Délmagyarország, 1929. december (5. évfolyam, 274-297. szám)
1929-12-08 / 280. szám
Takaréktár izcca 8. a leghíresebb haza' nilvészsk Ssépai J-soltsíflk 12 havi részletre ís. B Siarácsonvl ünnepre való tefcfafellBl a részfe'fiz'íés 1930. év! febr tár 1-én Is msBkEzdhelö. KépUeretezés^f leszállított Pierre Benőit: Erroraango. A lobogó fantáziájáról, elegáns stílusáról és izgató meseszöveséröl hires Pierre Benőit ebben a regényében bebizonyítja, hogy mester a lélekábrázolás terén is. Az Erromangoban egy emberi lélek fokozatos elborulását, egy mánia kifejlődését rajzolja meg . Iélegzetfojtó érdekességgel. Erromango szörnyű, vad, elhagyatott polynéziai sziget, ahol negyedévenként egyszer köt ki a hajó. Ott telepszik meg Fabre mérnök, hogy juhtenyésztéssel kísérletezzék. Vasenergiával legyőzi az összes nehézségeket, a viharos klima és a magány lassan felőrlik áz idegeit. Amikor sok-sok hónap óta nem hallott már meleg asszonyi szót, gondolatban feleleveníti régi szerelme emlékét. Sidneyben rövid ideig viszonya volt egy férjes asszonnyal, aki sohasem árulta el a nevét, csak annyit mondott, hogy egy telepes felesége és rokonai látogatására jött Sidneybe. Erromango-szigetén Fabre mérnök szomszédja egy Jefferson nevű telepes. Nemrég halt meg a felesége, akire annyira féltékeny volt, hogy a birtokára merészkedő idegeneket lesből agyonlőtte. Fabre arra az eszmére jut, hogy az ő titokzatos sidneyi kedvese Jefferson felesége volt Biztosra veszi, hogy Jefferson előbb-utóbb megtudja és bosszúból elteszi láb alól. Ez a rögeszme lassankint teljesen elhatalmasodik Fabre mérnökön. A különös lelki processzus lefolyása Benőit tollán lenyűgözően hatalmas drámává fejlődik. Az Erromango, amely a Pantheon kiadásában a Kiválasztották sorozatában jelent meg, sok uj barátot fog szerezni a magyar közönség kedvenc francia Írójának, Pierre Benoitnak. • Barrv pain: Férfikor. Ennek a regénynek a jellemzését a következő két szóban lehetne összefoglalni: okos könyv. Szerzője olyan ember, aki éles szemmel látja az életet és tapasztalatait igen vonzó módon tudja elmondani. Hőse nem fiatal Romeo, vagy amerikai filmekben szereplő »szép fiu». Hanem egy ötvenéves ember, aki már tul van az élet delén és alkonyati óráit okosan akarja felhasználni. Mi tagadás, Mr. Carteret életfilozófiájában nagy szerepet játszik a kényelem. Kis vagyonát már megszerezte, ki szeretné pihenni küzdelmes éveit, aratni szeretne annyi vetés után, »realizálni», élvezni az érett férfikor nyugodt szépségeit Ehhez persze egy női partner kell, akit Carteret meg is talált a szép szőke Patrícia személyében. Az író igen kényes témát tárgyal: az öregedő férfi és az érett leány álláspontját a szerelemmel szemben. Ilyen merész téma sok ve'szedelemmel fenyeget, de Barry Paint előkelő Ízlése és irásmüvészete megóvta minden botlástól. A regény a Pautheon kiadásában a Kiválasztottak sorozatában jelent meg. Mégis kisüt a nap. (Péchy—Horváth Rezső legnjabb regénye.) Sárgaszínű köntösben, ízléses kiállításban egy örvendetesen fejlődő s szépen ivelő tehetség legújabb alkotása került a könyvpiacra. Aki Péchy-Horváth Rezső »Mégis kisüt a nap« című regényét olvassa, lehetetlen el ne ismernie, hogy egy még eléggé nem értékelt, sajátságos írói tehetséggel áll szemben. Egy ember, aki tollal fest. Helyzeteket, jellemeket, természeti képeket hivatásos festő sem képes elevenebb színekkel, plasztikusabban adni vissza, mint ahogy azt PéchyHorváth Bezső teszi. Regényt ir, de holmi rafíinált ügyességgel felépített cselekmény helyett egy színekben, a lüktető élet elevenségében pompázó képsorozatot állit elénk. A regény 15 fejezetből áll, de minden része egy-egy önálló, befejezett egész. A 15 fejezet 15 rajznak felel meg. Két személy körül csoportosul miuden. A gondolkozásban és érzésben tulfinomult, lelkes magyar tanítónő, Jutái Zsuzsa s a hasonlóan emelkedett szellemű, markáns egyéniség, Ughy Csaba szerkesztő köré sorakoznak a nagy emberismerettel s olykor kacagtató humorral megrajzolt többi alakok, mint például a zalafai gözmalomtulajdonos üreslelkü, parvenü leánya, Cica, vagy a • pszihikailag degenerált, lélia Simonfai Ambrus hadnagy, a külvárosból notabilitássá tollasodott, koujunkturaelőkelőség, Koraletzné stb. A regény hátterében sötét foltok. Távolról vészes lángnyelvek lobogása látszik, az előtérben pedig a front mögötti rongyemberek bűnös bacchanáliája. E szennyes fellegekbe boruló mocsárból a tiszta verőfény sugara gyanánt emelkedik ki az egymást megértő, két nemes lélek, a fonyódi tanitónő s a csatákat végigküzdött szerkesztő. És mégis kisüt a nap. A legszentebb, legtisztább és leghatalmasabb érzés örökre egyesíti a két szivet, míg az önzés, hiúság, hozomány vadászó kapzsiság kudarcot vall. Győz az erény s a salak elbukik. És mégis kisüt a nap. A kötetet a budapesti Fórumkönyvkiadó jelentette meg, ára 3 pengő. (Dr. K. E.) Könyv az adózásról. Fejérváry Bertalan dr. tanácsnok és Gravátz Ferenc adótiszt Hódmezővásárhelyen »Adóügyi Útmutató« címmel egy kötelet bocsátottak közre, mely a jelenleg érvényben levő összes adótörvényeket és rendeleteket a legutolsó időkig népszerű formában ismerteti. Vé- i leményünk szerint hézagpótló ez a könyv, mert a magyar adórendszer bonyolult volta következtében az adófizetők nincsenek tisztában kötelességeikkel, még kevésbé jogaikkal s így áll elő az a helyzet, hogy rengeteg bírságolásnak vannak kitéve. A könyv különösen atekínletben ad felvilágosítást és bőséges magyarázatot, hogy gazdának, kereskedőnek, iparosnak, latcinernek, ügyvédeknek, orvosoknak, bankoknak, részvénytársaságoknak miként kell eljárniok, hogy bírságolásnak ne legyenek kitéve és hol és miként kell keresni jogaikat. Délmagyarország állandóan gyarapodó kölcsönkönyvtárában havi dij előfizetőknek I pengő, tisztviselő-előfizetőknek 80 fillér, heti előfizetőknek 16 fillér. A lesszebb és Begolcséb karácsonyi és uiévi ajándék a svájci óra, arany, ezüst ékszer. V^tb lAw^j&ff fásnál, Kölcsey Kapható 6 havi részletfizetésre is • tf^Aa'SKi ucca 7. szám. „Hls Masters" táskagramofonok 12- havi részletre! Nagy .javító miihely. Aranyozás, eziistözés! Tört arany, ezüst beváltás! A. B. 0, bevásárlási hely! 321 mm prmze-aat H4 BUDAPESTRE, UTAZIK sokba kertit Önnek a vasút a színház és a szálloda Ön mindezt megtakaríthatja, ha Budapest 500 legjobb üzletében DIVA bevásárlási könyvvel vásárol. Egy fillérrel sem fizet többet, mert csak a pénztárnál fizetéskor mutatja fel a DIVA könyvöt, hogy oda vásárlásainak végösszegét följegyeztesse és mégis vásárlásai arányában -visszakapta a vasúit Jegy árát Ingyen kap sz.nházfegyel és KT7 különböző értékes ajándékokat A DIVA kanyv íra 1 pengő, e«t áronban mii az clsS kedvezmény kiutalásakor visszaadja Önnek a DÍVA iredéja, Budapest, IV, Városház ucca 14. unaKB egyhengeres 28 HP nyersolajtraktor jelenti: a legolcsóbb üzemet, a legegyszerílbb kezelést, a legi?jia«jyoto£> íartósságoí, i" Ö feltétlen üzembiztonságot, a legkisebb alkatrészíogyasztást. A m. kir Főldmivelésiigyi Minisztérium, 88500/1929. sz. rendelete szerlnl, e traktor vásárlásánál 200 kai holdon aluli gazdák 15 °/o óJlami íkOZZáf&imlást kapnak s igy e traktort rendkívül o'csón vásárolhatják meg Tekintse meg a környékén dolgozó gépeinket! Mindennemű feMlégosilással készséggel szolgál: HOFHERR-SCHRANTZ-CLAYTON-SCHUTTÍFWOSITH Magyar Gépgyári MilveSc R. T. Fiókja: Békéscsaba, flndrássy uf 25. Tel.: 51. vagy Mihályi Sándor, Szeged. 18 havi részkifizetésre Philips Rádió Gramofonon, Pfaff varrógépek.' 60 Nagy Javító műhely.