Délmagyarország, 1929. december (5. évfolyam, 274-297. szám)
1929-12-10 / 281. szám
1020 december 10. ftf-1 MiCV»1»*M»«!7 tf. 3 Munkanélküliek tüntettek hétfőn délelőtt a városháza előtt A rendőrség előálütott egy kőmivest (A Délmagyarország munkatársától.') A közeledő téllel egyre jobban szaporodik azoknak a száma, akik kiesnek a munkából, nem jutnak kenyérhez, éheznek és nyomorognak. 'A munkanélküliek ijesztően nagy tábora kétségbeesetten néz a tél elé, nincs senki, aki se. gitségükre sietne. A szegedi munkanélkülieket is az elkeseredés hajszolta bele abba a tüntetésbe, amely hétfőn délelőtt folyt le a városháza előtt. A városháza környékén mindig látható nagyobb embercsoport és igy most sem tünt fel, hogy hármasával-négyesével álldogáltak a téren munkáskülsejü emberek. Amikor már mintegy százan lehettek, a munkások csoportosultak és a városháza bejárója előtt kenyeret és munkát követelve, tüntetni kezdtek. Az őrszobából a tüntetők szétoszlatására azonnal rendörosztagot vezényeltek ki. A tüntetők már az első felhívásra engedelmeskedtek, egy kisebb csoport azonban tovább zajongott, egy ember hangosan kiáltozni kezdett: — Nem minket, hanem a tisztviselőket kellene a Tiszának hajtani! A kiáltozó munkást előállították a központi ügyeletre és megállapították, hogy Hegedűs Miklós 32 éves kőmüvessegéd. A rendőrség megindította ellene az eljárást osztályellenes izgatás miatt. Kflz orvos és az asszonyi P|E M Idény- legnagyobb attrakciója i Harceüa AibanS vM p esUlörlöktöl a Belvárosi Moziban. ^J A munkanélküliek kOI< ul polgármesterhelyettes előtt Hatszáz szakmunkás keres reménytelenül munkaalkalmat (A Délmagyarország munkatársától.') Dr. Pálfy Józsefet, a város uj helyettes polgármesterét, hétfőn délelőtt igen sokan keresték fel hivatalában, egyesek és küldöttségek, hogy megválasztása alkalmából üdvözöljék. A sok tisztelgő küldöttség között jelentkezett a munkanélküliek küldöttsége is. A városháza előtt gyülekező tömegből négytagú küldöttség vitte el az uj polgármesterhelyetteshez a munkanélküliek kérését. A munkanélküliek akciójának minden valószínűség szerint abban van az indító oka, hogy dr. Pálfy József, a tisztújító közgyűlésen, amikor a maga és a megválasztott főtisztviselők nevében beszédet mondott, kijelentette, hogy a városi közigazgatás egyilá legfontosabb és legsürgetőbb problémájának a munkanélküliséget tartja és a város kötelességének gondc i í a megfelelő számú munkaalkalmak teremtését. A négytagú küldöttség elmondotta Pálfy Józsefnek, hogy Szegeden egyre ijesztőbb mértéket ölt a munkanélküliség. A munkások még pedig a képzett szakmunkások százai tengődnek hónapok óta munkanélkül. A munkaalkalmak száma egyre csökken és a helyzet most, a tél küszöbén, szinte kilátástalan. Megítélésük szerint ilyen esetekben a hatóságoknak, elsősorban a város hatóságának kell gondoskodnia arról, hogy a munkások megélhetését biztosítsa. Arra kérték a polgármesterhelyettest, hogy a közgyűlésen tett ígéretéhez képest, gondoskodjon városi munkaalkalmakról. Bejelentették, hogy a munkanélküli szakmunkások nem ragaszkodnak szakmájukhoz, hanem minden olyan munkát szívesen elvállalnak, amely valami keresethez juttatja őket. Dr. Pálfy József azonnal felhívta telefonon a munkaközvetítő hivatalt, ahonnan bekérte a közvetítési statisztikát. A kimutatás szerint hétfőn 209 férfi szakmunkás, 210 segédmunkás és 72 nőmunkás keres munkát és ezeknek él. helyezéséről a közvetítő már nem gondoskodhat, mivel nem rendelkezik munkahelyekkel. Pálfy József ezután telefonon felhívta a szakszervezeti munkaközvetítőt is, ahol közölték vele, hogy ott 64- férfi és 17 női szakmunkás keres reménytelenül munkaalkalmat. A legnagyobbarányu a munkanélküliség az asztalosszakmában és a cipészmunkások között Pálfy József közölte ezután a munkások küldöttségével, hogy a város hatósága méltányolja a munkanélküliek súlyos helyzetét és mindent elkövet, hogy a helyzeten enyhítsen. Bejelentette a polgármesterhelyettes azt is, hogy a városi üzemeknél, a kertészetnél elvégeztet minden most elvégeztethető munkát és megállapittatja a mérnöki hivatallal is, hogy melyek azok a városi munkák, amelyek a téli hónapok, alatt is elvégeztethetők. Vasárnap lesz a magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak választása A Demokratikus Blokk győzelme biztosra vehető (A Délmagyarország munkatársától.) Jövő vasárnap tartják meg országszerte a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének választását, ami megmozdulásra késztette a szegedi alkalmazotti tábort is. Népes nagygyűlést tartottak vasárnap a Tisza nagytermében, amelyen Budapestről Kertész Miklós és Deutsch Jenő törvényhatósági bizottsági tagok mondottak nagyobb beszédeket. A nagygyűlést Bartos Béla nvitolta meg, utána Deutsch Jenő emelkedett szólásra, aki többek között a következőket mondta: — Mi a demokráciát akarjuk a mozgalomba bevinni, mi az alkalmazottak összefogását akarjuk. Azt akarjuk, hogy a betegsegélyzö és nyugdíjintézet vezetésében a tagok akarata legyen a döntő s ne az a szellem, mely eddig ott uralkodott Ez csak akkor történhet meg, ha az érdekeltek összefognak. A nemzeti blokkban tömörülők az eddigi rendszert akarják fennlartani. December 15-én ezen törekvésnek végzetes kudarccal kell végződni. Olyan demonstráció legyen ez a választás, mely bebizonyítsa azt, hogy szabad emberek, szabadón akarnak saját ügyükben cselekedni. — December 15-én nemcsak a magánalkalmazottak biztosiló intézete sorsát döntjük el, hanem az uj alkalmazotti törvény ügyét. Ha azt látjuk, hogy itt egy kompakt tábor áll harcra készen, akkor nem kétséges, hogy ezt a törvényt a javunkra alkotják meg. Deutsch Jenő tapssal fogadott beszéde után dr. Burger Béla aj Alföldi Kereskedelmi Utazók Egyesülete üdvözletét tolmácsolta azzal, hogy ezen választási harcban az utazók a demokratikus blokk oldalán állanak s kifejezte azt a reményét, hogy a jövőben hasonló ügyekben ismét megtalálják egymást. Majd Kertész Miklós, a Magyarországi Magántisztviselők Szövetsége főlitkára arról beszélt, hogy a szociális biztosítás a legszebb eszme, mit el lehet képzelni, a nemzet legfőbb kincsét, az emberi munkaerőt van hivatva megvédeni. Hogyan lehet ezt megvédeni, ha azt végnélkül kihasználni hagyjuk? — Az egész szociális biztosítás alapja — ugymqnd — a levegőben lóg mindaddig, mig a legnagyobb veszély, a munkanélküliség ellen nincsenek az alkalmazottak biztosítva. Mennyivel inkább rászorul az állástalan alkalmazott a védelemre, mint az, aki állásban van. Szaporodik az öngyilkosok száma s mind gyakrabban csukódik be emberek mögött a tébolyda kapuja. — A szavazást illetőleg a szegediek az első ütközetet megnyerték. Többszáz aláírással bizonyították állásfoglalásukat a demokratikus blokk mellett, a másik ütközetet a választási urnánál kell megvivniok. Osztermann Ferenc a gyűlést lezárva, további eredményes munkára hivta fel az alkalmazottakat. A Magánalkalmazottak Biztosító Intézete közgyűlési tagjainak választásában egyébként résztvesz minden magántisztviselő és kereskedelmi alkalmazott, aki 20 esztendős s nyugdíjjárulékot a betegsegélyzőben fizet. A szavazás december 15-én a betegsegélyzö épületében lesz, reggel 8-tól este 8-ig. Szavazni csak szavazóigazolvánnyal lehet s azzal a listával, amit a választisi helyiségben adnak. A szavazás titkos-lajstromos. a listán változtatni nem lehet. A demokratikus blokk a kettős számú listát kapta, ezen listafeletti kockába kell tehát a szavazásnál tenni a keresztet s azt lezárt borítékba téve az urnába kell tenni. A demokratikus blokk listavezetője Bónís József magántiszt viselő. Szegedi jelöltek: Bartos Béla, Arany János, Müller Lipót és Berényi László. A német nyelvtanítás az elemi iskolákban Felterjesztésben kérik a kultuszminisztertől, hogy tegye kőtelezővé a német nyelvet (A Délmagyarország munkatársától.) 'A közigazgatási bizottság egyik legutóbbi ülésén, mint emlékezetes, dr. Somogyi Szilveszter polgármester életrevaló tanügyi reform tervét pendítette meg. Azt javasolta, hogy a bizottság indítson hivatalos propagandát a német nyelvnek az elemi iskolák kötelező tantervébe való beiktatása érdekében. A közigazgatási bizottság a polgármester indítványát elfogadta és Gombkötő Antal tanfelügyelőt kérte föl a tervezet kidolgozására. Gombkötő Antal tanfelügyelő ebben az ügyben megbeszélésre hivta össze az illetékes szakembereket, akik tegnap gyűltek össze a tanfelügyelőségen. A megbeszélésen a tanfelügyelő elnökölt, a kérdés előadója pedig Eördögh Lajos tanfelügyelő volt. Résztvettek még Becker Vendel tanítóképző intézeti igazgató, Mogán Róza polgári iskolai tanárnő, Schneider Ferenc, Schneider János, Fuchs Viimos igazgatók és AlekszandroTTics Mihály tanitó. Az értekezleten megállapították, hogy a német nyelv kőtelező tantárgyként való bevezetésének a terve igen életrevaló és semmi akadálya nincs annak sem, hogy már az elemi iskolák első osztályában is tanítsák a németet. Több felszólalás után elhatározták, hogy a tanfelügyelőség utján felterjesztést intéznek a kultuszminiszterhez és kérik, hogy már a következő 1930—31. tanévben tegye az elemi iskolák kötelező tantárgyává a német nyelvet. autószerencsétlenség (A Délmagyarország munkatársától.) Szombaton éjszaka a Dobó-ucca 77. számú házban megdöbbentő öngyilkosság történt. Babrik Gyula 45 éves bognármester, amig a felesége nem tartózkodott otthon, a konyhai lámpa kampójára felakasztotta magát. Mire a felesége visszajött, már kiiszenvedett. Feleségének hátrahagyott levélben azt irta, hogy súlyos anyagi helyzete érlelte meg benne az öngyilkosság gondolatát. Súlyos kimenetelű autószerencsétlenség történt szombaton éjszaka a klárafalvi országúton. Bodor István szenlmihálytelki kertész kocsija mellett haladt Klárafalva felé, miközben egy Szegedre igyekvő taxi elgázolta. Bodor István a közeledő taxi láttára mene-