Délmagyarország, 1929. december (5. évfolyam, 274-297. szám)

1929-12-29 / 296. szám

Ezzel szemben kiadások: I. Művész és műszaki személyzeti ki­adások 238.000 P 2- Zenedij (egy hónapi szünet leszámí­tásával 28.000 P 3. Jogdij ("szerzői jutalék átlag 7M 15.456 P 4 Anyagdíj (szövegkönyvek, szere pe­zés stb.) 1.000 P ó. Világi tás 17.500 P 6. Fűtés 1.500 P 7. Forgalmi adó 2"/o 4.416 P 8. Orsz. Szinészegyesületi nyugdíjjáru­lék 2i/j»'o * " 5.520 P 9- Saervezéf-i költségekre, igazgató napi­dija és utazási költségekre 1.500 P la Díszletek, jelmezek 10D00 P II. Hirdetési dijak, kommünikék 18.500 P 12. Apróbb kiadások: világítási cikkek, kottázás, szerepirás, színpadi kellé­kek, javítások, díszlet, fuvardíjak, rendőrségi és tűzoltói ügyeleti dijak stb havonkirit 600 P 41800P BCLMAbY ARORSZAr, IÍ12H december 29. 346.162 P Bevételi előirányzat 1930 szeptember 1-től 1930 december l-ig terjedő négy hónapra 120 előadást a 920 pen­gő átlaggal számítva, összes bevé­tel 110.400 P Kiadások: Személyzeti kiadás a jelenlegi 23.000 P helyeit 18.000 pengőt számítva 4. t. műszakiak á 3000 P 84.000 P ZenediJ á 4.000 P 16.000 P Jogdij 7»fo 7.728 P Anyagdíj 1.000 P Világítás, fűtés (ulóbbit csak novem­ber és december hónapokra a jelen­leginél redukáltabban számítva) 11.000 P Forgalmi adó 2<fo 2.208 P Szinészegyesületi jutalék 2.760 P Díszletek, jelmezek 2.000 P Hirdetések 6.500 P Apróbb kiadások (mint feot) 2.400 P 135.506 P 344.200 P 481.788 P Bevételek összege Kiadások összege Hiány 137 588 P Ezen számításaimat igyekeztem a legreálisabb alapokra fektetni így például a napi áttegbevé­teleket az 1927. évi 967 pengő, az 192». évi 1146 pengő és az 1929. évi 926 pengő tényleg: elért átisgbevétellel szemben csak 920 pengő átlaggal vettem fel. A kiadási előirányzatoknál pedig a legmagasabb összegeket vettem számításba. Az igy mutatkozó 187.388 pengő hiányt 140.000 pengőre kerekítettem ki. És ez a végösszeg, melynek pótlásáról az 1990. évre gondoskodni kel­lene. Ezt az összeget a váró« természetesen nem adhatja pótlás, vagy uj hozzájárul&ként a szín­háznak. Ezért aj* Javasolom, bogi' « város 193®. évben 140.000 pengőt az év végéig a felmerülő írüksíghez kénest a különféle Isrkészte­lekből, vagy más üzemektől borsásson kama'menie* külcsönkép a színházt üzem rendelkezésére. Ua pedig ez uem volna lehetséges, engedje iueg, hogy Ily ősz­szeg erejéig folyószámla hitelt, esetleg függökölcSönt vegyen igénybe. A színház ezen tartozását évenklnt 311.000 pengővel törleszteni, amelv össze« a szubvencióból levonatnék. A jövő évi szervezkedésnél a színház vezetősége már ehhez a leszállított városi segélyhez alkal­mazkodnék, ami a szerzett tapasztalatok és tárgya* lás alatt álló különféle tervek realizálása alapján lehetséges is lesz a mai nívó rovása nélkül. így például igen életrevaló Tarnay Ernő művé­szeti igazgatónak az a gondolata, hogy az operaelőadásokat a M. ktr. Opera ven­dégszereplésével kellene megoldani. Az elgondolás az, hogy az Operában hétfői napo­kon ntnes előadd*. Ezen napokon vendéffgiterppelnt Szegeden a m. kir. operatársulat és pedig komp­lelt együttesben, szólistákkal, kórussal és zenekar­ral. Radnay Miklós operaházi igazgató, kivel Tar­nay e tárgyban megbeszéléseket folytatott, nagyon helyesli a gondolatot és art egyáltalán nem tartja kivihetetlennek, sőt ö egészítette ki Tarnay gon­dolatát azzal, hogy netíak szólisták vendétfszere­prftetéee, hanem a telit* tsemble vétessék .t.voa. a ^asftajjftéfc királyé. Ha e célra vátutt kedvezmény kieszközölhető, a terv megvalÓFiidsának nem lenne akadálya. Ez az operai előadások teljes bevételének átengedését is számításba véve, legenyhébb számítással 25—30 ezer pengővel könnyítené a városi színház budget­jét enélkül, hogy a közönség zenek ulturólis igé­nyeinek kielégítése sérelmet szenvedne. Ugyancsak az operára van olya a ajánlat, hogy az operaelőadásokat egy hangversenyvállalat ren­dezné. Egy harmadik terv, hogy az operisták tel­jesen kikapcsolódva a színházi személyzetből, a magak rizikójára rendeznék az operaelőadásokat. Mindezek olyan tervek, melyekkel most foglal­kozik a színház vezetősége és azok uj megoldások lehetőségeivel és jelentékeny megtakarítások elér­hetőségével biztatnak. Egy másik irányú. tervezet a kultuszminiszter ur előtt ven, mely az egyetemi és főiskolai hallgatók részére átadendó színházi jegyek ellenértékében juttatna tekintélyes támogatást a színháznak. Ha ezen tervek közül egy sem valósul meg, a színházi üzem az általam öt évre kontemplált szanálási időszak alatt, évi 80.000 pengővel för­lesztené az engedélyezendő hitelt. Ez az összeg minden évben a szubvenció esedékessége idején a város által levonásba hozatnék és nem is kerülne a színházi özem rendelkezése alá. Az ötévi tör­lesztési határidőt maximális határidőnek téftintem, eirrit a legmesszebbmenő óvatosság okából javaslok. Alapos reményem van azonban arra, hogy akár az emiitett tervek vale melyikének megvalósulása, akár a gazdasági helyzet kőnnyebbedése; afeár néhány jó darab beválása esetén ez a maximális határidő lényegesen meg fog rövidülni. Ha már most számolnunk kell czzal, hogy Szeged fiáros tekintélye nem engedheti meg azt, hogy a színtársulat tagjai, vagy a színház hitelezői egy fillérrel is károsodjanak, vagy a város színház nélkitl maradjon, ugy a színházt üzem szanálása elől elzárkózni nem lohol. Erre pedig a legalkal­masabb megoldást a fentiekben látom, mely alkal­mazható a város károsodása nélkül és abban az esetben is, ha a színház nem maradna tovább házi­kezelésben. Elképzelhető volna ugyan olyan megoldás is, hogy a város szüntesse meg a házikezelést és adja bérbe, vagy magánvállalkozót kezelésbe a színházat a most fennálló adósságok átvállalá­sának kötelezettségével. Azonban ez a rendszer­változás csak 1930 szeptember 1-én következhet- " nék be, amikor a művészeti igazgatóval és a tagokkal kötött szerződések lejárnak. Az addig t hátralévő 8 hónapra mégis csak. szükség lenne 107.640 pengő ujabb befektetésre. Tekintettel arra, hogy a színház ezidöszerint egyáltalán nem üzlet se a fővárosban, se a vidéken, nem tételezhető fel, hogy komoly és megfelelő anyagi garanciákat nyúj­tó vállalkozó akadna, aki ilven feltétellel « sumhás átvételére vállalkoznék. II. Megmaradfoa»« a liázikezelés ? A kérdés súlypontja inkább ott van, hogy fen­farthűtő-e a házikezelőses rendszer. Mart annak ellenére, hegy sokkal kényelmesebb álláspont lenne azt mondani, hogy nem vesződünk tovább a házi­kezeléssel, hanem a színházra szánt városi segélyt átadjuk egy jól megválasztott magánvállalkozó­nak és viselje az a szinházkezelé^sel járó kocká­zatot, csak igen kevesen vannak, akik a házi­kezei és rendszerét feladni akarták. Ez bizonyára azért van, mert Szeged városának a magánvállal­kozással kedvezőtlen tapasztalatai vannaic és éppen azok a rossz tapasztalatok késztették a várost í?'.6-ban a mai rendszer bevezetésére. A város, a színmű és a színtársulat megmentésére kénytelen volt a jelenlegi segélynek megfelelő, sőt annál nagyobb összeget a magánvállalkozó segítésére adni és annak ellenében megközelítőleg sem kapott a közönség olyan kulturális ellenszolgdliaiáM, mint most. Azonkívül a magánvállalkozónak adott se­gély ellenőrizhetetlenül használtatik fel, amig a jelenlegi rendszer mellett minden fiilér és pedig nemcsak a szubvenció, hanem a színház össze* jövedelme a legszigorúbb hatósági ellenőrzés alatt élL £s senkinek sem lehet kétsége aziránt, hogy a színház jövedelme kizáró-ag a városi színház céljait szolgálja. Amig a magánvállalkozó a város pénzén veit díszleteket, ruhaiárat, könyvtárat ma­gával vihette és az az 6 vagyonát gyarapította, addig a házikezelés rendszere mellett, amit a színháznak vesznek, a színházé, a városé marad és a városi vagyonleltár értékét emeli. A házikezelés óta kb. 50.000 pengőre tehető ily módon a vayyona&aporu­lat, ami a jelentkező deficit elbírálásánál figye­lembe veendő. Bármennyi hibát és kifogásolni valót találunk is a házikeselés rendszerénél, azt el kell ismerni, hogy a színház movésre*! nívója olyan magas fokra emelkedett a házlkmlés rezsimje afatl, amilyen magas fokon magánvállal­kozás Idején sohasem álloti, Ezt a nívót taiianunk kall, akár hőzikszelésben marad a színház, akár visszatérünk a magánvállal­kozás rendszeréhez. Nem vitás, hogg a szege/üt színháznak, mint az ország legnagyobb vidéki szín­házának, fölé kell emelkednie az összes vidéki színházaknak, mert ezt megköveteli a város magas igényű, műértő közönsége, a város tekintélye és kulturhiuatása. Ez utóbbi teljes mértékben feljogo­sítja a várost, hogy a maga nagy anyagi áldoaata mellé az állam támogatását is igényelje. Magánvállalkozó bizonyára nem azzaí a gondolattal pályáznék a szegedi színházra, hogy vagyonát feláldozza Szeged közönségének, hanem ellenkezőleg üzletet akar a szinhdzon és megélhe­tése mellett vagyont akar gyűjteni. Minthogy pedig a fentiekben kimutattam, hogy a színház ezidö­szerint nem üzlet, nyilvánvaló, hogy megközelítő­leg sem nyújthatná azt, amit a házikezelés. A magánvállalkozás híveitől gyakran halljuk azt az ellenvetést, hogy a házikezeléses rendszernél pazar­lás történik, mert a művészeti igazgató ne«n a maga zseléből költ és a magánvállalkozó azért találná meg a jelenleginél kisebb szubvenció mel­lett is a számítását, mert közvetlen anyagi érde­keltsége folytán Jobban takarékoskodnék. Válóban ez a házikezeléses rendszer ellen felhozható leg­erősebb érv. Azonban, ha a kérdést teljes objek­tivitással vizsgáljuk, arra a megállapításra jutunk, hogy ez magába véve ~ ha igy állna is a dolog — nem döntheti el a rendszerváltozás szükséges­ségét, hanem csak az elé a kötelesség elé állítja a város hatóságát, hogy olyan felügyeleti és ellen­őrzési rendszert létesítsen, mely kizárja a túlkölte­kezést. A jelenlegi felügyeleti és ellenőrzési rend­szer nem felel meg a célnak. Ez a rendszer csak azt biztosítja, hogy a szinház jövedelmei a leg­szigorúbb ellenőrzés alatt állanak, mindem fillér felhasználása formai engedélyezéstől van függővé téve és a legpontosabban elkönyveltetik. Ez azon­ban nem elég. Olyan intézkedésekről kell gondos kodni, melyek azt is biztosítják, hogy minden vonalon, ahol megtakarítás elérhető: a világításnál, a darabok kiállításánál, külön fellépti dijaknsl stb. tulkiadás ne történhessék. Ez pedig az ellen­őrzési rendszer célszerűbb alkalmazásán kívül csak uqy érhető el, ha e!ső<orl>i:i a művészeit ifia/gaióva! olyan szerződés költetik, mely anyagi érdekességét szoro­sabban k»íl a szinház jövedelmezőségéhez. A szinház bruttó jövedelméből való részesedébe, a művészeti igazgatónak, ezt a célt nem. szolgálja. A Mziketeléses rendszer fentarldm, vagy fel­divalénsltáza Klauzál térj Maradékok! beszerzési km még agy hátig !j w—»

Next

/
Oldalképek
Tartalom