, a terhesség alatü tanácsadás és a szülés utáni segítség. Szük­ség van minden megszületett lélekre, az életre kelt emberanyagot pedig az államnak kötelessége kvali­lative erősíteni. Ezeket a célokat szolgálja a szö­vetség. — Egyházpolitika és evangelizáció cimen vezeti be a veretestollu Muraközy Gyula lelkész cikke a Református Figyelő legújabb szá­mát. A cikk ujabb egyházpolitikai eseményeket ígér, aménnyihen a dr. Ravasz László püspöki jelentését kommentáló Nemzetí Újság nyilatko­zatait teszi kritika tárgyává. Különösen érdekes a »Gát. rovatnak a Bethlen Gábor két neves irója között, dr. Rugonfalvi Kiss István és dr. Szekfü Gyula között támadt éles ellentétek ismertetése. •Wllll III III I I II I II llll III I llll FENYKEPEKET! Arcképes igazolványba, útlevélre, levező-lapokat, ® családi és csoportképeket a legolcsóbban készit * S1MOISYI fényképész x Eredeti párisi és bécsi modell kalapujdonsá­gokkat megérkeztem. Goldgruber Irén, Somogyi­ucca 23. 495 — Országos kőművesmester! kongresszus Bu­dapesten. A Magyar Kőművesmesterek Országos Szövetsége 11-én, szerdán délelőtt 10 órakor or­szágos építőipari kongresszust rendez a budai vigadó nagytermében. A kongresszusra utazók az ország összes vasutvonalain féláron utazhatnak Budapestre. A félj egy váltására jogosító igazol­ványt 1 pengő előzetes beküldése fejében posta­fordultával megküldi a Magyar Kőművesmesterek Országos Szövetsége (Budapest, VIII., Német-u. 2.). x Zwickl kötődé pulóver, kosztüm. — A Képzőművészet decemberi száma. Majd­nem félszáz pompás reprodukció díszíti ismét a Gyöngyösi Nándor szerkesztésében megje­lenő Képzőművészet, művészeti folyóiratot. Pásztor János nagyszerű szobrainak elsőran­gúan sikerült képei, Benczúr Gyula gyermek­kori rajzainak kuriózuma és az aktuális művé­szeti események reprodukciói vonulnak fel ennek a nivós folyóiratnak hasábjain. Ez a néhány év óta fennálló, fiatal magyar folyóirat semmibea sem marad a külföldi nagy folyóiratok színvo­nala mögött akár a külső előállítás finomsága, akár a belső tartalom tekintetében. Karácsonyi és újév! afándékok! mélyen leszállHott irhán. RetikOmk és péniMrclk a legalább divat szerint. Lovagló és vadászkellékek dus vái*sziékbsn Ne mulassza el s;ép áruimat ti nlcsó áraimról tneesrvflzódni. Bortocély József rffiff Szeged, Fekeíesas ucca 21. sz. 489 Halálra itta magái (A Délmagyarország munkatársától.) Sza­káll Antal röszkei 50 éves gazda a vasárnapi munkaszünetet arra használta fel, hogy reggel elment a kocsmába és estig egyfolytában bo~ rozgatott. Annyi italt fogyasztott el, hogy este­felé lefordult a székről és eszméletlenül terült el a kocsmapallón. A szomszédok szedték fel és hazavitték tanyájára. Hozzátartozói lefek­tették a földre, de Szakáll többé nem téri magához, éjjel tizenegy órakor meghalt. Halálát hajnalban félkettőkor jelentették 9 tiszti orvosnak, aki külsérelmi nyomokat nem talált a holttesten, mégis a halál okának pon­tos megállapítása céljából kérte Szakáll Antal holttestének rendőrorvosi boncolását. A rend­őrség Szakáll Antal halálát bejelentette aa ügyészségnek, amely elrendelte a holttest fel. boncolását. Szakáll holttestét kedden beszállít­ják a tőrvényszéki orvostani intézetbe. esolcséfhlban! ionatón, beltlőr, katvil, citrom, törökbálint, illatos szercsik, szabadkai szercsik, sikulal, irrny parmen, enc és húsvéti rozmarinq, londru-peppin, karmelita renet, mósz páratlan slb. A legszebb és lesolcsóh karácsonyi és uiém méműék ••» svájci óra. arany, ezüst ékszer. "IfJtt&IU 8 ¿9*9 fásnál, Kölcsey Kapható 6 havi rúszleilizeiésre Is « ^Sffi JPsSSff ucca 7. szám. „Hls Masíers" táskagramofonok 12 havi részletre! Nagy javító mtihely. Aranyo­zás, eziistözés! TSrí arany, esiisi beváltást A. B. 0. bevásárlási hely! 321 Témeaháiolc Sssőrmés mikádók Divai-öliönyöR Jó árul nagyon olcsón . KARACSONYI VASAR KAS3ASZ U. 7 * RUHA DIVAT ÁRUHÁZBAN Mérték uténí angol uri sza bős ág. ' "' ™Llj ---J-- .» W»»H>| l|i»«IWTOMMu«i»aii»n»niii.iM. .(;W '

Next

/
Oldalképek
Tartalom