Délmagyarország, 1929. december (5. évfolyam, 274-297. szám)

1929-12-04 / 276. szám

1S29 december 4. nfcf.MUiYARORSZAG 9 VjJtMrWíi'.V^X.KXKi'-m.-.r' '• • ••". "WU - W"' . •l.W.iry ... . I Pengő j Há'HA CIPŐÁRUHÁZ j | SZEGED KELEMEN UCCA Ml magas fűzős cipők p íesives pároli).... VjJtMrWíi'.V^X.KXKi'-m.-.r' '• • ••". "WU - W"' . •l.W.iry ... . I Pengő j Há'HA CIPŐÁRUHÁZ j | SZEGED KELEMEN UCCA Srokát cipők . . . . * i5 VjJtMrWíi'.V^X.KXKi'-m.-.r' '• • ••". "WU - W"' . •l.W.iry ... . I Pengő j Há'HA CIPŐÁRUHÁZ j | SZEGED KELEMEN UCCA Férfi fekete fűzős cipők p lö®^ íeaves párok).... ,„. VjJtMrWíi'.V^X.KXKi'-m.-.r' '• • ••". "WU - W"' . •l.W.iry ... . I Pengő j Há'HA CIPŐÁRUHÁZ j | SZEGED KELEMEN UCCA Kérjük kirakatainkban a 283 íz árakat m&gte kini@ni. A DÉLMAGYARORSZÁG REGÉNYE: IFJÚSÁG, SŰRŰ ERDŐ Irta: Feibs Magda 12 'Az ébredő föld szaga töltötte meg a kertet s az iskola felő>, ahol Gaby nevelkedett valaha, vidám, fiatal kórus hallatszott, mintha a fák, a bokrok zendítettek volna rá örömükben. Marika a gesztenyefa alatt feküdt egy nyugvószéken s egy ággal rajzolgatott vala­mit a homokba. »Francó...« irta lassan, aztán mégegyszer »Prancésco«, egy percig várt, mintha ehhez a névhez hozzá akarna tenni valamit, de a szék alól fehér mancs nyúlt ki s egy fekete orr. Marika drólszőrü foxija eszeveszettül kezd­te kaparni a nedves fiatal földet^ aztán, mint aki fürdik benne, mcghempcrgett a fekete rögben. A névből, amely három hónapja Mária élettartalma volt egy, betűnél nem maradt egyéb a földön. Marika nevetve dőlt hátra a székben és be­hunyta a szemét... — Marika, ne mozdulj. Maradj igy, amíg berohanok a fotografálógépért a szobádba. Le kel], hogy fotografáljalak. Ilyen arcot még nem láttam. Mond kérlek, mire gondoltál? A felriadó Marika fölé nevetve hajolt barát­nője, Eliane. — Nem is hallottam, hogy jöttél, drá­gám, — hebegett Marika­— Nem is vártam, hogy halld. Azt is csodá­lom, hogy meglátsz most, hogy itt melletted állok, mert te Marikám se látsz, se hallasz az utóbbi időben. Veled valami történt. Nézd, legjobb, ha mindjárt bevallasz mindeut. Rajta­csiptelek. Tudod mi volt az arcodra irva, most, mikor itt feküdtél?.» — De Eliaue, esküszöm... r-. — Marika, ne esküdj hamisan! Ne hagyd, nogy a szerelem ilyen hamar demoralizáljon. ...Különben csak arra akarlak figyelmeztetni, hogy amit itt tagadsz előttem, azt anyád is tudja. Nem hisz abban, hogy a vakok mialt akarsz mindenáron Pesten maradni. — Semmi sem borzasztóbb nekem, mint mi­kor ti ketten megbeszélitek az én dolgaimat, — csattant fel ingerülten Marika. — Mondtam már: válassz, vagy az anyám a barátnőd, vagy én. — Csak nyugodtan, fiam, csak nyugodtan! Rádnézve is hasznos clolog, ha az anyád szeret engem! Eliane valóban gyengéje volt Charlotie asz­szonyuak. Ilyen leányt kívánt magának, ilyen szőkét, gyönyörül, aki igazi lady — nem gent­leman, mint Marika. Ilyent, aki tudja, mily ritkán illik igazat mondani. Ilyent, aki tisztában van azzal, mily hálás dolog »gyenge nőnek« lenni. Különösen, ha az ember olyanokat akar megnyerni, akik csak gyengékkel érzik magukat erősnek. Mindenki szerelmes lett Elianeba első lá­tásra. Másodikra sokan kiábrándultak. Charlotte asszony, aki sohasem dicsérte lányát, Eliane tökéletességével azonban nem tudott betelni, igy szólt Marika egyik pápa­szemes bámulójához; — Irjgylejn Eliane anyját. Mintalánya van. — Minta érték nélkül, — mondta az ifjú halkan és Charlotte asszony megharagudott az egész női nem nevében. — Tudod mit Marikám, ha bosszant, nem beszélünk rólad, — mondta Eliane s leült Marika mellé. Hosszú suttogás következett, viharos történet. Eliane viharzó szeszélyein most szenvedett hajótörést a harmadik házas­sági kilátás. Egy mondat közepén az órájára nézett és felsikoltott. — Mennem kell! Marika az ajtó felé kisérle. — Mit gondolsz, kivel szoktam néha be­szélni, — "kérdezte Elianetól, de nem nézett a szemébe. — Francesco Chiaramontesivel. Emlékszel még rá? — Hogyne emlékeznék, — válaszolt Eliane. Marikára nézett és magában ezt gondolta: — ő az. — Hogyne emlékeznék. Négy éve ismerked­tünk meg vele a Lidón, mikor veletek voltam. Emlékszel, hogy tetszeti: nekünk?! Az ismeret­ség harmadnapján mi elutazlunk. Hogy került ide, mond? Tán hadifogoly? — Igen, abban a kórházban, ahol az én vakjaim vannak! — Te. Marika, ezt az embert Isten küldte ide, — mondta Eliane cs magában ezt gon­dolta : — Most el fogja árulni ma­gát. — Ez az ember kell nekem. Tudod milyen féltékeny lesz erre szivem választottja? — Nem. nem, nem, Eliane... — kiáltotta Marika. — Ez nem arra való. — Jól van, fiam, hát akkor nem! -— vála­szolt szeliden Eliane. — Mindent megtudok mindjárt, — gondolta magában. A kertajtóhoz értek. — Isten áldjon, Marikám. Ja igea, csak azt akartam még mondani, hogy az apám azt mondta: »látott téged egy magas karcsú fér­fivel a kórházatok körül sétálni. — Mikor mondta ezt? — kérdezte Marika ijedten. — Várj csak... Régen! Van ennek már há­rom hónapja is. — Lehet, — mondta Marika nagy zavarban. — Szóval három hónapja tart, — gondolta Eliane, akinek apja sohasem látta Marikát a kórház körül és sohasem mondta, hogy látta. — Kisérj le egy kicsit, Marika. Jöhelsz, ahogy, vagy, itt nem lát senki. Kiléptek a kerlajtón s a vármenti hepe­hupás kis uton indultak a Tulipán-lépcső ffclé, mely levezetett. Mélyen alattuk, a tavaszi nap­ban, ragyogott a város. — Kár, hogy ilyen bizalmatlan vagy, Marika! Pedig tudod, sosem árulnálak el s tán segítségedre is lehetnék. Marika megállt. Két nagy, zöld szeme kutatva nézett Elianera. — Tudom, hogy nem árulsz el, de azért ígérd meg mégis... Nem akarom, hogy bárki is tudja... — Esküszöm, Marika! <— Hát, akivel az apád látott... az Frau­cesco... Chiaramontesi... Nagyon szeretem és ő azt mondja, nagyon szeret engem... Te is­mersz, Eliane. Tudod: nálam minden komoly. Tudod, sosem szerettem senkit... A kórház­ban találkoztunk véletlenül és azóta min­dig találkozom vele, ha a vakokhoz megyek. Sétálunk együtt a kórház körül. Persze, csak keveset. Fogoly. Szemmel tartják. — De hát, miért titkolod ezt ennyire? Miért nem szabad erről az anyádnak tudni? — Nem tudom! Az az érzésem, ellenezné ezt a dolgot. Ki nem állhatja az olaszokat. Valaki egyszer elhitette vele, hogy megbízhatatlanok. Azt szeretné, ha gazdag férjem lenne. Franco nem ragyogó parti. Olyan fiatal ez az egész dolog. Ugy féltem minden bajlól. Jó «z a titok, — hidd el. A Tulipán-lépcsőn két fokot léptek egy­szerre. Repültek lefelé. — Mióta ez van, Eliane. ugy érzem más lelt a világ. Most kezdek csak élni. Most nyílt ki a szemein. — Marikám, te vagy az első, aki vakok közt tanult meg látni, — nevetelt Eliane. A lépcső végére értek. Összecsókolództak' s a hepehupás uccák közt hamarosan eltűnt Eliane rózsa­szín ruhája. (Folyt. köv.> JVélkülöxheie/leit MINDENT VARR. STOPPOL ÉS HIM£J Kedvező fizetesi fellé feleh. Alacsony havi részletek. SINGER VARSÓOÉP RcSZV TÁRS Szeged, Kárász ucca 1. szA«U IclctoKMám 21—18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom