Délmagyarország, 1929. december (5. évfolyam, 274-297. szám)

1929-12-28 / 295. szám

4 ÖELMAßYAWVRSXJÄG 1929 december 28. Az indokolás megállapítja, hogy az orvosszak értők véleményéből kétségtelenül megállapítható hogy Csabai Gyula halálát arzénmérgezés okozta. Fuchs elnök megkérdezte az Ítélet kihirdetése után a vádlottat, hogy felebbez-e az ítélet ellen, yagy megnyugszik benne. — Felebbezek, — mondotta Csabalpé. — Miért? — kérdezi az elnök. — Azért — felelt a vádlott —. mert nem vagyok bűnös, nem követtem el bűnt. Ugy az ügyész, mint a védő felebbczést jelentet­tek be az ítélet ellen. Jogerős lett Radics gyilkosának 33 évi börtönbüntetése Belgrád, december 27. Radics István gyil­kosának, Punisa Rasics volt szkupstinai kép­viselőnek másodfokú Ítéletét most a semmi­tőszék harmadfokon is megerősítette, úgy­hogy a 33 évi börtönbüntetés jogerőssé vált. (A Délmagyarország munkatársától.) Szabó István battonyai kertészlegény nevemberbeu szabadult ki a Csillagbörtönből. Néhány nap elteltével ujabb bűncselekményeket követett el, amiért ismét letartóztatták. Bünügyét pén­teken tárgyalta a szegedi törvényszék Vild­tanácsa. Szabó vallomása alapján került a vádlottak padjára a Szekler—Téglás—Kóhaj­da—Fullajtár-féle társaság is. November vége felé Balázs Károly zenész Jelentette a rendőrségnek, hogy egy ismeret­len férfi leitatta és a Stefánia-ligetben elra­bolta a télikabátját, sőt le is ütötte őt. Ugyan­ebben az időben Paplógó József gazdálkodó szintén feljelentést tett egy ismeretlen férfi ellen, aki a Szeged-pályaudvaron kicsalta 12 pengő útiköltségét, később a ruháit is. A rendőrség rövid nyomozás után mindkét ügy tetteseként elfogta Szabó Istvánt, aki be is ismerte a bűncselekményeket. Néhány nap múlva Szabó István, aki még mindig a rendőrségi fogda lakója volt, jelent­kezett dr. Vastagh Zoltán kapitány előtt és vallomást akart tenni egy egészen uj ügyben. A detektívek kihallgatták Szabót, aki elmon­dotta, hogy Szekler Dezső, Téglás Gusztáv, Kóhajda Viktória és Fullajtár Erzsébet több­szörösen büntetett egyénekkel aiUiusztusban A Meinl csokoládé páratlan jóizét és a Meinl kávé kiváló aromáját egyesíti a Meinl kávécsokoládé. MEINL GYULA kávébehozatala és csokoládégyára több bűncselekményt követett el. így Szekler­rel és Téglással együtt megtámadtak a sző­regí országúton egy férfit, akitől 250 pengőt elraboltak, az összegen megosztoztak. Ugyan­ezen az éjjel két parasztkocsiról bundát, pok­rócokat loptak, pár nap múlva a Kálvária-uti vámháznál egy kocsiról több értékes holmit emeltek el. Szabó vallomása alapján elfogták a többi tettest, akik közül egyik-másik a rablást és a lopásokat beismerte. Szabó István ezt a val­lomását fentartotta a vizsgálóbíró előtt is. A detektívek Szabó vallomása után nyomo­zást vezettek a károsultak felkutatására, de sem azt a férfit, akit kiraboltak, sem azokat, akiket megloptak, nem találták meg. Szabó erre azt mondotta, hogy a férfi valószínűleg megszállott területről való volt. Az ügyészség rablás, lopás, orgazdaság bűn­tettével vádolta meg őket, mint olyanokat, akik lopásokra bűnszövetkezetet alakítottak. Szabó ellen külön sikkasztás és rablás miatt indult eljárás. A pénteki főtárgyaláson Szabó István igen érdekes vallomást tett. Elmondotta, hogy a rablásokra és a lopásokra vonatkozó vallo­mása hazugság volt, azt a veréstől való félel­miben tette. A rendőrségen nógatták, hogy, valljon, erre azután kieszelte ezt a mesét. Balázs Károly sérelmére elkövetett rablást és Paplógó József sérelmére elkövetett sik­kasztást ellenben beismerte. A többi vádlott ugyan ugy vallott, mint Szabó. A rablásban nem rettek részt, ártat­lanok. Szabó bosszúból csinálta az egészet, mert elvették tőle a szeretőjét. A törvényszék kihallgatott ezután több detektívet, akik kö­zül Tóth István csoportvezető érdekes vallo­mást tett. ,, Elmondotta, hogy Szabó önként, minden kényszer nélkül vallott. Figyelmeztették, hogy súlyos váddal vádolja magát, erre azt felelte, hogy ő hozzá itt olyan jók voltak, hogy hálát érez. De különben is jó útra akar térni és könnyíteni akar a lelkiismerelén. A károsultak után nyomoztak, de nem találták meg őket. Kóhajda Viktória, amikor Szabó a szemeibe, mondta a rablás részleteit, ugyancsak rést­letes beismerő vallomást tett. A főtárgyalás bővelkedett izgalmakban. Kó­hajda Viktória sírógörcsöket kapott és elájult, Téglás Gusztáv, aki már tízszer volt büntetve, az egész tárgyalás alatt zokogott. A tanúkihallgatások után az ügyész, mivel nyilvánvaló lett, hogy Szabó által elmondott bűncselekmények nem történlek meg, elejtettem a vádat. A tőrvényszék Szabó Istvánt a Balázs-féle rablás és a Paplógó-féle sikkasztás miatt egy­esztendei börtönre ítélte. A saját maga által koholt vádak alól felmentette. Az ítélet jog­erős. Kisiklott az oderberg- prágai gyorsvonat A mozdonyvezető meghalt, nyolc utas súlyosan megsebesült Prága, december 27. Az oderberg—prágai gyorsvonat, amely csütörtökön délután három­negyed 4 órakor indult el Machrisch-Ostrau állomásról Prága felé, délután fél 5 órakor Prerau állomás közelében kisiklott. A moz­dony felborult és magával rántotta az első hét kocsit. Valamennyi vagon erősen meg­rongálódott. A mozdonyvezető szörnyethalt és a fűtő is súlyosan megsebesült. A kisiklott vagonokban leestek a podgyi­szok a hálóból és több ablaküveg betörött. Nyolc utas súlyos sérüléseket szenvedett. A' kisiklott vonat teljesen eltorlaszolta a pálya­testet, úgyhogy a prága—oderbergi vonalon közlekedő vonatok valamennyien nagy ké­sést szenvedtek. A kisiklás okát még nem ál­lapították meg. Felhívás. Üqyfelem szándékozik megvenni Prcqitxcr Art' tal Kertész u. 12. sz. a. levő korcsmai özlet berende­zését, felhívom esetleges hitelezőit, hogy követeléseiket 3 (három) napon belül irodámban belelentsék, mert ezen határidőn iul belelentett tartozásokért üqvfelem felelősséget nem vállal. CiahA ímils Szegeden, 1929 december 25. öZaDO irOOa 672 Horlby Miklós n. 12. Meghívó. A párizsi Olor-mtívek tisztelettel meg­hívják a szegedi hölgyközönségeb a legújabb párizsi találmánynak, az OIOR radioaktív bőrápolószernek díjmentes bemutató kezelésére. Herczegné Lengyel Greíe kozmetikai intézetében, Vár ucca "7. sz. II katonaságnál három évre ítélték, a fogházból megszükött és kifosztotta szállásadóját Pénteken a büntetfitörvényszék itélte el (A Délmagyarország munkatársától.) Nemrégiben megírta a Délmagyarország Wagner Károlynak, a kalandos életű áltanitónak és szökött katonának a bünpőrét, amelyet a szegedi törvényszék Vild­tanácsa tárgyalt. A jó családból való Intelligens ember hossza £s kalandos civilélete után bevonult katonának. Ezt az életet azonban hamarosan megunta és megszökött. A honvédtőrvényszék Wagner Károlyt három esztendei sulgos börtönre itélte. A fog­házból azonban hamis igazolvánnyal megszökött, szökéseközben azután többrendbeli bűncselekményt követett el. A szökést érdekesen hajtotta végre. Régóta rejteget­te magánál a hamis igazolványt és csak az alkalomra várt. Egyik napon a fogadalmi templomba küldték ostyáért. Ezt az alkalmat használta fel a szökésre. Nem ment vissza többé a laktanyába, hanem be­állított egyik volt fogolytársa nevelőanyjához, őzv. Sonkolyos Bálintnéhöz és éjjeli szállást kért Az éj folyamán aztán kifosztotta a szekrényeket és több öltözet ruhát és fehérneműt vitt magával. Pesten keresztül Dunántulra utazott és ott, mikor pénze elfogyott, a nála lévő hamis Igazolványok segítségével két állomásfőnőktől csalt ki kisebb összegeket Végül is Budapesten lefogták és Sze­gedre hozlak. A fogdában újra tovább csinálta manővereit és egyik fogolytarsa ezüst óráját el­sikkasztotta. A honvédtőrvényszék, mivel Wagnert három esz­tendei börtönnel egyidőben elcsapták a honvéd­ség kötelékéből, kimondotta illetéktelenségét és Ilyen módon került a polgári büntetőtörvényszék elé. A törvényszék a mult tárgyaláson elrendelte őzv. Sonkolyos Bálintné tanúkihallgatását. A pénteki főtárgyaláson az asszony elmondotta, hogy hogyan fosztotta ki Wagner éjnek idején a lakást. Wagner Károly az asszony tanúkihallgatására azt hozta fel védekezésül, hogy a nála megtalált és Sonko­lyosné fiától eredő holmit nem lopta, hanem kapta, még pedig azért, hogy a szökésben elősegítsék. Wagner Károly védője, dr. Domonkos Sándor kérte a vádlott elmeállapotának megvizsgálását, tekintettel arra, hogy a honvédtörvényszéki tárgya­lásokon is megállapították nagyfokú degenerált­ságát­A törvényszék Ítéletet hozott és Wagner Károlyt közokirathamisitás büntette és sikkasztás vétsége miatt hathavi börtönre itélte, a többi vád alól felmentette. A törvényszék enyhítő körülménynek vette degeneráltságát. Az ügyész felebbezett» Wagner az Ítéletben meg­nyugodott. Kiszabadult a Csillagbörtönből, vasárnap rabolt, silcUas&iott, — a rendőrség előíí súlyos bűncselekményesei ko&olt Izgalmas főtárgyalás zokogással és áfulással

Next

/
Oldalképek
Tartalom